Giorgio Chiellini nemrégiben a Sky Sport Italia műsorában beszélt a Juventus fiatal reménységéről, Kenan Yıldızről, aki csak pár hónapja ünnepelte 19. születésnapját, ennek ellenére válogatottjánál már 11 meccsnél tart, s ma Hollandia ellen is a kezdőcsapatban fog helyet kapni.
„Ő különleges tehetség, s azt javasolnám neki, hogy hosszabbítsa meg szerződését még öt évvel a Juventusszal. A fejemben ez egyszerű folyamat, ez a fejlődés útja, amelyen egyre több lehetőséget és játékidőt fog kapni. Már az első naptól felfigyeltem Kenan Yıldızre, jó dolgokat hallottam róla, s láttam játszani őt a második csapatnál.
Jó ideje nem láttam hasonló futballistát a Juventus akadémiáján. Látva, milyen szépen fejlődött, s milyen boldog, szerintem a lehető legjobb helyen van a további fejlődéshez. Nem számítok arra, hogy minden egyes meccsen kezdő lenne, de egyre következetesebb lesz, és már eddig is sokat mutatott a Juventusnál.
Olaszországban nehéz a fiataloknak? Én a Livorno keretébe 16 és fél évesen kerültem. Vétettem hibákat, és bizonyítanom kellett, hogy mire vagyok képes, de lassan bizalmat kaptam. Nyilván az olyan futballisták, mint Lamine Yamal, már a kezdettől megfelelő hozzáállással rendelkeznek.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
természetes alapú logaritmus 2024.07.06. 23:52:13
Yildiz 0 gól, 0 gólpassz.
Chiesa 0 gól, 0 gólpassz.
Vlahovic 0 gól, 0 gólpassz.
A félelmetes támadótriónk...
Wizzurah 2024.07.07. 00:35:49
Vlahovic valóban súlytalan, bár ő már régóta az, Chiesa meg a legdurvább mélységekbe került, de már ő se tegnap.
gomorra21 2024.07.07. 01:01:43
@Wizzurah: nekem úgy tűnt, hogy felborult a pálya a madridi gyerek irányába, és Yildiznek nem is nagyon passzolnak. Úgy mozgott, mint aki először játszik egy kompakt, összeszokott csapatban.
Rikoo 2024.07.07. 02:01:45
NewJuve1986 2024.07.07. 08:43:43
Amikor nála volt a labda, azt megjátszotta, nem passzolt összevissza, és gyakran voltak váratlan, és szép megindulásai, cselei!
Végre úgy van egy ígéret a csapatban, hogy nem egy catenaccio függő kezei alatt kell, támadóként fejlődnie! Az alapján, amit Motta a bologna-ban csinált, egy Yildiz főnyeremény lehet a következő szezonban!
Vlahovic játékát nem a válogatottban kell megítélni, Ő nem az a típus akit bármilyen közegbe bedobsz, és klasszis teljesítményt nyújt!
Ha van mögötte kiszolgálás, és egy összeszokott kreatív csapat, és elég helyzet, lövési esély, akkor potenciális gólkirály lesz megint!
Chiesa-ról meg nem érdemes beszélni, mert úgysem itt fog már játszani, és valószínűleg Motta tudja mit csinál, és miért nem számít rá egyáltalán!
sleepy8 2024.07.07. 09:48:18
Zsupi44 2024.07.07. 10:00:29
Ezen a tornán ez pont nem mutat sokat.
Tedd mellé Griezman, Mbappe, Ronaldo, Phoden, Lukaku, DeBruyne, Scamacca, Petkovic, Sesko, Mitrovic teljesítményét csak, hogy párat említsek a sok közül.
Sesko Pl. Jól játszott, de a Portugálok ellen kihagyott ziccere sokat nyom a latban..
Vlahovic 4 éve egy kurva szar szerb válogatottban van. Nem is értem miért nem váltanak edzőt, ebben a szerb csapatban sokkal több lehetne...
Yildizt szerintem jó volt, nem véletlen játszatta Montella.
Chiesa szerintem is totál betli, de Ő csak beleillett ebbe a fostenger olasz csapatba amit Spalletti a homályba vezetett.
Már a keret összetétel is totál betli.
Az igaz, hogy a támadótriónkkal erős kritikákat lehet megfogalmazni, de szerintem nem emiatt a torna miatt....
gomorra21 2024.07.07. 11:12:38
@NewJuve1986: a játékra gyakorolt hatása nagyon csekély volt. Güler is 19, és kb. vezére volt a csapatnak. Szerintem konkrétan jobban játszottak a törökök, amikor Yildiz lement, mert a cseréje a gyengébb tudása ellenére is otthonosan mozgott a csapatban. Yildiz meg olyan volt, mint aki eltévedt.
delpi0823 2024.07.07. 11:21:45
gomorra21 2024.07.07. 11:24:38
Egyetértek. A franciáknál Kanté még mindig a legfontosabb középpályás, pedig szintén az araboknál ökörködik.
NewJuve1986 2024.07.07. 11:27:39
Gülerben egyetértünk, de az Ő posztja más, neki az is volt a dolga!
Yildizt inkább a szélek bontására rakták oda amiben, bár nem volt tökéletes, de egyáltalán nem volt rossz sem! Én a képességeit figyeltem, és azzal nagyon nincs baj!
Egy jó edző alatt klasszis lesz, ebben biztos vagyok!
delpi0823 2024.07.07. 11:28:20
NagyonJuve 2024.07.07. 12:31:53
gomorra21 2024.07.07. 13:22:34
bulldeo 2024.07.07. 13:59:02
NewJuve1986 2024.07.07. 15:45:22
Güler egy irányító típusú játékos, míg Yildiz inkább szélső!
Jelenleg én is jobb játékosnak tartom Güler-t, de a 2 játékos között , és aközt amit valószínűleg várt tőle az edzője, különbség van!
Abban már nem vagyok biztos, hogy néhány év múlva is Güler lesz a jobb! Már csak azért sem, mert Yildiz idén sokkal több lehetőségre, és ezzel fejlődésre számíthat, mint a Rel-ban Güler!
bulldeo 2024.07.07. 16:20:20
delpi0823 2024.07.07. 16:23:30
gomorra21 2024.07.07. 17:50:00
A törökök is egyben voltak, nyilván itt voltak a legjobb játékosok is. Nekem Yildiz szerepe homályos volt, de összességében Montella erős csapatot épített.
Ethan Hunt 2024.07.07. 23:18:48
gomorra21 2024.07.07. 23:51:27
Nekem a franciák játéka kapcsán jutott az eszembe, hogy azt Allegri biztos élvezettel nézi. Deschamps elképesztően óvatos, türelmes, altató üzemmódba teszi az egyéni kvalitások alapján egyik (ha nem a) legerősebb keretet. Na Allegri ezt élvezné és tudná csinálni mesterfokon, és nem az olasz válogatottat.
Ethan Hunt 2024.07.08. 00:11:35
delpi0823 2024.07.08. 08:24:57
Mark Szabo 2024.07.08. 10:48:43
Mark Szabo 2024.07.08. 10:50:19
Mark Szabo 2024.07.08. 10:51:50
Wizzurah 2024.07.08. 11:13:21
gomorra21 2024.07.08. 12:37:40
@delpi0823: igen, most megnéztem: az olasz a 7.legértékesebb keret. A papíron gyengébb Svájc csak azért verhette meg az olaszokat, mert nekik volt egy értelmezhető elképzelésük, hogy hogyan akarnak győzni.
steven.h 2024.07.08. 12:46:42
gomorra21 2024.07.08. 14:13:48
steven.h 2024.07.08. 14:24:19
gomorra21 2024.07.08. 15:05:23
Di Gregorio jövőre a Juventusból pályázhatna az Azzurri numero uno kapus szerepére, ebben szerintem neki nagyon sokat segített volna, ha megszerezzük Calafiorit, és package-ben lehet őket kezelni. (Nekem az nagy csalódás lesz, ha a középhátvédek szintjén nem tudunk egy jó olaszt megcsípni. Calafiori, Bastoni, Scalvini, Buongiorno, azért vannak most jó középhátvédek.)