A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a találkozót megelőzően szólt az este azután két gólt is jegyző Moratáról, Cristiano Ronaldóról, valamint a Paul Pogba esetleges visszatéréséről szóló pletykákról.
"Nagyon örülünk, hogy 20 ezer néző előtt játszhatunk, mert hozzászoktunk 70-80 ezerhez, s bízunk benne, hogy hamarosan visszatérhetünk a normális állapotokhoz." - mondta Paratici a Sky Sport Italia riporterének nyilatkozva.
"Cristiano Ronaldo többé-kevésbé bárkivel tud játszani, mert sokat mozog, így ott lehet mellette egy fizikálisabb, vagy egy Moratához hasonló mozgékonyabb középcsatár is, esetleg olyasvalaki, mint Paulo Dybala, aki feléje mozog.
Az első számú jelölt mindig is Morata volt a fejünkben, mert már jól ismertük a srácot, s két nagyon jó szezont töltött nálunk. Ismertük a személyiségét is, s tudtuk, hogy többletet adhat Torinóban. Sokat mozog, keresi a területeket, így a jellemzői alapján illeszkedik abba a labdarúgásba, amit az edzőnk játszatni akar."
Morata más csapatoknál szenvedett, most úgy tűnik, hogy a Juventusnál újjászületett. Vajon hasonló forgatókönyv valósulhat meg a zebramezesek egy másik volt játékosa, Paul Pogba esetében is?
"Ami Pogbát illeti, jelenleg a Manchester United játékosa, s túl korai lenne jövőbeli átigazolási célpontokról beszélni. Mindannyian szeretjük Pogbát, az egyik korábbi játékosunkat, aki annyit adott a Juvénak, de túl korai lenne jövőbeli célpontokról beszélni. Arra összpontosítunk, hogy erre a szezonra összekovácsoljuk a csapatot, ez jelenti a fókuszt számunkra."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Knob 2020.11.05. 15:50:51
Morataval valóban nagyon jól jártunk eddig, Ő az egyetlen aki hozza a kötelezőt egyenlőre. Persze ez nem a többiek hibája, hogy Ők nem, mert ahogyan a mondás tartja, senki nem felejt el focizni egyik napról a másikra.
Rocky80 2020.11.05. 16:37:29
Egyébként pontosan hol szoktunk hozzá a 70-80 ezer emberhez?...
JeetTrader 2020.11.05. 16:53:08
Hatalmas szükség lenne most már tapasztalt, minőségi középpályásra, aki képes összefogni és irányítani a csapatot. Pirlo bá nem akarna beállni néha? :)
Viccet félretéve....ha Pogba nem akkor ki? Ki kellene nekünk a középpályára?
ForzaJuve12 2020.11.05. 17:32:28
Knob 2020.11.06. 08:16:26
Nekem az a véleményem, hogy nagyon is tehetséges és változatos most a keret. Ide egy tapasztalt, jól motiváló edző kellene és pár év múlva verhetetlenek lennénk. Ha ez az edző majd idővel Pirlo lesz, nekem az is jó, csak ne variáljunk már annyit. Sem a kerettel, sem a stábbal. Ezzel a kerettel többé kevésbé hosszútávra lehet tervezni és kell is, szerintem.
Lanzafame 2020.11.07. 10:38:31
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal