Antonio Conte mostanában többször is nyilatkozott a csapat mérkőzéseit levezénylő játékvezetők teljesítményével kapcsolatban.
...Antonio Conte mostanában többször is nyilatkozott a csapat mérkőzéseit levezénylő játékvezetők teljesítményével kapcsolatban.
...Mario Götze ügynöke, Dirk Hebel azt állította, hogy a Juventus és a Manchester United is érdeklődnek a játékos iránt.
A 19 éves játékos tavaly döntő szerepet játszott a Dortmund bajnoki győzelmében, és ugyanezt várják tőle az idei Európa Bajnokságon is.
Hebel szerint Európa legjobb csapatai versengenek a tehetséges középpályásért.
"Azt hiszem, Európa top klubjai érdeklődnek Mario iránt." - nyilatkozta a calciomercato.com -nak
"Meg tudom ...
Milos Krasić ügynöke elárulta, hogy ügyfele nem szándékozik a Zenit csapatához szerződni.
A 27 éves játékos távozását esélyesnek tartják, mióta nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba Antonio Conte érkezése óta.
Az oroszoknak Danilo térdszalag sérülése miatt új, támadó szellemű játékosra van szükségük, és Krasić lett a fő célpont az átigazolási piac lezárta előtt.
Mindenesetre a szerb válogatott játékos ügynöke elárulta, hogy csak ...
A Parma elleni mérkőzést követően tulajdonképpen a Juventus teljes vezetősége a Serie A bíróit támadta, ugyanis Mazzoleni bíró két jogosnak tűnő tizenegyest is elfelejtett befújni. Mind Conte, mint pedig Marrotta is egyenlő bánásmódot kért a játékvezetőktől.
Ezzel kapcsolatban végzett egy alapos kutatómunkát a tuttojuve.com egyik írója, aki a Calciopoli utáni időszakot és a befújt tizenegyesek számát vizsgálta. Az eredmény igencsak figyelemreméltó.
A ...
Eredeti posztjuk alapján öt támadó található jelenleg a Juventus felnőtt keretében, ők összesen 13 gólt rúgtak a bajnokságban eddig lezajlott 22 mérkőzés során. Matri 9-et, Vučinić 3-at, Quagliarella 1-et, míg Del Piero és Borriello eddig nem volt eredményes.
Csak összehasonlításképp: Di Natale eddig 17-nél jár, de Ibrahimović is lőtt 15-öt, a teljes Serie A-s mezőnyben pedig összesen hat játékos jár 12 találatnál.
Bele lehetne menni abba, hogy Conte ...
A Juventus ma 18:30-tól pótolja a Parma elleni elmaradt mérkőzését, Antonio Conte már korábban kijelölte az Emilia-Romagnába utazó 21 fős keretét.
A nevek között túl sok meglepetést nem találunk, maximum Luca Marrone hiánya lehet meglepő, holott ő az elmúlt fordulókban rendre helyet kapott a keretben. A hírek szerint bal combjának egy izma szenvedett kisebb húzódást. Simone Pepe továbbra sincs bevethető állapotban.
Íme Conte 21 fős kerete a mérkőzésre:
...
A Tuttosport mai számában Mirko Vučinić, a Juventus montenegrói támadójának helyzetéről számol be. A játékos igaz, hogy eddig csak három találatot jegyzett a szezonban, azonban tény, hogy az Antonio Conte által megvalósított taktikában kulcsszerepe van.
A játékos ügynöke a következő szavakkal kommentálta a játékost bíráló hangokat:
„Igaz, hogy Mirko a vártnál kevesebb gólt lőtt eddig, azonban Conte számára kulcsfontosságú a szerepe. Ő nem egy ...
A Parma elnöke Tommaso Ghirardi tárt karokkal várná Alessandro Del Pierot a Stadio Tardiniben, ha a csatár egyszer elhagyja a Juventust.
A Kapitány úgy tűnik, nyáron elhagyja a Juventust (bár én próbálom elhitetni magammal, hogy nem így lesz) , mivel lejár a szerződése és nem hosszabbították meg.
A közvélemény úgy számol, hogy Alex folytatja a pályafutását, bár valószínűleg külföldön, de Ghirardi örülne neki, ha Del Piero inkább az olasz focit ...
A Juventusnál szárnyra kapó középső védő, Andrea Barzagli nagyon közel van ahhoz, hogy egy új szerződést írjon alá a torinói óriásokkal.
Az olasz válogatott játékost 2013. júniusig köti szerződés a "zebrákhoz", de a klub, és vélhetően Barzagli is, szeretné azt meghosszabbítani.
Múlt januárban Barzaglit kevesebb, mint 500 ezer euróért igazolta le Marotta a Wolfsburgból, és mára alapemberré nőtte ki magát, hiszen az idei szezon minden egyes percét a ...
Emanuele Giaccherini nem áltatja magát, mivel nagyon is jól tudja, hogy a következő néhány hét igenis döntő fontosságú a bajnokság végkimenetele szempontjából. Antonio Conte fiaira ugyanis mindkét sorozatban fontos összecsapások várnak. A 26 éves középpályás szerint ilyen sok összecsapás, ilyen kevés idő alatt, sok mindenről dönthet
A Milan győzelme az Udinese felett azt jelentette, hogy a milánóiak hosszú idő után visszakerültek a tabella élére, ...
Cáceres, Borriello, Estigarribia és Giaccherini. Jelenleg ők négyen vannak a Juventus keretében, akiknek a (teljes) játékjoga nem a torinói gárdáé, ebből hárman kölcsönben vannak, Giaccherini pedig közös tulajdonban a Cesenával. Az olasz sajtóban egyre több cikk szól az ő helyzetükről, arról, hogy mi lehet velük a nyáron.
A négy játékos közül eddig csak egy játékos helyzete mondható biztosnak, ez pedig a legkésőbb érkezett Martin Cáceresé , ezt a ...
Újabb mérkőzés marad el ma, idén – az első fordulót is beleszámítva – ez már a negyedik. Egy csapatnak ritkán jön jól a halasztás, mondhatjuk, hogy a Juventus számára pedig egyik alkalom sem volt üdvözölendő. Még akkor sem, hogy ha Udinében és Nápolyban is a körülményekhez mérten korrekt eredmény született a pótlás során.
A mai mérkőzés halasztása azonban több oldalról nézve sem mondható örömtelinek. Egyrészt a Milan a tegnapi mázlijával elénk ...
Igaz, hogy a blog eddig is jelen volt a legnagyobb közösségi portálon, azonban úgy döntöttünk, hogy megújítjuk, felfrissítjük kicsit a dolgot és az eddigi csoport helyett létrehoztuk a blog Facebook oldalát.
Erre az oldalra természetesen felkerülnek a blog új cikkei, de ezen kívül igyekszünk mindig hasznos és érdekes információkkal szolgálni nektek akkor is, ha éppen nincs időnk/erőnk cikket írni. Tehát mondhatjuk, hogy - reményeink szerint - gyorsabb és ...
Emanuele Giaccherini ügynöke hisz benne, hogy ügyfelét nyáron a Juventus végleg leigazolja. A középpályás tavaly nyáron csatlakozott a torinói alakulathoz, de a Juve és korábbi egyesülete, a Cesena közösen birtokolja a játékjogát.
"Mindkét klub 50%-ot birtokol, de csak azért, mert a Cesena nem akarta végleg elengedni." - mondta Giulio Marinelli a calciomercato.itnek .
"Ha a Juventus úgy dönt, hogy megtartja -és én azt gondolom, hogy ez a szándékuk-, ...
Nem érkeznek bíztató hírek a Juventus vasárnap esti bolognai vendégjátékával kapcsolatban, a hírek szerint a rossz időjárás miatt akár ezt a mérkőzést is elhalaszthatják.
Igaz, hogy Pioli gárdája még minden akadály nélkül végezte edzését tegnap a Dall’Ara-ban, azonban az előrejelzések szerint a hétvégén újabb jelentős havazás fogja sújtani Emilia-Romagnát, mely nem fogja kímélni a régió fővárosát, Bolognát sem.
A hírek szerint mind a két ...