A Sampdoria elleni keret
A Sampdoria elleni keret

Az FC Porto elleni hazai győzelemmel a Juventus biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, s a pénteki sorsolás nyomán az is eldőlt, hogy roppant nehéz ellenfél, az FC Barcelona vár a torinóiakra, akiknek az európai összecsapásig még fontos feladataik…

Az FC Porto elleni keret
Az FC Porto elleni keret

A Juventus kedvező helyzetben készülődhet az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára, hiszen a zebramezes csapat február végén megnyugtató, két gólos idegenbeli győzelemmel térhetett haza Torinóba az Estádio do Dragãóból.  A nehezen kiharcolt diadal…

A Milan elleni keret
A Milan elleni keret

Az Udinese elleni meglepetésszerű döntetlen után péntek este a Juventus az AC Milan csapatát fogadja, amely jelenleg a tabella hetedik helyét foglalja el, és mindössze három pontra van lemaradva a negyedik helyet elfoglaló Lazio együttesétől. A két csapat a bajnoki évad első összecsapásán 1-0-ás…

A Napoli elleni keret
A Napoli elleni keret

Az FC Porto elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-sikert és az Empoli elleni bajnoki diadalt követően, a Juventus kedd este már az Olasz Kupa elődöntőjében lép pályára, s a címvédőnek nem lesz egyszerű feladata, hiszen a hétvégén meglepő és váratlan vereséget szenvedő Napoli…

Az Empoli elleni keret
Az Empoli elleni keret

A szerdai BL-siker után más kaliberű ellenfél vár a Juventus játékosaira szombat este, amikor hazai pályán az Empoli lesz az ellenfél, illetve nem árt gondolni a következő, keddi mérkőzésre sem, amelyen a Coppa Italia elődöntőjének első meccsén a Juventus a Napolit…

Az FC Porto elleni keret
Az FC Porto elleni keret

A zsinórban hatodik bajnoki címe felé menetelő Juventus ma a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében folytathatja kalandját, amely során kísérletet tesz arra, hogy 1996 után először visszatérjen az európai labdarúgás trónjára. Az Öreg Hölgynek azonban szerda este egyáltalán nem…

A Palermo elleni keret
A Palermo elleni keret

A jövő szerdai, FC Porto elleni Bajnokok Ligája megmérettetésre készülő Juventusnak előbb péntek este, a Palermót fogadva kell megszereznie újabb hazai győzelmét, valamint az azért járó három bajnoki pontot.  A szebb napokat is megélt szicíliai együttes pillanatnyilag a…

A Cagliari elleni keret
A Cagliari elleni keret

Az Inter elleni győzelemmel, valamint a Crotone elleni pótlással a Juventus hét pontra növelte előnyét a Romával szemben, s a Napoli pénteken átmenetileg hat pontnyira közelített, a bajnoki címvédő meggyőző határozottsággal menetel zsinórban hatodik diadala felé. A zebramezesek…

A Crotone elleni keret
A Crotone elleni keret

A Crotone elleni hétközi mérkőzéssel a Juventus bepótolja a decemberből elhalasztott összecsapást, amely a címvédő Szuperkupa-kötelezettsége miatt került új időpontra. Az első osztály újoncához látogató Juventus egy esetleges győzelemmel hét pontra növelheti a távolságot a tabella második helyén…

Az Inter elleni keret
Az Inter elleni keret

A Juventus bajnoki szezonjának négy veresége közül egy éppen az Inter ellen esett, s vasárnap este a zebramezes csapatnak lehetősége nyílik visszavágni, amikor a milánói együttes a Juventus Stadiumba látogat. Massimiliano Allegri "őrült ötlete" továbbra is győzelmekkel és…

A Sassuolo elleni keret
A Sassuolo elleni keret

Massimiliano Allegri "őrült ötlete" eddig szórakoztató és látványos játékot, valamint két fontos győzelmet hozott a Juventusnak, s remélhetőleg tovább folytatódhat a sorozat, amikor a bajnoki címvédő a Sassuolo otthonába látogat. A Juventus keretébe ismét visszatér a Milan…

A Milan elleni keret
A Milan elleni keret

A Lazio elleni diadallal a Juventus talán feledtette a Firenzében elszenvedett vereséget, valamint az ott mutatott halvány teljesítményt, azonban pihenőre nincs idő, hiszen az Olasz Kupa negyeddöntőjében az AC Milan látogat a Juventus Stadiumba. A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, s a győztes a…

A Lazio elleni keret
A Lazio elleni keret

A Juventus fájdalmas pofonnal, remélhetőleg ébresztőnek ható vereséggel távozott Firenzéből, s ezzel az előnye mindössze egyetlen pontra apadt a tabellán második helyen álló AS Roma előtt. A zebramezesek az elhalasztott, Crotone elleni találkozóval ugyan növelhetik a…

A Fiorentina elleni keret
A Fiorentina elleni keret

A címvédő a Bologna elleni győzelemmel köszöntötte az új esztendőt, ezzel pedig meggyőző fölénnyel ért az olasz bajnoki szezon feléhez, s most a Fiorentina vendégeként kell folytatnia a menetelést az újabb, zsinórban hatodik bajnoki cím felé. A zebracsíkos csapat keretéből hiányzik majd az afrikai…

Az Atalanta elleni keret
Az Atalanta elleni keret

A Juventus meggyőző fölénnyel vezeti a bajnoki tabellát, s most egy másik fronton, az Olasz Kupában is fontos lépést tehet a címvédés felé vezető úton. A zebramezesek a sorozat nyolcaddöntőjében csatlakoznak be a küzdelembe, s a továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt majd, a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10720) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4450) nyilatkozat (8047) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása