Demiral távozhat januárban
Demiral távozhat januárban

A Juventus védője, Merih Demiral a rendkívül kevés játékidő miatt a téli átigazolási időszakban elhagyhatja az Öreg Hölgyet. A calciomercato.com beszámolója szerint a 21 éves török középhátvéd, aki a Sassuolo csapatától igazolt Torinóba megközelítőleg 18 millió euróért, rendkívül elégedetlen a…

Rakitić: "Elvették tőlem a labdát és emiatt szomorú vagyok"
Rakitić: "Elvették tőlem a labdát és emiatt szomorú vagyok"

Ivan Rakitić az utóbbi időben kevés szerepet kap klubjánál. A Barcelona középpályása ennek kapcsán egy interjúban elmondta, nem elégedett helyzetével. "Mitől érezném jobban magam? Ha játszhatnék!" - nyilatkozta a 31 éves horvát futballista a Movistar+ számára. A válogatott labdarúgó így folytatta:…

Lucescu: „Willian számára ideális lenne a Juve”
Lucescu: „Willian számára ideális lenne a Juve”

Mircea Lucescu szerint a Juventusnak rá kellene mozdulnia a Chelsea szélsőjére, Willianra, a szakember szerint az Öreg Hölgy nagyszerű környezetet jelentene a játékos számára. A 31 éves brazil szélső szerződése utolsó évébe lépett a Stamford Bridge-en, ahol valószínűleg életkorából adódóan már csak…

Vieira: "Fontos, hogy megértsük, miért boldogtalan Ronaldo"
Vieira: "Fontos, hogy megértsük, miért boldogtalan Ronaldo"

Cristiano Ronaldo vasárnap esti meccsen történt lecserélése utáni reakciója kapcsán sokan sokféle véleményt mondtak már az eset óta. A Juventus egykori játékosa, Patrick Vieira szerint mielőbb ki kell deríteni, mi a probléma gyökere. A jelenleg a Nice edzőjeként dolgozó francia szakember a Sky…

Chiellini: „A Milanért és Maldiniért rajongtam”
Chiellini: „A Milanért és Maldiniért rajongtam”

Giorgio Chiellini nemrégiben bevallotta, hogy az AC Milan szurkolója volt gyerekként Paolo Maldini miatt, de ez azonnal elmúlt, amint húszévesen a Juventushoz csatlakozott. A jelenleg térdsérüléséből lábadozó csapatkapitány fiatal Juve-szurkolókkal beszélgetett hétfő délután, és természetesen a…

Cuadrado szerződést hosszabbíthat
Cuadrado szerződést hosszabbíthat

A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici megerősítette, a torinóiak közel állnak ahhoz, hogy megegyezzenek Juan Cuadradóval szerződése meghosszabbítása tekintetében. A kolumbiai labdarúgó szinte újjászületett a nyáron kinevezett vezetőedző, Maurizio Sarri kezei alatt, és a legutóbbi nyolc olasz…

Capello: "Ronaldónak tiszteletet kell tanúsítania"
Capello: "Ronaldónak tiszteletet kell tanúsítania"

A tegnap esti mérkőzés egyik fontos jelenete volt, amikor lecserélését követően, Cristiano Ronaldo dühösen beviharzott az öltözőbe, majd a mérkőzés lefújása előtt távozott a stadionból. A találkozó forgatókönyve végül Maurizio Sarrit igazolta, hiszen a csereként beálló Paulo Dybala szerezte a…

Capello: „Chiellinire lenne szüksége de Ligtnek”
Capello: „Chiellinire lenne szüksége de Ligtnek”

Fabio Capello véleménye szerint Matthijs de Ligt számára valószínűleg szerencsésebb lett volna, ha Giorgio Chiellini mellett ismerte volna meg az olasz futball különleges jegyeit.   „Időt kell adnunk neki, mivel nagyszerű adottságokkal rendelkezik. Talán jobb lett volna, ha az első szezonjában…

Sarri: „Bonucci kihagyhatatlan”
Sarri: „Bonucci kihagyhatatlan”

Maurizio Sarri szerint Gonzalo Higuaín rendkívül motivált lesz az AC Milan ellen, Cristiano Ronaldo játszatása kapcsán azonban aggályok merültek fel, Leonardo Bonucci kulcsszerepe viszont vitathatatlan. „Az AC Milan jó csapat, amelyik azonban még nem mutatta a legjobb arcát ebben a szezonban, de…

Costa: „A Milant nem szabad lebecsülni”
Costa: „A Milant nem szabad lebecsülni”

A Juventus szélsője, Douglas Costa szerint az AC Milan csapatát rendkívül tisztelni kell annak ellenére, hogy idén kiemelkedően rosszul teljesít a rossonero egyesület. „Egyértelmű, hogy az AC Milan a múltban fenomenális csapat volt, mivel mindent megnyertek, de szerintem az AC Milan továbbra is jó…

Lucescu: "Douglas Costának nincs oka irigykedni Mbappéra"
Lucescu: "Douglas Costának nincs oka irigykedni Mbappéra"

A Juventus a csereként pályára lépő Douglas Costa varázslatos találatával hozta el a három pontot Moszkvából a Bajnokok Ligája hétközi játéknapján, s a Shaktar Donyeck csapatánál a brazil támadóval korábban együtt dolgozó Mircea Lucescu a találat nyomán egykori játékosáról beszélt. "Minőség…

Fiatal német középpályást figyel a Juve
Fiatal német középpályást figyel a Juve

A Bayer Leverkusen 20 éves csillaga, Kai Havertz egyre több klub figyelmét kelti fel teljesítményével. A Calciomercato arról tudósított, hogy a gyógyszergyári alakulat hétközi, Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-meccsére többek között a Barcelona is küldött megfigyelőket. A 2:1-es német…

Wenger: "Ramsey maradni akart az Arsenalnál"
Wenger: "Ramsey maradni akart az Arsenalnál"

Az Arsenal egykori mestere, Arsène Wenger a Juventus walesi válogatott játékosáról, Aaron Ramseyről beszélt, s elárulta, hogy a középpályás nem eredetileg nem akarta elhagyni a londoni klubot. "Maradni akart, s megállapodásra is jutott. Hosszú időn keresztül próbáltam rávenni, hogy meghosszabbítsa…

A Juve védőt cserélne a PSG-vel
A Juve védőt cserélne a PSG-vel

Az olasz rekordbajnok Juventus a télen játékoscserére készül a Paris Saint Germainnel. A tervezett üzlet részeként az érkező oldalon a párizsiak szélső védője, Thomas Meunier állna - olvasható az Il Corriere di Torino cikkében, amit a Calciomercato is átvett. Az orgánumok azt állítják, hogy a…

Licitháború alakulhat ki Haalandért?
Licitháború alakulhat ki Haalandért?

Erling Braut Haaland megérkezett Olaszországba. A Bajnokok Ligája idei szezonja góllövőlistájának vezetője ma este a Napoli ellen lép pályára csapatával, a Salzburggal a csoportkör negyedik, a továbbjutás szempontjából is fontos fordulójában. A Tuttosport és a Calciomercato szerint a norvég csatár…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (946) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10721) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4679) mercato (4450) nyilatkozat (8049) Olasz Kupa (346) összefoglaló (492) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása