Perin: „A scudetto mellett a kupagyőzelmet is akarjuk”
Perin: „A scudetto mellett a kupagyőzelmet is akarjuk”

A Juventus játékosai örömmel az arcukon nyilatkoztak a Frosinone elleni magabiztos győzelem után, s Mattia Perin például az idén többször megnyilvánuló csapategység fontosságáról beszélt a Mediaset mikrofonja előtt. „Két különböző csapat a bajnokságban és a kupában? Nem, igazából ugyanaz a csapat,…

Juventus - Frosinone 4:0
Juventus - Frosinone 4:0

Az Olasz Kupában a Juventus ismét megrázta a gólzsákot, s a Frosinone ellen 4-0-ra hozta a meccset, így biztosította továbbjutását az elődöntőbe, ahol a Lazio lesz az ellenfél. A mérkőzés elején a Frosinone büntetőt ajándékozott a házigazdáknak, amit Arkadiusz Milik magabiztosan értékesített, majd…

A Frosinone elleni mérkőzés
A Frosinone elleni mérkőzés

A Juventus magabiztos teljesítményt nyújtva, gólzáporos, 6:1-es győzelemmel vette az Olasz Kupa nyolcaddöntőjét, s a ma esti negyeddöntőben a Torinóba látogató Frosinone együttese lesz az ellenfele. A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, s a párharc győztese a már két mérkőzéses rendszerben…

Allegri: „Komoly meccset kell játsszanunk”
Allegri: „Komoly meccset kell játsszanunk”

Massimiliano Allegri a Frosinone elleni csütörtöki kupameccsen 400. alkalommal vezeti a Juventust, s először erről a jubileumról is kérdezték az újságírók. „Fontos értéket képvisel számomra ez a jubileum. Nagyon boldog vagyok, hogy eljutottam eddig a mérföldkőig, és rendkívüli megtiszteltetés…

Játékosnyilatkozatok az elsöprő győzelem után
Játékosnyilatkozatok az elsöprő győzelem után

A Juventus gólgazdag mérkőzését követően a Mediaset számára Andrea Cambiaso és Daniele Rugani is megszólalt, s a sajtó munkatársai először az első torinói idényét futó fiatalt kapták mikrofonvégre. „Igen, kár a meccs elején elkövetett hibáért, de nagyszerűen reagáltunk, majd kiváló meccset…

Juventus - Salernitana 6:1
Juventus - Salernitana 6:1

A Juventus aligha kezdhette volna jobban a 2024-es esztendőt, hiszen a Salernitana fölött aratott 6:1-es győzelemmel, a fiatal játékosok nagyszerű, fényes jövőt ígérő teljesítményével, gólzáporos mérkőzésen lépett tovább az Olasz Kupa negyeddöntőjébe, ahol a Frosinone csapata lesz az ellenfél. A…

Allegri: "Mindenki kiváló válaszokat adott"
Allegri: "Mindenki kiváló válaszokat adott"

Az új esztendő első mérkőzésén a Juventus rég nem látott gólzáport hozó mérkőzésen aratott 6:1-es győzelmet a Torinóba látogató Salernitana ellen, s ezzel továbblépett az Olasz Kupa legjobb nyolc együttese közé, ahol a Frosinone együttese vár a zebramezesekre. "Váratlan gólt kaptunk, de a csapat…

A Salernitana elleni mérkőzés
A Salernitana elleni mérkőzés

Az új esztendő legelső mérkőzésén a Juventus bekapcsolódik az Olasz Kupa küzdelmeibe, s a kupasorozat nyolcaddöntőjében a Salernitana együttesével mérkőzhet meg hazai pályán, a torinói Allianz Stadiumban. A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, s a győztes a Napoli együttesét 4:0-ra megsemmisítő…

Allegri: „A Juve számára fontos az Olasz Kupa”
Allegri: „A Juve számára fontos az Olasz Kupa”

A Juventus csütörtökön a Salernitana ellen lép pályára az Olasz Kupában, majd következő vasárnap idegenben ütközik meg a bajnokság keretében a salernói csapattal, a szerdai sajtótájékoztatón a mester ezúttal csak a kupameccsről kívánt beszélni. „A kezdőcsapat tekintetében holnap fogok dönteni.…

Inter - Juventus 1:0
Inter - Juventus 1:0

Az 1:1-es végeredménnyel záruló torinói első mérkőzés után borítékolható volt, hogy a Juventus nehéz mérkőzésre számíthat az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján az Inter ellen. A két meglehetősen fáradtnak tűnő csapat szerda esti találkozóján a zebramezesek gyakorlatilag elképzelés és…

Allegri: „Jobban kellett volna teljesítenünk támadásban”
Allegri: „Jobban kellett volna teljesítenünk támadásban”

Az Inter hazai pályán legyőzte a Juventust, és 2-1-es összesítéssel bejutott az Olasz Kupa döntőjébe. „Az első félidőben, s leginkább az első 15 percben az volt az érzésem, hogy mi alszunk. Ezt követően jobb volt, de nem lőttünk eleget kapura, és az Inter egy fizikailag erős csapat.” - értékelt a…

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

A Juventus rendkívül gyenge formát mutat a bajnokságban, ahol zsinórban három mérkőzését is vereséggel zárta, de az Olasz Kupa ma esti elődöntőjében hatalmas lépést tehet annak érdekében, hogy ne záruljon trófea nélkül az idei, mindenképpen csalódást keltő szezon. Ehhez az Inter otthonában kell…

Inter - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Inter - Juventus: a várható kezdőcsapatok

A Juventus súlyos hullámvölgybe került, hiszen sorozatban három bajnoki mérkőzését zárta vereséggel, s szerda este az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján, az Inter otthonában kell visszatalálnia a győzelem útjára. A torinói első mérkőzésen Juan Cuadrado szerezte meg a vezetést a zebramezeseknek,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1847) bajnokság (3329) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (880) elemzés (40) előzetes (852) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1640) játékosokról (9822) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2413) meccsek (4096) mercato (4110) nyilatkozat (7356) Olasz Kupa (314) összefoglaló (400) pletyka (4138) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (284) video (192) Címkefelhő
süti beállítások módosítása