Khedira hónapokig nem játszhat

khedira_sami_emre_cannal_pacsizik.jpgAmint arról mi is beszámoltunk, Sami Khedira térdét a minap meg kellett műteni, és emiatt nem szerepelhet a Juventus következő mérkőzésein.

Arról azonban az első hírek nem szóltak, hogy a beavatkozás nyomán pontosan mennyi időt kell kihagynia a német válogatott labdarúgónak, aki már a hétvégi, Sassuolo elleni bajnoki meccset is kénytelen volt a pályán kívülről figyelni.

A 32 éves középpályáson hazájában, Németországban tegnap elvégezték a laparoszkópos térdműtétet, ami a klub közleménye szerint teljes mértékben sikeres volt.

Hozzátették, hogy Khedirára várhatóan kb. háromhónapos kihagyás vár.

A német játékos a szezon eddigi részében Maurizio Sarri egyik leginkább foglalkoztatott futballistája volt. A torinóiak 18 őszi meccséből 13-on is a kezdőcsapat tagjaként szerepelt - emlékeztetett a Football Italia.

A portál megjegyezte: Khedira sérülése megnyithatja az utat Emre Can előtt, aki így újra felépítheti magát, és télen akár a klub Bajnokok Ligája-keretébe is bekerülhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8115339088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.12.05. 10:38:47

Remélem ezzel kitessékeljük nyáron a keretből,Cannak/Rabiotnak itt a nagy lehetőség!!!

Sztovicska 2019.12.05. 10:41:35

Tudom nem illik ilyet mondani de ez a csapatra nézve óriási szerencse

rockitbaby 2019.12.05. 12:11:55

@Il Principino: Ez max Emre barátunknak lehet opció, mert Rabiot bal lábas es a Parma elleni nyitómeccsen - akkor is ha fél éve pályára sem lépett - érződött, hogy másik oldalon a helye. Matuidi a poszttársa.

venember83 2019.12.05. 12:19:15

@rockitbaby: neki viszont BL-kerettagságot érhet. Ha marad.

JuventusFanatikus 2019.12.05. 12:24:01

@rockitbaby: Ez pontosan így van! Bentancur pedig nem tud bal oldalt játszani, és szerintem Emre sem. Egyedül még Ramsey tud ott jól teljesíteni, mert Ő mindkét lábával ügyes.

rockitbaby 2019.12.05. 12:42:44

@venember83: Nos ez igaz, de csak a kieséses szakaszra, holott szükség akár már most is lenne rá.

@JuventusFanatikus: Emre barátunk tán az utlsó klasszishoz méltó teljesítményét az ATMA elleni visszavágón nyújtotta, amikor is kb belső védő volt. Ki lett próbálva a védelem előtt, az sem ment. Tipikusan egylábas a nemetünk, de azt legalább tudja.

Jamal Jamal 2019.12.05. 14:13:32

Akkor vált le ott porc rendesen ha ilyen hosszú időt ki kell hagynia.
Egy átlagos esetben (ahol csak ki kell takarítani a letört darabokat) egy átlagembernél ez 6 hetet igényel.
De épüljön fel és még játszon is egy kicsit, hogy legyen még mit kapni érte nyáron.

Can-t meg el kell adni a télen és hozni egy buddhább tagot, mert ennek az ipsének minden mozdulatában benne van a piroslap. Kész van agyilag és semmi szükség hogy emiatt meccseket bukjunk.

Tomy81 2019.12.05. 14:39:49

Ez a különbség köztünk és az Inter között.Nekünk kidől az egyik kulcsjátékosunk és szinte meg se fog kottyanni.Náluk ha Barella mellett még kidől vki azt nagyon megérzik majd.

del pipi 2019.12.05. 15:27:43

@Tomy81: :)))) Sőt még profitálunk is belőle. Amúgy jobbulást neki!

dobor norbert 2019.12.05. 15:40:39

@del pipi: Ebben az idényben Ő volt a nagy kedvencem,mert igazán jól kezdett. Nagyon sajnálom,h nélküle nyerünk bl-t!

The king of alibis 2019.12.05. 15:43:34

Hosszabbítani kellene vele

del pipi 2019.12.05. 15:58:38

@dobor norbert: De aztán később már az utóbbi idők Khediráját láttuk, Sorry! Nettó ember hátrányt jelentett, de az én feltevésem az hogy az meghatározó lehet a továbbiakban hogy Sarri hány ember hátrányt rak a kezdőbe a továbbiakban, rotáció ide vagy oda.

dobor norbert 2019.12.05. 16:04:27

@del pipi: Pipike!Az nem lehet,h a sérülése hátráltatta a remek teljesítmény folytatásában???
Én hiszek benne,mert ő a mi talizmánunk!Most a háttérből ad nekünk erőt a bl serleghez;)!

JuventusFanatikus 2019.12.05. 17:15:29

@dobor norbert: Nem hinném, mert túlzottan hullámzó volt a teljesítménye, nem egyhuzamban játszott rosszul.

del pipi 2019.12.05. 17:40:54

@dobor norbert: Hátha talizmánként funkcionál...én belemegyek! :)

dobor norbert 2019.12.05. 17:50:54

@JuventusFanatikus: @del pipi: Nehéz kimondanotok,h nélkülözhetetlen része a Csapatnak!Nem kell mindent túlmagyarázni,fogadjátok el és kész;)! Talizmán,megmentő,sikerkovács=Samika!

dobor norbert 2019.12.05. 18:09:39

@del pipi: Ezt vártam!Nem széthúzni kell,hanem összetartani!Tűzön vizen át!Dass macht viel spass. Du Kumpel!

JuventusFanatikus 2019.12.05. 18:12:30

@dobor norbert: Amikor Khediráról van szó, sosem tudom teljesen eldönteni, hogy csak ironizálsz, vagy komolyan gondolod:D Ja, és Ich bin Bécs! Ich möchte sót adjál köcsög!

dobor norbert 2019.12.05. 18:19:46

@JuventusFanatikus: Na látod ezt már rengetegszer megkaptam az életben. Ráadásul úgy,h személyes beszélgetések alkalmával ahol látszódik a fizimiskám!Azért kacsintok a végén,mert viccesnek szánom!Amúgy is sok itt az olyan akin rajta van a világ bánata. Én meg egy ilyen mókamiki vagyok. Adok én Neked olyan sót,h kiég a hajad!;););)

JuventusFanatikus 2019.12.05. 18:47:08

@dobor norbert: Az volt az érdekes, hogy olyan jól tudod tálalni, hogy még el is hiszem, amit írsz, hogy teljesen komolyan gondolod:) Ez szerintem egy pozitív dolog, a tánctanárom is olyan, hogy olyan meggyőződéssel el tud mesélni bármit, hogy még azt is elhiszed neki, hogy csóktól is lehet gyerek:D Szeret Ő is baszkódni, nagyon figyelni kell mindig, hogy komoly beszél, vagy csak viccel:D Mit ne mondjak, én sem egy szomorú koma vagyok, a humorizálás lételemem, az más kérdés, hogy van-e rá vevő:)
Nem Te köcsög, csak így szól az idézet, na:D

Il Principino 2019.12.05. 19:06:20

@rockitbaby: @JuventusFanatikus: sztem ez csak megszokás kérdése!Abból a pár meccsből sok következtetést nem lehet levonni,profikról beszélünk,és nem másik posztról beszélünk jelen esetben pl ha védő,vagy támadó lenne...Ahogy DS,Danilo vagy bármelyik szélső tud az ellenkező oldalon játszani úgy ő is "átnevelhető" ha a kényszer nagy úr pl.:Mandzu,Cuad,Pjanic nekik jóval nagyobb változást kellett megtanulniuk :)

JuventusFanatikus 2019.12.05. 19:54:40

@Il Principino: Benne van az írásodban a lényeg, a kényszer nagy úr! Maximum akkor érdemes megpróbálkozni átneveléssel, ha nagyon muszáj, nagyon ritka, hogy az új poszt jobban állna egyes játékosoknak, mint az eredeti szerepkörük.

Il Principino 2019.12.05. 21:43:50

@JuventusFanatikus: viszont aki játszani akar az bármit hajlandó elvállalni,hogy hasznára legyen a csapatnak,igazából nem is értem ez egyeseknek miért olyan nehéz csak mert a másik lábuk az ügyesebb???Gyakorlatilag ugyanazt kell szinte játszania és nem is egy szélekre fókuszáló vonal melletti játék az elsődleges feladat.Megérteném ha csatársorból a védelem tengelyében találná magát.. :)
Korábban felsoroltaknak tényleg nehéz dolguk volt,ez ahhoz képest semmi sztem és nem éppen a sokoldalúságukat bizonyítja..

rockitbaby 2019.12.05. 21:45:10

@Il Principino: Pjanic pl hiába a kiváló szezonkezdet, akkor sem egy tökéletes regista. Mert csak eggyel került bentebb, de óriási a különbség.

Mandzu szélsővé avanzsálását nyögjük most is, mert a sérülések mellé sikeresen kiöltünk belőle minden kicsit is csatárra emlékeztetőt.

Egyedül Cuad egy sorral hátrébb húzása jött be, de ettől még ő sem tanult meg védekezni, a puszta jelenléte nem elég sokszor. Feleslegesen csúszkál be.

Nem jó az, ha valakit átpakolgatunk. Jelen esetben az sem igaz, hogy a jobb teljesítmény érdekében kicsit mindenkit ki kell mozdítani a komfort zónájából, hiszen pont egy olyan gepezet elemeivel babrálunk, amik alapvetően nem felcserélhetők egymással.

Il Principino 2019.12.05. 22:06:05

@rockitbaby: persze hogy nem jó ha nem az eredeti posztján van vki,én arra akartam rávilágítani hogy Benta és Rabiot esetében ez pitiáner változtatás a többi ember "kényszermunkájához" képest mégis viszonylag jól oldják meg a feladatukat!

vizi8 2019.12.06. 06:21:45

@JuventusFanatikus: A welsi csak jobblábas, szinte soha nem ér bele ballal.

rockitbaby 2019.12.06. 11:19:35

@Il Principino: Hát piti doognak nem mondanám, mert teljesen más lesz az adott játékos mozgása ha erős lábával ellentétes oldalon játszik. Sokkal inkább befelé mozog, ha kifelé akarna, át kell tennie a másik lábára, netán átcselezni. Apróságnak tűnik, de pl ha Pjanic körül mindkét játékos az erősebb lábával ellentétes oldalon játszik, még az is előferdülhet, hogy az eddigieknél is jobban középre tömörülünk és csak gyömöszöljük az ellent, anélkül, hogy bármi keresztmozgás, folyosónyitás lenne.

JuventusFanatikus 2019.12.06. 11:42:47

@vizi8: Tavaly például több gólt szerzett ballal, mint jobbal.
@rockitbaby: Valami ilyesmire gondolok én is, de már egy labdaszerzés is picit más, mert reflexből az ember az erősebbik lábával próbálná megakadályozni, hogy az ellenfél tovább vezesse a labdát. Furán hangzik, de mégis szokatlannak tűnhetnek ezek a dolgok a játékosoknak, sok gyakorlás szükséges szerintem, hogy ehhez hozzászokjanak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása