Bonucci: „500 meccs után többet vártam”
Bonucci: „500 meccs után többet vártam”

Leonardo Bonucci számára továbbra is fájdalmas, hogy tavaly nyáron kénytelen volt elhagyni a Juventust, és most erről beszélt a The BSMT podcastjében. „Kényszerítettek a távozásra, szinte futnom kellett, mivel valaki úgy döntött, hogy ez a megfelelő út. Ez egyetlen személy döntése volt, és én nem…

HIVATALOS: Adžić a Juventus játékosa
HIVATALOS: Adžić a Juventus játékosa

„A mai napon hivatalossá vált, hogy a Juventushoz csatlakozik a 18 éves montenegrói tehetség, Vasilije Adžić. A játékos 2027. június 30-ig érvényes szerződést írt alá, és a klub számít rá úgy a Next Gen, mint a felnőtt keretben. A futballista évről évre, de talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy…

Thuram: „Ha a Juve hív, arra csak igennel lehet válaszolni”
Thuram: „Ha a Juve hív, arra csak igennel lehet válaszolni”

Khéphren Thuram átigazolása tegnap hivatalossá vált, így a 2001-es születésű középpályás visszatért Torinóba, amelyhez több emlék is köti, s érkezését követően természetesen a klub munkatársának is nyilatkozott. „Már gyerekként is álmodtam arról, hogy majd a Juventus játékosa leszek, így most nagy…

HIVATALOS: Khéphren Thuram csatlakozott a Juventushoz
HIVATALOS: Khéphren Thuram csatlakozott a Juventushoz

Azt követően, hogy a játékos kedden sikerrel teljesítette az orvosi vizsgálatokat, a Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette az OGC Nice középpályását, Khéphren Thuramot, aki 2029-ig kötelezte el magát a torinói klubnál. "Khéphren Thuram hivatalosan is csatlakozott a Juventushoz,…

Matri: „Motta kiérdemelte az esélyt és bizonyíthat”
Matri: „Motta kiérdemelte az esélyt és bizonyíthat”

Alessandro Matri a Tuttosport számára adott interjút, amelyben beszélt a következő évad esélyeseiről, illetve az olasz bajnokság kulcscsapatait érintő változásokról. „Thiago Motta már nagyszerű eredményeket ért el a Speziánál, és az elmúlt szezonban is nagyszerűen teljesített. Felért egy csodával a…

HIVATALOS: Kean a Fiorentinához csatlakozott
HIVATALOS: Kean a Fiorentinához csatlakozott

A Juventus a mai napon elköszön Moise Keantól, aki a Fiorentina együtteshez csatlakozik végleges jelleggel, az alábbiakban olvasható a bianconero klub hivatalos közleménye: „A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti, hogy megegyezésre jutott az ACF Fiorentinával Moise Bioty Kean játékjogának…

Sancho és Koopmeiners a Juventusra vár
Sancho és Koopmeiners a Juventusra vár

Alfredo Pedullà értesülései szerint Daniele Ruganiért az Al Shabab jelentkezett be egy 3 éves, 6 millió eurós bért garantáló szerződéssel, s a védőjátékos egyelőre gondolkodik. Az Ajax nem tett további lépéseket annak ellenére, hogy a holland klub edzője, Francesco Farioli szeretné megszerezni a…

Több középpályás távozhat, ám Locatelli nem eladó
Több középpályás távozhat, ám Locatelli nem eladó

Nicolò Schira értesülései szerint Hans Nicolussi Caviglia hamarosan elhagyja a Juventust, s Fabio Miretti kapcsán is zajlanak a kiértékelések, és egyáltalán nem zárható ki a távozása. Az ő esetében talán valószínűbb egy kölcsönszerződés, mint a végleges értékesítés. A megbízható újságíró szerint…

Todibo a Juventus következő kiszemeltje
Todibo a Juventus következő kiszemeltje

A Nice védője, Jean Clair Todibo a Juventus következő kiszemeltje, azt követően, hogy az eredetileg a Manchester United által leigazolni kívánt játékos klubváltását a UEFA lényegében blokkolta. A döntés hátterében az áll, hogy a francia klubot tulajdonló INEOS kisebbségi tulajdonos a Manchester…

Chiellini: „Yıldız fokozatosan kap majd egyre több bizalmat”
Chiellini: „Yıldız fokozatosan kap majd egyre több bizalmat”

Giorgio Chiellini nemrégiben a Sky Sport Italia műsorában beszélt a Juventus fiatal reménységéről, Kenan Yıldızről, aki csak pár hónapja ünnepelte 19. születésnapját, ennek ellenére válogatottjánál már 11 meccsnél tart, s ma Hollandia ellen is a kezdőcsapatban fog helyet kapni. „Ő különleges…

Bremer: "A következő szezon sok örömet hoz majd"
Bremer: "A következő szezon sok örömet hoz majd"

A Juventus brazil védője, Gleison Bremer a Tuttosport-nak adott interjú során beszélt a most lezárult, nehéz szezonról, az edzőváltásról és a csapat jövőjéről. "Jól kezdtünk a Serie A-ban, de januártól a szezon végéig sok pontot elveszítettünk, s végül képtelenek voltunk harcban maradni a bajnoki…

HIVATALOS: Di Gregorio a Juventus játékosa
HIVATALOS: Di Gregorio a Juventus játékosa

Douglas Luiz után a Juventus pénteken egy újabb játékos érkezését jelentette be, a torinói klub szerződtette a Monza kapusát, Michele Di Gregoriót, aki kölcsönben, kivásárlási záradékkal csatlakozik a kerethez. A jelenlegi megállapodás értelmében Di Gregorio 2025 június 30-ig, 4.5 millió euro…

Chiesától akár kedvezményesen is megválna a Juve
Chiesától akár kedvezményesen is megválna a Juve

Nicolò Schira szerint Cristiano Giuntoli elkerülné a szappanoperás átigazolási bonyoldalmakat Federico Chiesa esetében, mivel ez ellehetetleníthetné az olasz válogatott idei távozását, s ebben az esetben ingyen távozna jövő nyáron. Ezért az igazgató kész mérsékelt áron megválni a játékostól, akitől…

A védősorba is erősítéseket tervez a Juve
A védősorba is erősítéseket tervez a Juve

A Tuttosport értesülései szerint Jakub Kiwiorra eshet a Juventus választása, mivel a játékosnak kiváló a technikája, illetve nagyszerűen lát a pályán, és ezért Thiago Motta őt már a középpályán is bevetette a Speziánál töltött idő alatt. Az eredetileg kiszemelt Riccardo Calafiori jelenleg nagyon…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3654) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1042) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1728) játékosokról (10504) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2555) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4377) nyilatkozat (7873) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4405) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (344) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása