A Fiorentina elleni keret

Serie A logo.jpgA címvédő a Bologna elleni győzelemmel köszöntötte az új esztendőt, ezzel pedig meggyőző fölénnyel ért az olasz bajnoki szezon feléhez, s most a Fiorentina vendégeként kell folytatnia a menetelést az újabb, zsinórban hatodik bajnoki cím felé.

A zebracsíkos csapat keretéből hiányzik majd az afrikai kontinensbajnokságon szereplő Mario Lemina és Medhi Benatia, a magának új csapatot kereső Patrice Evra, az eltiltott Stephan Lichtsteiner, valamint a sérüléséből lábadozó Dani Alves.

A keret legfontosabb visszatérője Alex Sandro és a korábban megfázás miatt hiányzó Gigi Buffon, azonban a fertőzés elérte Giorgio Chiellinit is, aki a keretbe bekerült ugyan, de valószínűleg kihagyja a mérkőzést.

A két csapat legutóbb a bajnoki szezon nyitófordulójában találkozott egymással, s a Juventus Sami Khedira fejesével szerezte meg a vezetést, majd Nikola Kalinić egalizált, végül azonban a csereként beálló Gonzalo Higuaín rendkívül fontos találattal debütált, s ezzel kialakította a 2:1-es végeredményt.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Asamoah, Sturaro, Rincón

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Pjaca, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr312124969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2017.01.15. 22:38:29

Dybala ba...d meg...

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 22:38:43

Dybala... méééé hagytad ki...

sleepy8 2017.01.15. 22:38:48

Ezt is azért verte fölé mert Higany pályán van.

Rikoo 2017.01.15. 22:38:52

Dybala feltette a cseresznyét a mai tortánkra.

MdewC 2017.01.15. 22:39:01

Simán fordítható volt ez a meccs, több ésszel.

Nathas 2017.01.15. 22:40:35

@sleepy8: nem, nincs meg a tűz.

Remélem Dybala megelégszik 5 millával...

Lisandro 2017.01.15. 22:42:28

Ez nem a mi napunk sajnos!:-(

Juventino86 2017.01.15. 22:42:40

Dybala nagyon gyenge:( nevelő célzattal padoztatnám a következő meccsen, bár nem tudom, kit lehetne a helyére rakni

Spez 2017.01.15. 22:43:26

Idén 4 csapat volt, akik nem feltett kézzel jöttek ki ellenünk....

epaska 2017.01.15. 22:44:02

Dybalával is csak egyel többen vagyunk.

The king of alibis 2017.01.15. 22:44:14

@Juventino86: 4-2-1-3

A 2 szélen Pjacával és Cuaddal

Gabuero9 2017.01.15. 22:45:07

Folytatjuk a sormintat

2017.01.15. 22:45:21

Bravo Fiorentina, megérdemelték, végig nyomtak.

Apuleius 2017.01.15. 22:45:59

Mondanám, hogy ez a pofon még akár jókor is jöhet, ha azt látnám, hogy az előzőekből bármit is tanultunk volna...

MdewC 2017.01.15. 22:46:06

Rangadókon idegenben gyengék vagyunk, de ma le is mákolt minket a Fior.

1. gól előtt nem fújtak
2. gól az év vicce, akkora mák volt.

Van még idő januárban Khedirat elcserélni egy kp-re.

Húzzunk bele!

Juve!

The king of alibis 2017.01.15. 22:46:31

Sousa és Bernardeschi nem ülhetne fel a csapatbuszra?

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 22:46:46

Khedira és Dybala mehet a padra. Sturarot ne lássam csak csereként vagy kiscsapatok ellen max. Pjaca/Rincon/Pjanics lehetne változásképpen, Rincon meg nem mutatta meg mit tud.

Trieszt120506 2017.01.15. 22:46:59

Közünk nem volt ehhez a 'rangadóhoz' se..

Rikoo 2017.01.15. 22:47:15

Nincs itt semmi gond. Lesz még 2 vereségünk Nápolyban és Rómában a többi meccset úgy is megnyerjük erőből.
Azért itt már látszódik egy sokkal komolyabb problémának a kezdete.

Bbenj 2017.01.15. 22:47:40

Hihetetlen...teljesen megérdemelten kaptak ki!a szèpitő gólig nulla elkèpzelès nem volt a jàtèkban,senki se hozta azt a szintet ami elvàrható lenne!valaminek nagyon gyorsan törtènnie kène mert ez igy nem lesz jó!Khedira meg inkàbb menjen el az afrika kupàra drukkolni Tunèziànak!

Juventino86 2017.01.15. 22:48:20

A következőt tudnám elképzelni a következő meccsen: 4-3-2-1. Buffon - Lichti, Rugani, Bonucci, A.Sandro -Rincón, Marchiso, Cuadrado - Pjaca, Pjanic - Higuian

Rikoo 2017.01.15. 22:48:21

@rightinthenuts91: Ez így van. A Fiorentina tényleg megérdemelte. Ők nyerni akartak, mi pedig fingom nincs mit is akartunk ettől a meccstől.

m.martin91 2017.01.15. 22:48:33

Teljesen megérdemelt a vereség, ez a csapat ennyire képes. Mindenki, aki elhiszi, hogy megverhet minket, az meg is fog. A Milan elleni kupameccstől előre félek.

KennethJames 2017.01.15. 22:48:38

Allegri megint feldúltan szövegelt a végén.
Sturcsi Khedira kp az ő agyszüleménye játékban se voltunk amíg nem cseréltünk(mákos gól volt)Nem tudom mi a francon van fölháborodva, én is kivagyok, hogy edzői papírja hogy a francba lett neki.

Trieszt120506 2017.01.15. 22:48:39

@MdewC: a mi gólunk se volt kevésbé mákos, de legalább meg sem dolgoztunk érte ellenben a hazaiakkal..

epaska 2017.01.15. 22:48:43

Tökéletesen kontrolláltuk a játékot!
Ez annyira szar volt, hogy még Babo se tud hozzászólni!

The king of alibis 2017.01.15. 22:49:01

@MdewC: ha mákos lett volna a Fior ma 4-5 góllal hazazavarnak minket

Juventino86 2017.01.15. 22:49:39

@Rikoo: Valóban sokkal komolyabb probléma néz ki itt a háttérben. Félek, hogy Allegri elvesztette a jó viszont néhány kulcsjátékossal, és sokkal jobban kellene motiválnia a csapatot. Persze nem látunk be az öltözőbe... Mondjuk nyilván nem azt kérte, amit az első félidőben láttunk.

Juventino73 2017.01.15. 22:50:19

Szerencséje az idei csapatnak, hogy nen idén lettem Juventino.
Elegem van abból, hogy minden kicsit komolyabb meccset elbukunk idegenben es csak azert leszunk bajnokok (ha azok leszunk egyaltalan...), hogy a kutyautokat oda-vissza verjuk.
Rendrakas kell itt, 5-6 jatekos elmehet, ahova akar, mert a cipo a palyan nem eleg.
Nem érdemlik meg, hogy nézzem a nézhetetlenul szar meccseiket, én idénre befejeztem, viszlat!

Trieszt120506 2017.01.15. 22:50:23

Khedira hasznosan játszott sokáig, de az utóbbi hónapokban valósággal szabotálja a játékunkat..

Leram7 2017.01.15. 22:50:33

Ez egy rossz telejsítmény volt.

Buffon és Sandro, Cuad jó volt a többiek pedig gyengék.

Én értékelem, hogy Allegri tökös volt és 4 támadót bevállalt, de sajnos baj van fejekben.

Dybala nagyon dekoncentrált, Pjaca 30 perc alatt 1 cselsorozatot mutatott és kész, Marchisio 0 volt, Sturaro is és a BBC is gyengus volt.

Mikor és ki ellen játszuk az elmaradt meccset?

The king of alibis 2017.01.15. 22:50:46

@KennethJames: ennyit tud. Mindig fel van háborodva, aztán minden marad a régiben

MdewC 2017.01.15. 22:51:20

@Trieszt120506: @Jóska gyerek: jól van na! :D

Ettől függetlenül 1 kivsi ésszel fordíthattunk volna. Helyzetünk volt hozzá.

The king of alibis 2017.01.15. 22:52:32

@Juventino86: s a legjobb középpályásunk, Pjanic mit keresett végig a kispadon?

Györijuventino 2017.01.15. 22:52:54

Magunkat vertük meg leginkább edzői oldalról voltak nagy öngólok. Az a baj túl védekezöen kezdtük a meccset a végén túlságosan támadóan fejeztük be.
Kettő közt lehetne félútón.
Észrevételek:
- Hiba volt a 3 védős felállás
-Bonu-Alex Sandro-t úgy kezdetni, hogy most jöttek vissza nem szerencsés.
-Cuadrado hirtelen csapatba bedobása.
-Nem volt olyan játékos ki csatároknak adta volna a labdát
-Pjaca nem mozog rosszul de szerencsétlen azt se tudja hol van mert a mester összevissza rakosgatja.
-Rincon egész jól mozgott

Jövöre nézve:
-Jó lenne szélső védőt sürgösen hozni.
-Középen egyensúlyt megtalálni , mind védelező mint támadó játékosok közt
-Pjaca gyerek helyét megtalálni ,mert haszunkra lehetne

Rocky80 2017.01.15. 22:52:55

De legalább jó meccs volt. Különösen a vége...

Nézzük a pozitívumokat: Pjaca kurva jó lesz. Allegri meg tökösebb volt mint bármikor.

Idén már nem kapunk ki én azt mondom. :D

Grinta 2017.01.15. 22:53:25

2-0 után a srácok itt majdnem tönkretették itt a bulit... :(

MdewC 2017.01.15. 22:54:37

@Grinta: pedig én jósoltam egy 2-3-at ide... ;)

The king of alibis 2017.01.15. 22:55:22

Üdvözlöm a blog legnagyobb trollját....

Trieszt120506 2017.01.15. 22:55:23

Pjaca nagyon ügyes, de továbbra is tartom amiket a nyáron írtam: ezekkel a skillekkel egy Dortmund szerű csapatban lenne igazán jó, nem pedig csípő/harapó az alapvonalat védő digó védők ellen.

Juventino86 2017.01.15. 22:55:26

@Jóska gyerek: Ez számomra is érthetetlen. GYakran védem Allegrit, de ezt most ő taktikázta el már a kezdőcsapatnál. Nem véltem felfedezni semmi koncepciót a játékunkban. Ha még sok ilyen meccs lesz az idényben, akkor talán nem árt majd egy edzőváltás. Ha a Porto ellen kiesünk, akkor azonnal. Carrera vagy Jardim érdekes lehetne. De reméljük, hogy erre nem lesz szükség.

2017.01.15. 22:56:20

Azért csendben hozzáteszem a Dybala-fikázáshoz,hogy ő volt az egyetlen,aki ma a mezőnyben csinálni akart valamit,de senki nem volt,akivel legalább egy kényszerítőt csinálhatott volna,maradjunk annyiban,hogy egyik irányba se lógott ki a sorból,társa sem volt,viszont sokakkal ellentétben ő próbálkozott...a helyzeténél pont szarul pattant előtte a labda,nem volt szerencséje se,ez van...

Spez 2017.01.15. 22:56:44

@Rikoo: @Juventino86: Tele van a keret kiégett, kiöregedett játékosokkal ráadásul Allegri sem aza a motivátor fajta.
Az idén talán valahogy még meglehet a bajnoki cím, de utána félek az inter sorsára jutunk.

Grinta 2017.01.15. 22:57:04

@MdewC: Na az kiverte volna a biztosítékot.Mert akkor a hülye csapat helyett..mehetett volna a "Győztünk"

The king of alibis 2017.01.15. 22:58:26

@fire06: tudjuk. Nehéz olyanokkal játékot kialakítani, mint Sturaro és a Lófejű. Egyetlen játszótársa pedig végig padozott....

Spez 2017.01.15. 22:59:11

@Jóska gyerek: +1 Megint hergeli a blogot, utána meg sírva írogat valamelyik adminnak hogy védjék meg...

Rikoo 2017.01.15. 22:59:44

Azért azt még kiemelném, hogy Allegri is bőven benne van az idei szenvedésünkben. Lehet, hogy egy labdatemető a középpályánk, de, hogy 0 a támadójátékunk és a játékosaink szánalmasan motiválatlanok az egész biztosan az edző hibája.
Vmit jó lenne, ha ő is alkotna ha már nagyobb a fizetése, mint a játékosainknak.

Mitya10 2017.01.15. 23:01:36

Nekem elég volt Allegriből nézhetetlen ehhez a mezhez nem tudom hanyadszor méltatlan hozzáállás + egyesek megváltója Rincon aki abszolút mint már irtam Sturaro 2.0 total kiveri a biztosítékot. Hacsak vereség lenne de már ink a blogot képzelem oda mintha mi jobban felfognánk mit jelent ez a KLUB!!

Grinta 2017.01.15. 23:01:55

Kubi bácsi,pedig a fagyi nyert 23-1 re :D na az már valami,ez meg gyenge!!

2017.01.15. 23:02:04

Hozni kellene agilis középpályásokat.
Marchi szerencsétlen sérült volt, teljesen kiesett a formából. Sturaron látszik hogy igyekszik, de szegényt nagyon zavarja a labda. Khedira meg szerintem azt hiszi, hogy levezetni hozták ide.. imádkozzunk hogy még januárban elmenjen.

MdewC 2017.01.15. 23:03:17

@Spez: nem szoktam, de jobb ha elkussolsz ezekkel a szánalmas szarrágó kommentekkel.

Nevetséges, kicsinyes, én szégyellem magam helyetted te...

The king of alibis 2017.01.15. 23:03:40

@rightinthenuts91: amíg Allegri van, a Lófejű biztos alapember....

2017.01.15. 23:05:35

@Jóska gyerek: Hátha megérjük, hogy NY-ba megy - és még idén.

Rikoo 2017.01.15. 23:05:59

@rightinthenuts91: Nagyon jó meglátásaid vannak. Teljesen reális amit írsz.
Marcit nagyon sajnálom. Szerintem sok is neki ez a meccsterhelés ilyen kihagyás után.
Élete formájában jött a sérülése.

Grinta 2017.01.15. 23:07:02

Két kapott gólt pedig simán kilehetett volna védekezni.Az elsőnél Paolo De Ceglie szerintem simán megoldotta volna okos helyezkedéssel,a másiknál meg Holger Badstuber takarított volna,hiszen folyamatosan játékban van a srác.Nem is értem miért nem tudja Őket Marotta Úr leigazolni.Lehet nem veszik Őt komolyan sehol?

venember83 2017.01.15. 23:07:46

A Fior számára azért nem a legjobb ómen ez a győzelem, a két milánói csapat sem ment sokra a három ponttal, a Juve elleni diadal után elszórakozták a meccseket. Nincs ezzel semmi baj Juve-szempontból, ideje kezdeni valamit a csapattal, Maxi, lassan jön a BL is, az meg nagyon más kávéház, mint a Serie A, ott nem elég az alibi, amit ősszel nyomott a csapat.

venember83 2017.01.15. 23:10:02

Nincs türelmem most moderálni, pár komment kivételével, majd reggel viszont visszanézek, és repülnek is egyesek, , ha továbbra is így megy a párbeszéd. Szóval így írogassatok. További jó éjszakát!

2017.01.15. 23:10:38

@Rikoo: Köszönöm. Dybala mellett a másik személyes kedvencem :( Idén sajnos nincsenek formában.

MdewC 2017.01.15. 23:11:44

@venember83: azt megértem, hogy az enyémet törölted :) de, hogy az int.res okosságot bent hagytad??? Azt nem értem. A legnagyobb gyalázás, nincs helye itt egy ilyen kommentnek!

Watakuki 2017.01.15. 23:13:48

Hozzászólások szerint jobb is, hogx lemaradtam a meccsről. Nem szoktam ilyet mondani, de félek a Porto elleni meccstől.

Rikoo 2017.01.15. 23:14:06

@Grinta: Befejezhetnéd ezeket a provokáló kommenteket. Nagyon rossz irányba kezdesz elmenni és semmi komolyan vehető véleményed nincs a csapatról. Folyamatosan szarkasztikus kommentjeid vannak és ebből csak az jön ki, hogy 10-20 olyan komment követi aminek semmi köze ehhez a bloghoz.

MdewC 2017.01.15. 23:14:43

@venember83: elég lenne azt az egyet törölni, rövidebb idő, mint ezt leírni.

Csak ne, hogy még én legyek elővéve ezért, mert ezeket megjegyeztem.

Jó8.

Spez 2017.01.15. 23:17:23

@Watakuki: Porto hasonlóan gyors focit játszik. Ha nem figyelünk, akkor lehetnek meglepetések.

steven.h 2017.01.15. 23:24:48

Nem tudom hova tenni ezt a meccset. Sokan szidják Allegrit, és voltak is ma gondok vele is, úgy tűnik ebben az új Juve érában mindkét edzőnk 3 év után befásul és a saját hülyeségeit követi csak.

Legutóbb Conte utolsó évében volt ez a foslány, Conte is ragaszkodott minden hülyeségéhez, most pedig Allegri mutatja ugyanezen tüneteket:
( a 3-5-2 választásával nem fikáznám, mert nem volt más választása, Pjanic kihagyása is igazából logikus is lehetett volna, mert borzalmasan teljesített az 5-ös középpályán)

na és akkor tényleg a tünetek:
- felépül a BBC rögtön kezdőbe velük, mikor van egy Rugani aki sallagmentesen lehozta a meccseket
- ragaszkodás szar formában lévő játékosokhoz
- érthetetlen cserék
- nézhetetlen fos játék

Nagyon remélem hogy visszaállunk a 4-3-1-2-re, és Marrotta úr pedig szerezzen egy jobb hátvédet.

Mitya10 2017.01.15. 23:26:15

@steven.h: nála sajnos bárki felépül 1 sérülésből új igazolással ér fel ...

juvezoli 2017.01.15. 23:26:22

Gyerekek !
Q rva szarul fociztunk a lila majmok ellen,De
Dühítő hogy az olasz bírók és a szövetség mind ellenünk van!
B.zi romáknak minden meccsen adnak tizit és nekik fújnak,
Nekünk minden kétes esetet az elenfélnek adnak ,tizit meg 10ből 1gyet
kapunk azért ilyen ellenszélben nehéz mindig győzni!
De akkor is Forza JUVE!!!!!!!!

Grinta 2017.01.15. 23:26:45

@Rikoo: Sokszor nem igazán érzem úgy hogy érdemes lenne belemenni mélyebb elemzésbe..mert nincs értelme.Amúgy igazad van,hogy ez nem jó irány.Azt valaki esetleg észrevette hogy a hatvanadik perctől kezdve gyakorlatilag lefociztuk őket,vagy azt erőnlétileg föléjük nőttünk,esetleg hogy azt hogy megannyi formációváltáson ment keresztül a csapat..amiből az jön le hogy Allegri azt se tudja mit csinál,csak pakolgatja fel az embereket össze-vissza...?Mert lehet itt szám háborúzni hogy 3-5-2+4-2-3-1 vagy 4-2-4 a hajrában gyakorlatilag,azt észreveszi valaki?Ez játsszon,meg az jöjjön-hát elég nehéz komolyan írni

Spez 2017.01.15. 23:30:35

Az utóbbi 3 évben a vereségeink száma : tavaly 5, elötte 3, előtte 2
Idén féltávnál 4-nél tartunk. Valami gond csak van a háttérben.

Shankin 2017.01.15. 23:31:35

Khedira-Sturaro páros katasztrófa, de ők ennyit tudnak ez van. De van 3 játékos, akire ma nagyon felmérgesített: Buffon az egyik. Szerintem mindkét gól az ő hibája, de főleg az első, mert az nem annyira szélre a másodiknál meg értem, hogy megzavarta azzal Chiesa, hogy nem ért bele, de ki kellett volna szedni. Utoljára a 2012-es Lecce elleni meccs után haragudtam rá, de szerencsére az az 1-1 nem befolyásolt semmit annó. Dybala is kiverte a biztosítékot, minden passza rossz volt a második félidőben, folyamatos fetrengések és a végén a Mandzukic által megtartott labdáról nem is írok inkább semmit. A harmadik játékos meg Marchisio. Hozza az alibit meccsek óta, egy szinten van a többi KP-val sajnos. De ami a legfájóbb, hogy ő aki torinói és gyerek kora óta a Juventusba focizik hátrányba sétálgat és meg se próbál vezér lenni. Nem láttam rajta, hogy szétkúrja az ideg, hogy verésre állunk. Mondjuk ezt csak Higuainon láttam és ez szomorú.

2017.01.16. 00:19:15

@Spez: Nem is igazán a vereségek száma az aggasztó,hanem az,hogy lefociznak minket...az Inter,Milan,Genoa és most a Fior is. A Bl-ben a Lyon és a Sevilla ellen is csak a vergődés ment.

babo0410 2017.01.16. 00:25:59

@Bbenj: Ma Khedira volt a kp-n a legjobb. Még a whoscored szerint is, úgyhogy pont ma ne rajta akadjunk ki. Dybala nagyon gyenge volt ma. Gratula a Fiornak, mert ismét nagyon jók voltak ellenünk. Velük mindig bajban vagyunk. Ettől függetlenül nem aggódok, mert a Fiorentinától ki lehet kapni. Majd ha a Lazio is megver minket, addig meg nem izgulok, mert nem láttam olyan rossznak a csapatot. És szerintem, ha nincs a kényszer 3-5-2, hanem játszhatunk 4-1-2-1-2-t, akkor meg lett volna a meccs. Abban a felállásban sokkal erősebbek vagyunk.

babo0410 2017.01.16. 00:37:10

Azért egyesek akkora baromságokat tudnak leírni komolyan. Aki meg akar, az meg tud verni, Allegrinek hogy lehet edzői papírja, stb. Meg ma már Dybala is sz.r? Még hová süllyedünk könyörgöm? A szünet előtt elkezdtünk feljavulni. Ma sem volt olyan rossz a játékunk. Sajna a Fior ellen mindig szenvedünk. Ez van. Még sok örömet fog okozni a csapat nekünk. De, hogy már megint mindenki hülye legyen. Hihetetlen.

babo0410 2017.01.16. 00:54:28

@babo0410: Mármint a téli szünet előtt kezdett javulni a játékunk.

Watakuki 2017.01.16. 06:27:47

@Spez: tavalyi szezonban csak októberre lett 4 vereségünk.

Mitya10 2017.01.16. 07:10:10

@babo0410: Láttad is a meccset vagy te mindig az ilyen whoscored-ra támaszkodsz? Khedira az egész forduló legszarabbja volt nem csak a meccsé kb 30 perc után vettem észre vagy hallottam a nevét ő kib.szott árnyék jó sok pénzért. Amúgy mostmár tényleg érdekel ha te ilyen lazán veszed h 1 Fior ellen kikaphatunk + mi baromságokat írunk,hogy neked mi számítana negatívumoknak a klubbnál? 1 percre se hidd azt hogy a Blog akár 10%-a is komolyan veszi az állandó sületlenségeidet :/ Aki látta a tegnapi meccset és nem rózsaszín pacin nézte annak át kellett , hogy jöjjön , hogy nagy a kaki!

Grinta 2017.01.16. 07:31:23

@Mitya10: Hát ha Khedira volt az egész forduló legszarabbja,nem csak a meccsé..akkor ki támaszkodik milyen statisztikai oldalra..?Merthogy minden meccset biztos nem láttál.Mi számítana negatívumoknak a klubnál?Hát az biztos nem,hogy pontelőnnyel vezetjük a tabellát,egy elhalasztott meccsel a zsebünkben,ilyen hazai szériát futva.Haladva a hatodik Scudetto felé!Ennyit a komolyan vehetőségről..azt hiszem.+Firenze nem olyan könnyű pálya Nekünk,hogy csak győzelemben gondolkodhassunk(sose volt az)..így aki meglepődik azon,hogy ott benne van a vereség..az nem tudom mióta néz Olasz focit.Döntetlenre rászolgáltunk volna,a meccs összképét tekintve.

Grinta 2017.01.16. 07:58:37

Chelsea,és a Real Madrid szinte percre pontosan olyan vesztett pont mutatóval rendelkezik mint a Juventus.Ami az igazán érdekes,hogy ebben a három bajnokságban csak a Juventus az akinek nincsen döntetlenje.Talán nem véletlenül van az a mondás hogy a hárompontos rendszerben inkább egyszer győzzek,és egyszer kapjak ki..mintsemhogy játsszak két darab döntetlent.De ebben azért valóban előre kell lépni,mert idegenben volt hogy megleptek minket.Milan meccset kivenném,mert ott egy jól eltalált lövés lett a vesztünk.Viszont pozitívan nézve..még megyünk a Romához,és Nápolyba is..Én bízom csapatban,és nagyon remélem nem kapunk ki..mert minden rázósabb meccsen csak nem szenvedünk vereséget..ha pedig mégis úgy alakulna..és akkor is bajnoki címet ünnepelhetünk,akkor végképp nem tudom mibe kapaszkodhatnának a riválisaink.Mert amikor a Milannak jobb kerete volt,akkor szerencsénk volt.Tavaly gyakorlatilag 10 pontos előnyt adtunk mindekinek,az se volt elég,ledózeroltuk a mezőnyt..úgy hogy Gonzalo megdöntötte a csúcsokat.Szar lehet,a többieknek.Tavaly Higuaín arcán lehetett látni Zaza gólján..Hát ezt nem hiszem hiszem el!!!Forza Juventus

Watakuki 2017.01.16. 08:16:20

@babo0410: tisztelem a véleményedet, de ebben tényleg nemsok pozitívumot lehet felfedezni. A játékunk romokban, halott és teljesen nézhetetlen néhol. Belefér a vereség, csak nem ilyen reménytelen játékkal. Az elöző években is kaptunk ki, de akkor legalàbb egyenrangú partnerként. Idén a vereségek közül nem sok ilyen volt...

delpi0823 2017.01.16. 08:20:16

Eddig kialltam Allegri mellett de amit most muvelt az nekem is sok volt.Az elso csere meg oke Stura le Pjaca be(bar sajnos nem vallt be mert a horvat harmatgyenge volt konkretan egy jo megoldast nem lattam tole amellett hogy lassu es korulmenyes volt az is latszik rajta hogy meg fizikailag nagyon le van eresztve),de a kovetkezo csere Marchisio le Rincon be(Marchisio is nagyon gyengen jatszott de amit Khedira muvelt es vegig jatszhatta a meccset ugy hogy gyakorlatilag se tamadasban se vedekezesben nem tudott felmutatni semmit az tobb mint felhaborito)es a venezuelait minek hozta be?vesztett allasnal mire gondolt majd o fog golt loni?Pjanic meg ult a padon vegig.....Kritikan aluli volt ma Allegri teljesitmenye.

Bbenj 2017.01.16. 08:32:28

@babo0410: nem szeretnèk vitatkozni veled,de szerintem a tegnapi "produkciója" volt a leggyengèbb Khedirànak.Az igaz,hogy nem rajta múlt semmi,de èn talàn egy jó megmozdulàst làttam tőle 96 perc alatt.az àltalad említett statisztikànal nemtudom,hogy mit nèztek.sajnos Khedira abszolut emberhàtrànyt jelent!nàlam màr Khedira felèr egy Poulsen,Almiron,Tiago szinttel...

Mitya10 2017.01.16. 09:10:45

@Grinta: Nos akkor szeretnélek 3x is megkérni hogy az én kommentjeimre ne reagálj mint ahogy én sem reagálok a tieidre bármennyire is nem értek velük egyet. Annyit még hozzáfűznék hogy vereség és vereség között óriási különbség tud lenni. Mikor Davidsékat láttam játszani 1 vereségnél csalódott voltam de nem idegbeteg tele kérdésekkel mint most... Azért mert Khedira többször passzolt hátra mint a többi kp és 1 Whoscored vagy lifescore ezt nagyin értékeli :D ettől mèg igen a vicc tetőfoka h ez az ember 90 perceket kap folyton. A továbbiakban kérlek mást próbálj meggyőzni hogy mennyire frankó minden én pedig azokkal akiket ahogy te irtad 1x "érdemesnek" tartok rá.

epaska 2017.01.16. 09:10:52

A 3-5-2 volt a vesztünk, na meg a komplett kp úgy, ahogy van. Marchisio jól tért vissza a sérüléséből, de mostanában ő is harmatgyenge. Olyan nulla a kp-nk, hogy kb 8. a ligában. Nem is mennék bele... Kár emlegetni a közelmúltat.
Dybalat rossz nézni, ahogy szenved, esik meg kel... Valaki mondta itt valamelyik nap, hogy Comant elviszi a szél, hát Dybalának sem kell tornádó... A világ legjobbja akarok lenni... Szegénynek egyedül nem fog menni.
Marha Pacal kb 3x ért labdába. Láthatóan a társak sem keresik őt. Eddig ő is egy nagy bukta. Sturaro, Khedira szégyen. 2-3 meccs múlva majd más is rájön, hogy Rincon is ez a kategória. Én a védelmet nem hibáztatnám, ugyanis a kp mintha nem lett volna, minden terhet a hátsó alakzatra tett. Kíváncsi vagyok, hogy a halvérű mester akkor is marad-e, ha idén semmit nem nyerünk.

Piettro85 2017.01.16. 09:31:22

@Bbenj: +1!
Viszont ez már nem az a csapat,ami elbír egy alibiző középpályást...
A BBC-től annyira futja mostanában, hogy felrúgják az ellenfelet, ha lefordulnak róluk. De az a legidegesítőbb,hogy a játék képe semmit se változott a bajnokság kezdete óta, ugyan az a szar, ötlettelen foci, ami annyiból áll,hogy hátul körbepasszolunk, a szélen megiramodik valaki, és beadja - általában rosszul-, ezen viszont az edzőnek kéne változtatnia,meg azon is, hogy ne 10-en védekezzünk a saját 16-osunkon egész meccs alatt... Nem egy Orsolini vagy Caldara fogja megmenteni a csapatot, véleményem szerint ugyan az a szint mint Hernyó meg a lófej...4-5 Milliós játékosok.. De nem minőség!
Szinte minden rangadót elbuktunk idén, Allegrit meg Marrottát már nem látom szívesen a csapat környékén, zsebbe kell nyúlni mélyen és megadni a jobb playereknek az igényelt fizut. Sturaróknak meg Rinconoknak 0 a marketing értéke,szóval az a pár millió befektetés, simán visszajönne

Tomy81 2017.01.16. 09:42:20

@babo0410: Szállj le a femina.hu oldalról, és ne ott nézz statisztikákat!Egyébként tényleg kár temetni a csapatot, ez most nem így sikerült..

Nathas 2017.01.16. 09:42:23

@Bbenj: Az a baj, hogy ha megnézzük a statisztikát és "jó" a pontszám (azért a 6,6 nem világverő :) ), csak azért lehet, mert nem volt mit elrontania. Poroszkál a pályán, bújik a labda elől, alibi passzok, nem vállal semmit, így nem könnyű olyan hibát véteni, ami meglátszik :)

@babo0410: Azért a kényszer 3-5-2-höz annyit hozzátennék, hogy hamarabb kellett volna rajta változtatni. Kipróbálta így a kezdőt, nagyon nem nem jött be, a félidőben miért nem váltunk? Khedira le, Pjanic fel és mehet a 3-4-1-2, ez még nem egy nagy kockázat. A meccs végi kapkodásban már a felállást sem igazán értettem. Meccs előtt még örültem, hogy végre Cuad és Sandro a két szélen, hát korai volt :)

Nathas 2017.01.16. 09:46:57

@Piettro85: Annyiban azért nem menteném a BBC-t sem, hogy amennyi labdát tegnap eladtak, az valami kriminális. Tény, hogy a védekezést nem segítette a középpálya, de azért szerencsétlenkedtek ők is rendesen.

Spez 2017.01.16. 09:50:37

Tegnap Pjaca helyett jöhetett volna Mandzukic aztán lett volna szép kis harc.
Dybala helyett meg Pjanic.

Nathas 2017.01.16. 09:51:01

@babo0410: Még annyit Allegri-hez: ez a betlik utáni ordibálás a pályán számomra azt mutatja, hogy kicsúsztak a kezéből a dolgok. Ezt nem így kellene intézni, főleg hogy ő is benne volt a vereségben.

Bbenj 2017.01.16. 09:55:19

@Nathas: pontosan igyvan ahogy leirtad!ès pont egy olyan jàtèkos aki nem keveset keres ne igy jàtszon,azèrt a 4,5millióèrt hajtson/akarjon is!èn nem vàrom el tőle,hogy meccsenkènt gólokat rugjon,de azt igen,hogy küzdjön/szereljen ès ne akadàlyozza a sajàt csapatàt!a tegnapi meccsen ha 3x vagy 4x mondta a kommentàtor a nevèt akkor màr sokat mondtam!ès most fèlreèrtès ne legyen,nem Khedirat okolom a tegnapi meccsèrt vagy a gyenge meccsekèrt,de irtó nagy alibi ès inkàbb elzavarnàm a 3,14be!ennyit pl Matiello vagy Mandragora is hozna!ès ne jöjjön senki azzal,hogy BL győztes meg VBt nyert,mert Padoin is nyert 5bajnoki címet...

Nathas 2017.01.16. 10:00:49

@Spez: Én Pjaca-t megvédeném, egyszerűen nincs játékban. Ha befújták volna büntetőnek azt a beadását, amibe a mókus kézzel ért bele (mondjuk szigorú ítélet lett volna), most talán teljesen más lenne a megítélése. Én el tudnék képzelni egy olyan támadó hármast, ahol ő van a balon, Dybala a jobbon, Higany pedig centerben. Ha Pjanic nem játszik, másképp' nem lesz kreativitás.

mpite 2017.01.16. 10:04:41

@delpi0823: Volt 3-4 csatár a pályán és nem volt ember, aki odaadja nekik a labdát, mivel nem volt nálunk a labda. Kellett egy labdaszerző ember, ezzel semmi gond nincs. Khedira valóban szar volt, de Marchisio se volt semmi... Az más kérdés, hogy Rincon mennyit tett hozzá a játékhoz, mert igazából semmit. Nem védeni akarom Allegrit, mert szerintem se volt jó a (kényszer)taktika, de azért butaságokat ne írjunk.

Spez 2017.01.16. 10:13:02

Olcsó jánosok helyett jönne inkább 1 normális középpályás. Rincóra kidobott pénzt tették volna hozzá Witsel árához... Ennyit Marottáról.

Khedira, Sturaro, Rincón, Asa, Hernanes NEM Juve szintű játékos.

Bbenj 2017.01.16. 10:22:22

@Spez: Witselt felhozni hülyesèg,mert a kinai ajànlat igyis ugyis nagyobb lett volna.Rincont meg feleslegesen temeted 3meccs utàn,emlèkezz pl Dybalànak is hàny meccs kellett mire beèpült...

Spez 2017.01.16. 10:37:54

@Bbenj: Nyáron még sehol nem volt Kínai ajánlat Witselért.

delpi0823 2017.01.16. 13:25:21

@babo0410: Jo lenne mar elfelejteni a whoscoredos baromaagokat a meccset mindenki latta magasan Khedira volt a leggyengebb jatekos.....m.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása