Paratici: "Pogba? Korai lenne jövőbeli átigazolási célpontokról beszélni"
Paratici: "Pogba? Korai lenne jövőbeli átigazolási célpontokról beszélni"

A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a találkozót megelőzően szólt az este azután két gólt is jegyző Moratáról, Cristiano Ronaldóról, valamint a Paul Pogba esetleges visszatéréséről szóló pletykákról. "Nagyon örülünk, hogy 20 ezer néző előtt játszhatunk, mert hozzászoktunk 70-80 ezerhez, s…

Morata: „Úgy érzem, ide tartozok, és itt kedvelnek”
Morata: „Úgy érzem, ide tartozok, és itt kedvelnek”

Álvaro Morata ismét döntőnek bizonyult a szerdai meccsen, két fontos góllal segítette a csapatot a 4-1-es budapesti győzelemhez. „Azt mondtam, amikor ehhez a klubhoz érkeztem, hogy teljesebb játékosnak érzem magam, és emberként is érettebb lettem azzal, hogy a karrierem során jóval és rosszal…

Pirlo: „Túl egoista volt a játékunk”
Pirlo: „Túl egoista volt a játékunk”

A bianconero csapat a Barcelona elleni vereség után kényelmesen, 4-1-re hozta a budapesti meccset, Álvaro Morata két gólt szerzett, Paulo Dybala egyet, illetve egy öngól is született a vendégek javára. A Barcelona megverte a Dinamo Kijevet 2-1-re, így csoportelső 9 ponttal, a Juventus második 6…

De Sciglio: „Lett volna helyem Pirlo csapatában”
De Sciglio: „Lett volna helyem Pirlo csapatában”

A Juventus kölcsönbe küldött védője, Mattia De Sciglio szerint sikerült volna játékpercekre szert tennie Torinóban, mivel a védelem számos posztján bevethető. A 28 éves futballista a nyáron kölcsönszerződés keretében csatlakozott az Olympique Lyonnais csapatához, ahol eddig nem volt egyszer sem…

Bernardeschi kész távozni?
Bernardeschi kész távozni?

Miután várhatóan igencsak kevés játékpercre számíthat a jövőben, a Calciomercato feltételezései szerint Federico Bernardeschi most először jutott arra a következtetésre érkezése óta, hogy ideje távoznia. Az olasz futballista a nyári átigazolási időszak előtt ügynököt váltott, az új képviselője,…

Marco Rossi: "Szoboszlai ideális lenne a Juventusnál"
Marco Rossi: "Szoboszlai ideális lenne a Juventusnál"

A magyar nemzeti válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elárulta, hogy a Juventus mellett további három olasz csapat is szerette volna leigazolni a hazai labdarúgás legnagyobb tehetségét, Szoboszlai Dominikot, s a szakember úgy látja, a Serie A volna az ideális választás a játékos…

Ronaldo: "Cristiano visszatért"
Ronaldo: "Cristiano visszatért"

A Juventus 4:1-es győzelemmel és három bajnoki ponttal zárta a Spezia elleni mérkőzést, amely szorosan indult, mégis gólzáporossá vált, s a fordulópontot a sokáig hiányzó Cristiano Ronaldo beállása jelentette. A portugál klasszis az 56. percben, 1:1-es állásnál váltotta a pályán a rendkívül gyenge…

Pirlo: „Ronaldóra várunk”
Pirlo: „Ronaldóra várunk”

Andrea Pirlo szerint a Juventus jó meccset játszott a Spezia ellen, bár természetesen még bőven tud javulni az Öreg Hölgy csapata. „Jó meccsünk volt, az első félidőben már lezárhattuk volna a meccset, sok helyzetet kialakítottunk. Ha viszont nem értékesítjük ezeket, mindegyik ellenfél kockázatot…

Rugani kapcsán 30 milliós ajánlatokat utasított el a Juve
Rugani kapcsán 30 milliós ajánlatokat utasított el a Juve

Daniele Rugani ügynöke a minap a TMW Radio munkatársának adott interjút, amelyben Daniele Ruganival kapcsolatos múltbeli ajánlatokról és aktuális helyzetről beszélt a játékosképviselő. A 26 éves örök tehetség a Rennes csapatához csatlakozott a nyáron egy kölcsönszerződés keretében, mivel Torinóban…

Pirlo: „de Ligt visszatérésére várni kell még pár hetet”
Pirlo: „de Ligt visszatérésére várni kell még pár hetet”

A Spezia elleni vasárnapi meccs előtt Andrea Pirlo sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kötelező győzelem nem lepi meg, hiszen 20 éves profi pályafutása során hozzászokott a nyomáshoz, és bár Cristiano Ronaldo végre kigyógyult a koronavírus-betegségből, nem valószínű, hogy egyből a kezdőbe is…

Chiesa: „Nagyszerű eredményeket fogunk elérni”
Chiesa: „Nagyszerű eredményeket fogunk elérni”

A tegnap a Juventus bemutatta a sajtónak a nyári átigazolási időszak utolsó érkezőjét, aki az orvosi vizsgálat után rögtön a válogatott kerethez csatlakozott, majd a koronapozitív esetek miatt a válogatottszünet után nem volt módja sajtótájékoztatón a klub egyik vezetőjével fotózkodni. „Szeretnék…

Locatelli télen érkezhet
Locatelli télen érkezhet

A Calciomercato értesülései szerint a Sassuolo középpályása, Manuel Locatelli akár már a legközelebbi átigazolási időszakban Torinóba kerülhet, miután nyáron nem sikerült megszerezni őt. A bianconero csapatnál számos fiatal csatlakozott a kerethez, azonban a 22 éves olasz futballista ügyével nem…

Bonucci: „Ez nem a mi szintünk”
Bonucci: „Ez nem a mi szintünk”

Ousmane Dembélé lövése megpattant Federico Chiesán, így védhetetlenül hullott a labda a Juventus kapujába, majd Federico Bernardeschi a büntetőterületen letarolta Ansu Fatit, amit büntető követett: így aratott kétgólos győzelmet a meccsen fölényesen játszó Barcelona egy olyan Juventus ellen,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3728) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1083) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1742) játékosokról (10653) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2588) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4615) mercato (4422) nyilatkozat (8002) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4454) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása