HIVATALOS: A Juve fiatalja Katarba igazolt

han_kwang-song_hatulnezet.jpgA Juventus értékesítette fiatal észak-koreai támadóját, Han Kwang-Songot a katari Al-Duhail számára. Az ázsiai játékos új klubjában együtt szerepelhet majd a két egykori zebramezes labdarúgóval, Mario Mandžukićcsal és Medhi Benatiával - adta hírül a Football Italia.

A 21 éves ifjú - aki a Juve U23-as együttesének volt a tagja - a hétvégén esett át az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon, és szerda délután vált biztossá, hogy az Al-Duhailhoz igazol.

A fiatal ázsiai még 2015 nyarán érkezett Olaszországba, amikor csatlakozott a Cagliari utánpótlásához. Ő volt a Serie A első észak-koreai futballistája és gólszerzője. 2017 áprilisában lépett először pályára az olasz első osztályban és még abban a hónapban góllal segítette csapatát.

Mielőtt a Juventushoz került, Han a szárdok kölcsönjátékosaként szerepelt a Perugiánál is.

A futballistát a Transfermarkt jelenleg 3 millió euróra taksálja. A portál szerint a Juventus 5 millió eurót kapott érte a katariaktól.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr515400628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2020.01.09. 15:15:15

Mindig furcsán olvasom amikor a blog 90% -a leigazolná az összes fiatal, nagy tehetséget, akiről 1 cikk megjelenik itt. Nagyjából ennyi értelme van. Csak a többi 100 jött látott eltűntről nem jeleneik meg bejegyzés. A Juventusnál az U csapatok egy látszatként működnek, meg hogy a büntiben lévő játékosokat lehessen hova száműzni, mert hogy más szerepet nem nagyon töltenek be az egészen biztos. Juve "utánpótlás" LOL

Sunny21 2020.01.09. 17:57:16

Pedig azt hittem megnyitjuk az észak-koreai piacot is.
Hanoiban is játszhattunk volna egy-két bari meccset :(

JuventusFanatikus 2020.01.09. 18:02:31

@Sunny21: Nagyot nevettem, mikor megláttam az Al-Duhail posztját, mikor leigazolták a srácot. Két emoji volt, egy szív, mellette meg az észak-koreai zászló:D

Sunny21 2020.01.09. 18:05:19

@JuventusFanatikus: :D A futball összehozza az embereket.

Alex8610 2020.01.09. 18:47:57

Mondjuk nagyon lehangolo volt Mandzu elso meccsenek az osszefoglalojat nezni.Kb ha 100 sejk lehettek a stadionba sokat mondok.Nem tudom mi jarhatott a fejeben mikor kisetalt a gyepre.Oke a love de egy ilyen profi, 1000fokon ego jatekosnak ez durva lehet.
A cikkhez szolva,nagyon gaznak tartom hogy a Juve keptelen hosszu evek ota kinevelni egy fiatal jatekost.Vesszuk-adjuk itt a fiatalokat meg kicsengetunk 1-2 ert egy valag lovet pl hogy DeLigt-ert is kiadtunk 75millio+alomfizut ennyi idosen es pont Olaszorszagban a Juve akademiajan ne legyen egy hasonloan tehetseges vedojatekos az nonszensz.

rockitbaby 2020.01.09. 18:58:17

@JuventusFanatikus: Akkor félve merem megkérdezni, hogy a de Ligt "hír" olvasása után mi történt? ;D

JuventusFanatikus 2020.01.09. 19:31:02

@rockitbaby: Azt végig se olvastam, csak addig, hogy "A Bola információi szerint":D

Il Principino 2020.01.09. 21:28:39

Legalább haszonnal szálltunk ki ebből a bizniszből?Nem emlékszem mennyiért érkezett..
A tehetség vhol itt kezdődik,igaz ritka mint a fehér Zorro :D

sportposzt.com/video/mbappe-rabonaja-kimeriti-a-pofatlansag-fogalmat-video/?fbclid=IwAR0e_W9_Sa2ggEVZ-VKYUDceZw4Ok4bbYBH041jbgiZ5ELCFkuo6tOMhQ7Y

Barolo4 2020.01.09. 23:42:28

Szerintem meg egy Juventus kaliberű csapatnak igen is be kell fektetni potenciálisan 'zseni' játékosokba és igen egy millióból 1 lesz C vagy Messi, és minden 1000. lesz csak top játékos stb. és ez rengeteg apróságon fog múlni, ezért előre nem megjósolható, próbálkozni kell. Ebben a korban ráadásul még nagyon sokat változnak a játékosok (lásd vb második magyar u21? magyar válogatottunkból, hány értelmes játékos lett) és ez más csapatoknál is sokszor előfordul.
Azt viszont én is hihetetlenek és szégyenek érzem, hogy a saját akadémia 10 éve nem bír egy játékost sem kinevelni, akkor mikor évi 1-2-nek azért simán kellene lennie. Forza Juventus!

venember83 2020.01.10. 07:32:49

@Il Principino: elég magasra helyezed a lécet, finoman szólva. Ezek alapján akkor pl. Marchisio egy tehetségtelen félnótás volt, de igaz ez Luca Tonira is pl. és a profi labdarúgók 98,5%-ára.

Il Principino 2020.01.10. 08:28:36

@venember83: nos igen,vannak későn érők,de ez a srác ennyi idősen tényleg nagyon ritka azt irtam is.
Kár hogy nem tudunk egy ilyenbe belenyúlni!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása