Kihirdették a Serie A új versenynaptárát
Kihirdették a Serie A új versenynaptárát

Olaszország lassan túljut a koronavírus-járvány első hullámát, így lépésről lépésre újraindulhat az élet, s ez egyben azt is jelenti, hogy folytatódhat az olasz bajnoki küzdelem. A Juventus hazai pályán, zárt kapuk mögött aratott 2:0-ás győzelmet az Inter fölött, s pillanatnyilag a március elején…

A Sky és a DAZN sem hajlandó fizetni
A Sky és a DAZN sem hajlandó fizetni

Jogi hercehurca várható Olaszországban a Lega Serie A és a tévétársaságok között, miután a Sky Sport Italia állítólag írásban tájékoztatta az érdekképviseletet, hogy nem kívánja kifizetni a televíziós közvetítési díj utolsó részletét. Ez a lehetőség nem meglepő, mivel a sportélet leállítása nyomán…

Már csak Higuaín és Rabiot hiányzik a keretből
Már csak Higuaín és Rabiot hiányzik a keretből

A Juventus szinte összes játékosa megérkezett Torinóba, és megkezdte a kötelező kéthetes karantént, csak két játékos, Gonzalo Higuaín és Adrien Rabiot van még külföldön. A héten az edzések is kezdetét vették Continassában, miután a játékosok COVID-19 tesztelésen estek át, ezt követően pedig…

Továbbra is sok a kérdés a folytatásról
Továbbra is sok a kérdés a folytatásról

Olaszország sportminisztere, Vincenzo Spadafora a hírek szerint meghajlott a területi kormányzatok akarata előtt, és ezért kérvényezte, hogy a futballisták a klubok edzőközpontjában egyéni edzéseket végezhessenek. A kormányzati határozat értelmében hétfőtől az állampolgárok számára megnyílnak a…

Costa elárulta, kit tart a legjobbnak a Juvéból
Costa elárulta, kit tart a legjobbnak a Juvéból

Douglas Costa az egyik népszerű közösségi oldalon arról beszélt rajongóinak, hogy már nagyon hiányzik neki a futball, és azt is megosztotta követőivel, kit tart az olasz rekordbajnok legjobbjának. A Juventus szélsője a koronavírus-járvány miatt már egy ideje szülőföldjén, Brazíliában tartózkodik,…

Dejan Kuluševski felemelkedése
Dejan Kuluševski felemelkedése

„Jó nap volt a tegnapi.” - nyilatkozta a megszokott visszafogottsággal Zlatan Ibrahimović. „Én a Milanhoz igazoltam, Dejan pedig a Juventushoz.” A két átigazolást december végén kötötték meg a felek, Zlatant pedig igencsak büszkeséggel töltötte ez a két váltás. „Ha az ember svéd futballista, és nagy…

Dybala: „Nem elhanyagolható pszichológiai hatása van a vírusnak”
Dybala: „Nem elhanyagolható pszichológiai hatása van a vírusnak”

A Juventus csatára, Paulo Dybala nemrégiben beszélt a koronavírussal vívott harcáról, és természetesen az interjú részét képezte úgy Lionel Messi, mint Cristiano Ronaldo is, az Argentin Labdarúgó-szövetségnek adott interjút a Calciomercato.com tolmácsolta Európa számára. „Volt egy csúnya köhögésem,…

Commisso: „Meglehet, hogy vége a szezonnak”
Commisso: „Meglehet, hogy vége a szezonnak”

A Fiorentina elnöke, Rocco Commisso szerint jó esély van arra, hogy az idei szezonnak vége, miközben az Olasz Labdarúgó-szövetség képviselői a mai napon tárgyalnak az UEFA képviselőivel, a téma pedig természetesen a 2019-20-as szezon sorsa. „Jelenleg az edzések nem kivitelezhetők.” - mondta a…

90 milliós bércsökkentésbe egyeztek bele a Juve játékosai
90 milliós bércsökkentésbe egyeztek bele a Juve játékosai

A Juventus játékosai több havi bérükről mondtak le a jelenlegi helyzetben, így a klub ezzel az intézkedéssel megközelítőleg 90 millió eurós megtakarítást tud elérni a jelen mostoha időszakban. A klub hivatalos közleménye szerint a Juventus keretének a játékosai eltekintenek bérük kifizetésétől…

HIVATALOS: Elhalasztják a Juventus-Olympique Lyon mérkőzést
HIVATALOS: Elhalasztják a Juventus-Olympique Lyon mérkőzést

Az elmúlt napok, és különösképpen a tegnap este fejleményei után már borítékolható volt, azonban az UEFA ma hivatalosan is bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztják a Juventus-Olympique Lyon mérkőzést.  A francia csapat a hazai 1:0-ás győzelemmel a zsebében látogatott volna Torinóba a…

Pozitív lett Rugani koronavírus-tesztje
Pozitív lett Rugani koronavírus-tesztje

Egyre aggasztóbb hírek érkeznek Olaszországból, ahol a legújabb intézkedések szerint a gyógyszertárak és az élelmiszerboltok kivételével minden kereskedelmi egység határozatlan időre zárva tart. Estére Torinót és a Juventust is elérte a koronavírus-járvány, a klub hivatalos közleményben jelentette…

A CONI minden sporteseményt felfüggesztett
A CONI minden sporteseményt felfüggesztett

Olaszország Olimpiai Bizottsága (CONI) bejelentette, hogy fel kívánja függeszteni az összes sporteseményt az országban április harmadikáig. A koronavírus gyors terjedése és a számos haláleset miatt már így is visszás helyzetek keletkeztek, így például a vasárnapi Derby d'Italiát a Juventus zárt…

HIVATALOS: Vasárnap lesz a Derby d'Italia
HIVATALOS: Vasárnap lesz a Derby d'Italia

Több forrás is hírt adott róla a napokban, és immáron a Juventus hivatalos honlapja is megerősítette, hogy az olasz kormány március 4-i döntése nyomán a Serie A (és minden más itáliai sportrendezvény) mérkőzéseit egészen 2020. április 3-ig zárt kapuk mögött fogják lejátszani. Az új típusú…

HIVATALOS: Átütemezték a Derby d'Italiát!
HIVATALOS: Átütemezték a Derby d'Italiát!

A Juventus-Inter, Udinese-Fiorentina, Milan-Genoa, Parma-SPAL és Sassuolo-Brescia mérkőzéseket a Liga átütemezte május 13-ára a koronavírus miatt. Eredetileg zártkapusak lettek volna ezek a meccsek ezen a hétvégén, megelőzendő a vírus terjedését az észak-olaszországi stadionokba látogató nézők…

Hírek Higuaín és Costa állapotáról
Hírek Higuaín és Costa állapotáról

A Juventus biztató hírekkel szolgált Gonzalo Higuaínnal kapcsolatban, aki kisebb kihagyást követően újra együtt edzhetett csapattársaival. Az argentin támadó derékfájdalmai miatt kihagyta a hétvégi, SPAL elleni összecsapást, amelyet a torinóiak nélküle is hoztak 2:1-re. A klub most megerősítette,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10718) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2600) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4450) nyilatkozat (8045) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása