Vlahović és a vezetőség is nyitott a váltásra?
Vlahović és a vezetőség is nyitott a váltásra?

vlahovic_dusan_rozsaszinben.jpgA La Gazzetta dello Sport a mai napon Dušan Vlahović helyzetéről írt, s a napilap szerint a csatár helyzete már korántsem betonszilárd, egyik fél részéről sem. Szombat este Dušan Vlahović a második félidő derekáig bírta, aztán bedobta a törölközőt a Lazio ellen, a mai napon pedig különállóan fog dolgozni Continassában, holnap pedig már remélhetőleg a kerettel dolgozhat, a Sporting elleni meccset megelőző napon.

A csatár bevethetősége kérdéses a ...

Ismét felmerültek a régi kérdőjelek Čeferin múltjával kapcsolatban
Ismét felmerültek a régi kérdőjelek Čeferin múltjával kapcsolatban

ceferin_aleksander_uefa_1.jpgAleksander Čeferint nemrégiben újraválasztották az UEFA élére, s a hatalom biztos tudatában a vezető nem is volt rest nyomás alatt tartani a Szuperligát nyilvánosan megtagadni nem kívánó három renitens klubot, a Real Madridot, a Barcelonát és a Juventust.

A szlovén Prava dokumentumai szerint azonban az UEFA elnöke meghamisított önéletrajzzal lett az európai szövetség elnöke még 2016-ban, ami a szakmai múltat illeti. Az önéletrajz szerint a sportdiplomata 2006 ...

Lazio - Juventus 2:1
Lazio - Juventus 2:1

Az Inter elleni kupameccs után a Juventus szombat este újabb komoly olasz ellenféllel találta szembe magát, Maurizio Sarri csapata fogadta az Öreg Hölgyet az Olimpicóban.

A mérkőzés első félidejét a Serie A élmezőnyében tanyázó hazai csapat dominálta, Sergej Milinković-Savić meg is szerezte a vezetést a fővárosiaknak, amire egy szögletből válaszolt Adrien Rabiot, de a második félidőben Mattia Zaccagni találata döntőnek bizonyult.

A Juventus pár nap ...

Landucci: „Nem akarunk vitát generálni”
Landucci: „Nem akarunk vitát generálni”

landucci_marco_dazn_serie_a_meccs_utan.JPGA Juventus az Olimpico gyepén alulmaradt a Lazio ellen 2-1-re, Adrien Rabiot még tudott válaszolni Sergej Milinković-Savić találatára, ám Mattia Zaccagni góljára már nem volt válasza az Öreg Hölgynek.

„A bíró dönt. A Juve szurkolói szerint szabálytalanság volt, a Lazio szurkolói szerint nem, de az egyetlen vélemény, ami számít, az a bíró véleménye.” - kezdte az értékelést Marco Landucci a DAZN munkatársának, miután az első hazai gólt megelőző ...

A Lazio elleni mérkőzés
A Lazio elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus hét közben nem szerzett előnyt a visszavágóra az Inter elleni hazai mérkőzésen az Olasz Kupa elődöntőjében, s szombat este már a bajnokságban kell helyt állnia. A zebramezeseknek számára aligha lesz egyszerű feladat a három pont begyűjtése, hiszen a bajnoki tabella második helyén álló Lazio otthonába látogatnak.

Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányzik majd Paul Pogba és Kaio Jorge, ahogyan kimaradt Mattia De Sciglio és Moise Kean is, ...

Allegri: „A Lazio nehezen támadható”
Allegri: „A Lazio nehezen támadható”

allegri_massimiliano_hosszu_ujju_melegitoben_serie_a_sajtotajekoztaton.jpgA szombati Lazio - Juventus összecsapás előtt tartott sajtótájékoztatót Massimiliano Allegri azzal kezdte, hogy a legjobbakat kívánta a nemrégiben leukémiával kórházba került Silvio Berlusconinak.

„Mielőtt bármilyen kérdésre is válaszolnék, szeretnék sok szerencsét kívánni Silvio Berlusconi elnök úrnak, s remélem, hogy minél hamarabb találkozhatunk.

A Lazióval kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nagyszerű szezont futnak, s lényegében rangadót ...

Cuadrado három mérkőzésre szóló eltiltást kapott
Cuadrado három mérkőzésre szóló eltiltást kapott

cuadrado_juan_golorom_inter_ellen.jpgAz olasz sportbíróság döntést hozott Juan Cuadrado, Samir Handanović és Romero Lukaku ügyében, azt követően, hogy elszabadultak az indulatok a kedd esti Olasz Kupa-elődöntő utolsó pillanataiban.

A záró sípszó után Cuadrado és Handanović dulakodásba kezdett egymással, amely során a kolumbiai szélső megpróbálta megütni az Inter 38 esztendős kapusát.

A döntés értelmében Juan Cuadrado három mérkőzésre szóló eltiltást, valamint 10 ezer euro ...

Lazio - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Lazio - Juventus: a várható kezdőcsapatok

serie_a_lazio-juventus.jpgA Juventus 1:1-es hazai döntetlennel zárta az Olasz Kupa eldöntőjének első mérkőzését az Inter ellen, s hétvégén egy hasonlóan nehéz összecsapás vár a zebramezesekre, akik szombat este a bajnoki tabella második helyén álló Lazio otthonába látogatnak.

Goal.com arra számít, hogy Wojciech Szczęsny visszatér a Juventus kapujába az Inter ellen kezdőként szereplő Mattia Perin helyett, s a háromtagú védelmet Federico Gatti, Gleison Bremer és Danilo adja ...

Juventus - Inter 1:1
Juventus - Inter 1:1

A Verona elleni győzelem után a Juventus előtt csak nehezebb meccsek sora áll, s mindez kedden kezdődött az Olasz Kupa-elődöntő első találkozójával hazai pályán az Inter ellen.

A Juventus kiegyensúlyozott mérkőzést játszott, mindkét félnek voltak helyzetei a mérkőzés során, és a meccs utolsó pillanatáig úgy tűnt, Juan Cuadrado találata fogja eldönteni a mérkőzést, és ismét egygólos győzelmet arat Massimiliano Allegri csapata, Mattia Perin ...

Allegri: „Csalódást keltő, ám igazságos a döntetlen”
Allegri: „Csalódást keltő, ám igazságos a döntetlen”

allegri_massimiliano_coppa_italia_sport_mediaset_ertekeles.JPGA Juventus az Inter elleni Olasz Kupa-elődöntő első mérkőzésén 1-1-es döntetlennel zárta a meccset, ám a mestert a meccs után nem a játékról kérdezték, hanem a játékosok közötti balhéról, ami Samir Handanović és Juan Cuadrado kiállítását eredményezte, miután Romelu Lukakut a gólja sportszerűtlen ünneplése miatt már kiállította a játékvezető.

„Nem tudom, mi történt, mivel én az öltöző felé vettem az irányt a végső sípszó után. Valami ...

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

coppa_italia_logo.jpgA Juventus az Olasz Kupában jutott legközelebb céljaihoz, hiszen a csapat az elődöntőig jutott, ahol az Inter vár Massimiliano Allegri csapatára. A sorozat ezen szakaszában már két mérkőzés dönt a továbbjutásról, az első mérkőzést ma este Torinóban, a milánói visszavágót április 26-án rendezik majd. A párharc továbbjutója a döntőben a Cremonese-Fiorentina párosítás győztesével találkozik majd.

Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányzik ...

Rabiot: „Két hónap maradt két trófea megnyerésére”
Rabiot: „Két hónap maradt két trófea megnyerésére”

rabiot_adrien_golorom_2.jpgAdrien Rabiot tegnap ünnepelte születésnapját, s a gyertyák elfújását követően a francia középpályás pár szót intézett csapattársaihoz olaszul.

„Srácok, két dolgot szeretnék mondani. Először is köszönöm mindenkinek a jókívánságokat. Nagy öröm számomra, hogy megoszthatom veletek ezt a pillanatot.

Másodsorban pedig azt akarom mondani, hogy két hónap maradt a bajnokság, a szezon végéig. Két trófeát nyerhetünk meg, s a csapatért, amit ...

Del Piero a vezetőség aktív tagja kíván lenni
Del Piero a vezetőség aktív tagja kíván lenni

del_piero_alessandro_nezoteren_integet_tobias_mellett.jpgA Juventus legutóbbi bajnokiján a lelátón ismét tiszteletét tette Alessandro Del Piero, s természetesen a szurkolók tapssal köszöntötték a Juventus egyik legnagyobb legendáját.

Azóta több médiaforrás is megosztott értesüléseket a Juventus ikonjával kapcsolatban, s Luca Momblano szerint Pinturicchio a mai mérkőzést is a helyszínen fogja megtekinteni.

A Corriere della Sera úgy értesült, hogy Alessandro Del Piero látogatását kihasználva, a Juventus ...

Allegri: "A maximális odafigyelésre lesz szükség"
Allegri: "A maximális odafigyelésre lesz szükség"

allegri_massimiliano_sajto_13.jpgA zsúfolt és nehéz menetrendet tartogató április a Hellas Verona elleni győzelemmel indult, s kedd este az Inter elleni elődöntő első mérkőzésével folytatódik az Olasz Kupában.

"Olyan helyzetbe kell hoznunk magunkat, hogy továbbjuthassunk a következő fordulóba. Pillanatnyilag két lábbal a földön kell maradnunk, mert a túl sok dicséret hatására elveszíthetjük kapcsolatunkat a valósággal. Reméljük, hogy bejutunk a döntőbe, s minden tőlünk telhetőt ...

Čeferin: „A Szuperliga történetnek vége”
Čeferin: „A Szuperliga történetnek vége”

ceferin_aleksander_mutogat_uefa_oltonyben.JPGA szlovén Ekipa újságnak adott nemrégiben interjút az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin, s ebben az interjúban természetesen fontos szerepet kapott a Juventusszal kapcsolatos pár kérdés is.

„Elégedettség Andrea Agnelli távozása nyomán? Nem nevezném elégedettségnek, nem volt okom, hogy bármit is érezzek. Természetesen többet tudok az eseményekről, mint egy szokványos futballrajongó. A Juventus történetének így kellett véget érnie, mert egyszerűen helytelen ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása