A Juventus idei szezonja számos nehézséget tartogat a csapat számára, a klub jogi ügyein túl Paul Pogba kapcsán is inkább a negatív hírekről számolnak be a lapok. A La Gazzetta dello Sport mai kiadásában beszámolt Paul Pogba helyzetéről, aki eddig 37 tétmeccsből 34-et kihagyni kényszerült, és mindössze 35 játékpercet gyűjtött idén.
A meniszkuszsérülés miatt a játékos kihagyta a szezon első hónapjait, majd a halogatott műtét utáni felépülést izomsérülések hátráltatták, s tegnap reggel, a Sampdoria elleni mérkőzést megelőző reggeli edzésen is újabb sérülés jelentkezett a játékosnál. A sérüléseken túl pedig számos egyéb ok is aggodalommal tölti el a vezetőséget, így a műtét utáni felépülésre időzített téli hegyi kirándulás, majd nemrégiben a késés az edzésről, aminek a nyomán a Freiburg elleni meccs keretéből ki is tette őt a mester.
A Juventus vezetősége nem csak aggódik a fejlemények miatt, hanem kifejezetten dühös is ezek miatt. Paul Pogba sérülésekkel teli szezonok után érkezett a Unitedtől, ám a Juventus akkori vezetősége úgy döntött, hogy befektet a francia középpályásba, aki átigazolási díj nélkül érkezett, és olasz kontextusban rendkívüli szerződést kapott. Paul Pogba 4 éves szerződést kapott, fix bére nettó 8 millió euró, ezen felül pedig 2 millió euró bónusz illeti meg a csapat teljesítménye alapján, akár játék nélkül is. A sors fintora, hogy a Paul Pogbát szerződtető vezetőség nagyjából ugyanezt ajánlotta Paulo Dybalának, azonban végül visszavonta ezt az ajánlatot az argentin támadó sérülékenysége miatt, s az adott bért most egy még törékenyebb játékos teheti zsebre. Paul Pogbát a vezetőség szimbólumként szerződtette, a jövő Juventusát kellett volna megtestesítse a francia középpályás, aki azonban jelenleg ismeretlen tényező, és jövője is kérdéses.
A milánói napilap szerint a Juventus leköszönt vezetősége megpróbálta a sérülések miatt lemondatni a játékost a bónuszokról, azonban ezek a kezdeményezések nem találtak nyitottságra a játékos részéről. Nem zárható ki, hogy az új vezetőség is visszatér a témára, ha továbbra is folytatódnak ezek a hosszas kihagyások. A következő szezon tekintetében érdemes figyelembe venni, hogy Paul Pogba nyári távozása esetén a Juventusnak vissza kell fizetnie az igényelt illetékkedvezményt, amire a fejlődést segítő adótörvény jogosítja fel a klubot. Az viszont bizonyos, hogy amennyiben folytatódik Paul Pogba kálváriája, a klubnak és a játékosnak a szezon végén le kell ülnie a tárgyalóasztalhoz, hogy mindenkinek megfelelő megoldást találjanak.
Paul Pogba kapcsán vannak friss hírek is, Romeo Agresti videós bejegyzésben beszámolt arról, hogy a középpályás a mai reggelen meglátogatta a J Medical munkatársait, s az orvosok a jobb combközelítőjében találtak alacsony szintű izomsérülést. A játékosra 20/30 nap kihagyás vár, s Romeo Agresti szerint a futballista már megkezdte a rehabilitációt, hogy minél hamarabb visszatérhessen a versenyszerű sporttevékenységekhez. A J Medicalt elhagyó futballistát több szurkoló várta az intézmény bejáratánál, ám a középpályás rendkívül szomorúan távozott, s mivel nagyon lesújtotta a sérülésének és a kihagyásának a híre, elhatárolódott az aláírások osztogatásától is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gaben Smith 2023.03.13. 12:12:09
En annak idejen nem erre fizettem be amikor kolyokkent szimpatia alakult ki bennem.
Aki latta a pogmentaryt vagyis polipka onfenyezo sorozatat annak szerintwm hasonlo kerdesek kavarognak a fejeben.
En a minap neztem meg es tenyleg sehogy se fer a fejemben hogy egy ekkora ripacs mr halivud divatkoboldot miert kellett idehozni.
Igy visszagondolva mar Cr is oriasi identitasellentetet generalt de ez…
Kartekony minden magasztos celokat szovogeto egyesulet szamara .
El kellkuldeni amint lehet.
Attilio79 2023.03.13. 12:22:52
Nekünk mindig szükségünk van a keretbe egy pávára, aki semmire sem jó?
Del Pybala 2023.03.13. 12:58:48
Kukszi 2023.03.13. 13:13:55
2023.03.13. 13:15:35
Ramsey-val kapcsolatban viszont igazad van.
Leram7 2023.03.13. 13:33:04
Kb., ha eléri 500 percet a szezonban, akkor az jelenleg a legoptimistább forgatókönyv.
A legrosszabb forgatókönyv pedig ez további 3 évig még...
venember83 2023.03.13. 13:40:26
delpi0823 2023.03.13. 13:43:28
Kukszi 2023.03.13. 13:43:49
A dokiknak kitűnő alany
Rikoo 2023.03.13. 14:02:59
venember83 2023.03.13. 14:19:59
alexGicamo 2023.03.13. 15:19:23
A hozzáállása pedig abszolút kritikán aluli !
Minél hamarabb meg kell szabadulni tőle bármi áron !
A jövőben pedig sokkal jobban át kell gondolni az igazolásokat !
Attilio79 2023.03.13. 15:43:42
rockitbaby 2023.03.13. 15:44:00
supertrezi 2023.03.13. 15:53:25
2023.03.13. 15:53:53
Rodri13 2023.03.13. 18:39:16
Gaben Smith 2023.03.13. 19:12:58
[
@SkySport
] #Juventus
west30 2023.03.13. 19:52:43
Thuglife! 2023.03.13. 20:35:14
BigChris 2023.03.13. 22:37:17
BigChris 2023.03.13. 22:38:35
Rikoo 2023.03.13. 22:57:13
Híresen jó a kapcsolatuk:
www.youtube.com/watch?v=lpimQLbpQyw
www.youtube.com/watch?v=mdjgXTiTACE
Di María és Paredes akik még Allegrivel beszéltek többször is, mielőtt ideigazoltak volna.
Kostic is külön kérése volt, Bremert és Miliket a vezetőség nézte ki és Allegri rábólintott.
Nagyjából ennyi infót lehetett kivenni a Juve közeli újságíróktól.
JuveMI 2023.03.13. 23:25:04
JuveMI 2023.03.13. 23:28:57
Thuglife! 2023.03.14. 05:49:56
Di Mariánál nem az volt hogy csak második opció voltunk a Barca után?
Ki az a hülye aki önként akar Allegri csapatában ölni a focit?Paredes hát ő lehet.
venember83 2023.03.14. 07:00:24
ACE12 2023.03.14. 07:12:30
JuveMI 2023.03.14. 07:17:22
Valójában Pogba zsiráf-alkata (ami oly nagy előny a játékában) sajnos genetikai hátrány... öreg korára valóban nagyon sérülékeny lett. És az év eleji szerencsétlen térdsérülés - érzésem szerint - véget vetett az igazi Pogbának!
Attilio79 2023.03.14. 09:12:09
Senkó Zsombor, volt Juve utánpótlás kapus jó nagy tukó volt az Mtk-Diósgyőr meccsen.
On
venember83 2023.03.14. 10:18:07
spaolo1981 2023.03.14. 13:11:25
Rikoo 2023.03.14. 15:02:36
Akkor az újságírók is védik Allegrit, mert ezt állítják?
Rikoo 2023.03.14. 15:28:31
A Juventusnál láthatóan újra élvezi a játékot és a közönség is imádja.
BigChris 2023.03.14. 16:49:16
BigChris 2023.03.14. 16:51:28
Thuglife! 2023.03.14. 17:32:27
Nem tudom arra alapozza e a kapcsolatukat hogy meccsek előtt a buszon sokan ultiznak ,de végül úgyis az dönt az edző-játékos kapcsolatban hogy megtalálja e a helyét a pályán .
Nem tudom azt észrevette e a mester hogy pl Vlahovicot frusztrálja egyszerre a pályán lenni Keannel.vagy majd ezt is lerendezi fogócskával?
Juvino 2023.03.14. 17:50:30
NCSMCS628 2023.03.14. 18:13:48
Kukszi 2023.03.14. 19:44:03
Nem tudom sajnálni, fizessen meg egy jó l pszichológust és tegyen rendbe magát.
letepem 2023.03.14. 20:08:58
insieme 2023.03.14. 21:56:43
Új idők Új jelképek!