Rugani kevés játéklehetőséghez jut
Rugani kevés játéklehetőséghez jut

rugani_daniele_sajtotajekoztato.jpgDaniele Rugani ügynöke nemrégiben arról beszélt, hogy pártfogoltja túl sokszor találja magát a padon, és egyáltalán nem zárkózott el egy dél-olaszországi átigazolástól.

A védő a nyáron igazolt a bianconero együtteshez, miután a tavaly rendkívül jól teljesített az Empoli együttesénél, azonban idén még nem jutott szerephez az Öreg Hölgy bajnoki meccsein.

„Jelenleg egyértelmű, hogy Daniele Rugani rengetegszer padon találja magát a Juventus ...

Morata visszautasította a Real Madridot?
Morata visszautasította a Real Madridot?

Morata Álvaro_gólöröm üvölt.jpgJelentések szerint Álvaro Morata, a Juventus spanyol csatára a nyár folyamán közel került ahhoz, hogy visszatérjen Real Madrid kötelékébe, a fiatal támadó azonban elutasította a lehetőséget.

Morata 2014 nyarán érkezett Torinóba a királyi gárdától, akiknek azonban opciós joguk van a visszavásárlására . Értesülések szerint a madridiak elnökét, Florentino Perezt meg is győzte honfitársa teljesítménye a Juventus mezében, lévén a torinóiak többek ...

Morata és Pogba külön edzéssel készül az Inter ellen
Morata és Pogba külön edzéssel készül az Inter ellen

morata_es_pogba_edzesen.jpgÁlvaro Morata és Paul Pogba kiegészítő edzésmunkával próbálnak javítani állapotukon annak érdekében, hogy a vasárnap esti Derby d`Italián bevetheők legyenek.

Mindkét játékos a válogatott csapattól sérülten tért vissza még a múlt héten Torinóba, azonban egyikük sérülése sem tűnik annyira súlyosnak, hogy kizárható lenne a vasárnapi szereplés.

Álvaro Morata esetében a vizsgálatok kiderítették, hogy szó sincs törésről vagy súlyosabb ...

Del Piero: „Nem bánok semmit”
Del Piero: „Nem bánok semmit”

Del Piero Alessandro_serleggel.jpgAlessandro Del Piero nemrégiben arról beszélt, hogy semmit nem bánt meg a Juventus-karrierjével kapcsolatban, és hogy most már készen áll arra, hogy edzői pályafutásba kezdjen.

A Corriere dello Sport  napilapnak adott riportban a Juventus egykori kapitánya és legendája beszélt a múltról és a jövőről is.

„Beismerem, hogy most már készen állok arra, hogy edzővé váljak. Ez érdekes opció, amelyet jelenleg értékelek ki. Három évvel ezelőtt nemet ...

Allegri: „Képesek vagyunk megvédeni a címünket”
Allegri: „Képesek vagyunk megvédeni a címünket”

allegri_massimiliano_palya_szelen_all.jpgMassimiliano Allegri reméli, hogy számíthat Paul Pogba és Álvaro Morata játékára az Inter ellen, és továbbra is hisz a címvédésben.

A vasárnapi Derby d’Italia helyszíne a San Siro lesz, azonban a válogatott meccsek rossz hírekkel is szolgáltak a Juventus számára egy héttel az izgalmasnak ígérkező derbi előtt.

„Álvaro Morata súlyos zúzódást szenvedett, az orvosi csapatunk napról napra figyelni fogja az állapotát, és meglátjuk, hogy ki fog ...

Morata: "Keményen dolgozom, hogy készen álljak az Inter ellen"
Morata: "Keményen dolgozom, hogy készen álljak az Inter ellen"

morata_alvaro_twitter.jpgA Juventus szurkolóit sokkolta a hír, miszerint a zebramezes csapat spanyol támadója, Álvaro Morata súlyos sérülést szenvedett hazája válogatottjának Luxemburg elleni mérkőzésén. Az első hírek akár négy hónapos kihagyást jósoltak, majd az orvosi diagnózis szerencsére megállapította, hogy sokkal kisebb a baj.

Most megszólalt maga a játékos is, aki a Twitteren keresztül nyugtatta meg a Juventus aggódó szimpatizánsait:

"Szó sincsen egy hónapról, sem ...

Messi: "Dybala fényes jövő előtt áll"
Messi: "Dybala fényes jövő előtt áll"

dybala_paulo_golorom_hatulnezet.jpgAz újjáalakult Juventus legdrágább igazolása, Paulo Dybala az argentin válogatottba is meghívót kapott, s most a két hónapos pihenőre kényszerülő Lionel Messi méltatta a torinóiak fiatal játékosát.

Messi a Tuttosport munkatársának adott nyilatkozat során mondta el véleményét Dybaláról, aki a kispadról követhette az argentin válogatott Ecuador elleni találkozóját.

"Dybala egy kiváló játékos." - szólt honfitársáról az FC Barcelona klasszisa. ...

Morata nem szenvedett komoly sérülést
Morata nem szenvedett komoly sérülést

morata_alvaro_golorom_city.jpgA Juventus csatára hordágyon hagyta el a pályát a spanyol válogatott Luxembourg elleni EB-selejtező mérkőzésén.

A huszokétéves csatár kiváló formát mutatott eddig az Öreg Hölgy mezében, hiszen a legutóbbi két klubmérkőzésen két góllal és egy gólpasszal segítette csapatát győzelemhez.

Mindazonáltal nagy valószínűséggel az Inter elleni derbit majd kihagyni kényszerül, mivel a válogatott mérkőzésén még kérdéses súlyosságú sérülést ...

HIVATALOS: Pogba egy hét pihenőre kényszerül
HIVATALOS: Pogba egy hét pihenőre kényszerül

pogba_paul_golorom_genoa.jpgA Juventus francia középpályása, Paul Pogba könnyebb sérülést szenvedett, s így kihagyni kényszerült hazája válogatottjának Örményország elleni találkozóját, s nem lehet ott Dánia ellen sem. 

A játékos elhagyta a francia válogatottat, s visszatért Torinóba, ahol a Juventus orvosi stábja is megvizsgálta, s úgy találták, hogy előreláthatóan egy hét pihenő vár a csapat tízesére, vagyis valószínűleg már bevetésre kész állapotba kerül az Inter ...

A Juventus új trequartistát keres?
A Juventus új trequartistát keres?

boufal_sofiane_labdaval_lille_mezben.jpgA hírek szerint a Juventus a Lille kreatív középpályását figyeli, Sofiane Boufal az olasz csapat kiszemeltje a trequartista posztra.

A huszonkétéves futballista Párizsban született, azonban marokkói állampolgársággal is rendelkezik, és tovább fiatalítaná az idén komoly változásokon átesett csapatot.

A Calciomercato.com  értesülései szerint az Öreg Hölgy még januárban megszerezné Sofiane Boufal játékjogát, így további középpályásokkal gazdagodna a ...

Elkann: "Senki sem hiányzik a Juventusnak"
Elkann: "Senki sem hiányzik a Juventusnak"

elkann_lapo.jpgAz Agnelli család egyik örököse, a torinói klubnál komoly befolyással bíró Lapo Elkann elárulta, hogy nem hiányolja a zebramezes csapatot nyáron elhagyó kulcsjátékosokat, s bizakodással tekint a jövőbe.

"Még mindig hiszek-e a Scudettóban? Ez egy hosszú csata, s győzelmet csak a végén lehet aratni. Erős keretünk van, így kiállhatunk erre a csatára, s győzelemmel zárhatjuk azt." - nyilatkozta Elkann a Sport Mediaset munkatársának.

"A rajtunk nem a legjobban ...

Morata: "A boldogság többet jelent a záradékoknál"
Morata: "A boldogság többet jelent a záradékoknál"

morata_alvaro_golorom_bl_1.jpgA Juventus spanyol támadója, Álvaro Morata nevéhez rendkívül fontos találatok fűződnek a Bajnokok Ligájában, s a torinói klub szurkolóit joggal nyugtalaníthatja a tény, hogy a hazája válogatottjával készülő játékost nevelőegyesülete, a Real Madrid visszavásárolhatja a szezon lezárultát követően.

Most megszólalt az ügyben Morata is, aki egyértelművé tette, hogy számára a boldogság előnyt élvez minden más előtt.

"Igaz, hogy a papírok azt ...

Tévez ismét klubot válthat
Tévez ismét klubot válthat

tevez_carlos_golorom_bl.jpgOlasz források szerint Carlos Tévez visszatérése a Juventushoz korántsem zárható ki, mivel fizetését nem képes biztosítani a Boca Juniors.

A csatár a nyáron távozott a torinói bajnokcsapattól gyermekkori kedvenc csapatához, azonban úgy tűnik, hogy ez az átigazolás a felek számára korántsem fog jól végződni, mivel a klub már három hónapja nem adott bérezést a csatárnak.

A La Repubblica , SportMediaset , ItaSportPress  és egyéb olasz sajtóorgánumok ...

Martino: „Dybala rendkívüli potenciállal bír”
Martino: „Dybala rendkívüli potenciállal bír”

dybala_paulo_golorom_elso.jpgAz argentin szövetségi kapitány, Gerardo Martino nemrégiben megindokolta Paulo Dybala válogatottba hívását, és elmondta, hogy a csatárban komoly lehetőséget lát.

A bianconero csatár az Ecuador és Paraguay elleni mérkőzésekre készülő albiceleste válogatott részét képezi, és előfordulhat, hogy első válogatott mérkőzésére is sor kerül napokon belül.

„Lehetőség mutatkozott arra, hogy behívjunk egy olyan futballistát, mint Paulo Dybala.” - kezdte a ...

Nedvěd: „Kiváló csapatunk van”
Nedvěd: „Kiváló csapatunk van”

nedved_pavel_ballon-d-or-2003.jpgPavel Nedvěd klubigazgató szerint a Juventusnak megvan még az esélye a címvédésre, ám ehhez például az is kell, hogy Paul Pogba sokkal kézzel foghatóbb eredményeket hozó játékot mutasson.

A bianconero csapat a borzasztó szezonkezdetet követően mintha formajavulást mutatna, hiszen legutóbb 3-1-es győzelmet szerzett a Bologna ellen, azonban még távol van a csapat a tabella első helyeitől.

„A 2002-es feltámadásunk csodálatos volt, megnyertük a bajnoki ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3655) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1046) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1728) játékosokról (10519) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2556) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4510) mercato (4388) nyilatkozat (7883) Olasz Kupa (338) összefoglaló (467) pletyka (4415) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (257) Címkefelhő
süti beállítások módosítása