Az Internek Spinazzolára fáj a foga
Az Internek Spinazzolára fáj a foga

A Juventustól tavaly nyáron az AS Romához igazoló Leonardo Spinazzola a hírek szerint hamarosan az Internazionaléban köthet ki. A szélső védő egy csereügylet keretében - amelynek részeként Matteo Politano járhat be ellentétes utat a klubok között - kerülhet a milánói alakulathoz. A Gazetta dello…

A Juventus a tizedik legtöbb bevételt termelő klub 2018-19-ben
A Juventus a tizedik legtöbb bevételt termelő klub 2018-19-ben

A Deloitte könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég frissen nyilvánosságra hozott felmérése szerint a 2018-19-as szezonban ismét négy olasz klub is került fel az európai labdarúgás leggazdagabb klubjainak húszas listájára, azonban, s a Juventus ezúttal a tizedik helyet foglalja el a legnagyobb…

HIVATALOS: Demiral számára véget ért a szezon
HIVATALOS: Demiral számára véget ért a szezon

A Juventus tegnap fontos győzelemmel és három ponttal távozott Rómából, azonban az összecsapás sajnos mindkét oldalon súlyos veszteségekkel zárult. Az AS Roma részéről már megerősítették, hogy Nicolò Zaniolo keresztszalag-szakadást szenvedett, de most a Juventus első találatát jegyző Merih Demiral…

HIVATALOS: A Juve fiatalja Katarba igazolt
HIVATALOS: A Juve fiatalja Katarba igazolt

A Juventus értékesítette fiatal észak-koreai támadóját, Han Kwang-Songot a katari Al-Duhail számára. Az ázsiai játékos új klubjában együtt szerepelhet majd a két egykori zebramezes labdarúgóval, Mario Mandžukićcsal és Medhi Benatiával - adta hírül a Football Italia. A 21 éves ifjú - aki a Juve…

Kuluševski: „Ha hív a Juve, nem gondolod meg kétszer a dolgot”
Kuluševski: „Ha hív a Juve, nem gondolod meg kétszer a dolgot”

A Juventus legújabb játékosa, Dejan Kuluševski a klub munkatársának adott első interjújában arról beszélt, hogy a Juventus hívása esetén nem fontolta meg kétszer a dolgot, továbbá azt is elmondta, hogy nem szélsőként, hanem inkább trequartistaként képzeli el a jövőjét. Az ügylet részleteire is fény…

HIVATALOS: Kuluševski csatlakozik a Juventushoz
HIVATALOS: Kuluševski csatlakozik a Juventushoz

A Juventus viharos sebességgel nyélbe ütötte az új esztendő első igazolását, a klub hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta az Atalanta tulajdonában álló, ám a szezont a Parma kötelékében töltő Dejan Kuluševskit, aki 2024 júniusáig írt alá új munkaadójánál. A torinóiak 35 millió eurót,…

Kuluševski tegnap érkezett Torinóba, ma orvosi
Kuluševski tegnap érkezett Torinóba, ma orvosi

A Juventus kerete már december 31-én edzésbe állt, miután kis pihenőt kaptak a játékosok az őszi forduló után, és nyilvánvalóan a vezetőség sem tétlenkedett az elmúlt napokban, ennek a legékesebb bizonyítéka, hogy Dejan Kuluševski a mai napon véglegesítheti a Juventushoz való csatlakozását. A svéd…

Argentin tehetséget igazolt a Juventus
Argentin tehetséget igazolt a Juventus

A Juventus továbbra is a jövő csapatának lehetséges alapköveit kutatja, s a klub most egy újabb dél-amerikai tehetségre tette rá a kezét. Az argentin Vélez Sarsfield mindössze 16 esztendős tehetsége, Matias Soulé az Instagram-on jelentette be, hogy csatlakozott a torinóiakhoz. A jobb oldalon játszó…

Haaland a Dortmundban folytatja pályafutását
Haaland a Dortmundban folytatja pályafutását

Immáron hivatalos, hogy a több európai élklubbal, köztük a Juventusszal is hírbe hozott Erling Braut Haaland a Borussia Dortmundhoz kötelezte el magát. A torinóiak az utóbbi hetekben már-már befutónak tűntek a 19 éves norvég támadó kegyeiért folytatott versenyben, azonban végül nem tudtak…

Sarri mester rekorder lett
Sarri mester rekorder lett

Maurizio Sarri a szerda esti Juventus-győzelemmel történelmet írt a Serie A-ban - hívta fel rá a figyelmet a Football Italia. A most 60 éves mester néhány évvel ezelőtt, 2014. augusztus 31-én, azaz 55 évesen, 7 hónaposan és 21 naposan mutatkozott be edzőként az olasz első osztályban. Debütálásakor…

Az Olympique Lyon lesz az ellenfél a BL nyolcaddöntőjében
Az Olympique Lyon lesz az ellenfél a BL nyolcaddöntőjében

A Juventus csoportgyőztesként zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, s így továbblépett a nyolcaddöntőbe, ahol lehetséges ellenfélként a csoportok második helyezettjei vártak rá. A ma délben, a svájci Nyonban megrendezésre került sorsolás során most már az is eldőlt, hogy a sorozat legjobb tizenhat…

Ramsey valószínűleg nem játszik az Udinese ellen
Ramsey valószínűleg nem játszik az Udinese ellen

A calciomercato legfrissebb beszámolója szerint a Juventus középpályása, Aaron Ramsey várhatóan nem fog játszani az Udinese elleni hétvégi, vasárnapi bajnokin. A beszámoló szerint a 28 éves walesi válogatott külön végzett edzésmunkát, személyre szabott gyakorlatokkal. Így várhatóan nem fog…

Helyzetjelentés Bentancur állapotáról
Helyzetjelentés Bentancur állapotáról

A Juventus ugyan megszerezte a vezetést szombat este, azonban a mérkőzés végül a házigazda Lazio 3:1-es győzelmével zárult, a címvédő így elveszítette veretlenségét, s a torinóiak számára aggasztó jelenet volt, amikor Rodrigo Bentancur sérülést szenvedett, s így idő előtt elhagyni kényszerült a…

Khedira hónapokig nem játszhat
Khedira hónapokig nem játszhat

Amint arról mi is beszámoltunk, Sami Khedira térdét a minap meg kellett műteni, és emiatt nem szerepelhet a Juventus következő mérkőzésein. Arról azonban az első hírek nem szóltak, hogy a beavatkozás nyomán pontosan mennyi időt kell kihagynia a német válogatott labdarúgónak, aki már a hétvégi,…

Khedira térdműtétre szorul
Khedira térdműtétre szorul

A Juventus megerősítette, hogy a klub középpályása, Sami Khedira laparoszkópiás térdműtétre szorul, amelyet szerdán várhatóan végre is hajt egy szakemberekből álló orvosi stáb. A középpályás kihagyni kényszerült a Sassuolo elleni vasárnapi mérkőzést is, amely 2-2-es döntetlennel zárult…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10720) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4450) nyilatkozat (8047) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása