Ismét felmerültek a régi kérdőjelek Čeferin múltjával kapcsolatban
Ismét felmerültek a régi kérdőjelek Čeferin múltjával kapcsolatban

Aleksander Čeferint nemrégiben újraválasztották az UEFA élére, s a hatalom biztos tudatában a vezető nem is volt rest nyomás alatt tartani a Szuperligát nyilvánosan megtagadni nem kívánó három renitens klubot, a Real Madridot, a Barcelonát és a Juventust. A szlovén Prava dokumentumai szerint…

Cuadrado három mérkőzésre szóló eltiltást kapott
Cuadrado három mérkőzésre szóló eltiltást kapott

Az olasz sportbíróság döntést hozott Juan Cuadrado, Samir Handanović és Romero Lukaku ügyében, azt követően, hogy elszabadultak az indulatok a kedd esti Olasz Kupa-elődöntő utolsó pillanataiban. A záró sípszó után Cuadrado és Handanović dulakodásba kezdett egymással, amely során a kolumbiai szélső…

Elnapolták a Prisma vizsgálat előzetes meghallgatását
Elnapolták a Prisma vizsgálat előzetes meghallgatását

A mai napon megkezdődött a Prisma vizsgálat bírósági tárgyalása az előzetes meghallgatással, és Maurizio Bellacosa, az Öreg Hölgyet képviselő egyik ügyvéd pár szóban beszámolt a fejleményekről. Az előzetes meghallgatást március 27-ére írták ki, ebben érintett volt a Juventus klubként és egykori…

29,5 millió eurós veszteséggel zárta a Juve az elmúlt félévet
29,5 millió eurós veszteséggel zárta a Juve az elmúlt félévet

A Juventus kiadta pénzügyi jelentését a 2022-23-as pénzügyi év első hat hónapjára, és ez mindössze 29,5 millió eurós veszteségről számol be, ami jelentős javulás a 2021-22-es első félévhez képest, amikor 112,1 millió eurós veszteséget volt kénytelen a klub elkönyvelni saját bevallása szerint. A…

Biztató hírek érkeztek Chiesa állapotáról
Biztató hírek érkeztek Chiesa állapotáról

A Juventus 1:0-ás győzelemmel zárta az Inter elleni milánói rangadót, s mindez azt jelenti, hogy a novemberi hazai győzelem után a zebramezesek idegenben is begyűjtötték mind a három pontot legfőbb riválisuk ellenében. A vasárnap esti összecsapás egyik aggasztó jelenete az volt, amikor a 66.…

A Sporting CP lesz az ellenfél az EL negyeddöntőjében
A Sporting CP lesz az ellenfél az EL negyeddöntőjében

A Juventus sikeresen vette az Európa-liga nyolcaddöntőjét, hiszen kettős győzelemmel lépett tovább a Freiburg együttesén, ezzel biztosítva helyét a sorozat legjobb nyolc együttese között. A ma 13 órakor, a svájci Nyonban, az UEFA központjában megrendezésre került sorsolás során pedig már az is…

Mi lesz veled, Polpo?
Mi lesz veled, Polpo?

A Juventus idei szezonja számos nehézséget tartogat a csapat számára, a klub jogi ügyein túl Paul Pogba kapcsán is inkább a negatív hírekről számolnak be a lapok. A La Gazzetta dello Sport mai kiadásában beszámolt Paul Pogba helyzetéről, aki eddig 37 tétmeccsből 34-et kihagyni kényszerült, és…

HIVATALOS: Danilo 2025-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Danilo 2025-ig hosszabbított a Juventusszal

Ahogyan az a brazil védőjátékos múltkori nyilatkozata, valamint az olasz sajtó várakozásai alapján borítékolható volt, Danilo ma meghosszabbította szerződését, így bizonyossá vált, hogy 2025-ig az Öreg Hölgy szolgálatában marad. "Szellem. Harcos. Vezér. Ez a három egyszerű szó jellemzi Danilót, a…

A Juve négy indokra alapozta fellebbezését
A Juve négy indokra alapozta fellebbezését

Tegnap több forrás is beszámolt arról, hogy a Juventus beadta fellebbezését a CONI illetékes szervéhez, s a Tuttosport a mai napon már több részlettel is szolgált a 90 oldalas dokumentum kapcsán. A Juventus pontlevonása ügyében a FIGC döntött, s a CONI számára két lehetőség adott lényegében, egyik…

A Juventus Európa-liga kerete
A Juventus Európa-liga kerete

A Juventus történelmi mélyrepüléssel zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, s harmadik helyen végezve búcsúzott a sorozattól, így tavasszal az Európa-ligában folytathatja. Az egyenes kieséses szakasz rájátszásában az ellenfél a Nantes együttese lesz, amely a zebramezesekhez hasonlóan a 13. pozíciót…

HIVATALOS: Pellegrini a Lazióban folytatja
HIVATALOS: Pellegrini a Lazióban folytatja

Luca Pellegrini az idényt a Lazio keretében folytatja, áll a Juventus oldalán. Az elmúlt szezonban a Juventusnál futballozó védő az Eintracht Frankfurthoz igazolt kölcsönben még a nyáron, ám most télen a szíve visszahozta a Serie A-ba, és kölcsönben gazdagítja Maurizio Sarri keretét. „A Juventus…

A madridi bíróság a Szuperliga mellett foglalt állást
A madridi bíróság a Szuperliga mellett foglalt állást

Kedden a madridi bíróság megtiltotta a FIFA és az UEFA számára, hogy olyan intézkedést vagy nyilatkozatot foganatosítson, közvetett vagy közvetlen módon az Európai Szuperligát alkotó klubok ellen, amely hátráltatná a párhuzamos versenysorozat létrehozását, számolt be az eseményekről a spanyol AS. A…

HIVATALOS: McKennie a Leeds Unitednél folytatja
HIVATALOS: McKennie a Leeds Unitednél folytatja

A Leeds United hivatalosan is bejelentette, hogy kikölcsönözte a Juventus amerikai középpályását, Weston McKenniet, s ugyan a pontos összegeket nem hozta nyilvánosságra, a kölcsönvétel kivásárlási opcióval történt, amely kötelező érvényűvé válik bizonyos feltételek teljesítése esetén. McKennie…

Az FIGC megindokolta a pontlevonást
Az FIGC megindokolta a pontlevonást

A mai napon az FIGC bírósága megindokolta, miért alkalmazott 15 pontos levonást a Juventus esetében, míg az összes többi klub kapcsán eltekintett a büntetésektől. Az ANSA beszámolt a 374 oldalas dokumentumról, amely értelmében az FIGC fellebbviteli bírósága azért büntette meg a klubot, mivel…

Hosszú pihenő vár Milikre
Hosszú pihenő vár Milikre

A vállalhatatlan teljesítményen és eredményen túl a Juventusnak Arkadiusz Milik állapota miatt is volt oka aggodalomra a Monza elleni vesztes bajnoki mérkőzés után, hiszen a lengyel támadó idő előtt, láthatóan fájdalmakkal kényszerült elhagyni a pályát.  A rettenetes szezon egyik kellemes…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1750) játékosokról (10713) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2600) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4445) nyilatkozat (8045) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4475) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása