Marotta Comanról és Falcaóról beszélt
Marotta Comanról és Falcaóról beszélt

A Juventus sportigazgatója a Chievo elleni bajnoki nyitómérkőzést megelőzően, a klub fiatal tehetségét, Kingsley Comant méltatta, aki végül kezdőként léphetett pályára, s érett játékkal, nagyszerű teljesítménnyel bűvölte el a csapat szurkolóit. "Coman egy rendkívül…

Marotta: "Elégedettek lehetünk a sorsolással"
Marotta: "Elégedettek lehetünk a sorsolással"

A ma esti monacói sorsolás nyomán eldőlt, hogy a Juventus a Bajnokok Ligája A csoportjába került, ahol a tavalyi döntős, spanyol bajnoki címvédő Atlético Madriddal, az Olimiakosz Pireusszal és a Malmö csapatával kell majd megvívnia a továbbjutást jelentő helyekért. Az Öreg…

Pogba: "Továbbra is győzni akarunk"
Pogba: "Továbbra is győzni akarunk"

A zsinórban három bajnoki címet nyerő Juventust a torinói klub szurkolói által heves szkepticizmussal fogadott Massimiliano Allegri irányítja majd az új bajnoki szezonban, azonban a csapat ifjú tehetsége, Paul Pogba elismerő szavakkal szólt az új mesterről. "Jól érzem magam." -…

Deschamps: "Hiba volt lemondanom a Juventusnál"
Deschamps: "Hiba volt lemondanom a Juventusnál"

A francia válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Didier Deschamps, aki egykor a Serie B-ből vezette vissza az Öreg Hölgyet az első osztályba, elárulta, hogy megbánta döntését, amely szerint elhagyta a torinói klubot. Deschamps vezetésével a Juventus rögtön, első…

Változik a sárga számozás Juventus új mezén
Változik a sárga számozás Juventus új mezén

Az új szezon még el sem indult, s a Juventus még egyetlen tétmeccset sem játszott új mezében, amelyet a 2014-15-ös kiírás során viselt volna, azonban a klub már most változtatni kénytelen a panaszok szerint olvashatatlan, sárga mezszámokon. A Juventus új mezein a számozás fehér…

Pogba hamarosan hosszabbíthat
Pogba hamarosan hosszabbíthat

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus egyik legfényesebb ékköve, Paul Pogba hamarosan új szerződést írhat alá az Öreg Hölggyel, s újabb öt évre kötelezheti el magát a torinói klubnál. Amennyiben a felek sikeres megegyezésre jutnak egymással, lezárulhat a Juventus…

Allegri: "Gyerekként rajongtam Michel Platiniért"
Allegri: "Gyerekként rajongtam Michel Platiniért"

A Juventus szerdán 6:1-es győzelmet aratott a klub Primavera csapata fölött, s az új mester, Massimiliano Allegro elégedetten nyilatkozott a mérkőzés lefújását követően. "Csodálatos nap volt, amely hozzátartozik a klub történelméhez. A szurkolók melegen fogadtak bennünket, s…

Marotta: "Megszereztük az összes célpontunkat"
Marotta: "Megszereztük az összes célpontunkat"

A Juventus első csapata ma, a klub hagyományainak megfelelően, összecsapott a Primavera csapattal, s a 6:1-re megnyert találkozó kiváló alkalmat szolgáltatott arra is, hogy az újságírók az aktuális ügyekről, köztük leginkább az átigazolási piacot illető kérdésekről…

Agnelli: „A nemzetközi szintre lépés a következő cél”
Agnelli: „A nemzetközi szintre lépés a következő cél”

A Juventus elnöke az ázsia-óceániai túra jelentőségét ecsetelte a Bloomberg-nek adott exkluzív interjújában: „Örülünk az ázsiai szereplésnek, mivel így szorosabbra fűzhetjük kapcsolatunkat az itteni szurkolóinkkal, továbbá a klub hosszútávú nemzetközi törekvéseit is…

Buffon: „Allegri már csapattag”
Buffon: „Allegri már csapattag”

Gianluigi Buffon úgy véli, Max Allegri sikeresen beilleszkedett a Juventusnál. Antonio Conte meglepetésszerű távozása után a kapus új edző irányítása alá került, aminek állítása szerint már láthatók a jelei. „Mindenkinek megvan a maga stílusa. A győzelemre nincs garantált…

Trapattoni: „Még mindig a Juve a legerősebb”
Trapattoni: „Még mindig a Juve a legerősebb”

Giovanni Trapattoni szerint még Antonio Conte nélkül is a Juventus a legesélyesebb a bajnoki elsőségre. A 45 éves tréner múlt hónapban hagyta el a Bianconerit, három egymást követő győztes év után. Ám Trapattoni biztos benne, hogy Massimiliano Allegrivel a fedélzeten is…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1080) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10648) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4611) mercato (4422) nyilatkozat (7999) Olasz Kupa (339) összefoglaló (480) pletyka (4452) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása