A Parma elleni mérkőzést követően tulajdonképpen a Juventus teljes vezetősége a Serie A bíróit támadta, ugyanis Mazzoleni bíró két jogosnak tűnő tizenegyest is elfelejtett befújni. Mind Conte, mint pedig Marrotta is egyenlő bánásmódot kért a játékvezetőktől.
Ezzel kapcsolatban végzett egy alapos kutatómunkát a tuttojuve.com egyik írója, aki a Calciopoli utáni időszakot és a befújt tizenegyesek számát vizsgálta. Az eredmény igencsak figyelemreméltó.
A Calciopoli óta a bírók 52 tizenegyest fújtak be a Milannak, 51-et a Romának és 38-at az Internek. A Juventus javára ezzel szemben csak 26 tizenegyest ítéltek meg.
A szerző az idei szezon mérkőzéseinek adatait is összegyűjtötte, mikor járt volna a tizenegyes és hogy mennyi múlt volna rajta.
Catania-Juventus: Bellusci teljesen egyértelműen felrúgta Vidalt a tizenhatoson belül, a tizenegyes elmaradt, a végeredmény 1-1. Elvesztett pontok: 2
Juventus-Fiorentina: szintén Vidallal szemben követett el szabálytalanságot Natali, szerencse, hogy a meccs itt nem ezen múlott, a végeredmény 2-1. Elvesztett pontok: 0
Inter-Juventus: a 2-1-es siker itt is meg volt, azonban Castellazzi egyik kifutása során szépen elkaszálta Marchisiót, a síp ekkor is néma maradt. Végeredmény: 2-1, elvesztett pontok: 0
Roma-Juventus: Stekelenburg szabálytalankodott Matrival szemben, nincs tizenegyes. A végeredmény 1-1, elvesztett pontok: 2
Lecce-Juventus: Oddo az egyik szerelése során késve érkezett, rendesen felrúgta Vučinićet. A meccset, ha nyögvenyelősen is, de behúztuk, 0-1. Elvesztett pontok: 0
Juventus-Siena: Vergassola kezezése felett hunyt szemet a rosszul helyezkedő Peruzzo, a végeredmény 0-0. Elvesztett pontok: 2
Parma-Juventus: Giaccherini és Pirlo ellen is egyértelmű szabálytalanságot követtek el, a bíró ezúttal sem fújt, a végeredmény így 0-0. Elvesztett pontok: 2
Nem kell nagy matematikai tudás, hogy összeadjuk a pontokat, és hogy kiszámoljuk, hány ponttal lenne a Juventus a Milan előtt. Természetesen a befújt tizenegyesekből nem következne egyből a mérkőzés megnyerése, azonban ezek az adatok ettől függetlenül is elgondolkodtatóak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.