A CONI minden sporteseményt felfüggesztett

malago_giovanni_coni.JPGOlaszország Olimpiai Bizottsága (CONI) bejelentette, hogy fel kívánja függeszteni az összes sporteseményt az országban április harmadikáig.

A koronavírus gyors terjedése és a számos haláleset miatt már így is visszás helyzetek keletkeztek, így például a vasárnapi Derby d'Italiát a Juventus zárt ajtók mögött volt kénytelen megszervezni.

Az Olimpiai Bizottság a mai napon összegyűlt, és arra a döntésre jutott, hogy felfüggeszti az összes sporteseményt április első hetéig.

A döntést még meg kell erősítenie hivatalosan egy rendelettel Giuseppe Conte miniszterelnöknek, ezt követően pedig az összes futballmérkőzés megrendezése lehetetlenné válik.

A Juve Lyon elleni BL-meccsére ez a döntés elvileg nincs hatással, mivel a CONI hatásköre nem terjed ki a Bajnokok Ligájára, azonban miniszterelnöki rendelet esetén igencsak kérdésessé válik a mérkőzés megrendezésének a helyszíne.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6815512824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunny21 2020.03.09. 20:29:47

Amennyiben nem marad MINDENKI otthon, akkor ennek semmi értelme. Zárt kapuk mögött lehet folytatni a bajnokságot, ha a polgárok közben járnak dolgozni...

delpi0823 2020.03.09. 20:45:36

@Sunny21: Hat sztem is zartkapukkal kene folytatni vagy lezarni a bajnoksagot.Nem hinnem hogy aprilis 3ig olyan nagyon sokat valtozna a helyzet.Utana se fognak tudni nezoket beengedni ez szinte 100%.

Andras74 2020.03.09. 20:54:42

Akkor vihetjük külföldre a bl meccseket......
Nem lesz eccerű

Andras74 2020.03.09. 20:56:16

@delpi0823: azt hiszem, a bajnokságnak kb itt a vége.
Az olaszoknál még nem holnap fog tetőzni a járvány!

delpi0823 2020.03.09. 21:00:42

@Andras74: Hat valoszinu hogy vege ha felfuggesztik aprilis 3ikaig.Az hany fordulo 3-4?eleve 1forduloval mar csuszva vannak,valaki 2vel,szoval esely se marad a befejezesre az ebeig kb.4fordulot hogy potolsz?az mar nagyon sok.

venember83 2020.03.09. 21:03:53

@Andras74: tetőzni? Egész szépen pattoghat akár oda és vissza a járvány Európában. Mindazonáltal akkor is úgy gondolom, hogy ennek így nincs értelme. A veszélyeztetett személyeknek védelem kell, karantén otthon, élelmiszerellátás biztonságosan, hogy ne fertőződjenek meg. A lakosság egészen kicsi százaléka igazán veszélyeztetett, a jelentős többségnek az immunrendszere védelmet jelent jelen állás szerint.

The king of alibis 2020.03.09. 21:09:21

@delpi0823: EB, Olimpia jó eséllyel jövőre halasztva

JuventusFanatikus 2020.03.09. 22:53:11

Ha a pozitívumokat szeretném nézni, akkor ez a döntés az európai kupákban szereplő olasz csapatoknak jelen pillanatban jó. Pihenten lehet játszani, és kiharcolni a továbbjutást. Ez a Napolinak különösen nagy segítség, ráadásul tudomásom szerint zártkapus lesz a meccs a Camp Nouban, úgyhogy a Barcát a hazai pálya előnye sem segíti annyira. A Juventusnak ez nyilván kevésbé jó, mivel a következő hónapokban sűrűbb lesz a naptár, ha egyáltalán be lesznek pótolva az elmaradt meccsek.
Az, hogy mi lenne ebben az esetben a jó döntés, azt megmondom őszintén, nem igazán tudom megítélni, ezt rábízom az okosabbakra. Bár, úgy tűnik az olasz szövetségeknél nem sok ilyen van: P

Barolo4 2020.03.09. 23:48:38

@JuventusFanatikus: Nagyon meglepődnék, ha itt bármi pótolva lenne.... eleve húsvétig szerintem nem lehet nagy változás, utána meg már heti 2-3 meccset kellene játszani ahhoz, hogy ez összejöjjön. Szinte kizárt szerintem a jelen állás szerint, hogy itt még bármilyen folytatás lenne. Esetleg valami extra verziót előhúznak a kalapból (pl. egy rájátszás, vagy valami ilyesmi), de nagyon sok a kérdőjel jelenleg. Forza Juventus!

Ádi93 2020.03.09. 23:59:47

@venember83: Ha érdekel, a Youtube-on egy "Ázsiába Szakadtam" nevű csatornán az utolsó (tegnapi) videóban meg van említve valamennyi, jelenlgei tudás szerint ismerhető tény erről a vírusról, hivatalos, hiteles forrásokból. Az influenza és e vírus közti különbségek, illetve, hogy miért veszélyesebb ez.
Elképesztő mi folyik Olaszországban, de ők legalább azon kevesek közé tartoznak, akik nem hazudják el a számokat. Kínában nevetségesen alacsony új esetszámokat adnak meg, már hetek óta, miután a hirtelen robbanás okozta kárt már több százmilliárd dollárosra becsülik... Egyszerűen nem közlik a valóságot, mert nem éri meg.
Thaiföldön szintén hatalmas a fertőzés, de ők is "okosba" 50 körüli fertőzöttet állítanak egy hete, mire kiderült, hogy egyfajta tüdőgyulladásos betegség pedig tombol... Na igen, ugyanarról van szó, csak máshogy hívják, hogy ne látszódjanak a számaik. Bedőlne a turizmus pillanatok alatt.
De számos, hasonló esetet lehet említeni.
Iránban is akkor kezdék el csöpögtetni az adatokat, mikor kiderült, hogy nem tudják tovább tagadni, leplezni.

Akárhogyis, az nem tűnik komolytalan vírusnak, ami Olaszországban az elmúlt 3 nap alatt közel 300 halálesetet produkált, persze ezen elhunytak átlagéletkora 81 év, de én azt sem értem, hogy hogy legyinthet bárki arra, hogy úgyis csak a tartós betegek és idősek szenvedhetnek, halhatnak meg... Na ja. A fiatal meg kihordja lábon, csak éppen addig is fertőz, például az idősebb családtagjait.
Kiváncsi vagyok mikor és hogy lesz ennek vége, mert ugyebár tombol a vírus a melegebb ázsiai országokban is éppen...

A spanyolok is kezdik komolyan venni, két nap alatt kb 700 új fertőzött, iskolákat zárnak be, de Németországban is már vannak zárt kapus meccsek.

Bár, hogy a futball eseményeket, legalább az első osztályú olasz meccseket miért nem lehet lejátszani zárt kapukkal, nyilván a játékosok folyamatos ellenőrzés, a buszok, öltözők fertőtlenítés alatt...stb Azért ezt meg lehetne talán oldani, bár nem mintha bármit is értenék hozzá.

Wizzurah 2020.03.10. 01:01:36

Nem vahyok onzo de ha mar szereztem jegyet a city realra szeretnem ha nem lenne zart kapus :D
Amugy vicc. Sport esemeny nincs de melo meg minden mas van. Annyira latszatintezkedes es semmitero az egesz ahogy van.

alexGicamo 2020.03.10. 07:08:15

Noha nyilván egyetlen szurkoló sem örül annak, hogymeccsek maradnak el és jelen állás szerint bizonytalan a bajnokság további lebonyolítása, úgy gondolom, mégis ez a helyes döntés . Az egészségmegőrzés és a biztonságra való törekedés most a legfontosabb !
Remélem, hamar véget ér ez a fociszünetet ( is ) okozó rémálom !

Matteo89 2020.03.10. 07:37:10

Mehetnek nyaralni a szetkesztok is :)

venember83 2020.03.10. 07:44:11

@Matteo89: ja, csak épp a helyszín más: kádba forróvíz, aztán a párás fürdőszobában élvezhetjük a trópusi klímát. Zárt ajtók mögött.

pedronegroo 2020.03.10. 09:00:47

Pánik mindenhol, ez a baj. Kollegám is reggel küldött egy mailt hogy nincs jól, nem jön be, mondanom se kell egyből kitört a para a munkahelyen...

Sunny21 2020.03.10. 09:15:01

@pedronegroo: Én sem értem ezt a pánikot, mindenesetre a májusi fociról kihúztalak :D

pedronegroo 2020.03.10. 09:18:31

@Sunny21: Na jól van, de akkor kérem az eseményt átnevezni pedronegro emléktornára! :)

babo0410 2020.03.10. 09:54:11

Ezt a bejegyzést nem láttam, dühöngőbe írtam. Bocsánat. Érthető, de szomorú. Az olssz foci emiatt nagy veszteségeket fog elszenvedni.

babo0410 2020.03.10. 10:05:55

Pánik? Hol? Heatrow reptér üres volt tegnap, de semmi különös azon kívül, hogy szinte üres géppel jöttem. De vasárnap Londonban se a pánik jelei voltak észlelhetőek. Sz angolok nem pánikolnak ez biztos.

Juventínó1981 2020.03.10. 10:47:04

@babo0410: Nyugodj, meg majd fognak ha odaér a vírus, az angolok alapból, olyanok mint a lassított felvétel, ja és lusták is mint a lajhárok, beképzeltek fennhordják az orrukat és buták, tisztelet a kivételeknek, ezért is dolgozik náluk annyi vendégmunkás, mert az Ő kezük nem ahhoz a koszos melóhoz való:D
Lehet késő lesz mire észbe kapnak és akkor nézd, majd meg a nagy kapkodást ami a szigetországban lesz :D

Juventínó1981 2020.03.10. 10:51:03

@babo0410: Már most beláthatatlan gazdasági következménye van és nem csodálkoznék egy világméretű Gazdasági Válságon sem ez a Vírus gatyára vágta a Világot rendesen!!! Az olasz foci, ne viccelj már az itt most jelentéktelen, az Olasz gazdaság-ipar, így lehet kevesebbet lopnak el a tévé közvetítési és egyéb díjakból, mert kevesebből, csakis kevesebbet vehetsz ki abból a bizonyos kalapból :D

pedronegroo 2020.03.10. 11:06:41

@JuventusFanatikus: Közben már tisztázódott a helyzet, a Kollega írt hogy csak a torka fáj de nagyon....

Nekem nincs ok a pánikra, híresen jó az immunrendszerem, tegnap 2 percig fújta rám a hideg levegőt a klíma, ma már tüsszögök és köhögök.... szóval az én immunrendszeremet meglátja a koronavírus és kiröhögi, majd megszánja és továbbáll, legalábbis én így tervezem. :)

Quentin_KR 2020.03.10. 12:21:48

@venember83: így van. Ráadásul a hozzáértőket szerint ahogy melegszik aaz idő, úgy fog visszahúzódni a járvány is.

Matteo89 2020.03.10. 12:46:59

@venember83: Azert belfoldon meg utazgathattok. Hetkoznap mondjuk, akkor kevesebben vannak a szallodakban, kisebb az esely, hogy elkaptok valamit. :D

babo0410 2020.03.10. 12:56:59

@Juventínó1981: Ezek sztereotípiák az angolokkal szemben. Nem hülyék, és pláne nem beképzeltek. De ha az angolok ilyenek, a magyarok milyenek?
A vírus már ott van egyébként, csak nem pánikolnak.
Gazdasági vonzatai lesznek a vírusnak, ez biztos, de amúgy is visszaesést diagnosztizáltak.

JuventusFanatikus 2020.03.10. 13:08:19

@Matteo89: Nem éri meg megtankolni a Lamborghinit, hogy pár száz kilométerre elmenjünk pihengetni:P:D Én 500 eurósokban kapom a fizumat a Blogtól, vissza se tudnának belőle adni a szállodában:P:D

JuventusFanatikus 2020.03.10. 13:10:40

@babo0410: Én csak azt tudom, hogy az angoloknak Szerbiába kell járni, hogy szurkolást és focit láthassanak, de így is tele a gatyájuk:D
www.youtube.com/watch?v=pUUUf4tZDho&t=398s

JuventusFanatikus 2020.03.10. 13:22:18

Az UEFA azon gondolkodik, hogy szünetelteti a BL-t és az EL-t is, miután lejátszották a nyolcaddöntőket.

ZecH 2020.03.10. 13:32:25

@babo0410: Prognosztizalni a szo amit kerestel, diagnosztizalni mast jelent. Az angoloknal igen, mert jo taktikai erzekkel kivagtak maguk alol a fat azzal hogy kileptek az Uniobol. A "tobbiek" semmilyen kulonleges recessziot nem kellett volna megeljenek 2020ban, de igy mar minden orszagnak kinez a pofon, foleg az olaszoknak akik eddig is alacsony szinten novekedtek. Ha belegondolok az angoloknak igy meg nehezebb lesz a brexit utani elet... nesze santa itt egy pup kategoria... de majd a jo magyar vendegmunkasok megtermelnek nekik a nagyon kedves angoloknak ;)

Tony. 2020.03.10. 13:32:51

Nem tudom egy sportesemény mitől veszélyesebb, mint pl. a tömegközlekedés. A járványt nem lehet megállítani, max annak van értelme ha mindenki otthon marad, ami ugye lehetetlen.

ZecH 2020.03.10. 14:46:48

@Tony.: Total igazad van. Latszatintezkedes. Alapvetoen akkor kellett volna a fullos lezaras amikor meg az elso par esetet diagnosztizaltak, amikor mar kiment es tomeges a fertozes akkor az erdotuz ellen vizipisztoly. A munkahelyek tobbseget, ahogy az enyemet sem lehet homeoffice-ra tenni ugyhogy max megesz a korsag, mi baj lehet, nem igaz?

Andras74 2020.03.10. 15:11:15

@Quentin_KR: remélem, erről a járványt is tájékoztatta valaki!

Jamal Jamal 2020.03.10. 15:36:11

@ZecH: @ZecH: Mindkét hasonlat tetszett és ezt nem viccből írom.
De akkor a nyomdokaidba lépve ezek mentén: "Eső után köpönyeg".

Én szigorúan HO vagyok, nem megyek semerre, mert nem akarok bűnbak vagy halálosztó lenni + nem vagyok Terminátor.

Viszont most lennék Bishop (Alien II.).

Jamal Jamal 2020.03.10. 15:48:03

@ZecH: Viszont pár napja jó a diagnosztizálás kifejezés ugyanis, látszanak már a gazdasági adatokon hogy az idegenforgalom és szállítmányozás lehúzza az érintett országok dzsídípíjét.
Nyilván nekem fontos a 66 éves apám és a 65 éves anyám, képes vagyok empátiát gyakorolni azokkal akik még ha néhány évet is, de élhetnének azokkal a betegségekkel (és fel is épülhetnek monnyuk) ha nem kapnák el a vírust.
Ezért, minden olyan intézkedés ami az emberek egészségének érdekében történik, dícséretes és mindegy hogy mikor jön (illetve nem csak nem én ülök ott), de jó ha van.
És. Ne legyünk a ~ 9 millió infektológus országa, mert egész egyszerűen nem látunk a színfalak mögé és nem lehet eldönteni hogy melyik döntésnek van pénzszaga és melyiknek nem.
Áldás és békesség.

ps. Moggi már lehet hogy Berlusconi-val pacsizik Franciaországban? :)

JuventusFanatikus 2020.03.10. 18:04:53

Így áll a helyzet:
keresztlabda.hu/2020/03/10/figc-opciok-a-serie-a-befejezesere/?fbclid=IwAR1dvsUEQP73Cf5rlKKko1m_T2pqro8q6xKTB8m-7NCKBUfHozCDRCFcz-k

Véleményem szerint a második opció lenne a legjobb nekünk, de kétségtelenül a harmadik lenne a legigazságosabb.

Vergilius1897 2020.03.10. 18:28:39

@Andras74: Én azért valamennyire hozzáértő vagyok és kapcsolatban is állok olyannal aki ténylegesen szakértő. Sajnos a jelen kutatások abba az irányba mutatnak, hogy önmagában a meleg nem károsítja a vírus szerkezetét. Viszont annyiból tényleg jól jön a felmelegedés, hogy az emberek immunrendszere felerősödik, ellenállóbbak lesznek és ahogy a sima influenza ez a betegség is lecseng.

Az, hogy sokan azzal nyugtatják magukat, hogy "csak" az időseket érinti szimplán pánik megelőző csúsztatás. Olaszországban jelenleg a betegek 10%-a (!!!) lélegeztetőgépen van, ki lehet számolni, hogy ez számokban mennyit jelent. Az eü. személyzet kb. váltás nélkül dolgozik és nincs elég eszköz-ember, hogy ellássák a betegeket. Ilyen leterheltség mellett pedig késve fog menni a mentő az 50 éves infarktusos beteghez vagy a fulladó asthmás beteghez ami közvetve a halálukhoz is vezethet hiába nem a koronavírus okozta a bajukat. Magyarországon az intenzív osztályokon 80-90% állandó telítettség mellett dolgoznak, átlagosan 10 db lélegeztetőgéppel, mentők pedig ígyis 30-40 perceket késnek. Jobb bele se gondolni, hogy mi lenne itt egy Olaszországi helyzet esetében.

Én mentő világbajnokságra mennék május végén de már annak is rezeg sajnos a léc...

ZecH 2020.03.10. 19:42:24

@Jamal Jamal: En is szivesebben tolnam a homeoffice-t. Kar hogy elelmiszert gyartani tavvezerelve csak teljesen automatizalt rendszerben lehetne, de ilyen nem nagyon letezik :) foleg nem nalunk. Amugy tul leszunk rajta. Nyilvan nekem is vannak idos rokonaim. Anyam 63. Nagyszleim 83,85,94... nyilvan erzem a felelosseget. De megtettuk az ovintezkedeseket, nem engedem oket az utcara, visszuk nekik a kajat, nincs puszi, 3 meter tavolsag. Ennel tobbet nem tehetunk de nem is kell igazabol. Igy szimplan nem fogjak elkapni. Mindenki tegyen meg ennyit (ha tud) es nem lesz gond...

Alex8610 2020.03.10. 20:39:31

@JuventusFanatikus: Durva lenne ez a majus 31ig kitolas.3 naponta jatszananak a csapatok merkozest de olyat is irtak mar hogy az EBt tolnak el vagy oszig vagy jovo nyarra tennek at.Nagyon durva ez az egesz.Indulnak a BL,EL visszavagok is.Kivancsi vagyok mi lesz ebbol.

Jamal Jamal 2020.03.11. 07:57:47

@ZecH: Akkor neked még nehezebb, körültekintőbb kell legyél és ahogy írtad úgy van jól. Kitartás, ennek is vége lesz egyszer.

GodPiero 2020.03.11. 08:52:35

@JuventusFanatikus: Egyértelmű, hogy a tabella aktuális állása kell hogy mérvadó legyen.
Csakúgy, mint a boxban: ha lemegy a mérkőzés 2/3-a ( jelen esetben 26 forduló ) akkor azt le kell pontozni.
Ez esetben mi vagyunk a Bajnokok.

Szerintem ez így korrekt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3520) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10263) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4327) mercato (4279) nyilatkozat (7678) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása