Motta: „Ambiciózus és versenyképes csapatot akarok”
Motta: „Ambiciózus és versenyképes csapatot akarok”

Thiago Motta a Sky Sport Italia munkatársának beszélt a következő szezonról, amely várhatóan számos kihívást tartogat majd az idén nyáron komoly átalakuláson áteső Juventus számára. „A célom idén a Juventusszal az, hogy jó érzéseink legyenek az első meccsen, amelyen egy nagyon lelkes csapat ellen…

Douglas Luiz: „Mindig tetszett Nedvěd és Davids”
Douglas Luiz: „Mindig tetszett Nedvěd és Davids”

Douglas Luiz ma bemutatkozott a sajtónak a Juventus játékosaként, s természetesen az első élményeiről is kérdezték az újságírók, valamint nem maradhatott el a kérdés, hogy miért is döntött a Juventus mellett.  „Az első benyomásaim nagyon pozitívak, ez nagyszerű klub, és számos top futballista…

Elkann: „Motta a megfelelő személy”
Elkann: „Motta a megfelelő személy”

A Juventus tulajdonosa, az Exor vezérigazgatója, John Elkann Párizsba látogatott, ahol a Corriere dello Sport és a Tuttosport számára is nyilatkozott, s volt miről beszélnie, hiszen idén a Juventusnál számos változás történt, de először családja és a Juventus százéves kapcsolatáról kérdezték. „A…

Bremer: „Egy top klubnál vagyok, nincs miért távoznom”
Bremer: „Egy top klubnál vagyok, nincs miért távoznom”

A nemrégiben szerződést hosszabbító Gleison Bremer a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott, s elmondta, miért kötelezte el magát 2029 nyaráig a Juventus mellett, és természetesen a nyáron érkező erősítésekről is beszélt. „Nagyon örülök a hosszabbításnak, a Juventus rendkívüli klub, amelynek…

Prandelli: „Motta lesz a Juventus legfontosabb eleme”
Prandelli: „Motta lesz a Juventus legfontosabb eleme”

Cesare Prandelli a La Gazzetta dello Sport számára nyilatkozott az új szezon előtt, s a mestert Thiago Mottáról is kérdezték, hiszen edzője volt az olasz válogatottnak, amelynek tagja volt Thiago Motta, akitől edzőként sokat várnak Torinóban. „Megvan a személyisége és a karizmája a feladathoz. S…

Matri: „Motta kiérdemelte az esélyt és bizonyíthat”
Matri: „Motta kiérdemelte az esélyt és bizonyíthat”

Alessandro Matri a Tuttosport számára adott interjút, amelyben beszélt a következő évad esélyeseiről, illetve az olasz bajnokság kulcscsapatait érintő változásokról. „Thiago Motta már nagyszerű eredményeket ért el a Speziánál, és az elmúlt szezonban is nagyszerűen teljesített. Felért egy csodával a…

Milik: „Nincs szándékom távozni”
Milik: „Nincs szándékom távozni”

Arkadiusz Milik a Juventusnál igencsak visszafogott szezont zárt, és többször felmerült a játékos értékesítésének a lehetősége, ám a lengyel csatár nem kívánja elhagyni a Juventust. „A szerződésem 2026 nyarán jár le, és abszolút semmi szándékom nincs távozni.” - nyilatkozta a csatár a Sportowefakty…

Montero: „Holnaptól visszatér minden a régi kerékvágásba”
Montero: „Holnaptól visszatér minden a régi kerékvágásba”

Paolo Montero a Monza elleni győzelem után a DAZN stábjának nyilatkozott rövid kinevezéséről és érzéseiről. „Az elmúlt két meccsen egy nagyszerű csoportot találtam az öltözőben, és olyan nagyszerű emberekkel találkoztam, akik javulni akarnak. Ami Nicolò Fagiolit illeti, nagyon jó állapotban tért…

Juventus - Monza 2:0
Juventus - Monza 2:0

A Juventus az utolsó fordulóban a Monzát fogadta Alex Sandro búcsúmeccsén, és bár a mérkőzés elején a vendégek támadtak, a 3-4-3-as felállásban pályára küldött Juve átvette az irányítást, és több lehetőség is mutatkozott a hazaiak előtt a gólszerzésre, így például megemlíthető Nicolò Fagioli…

A Monza elleni mérkőzés
A Monza elleni mérkőzés

Utolsó fordulójához érkezett az olasz bajnokság jelenlegi kiírása, s a Juventus, egy immár tét nélküli mérkőzésen, a Monza együttesét fogadja majd Torinóban, az Allianz Stadium gyepén. A Bologna elleni 3:3-as döntetlenhez hasonlóan, ezúttal is Paolo Montero irányítja majd a Juventust a…

Yıldız: „Nem ez a megfelelő pillanat a tízes mezhez”
Yıldız: „Nem ez a megfelelő pillanat a tízes mezhez”

A Juventus a Bologna elleni mérkőzés utolsó szakaszát alaposan megnyomta, és az ellenfél hibáira is alapozva végül sikerült döntetlent elérnie Bolognában, a mérkőzés után pedig Kenan Yıldız a DAZN műsorában osztotta meg gondolatait. „Melyik a szebb gól, ez vagy a Frosinone elleni? Egyáltalán nem…

Bologna - Juventus 3:3
Bologna - Juventus 3:3

A Juventus az utolsó előtti fordulóban a Bologna otthonába látogatott, és a Renato Dall'Ara gyepén a szezon meglepetéscsapata már a meccs elején megmutatta erényeit, de végül az Öreg Hölgynek sikerült 3-3-ra hozni a mérkőzést. A mérkőzésen hamar hátrányba került a Juventus, hiszen a második percben…

Montero: „Korrekt eredmény született”
Montero: „Korrekt eredmény született”

A Juventus az utolsó előtti fordulóban a Bologna otthonába látogatott, és a Renato Dall'Ara gyepén a szezon meglepetéscsapata már a meccs elején megmutatta erényeit, de végül az Öreg Hölgynek sikerült 3-3-ra hozni a mérkőzést. „Véleményem szerint korrekt eredmény született ezzel a döntetlennel. A…

A Bologna elleni mérkőzés
A Bologna elleni mérkőzés

A Juventus teljesítette céljait, amelyeket erre az idényre a klub a csapat elé tűzött: a zebramezesek ott lesznek a Bajnokok Ligája következő kiírásában, s a szerdai döntőben győzelemmel zárták az Olasz Kupa fináléját is. A döntő utolsó pillanataiban azonban Massimiliano Allegri a pálya szélén,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1935) bajnokság (3691) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1057) elemzés (40) előzetes (925) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1738) játékosokról (10580) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2568) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4558) mercato (4407) nyilatkozat (7931) Olasz Kupa (338) összefoglaló (472) pletyka (4429) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (351) video (262) Címkefelhő
süti beállítások módosítása