Tévez ismét klubot válthat

tevez_carlos_golorom_bl.jpgOlasz források szerint Carlos Tévez visszatérése a Juventushoz korántsem zárható ki, mivel fizetését nem képes biztosítani a Boca Juniors.

A csatár a nyáron távozott a torinói bajnokcsapattól gyermekkori kedvenc csapatához, azonban úgy tűnik, hogy ez az átigazolás a felek számára korántsem fog jól végződni, mivel a klub már három hónapja nem adott bérezést a csatárnak.

A La Repubblica, SportMediaset, ItaSportPress és egyéb olasz sajtóorgánumok szerint mindez lehetővé tenné a csatár váratlan visszatérését a Juventushoz, bár ennek természetesen több akadálya is lenne.

A pletykák szerint az olasz csapat vezetősége korántsem volt elragadtatva, amikor értesült Carlos Tévez nyári távozási szándékáról, és nem szívesen engedte el a futballistát Argentínába, így előfordulhat, hogy az igazgatók nem fogadnák a csatárt tárt karokkal.

Ráadásul Carlos Tévez több opció közül is választhat, amennyiben a távozás mellett dönt, és ezen opciók közül több klub is szívesen a Juventus ajánlatánál lényegesen busásabb fizetést kínálna világklasszisnak.

Következésképpen, amint a TuttoJuve cikke is tájékoztat erről, Apacs torinói visszatérésére mutatkozik némi remény, azonban sokkal valószínűbb, hogy az argentin válogatott máshol fogja pályafutását folytatni és befejezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr317947290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2015.10.07. 15:39:15

Ha Tévez vissza akarna jönni, azonnal érte kell küldeni egy magángépet, nem pedig sértődöttségben duzzogni, hogy nyanya, miért ment el. Rohadt nagy szükség lenne rá, egyáltalán nem bánnám, ha visszajönne, de nagyobb esély van rá, hogy mondjuk a Corinthiansba megy, erről is írtak.

Mindenesetre én tárt karokkal várnám.

venember83 2015.10.07. 15:41:44

@keshudioo: na igen, ha a játékos akarata mindent felülír, akkor Marottának valóban vissza kellene hoznia. :)

hurbiny3k 2015.10.07. 15:45:17

Ne izgassatok.. :D A fenébe is, Carlitos, innen kellett volna visszavonulni..

stevenh 2015.10.07. 15:52:56

@venember83: Ez +1, mert tényleg ez van kommunikálva

Másrészről bármennyire is erősítés lenne ismételten a csapatnak én nem tudnék felhőtlenül örülni neki...

Leram7 2015.10.07. 15:53:11

Ő az akinek góljai, agresszív játéka, keménysége, harciassága, letámadása idén hiányzik.
Technikás és jó játékos Dybala, de fizikailag egy puding Tevezhez képest.

Bárcsak...

Watakuki 2015.10.07. 16:01:13

Bár szívesen látnám, most ő hiányzik a legkevésbé ide

Il Principino 2015.10.07. 16:04:32

Szükség lenne rá,de ezt a storyt már lezártuk..kapna hideget meleget a szurkolóktól..
Nem tudnék neki felhőtlenül örülni..hova lett hirtelen a nagy honvágy???
A Boca meg szánalmas 1 klub...A jelenlegi Tévez bármely európai nagy csapatnak erősítés lenne..

krisszvector 2015.10.07. 16:22:44

Úgy volna tiszta, hogy ha ő csörögne rá Marottara, és nem fordítva.
Kiderül mennyire szereti a píízt..ott villog, hogy pont emiatt akar lécelni, sok sikert neki.

DINOBIZZO 2015.10.07. 16:27:14

ááááá nagyon jó lenne!!! Dybala meg mellette még jobbá válhatna

RuidaRobert 2015.10.07. 16:35:22

Nem biztos, hogy jó lenne. Dybala+Cuadrado+Tévez játszatása egyidejűleg gyakorlatilag lehetetlen. Zaza biztos eligazolna.

Csak akkor jöjjön, ha Mandzukic lesz az áldozata.

Ádám.84 2015.10.07. 16:40:44

@keshudioo: így van, rohadt nagy erősítés lenne és most félre kéne tenni az ellenérzéseket (már ha egyáltalán vissza akar térni Európába), mindenesetre most bebizonyíthatná, hogy tényleg "fáj-e neki így látni a Juvét".

Adp1987 2015.10.07. 16:51:13

Azert en nagyon sajnalom szegenyt biztos nemmarad neki honap vegen kenyerre sem penze! Ide nejojjon vissza!

Grinta 2015.10.07. 16:52:18

Én nagyon megkedveltem Carlitos-t,de ő hozott egy döntést.Tartsa magát ahhoz.Ő el akart menni a Juventus-tól...Nem kell köszönjük,majd megoldjuk nélküle.Erre rendezkedtünk be.

pedronegroo 2015.10.07. 16:54:35

Igen, majd valszeg visszasírja magát Carlitos, meg visszatér Vidal is mert még se ízlik neki annyira a bajor sör, Pirlo is meggondolja magát látva Hernanes "játékát" hogy ezt még másnaposan is jobban csinálná, Conte meg összebalhézik az olasz szövetséggel és hazakéredzkedik, négykézláb.... az olasz források szerint mondjuk semmi se lehetetlen.

Rocky80 2015.10.07. 16:56:58

Már nem férne be. :D

És mi lenne a mezszáma? Pogba már lenyúlta a 10-est.

regularjohn 2015.10.07. 17:04:00

nagyon fontos szereplője VOLT a juventus újkori történetének, én magam sem hittem volna, hogy ennyire meg tudom szeretni.

azonban a jelen helyzetben én nem hoznám vissza, mert

- jelenleg fiatalítunk és új csapatot építünk, inkább rövid távon szenvedjünk a fiatalok beépítésével és tapasztalat szerzésével, mert ha ez összejön, akkor jövőre sokkal érettebbek, összeszokottabbak és ezáltal sikeresebbek lehetünk

- a csatársorra kiemelten igaz a fenti állítás, ha vhova erősítés kellene, az inkább a kp vagy a védelem, de semmiféleképpen sem a csatársor (ahol szerintem csak össze kell érnie a fiataloknak)

- tévez visszahozatala megosztó tényező lenne, sokkal inkább megosztó, mint a vissza nem hozatala

- ő akart elmenni. vállalja ennek a következményeit. a fentebb leírtak okán nem vagyunk rászorulva tévezre

persze ha jönne, örülnék, csak én most nem nagyon forgatnám fel a világot, hogy megszerezzük. reálisnak én is a corinthiast tartom.

(és persze az egészet nem értem, nagy csinnadrattával haza megy, a Boca meg nem tudja, hogy 3 hónapon belül nem tudja majd kifizetni a bérét, és hagyja hogy ez így megtörténjen? meg persze olyat is láttunk már, hogy vki fizetés nélkül tolta egy klubban, pusztán lojaliotásból, becsületből, nem is olyan rég... - na ez tuti nem tevez)

The king of alibis 2015.10.07. 17:32:50

Most már mégse hiányozna annyira a család? Főjél meg csak a saját levedben, remélem ide nem jön vissza ez a k...g. Csak meg kell adni Dybalanak az esélyt, és jobb lesz, mint Tevez volt. Ha a Dybala-Morata duó összeszokik szép kis párost fognak alkotni.

devil-z 2015.10.07. 17:39:16

Ez az egész ügy szánalom.
Itt hagyott minket gondolkodás nélkül, mi hülyék szinte ingyen elengedtük, most meg a palimadarat így sem tudják kifizetni (nyilván ezt már akkor tudniuk kellett mikor elcsábították).

Egy biztos, hozzá hasonló gólzsákot és vezért jó ideje nem látott a Juventus (nem is fog, sajnos), ennek ellenére mégis azt mondom, hogy szemen köpnénk magunkat ha visszatérne.

Ez olyan szituáció amikor MINDENKI rosszul járt. Maradnia kellett volna a seggén még egy évet..

Tony. 2015.10.07. 17:40:17

Nem igazán értem. A Boca állítólag a szíve csücske. Akkor játsszon ott 10-ed annyiért! Vagy mi a baj kis Carlos? Egy ekkora hazafi, aki mindig ott akart lenni, végre hazatért, lóvé nélkül már nem olyan szép? Világ szégyene lenne, ha a májusi sztori után most meg visszaigazolna valahova, ahol jobban fizetnek.

@RuidaRobert: Ne haragudj, de akkor mégis mi a fasz lenne, ha Zaza eligazolna? Ki ő baszod? Roby Baggio? Tényleg ne jöjjön vissza, mert elmegy Zaza. B+, hát ezen beszartam.

The king of alibis 2015.10.07. 17:41:49

@Tony.: "Tényleg ne jöjjön vissza, mert elmegy Zaza. B+, hát ezen beszartam."

:D:D:D

RuidaRobert 2015.10.07. 17:43:15

@Tony.: Ez alatt azt értettem, hogy elkezdtük építeni a jövőt. Ne hátra fele tekingessünk.

Válaszolva a kérdésedre: Nem kevés későn érő játékost láttunk már (Toni...), Zaza pedig nyáron töltötte a 24-et. A fizikumához képest nem lassú, jól lő és technikás. Nem egy fenomén, lehet, hogy soha sem lesz top csatár, DE ezt most még nem tudjuk eldönteni. Ha pedig eligazol, akkor az nem nálunk fog kiderülni.

The king of alibis 2015.10.07. 17:56:32

@RuidaRobert: "A fizikumához képest nem lassú, jól lő és technikás. "

Én meg ezen sz@rtam be. Technikás.... :D:D:D:D Csak azért pattog el állandóan a labda 5 méterekre.

pedronegroo 2015.10.07. 17:57:43

Mivel Tevez egymagában többet ér mint a többi csatárunk együtt véve így egy esetleges visszatérése megint papírformává avanzsálná az újabb scudettonkat. Kell ez nekünk??? Most legalább minden meccs előtt várjuk a csodát, sokkal izgalmasabb ez így mint ha előre tudnánk az eredményeket.

A Boca amúgy se adná ingyé, ők nem hülyék! :))) Így inkább hagyjuk, mert a végén megint mi járnánk rosszul, ha megint tárgyalóasztalhoz ülne velük Marotta lehet a gatyánk is rámenne :) vagy legalábbis nem lehetetlen hogy Pogbát Boca mezben látnánk egy hamar. Kell ez nekünk??? :)))

KysBé 2015.10.07. 17:59:32

@pedronegroo: Beszarnék, ha visszafele is lehúznák Barmottát.... :)

Il Principino 2015.10.07. 18:07:18

Inkább nézem a bizonyítástól fűtött Zazát,mint hogy a zsoldos Tevez itt legyen!
Lapozzunk...

börb 2015.10.07. 18:15:57

Ne álltassuk már magunkat...

RuidaRobert 2015.10.07. 18:17:09

@norbi9107: Hogy a szavaiddal éljek, akkor szarj be. Én sok Sassuolo meccset néztem, láttam hogyan avatkozik játékba. Egy klasszikus ékhez képest elég sok váratlan megoldásra képes.

www.youtube.com/watch?v=lKfmHT3yRY8 (1:50-nél, mikor láttad így Llorentét befordulni?)

Ez csak egy kimelet mozdulat, de sok biztatót láttam. Lehet, hogy nem lesz igazam vele kapcsolatban, de van egy erős érzésem azzal a kapcsolatban, hogy te és pl. Tony kevesebb meccsét láttátok.

Juve82 2015.10.07. 18:45:09

@kg19850508:_+1 Zaza nem kis lendülettel szállt be eddig a meccsekbe.
Nagyon látszik rajta a bizonyítás,én is így gondolom:)!

MVPP 2015.10.07. 19:11:09

@Rocky80: 32-es? Cityben, Unitedben is az volt neki.

delpi0823 2015.10.07. 19:13:19

Maradjon csak abban a nyomorult csapatban. O akart odamenni most meg mar sir a szaja mert nem kap fizut meg is erdemli ez a zsoldos kocsog. A Boca meg egy szanalmas nyomorek klub,nem eleg hogy elvittek ingyen de meg a fizujat se tudjak allni, nevetsges.

MVPP 2015.10.07. 19:16:08

Bár én is örülnék neki, de egy új korszak kezdődött nélküle. Abban az esetben tudnám csak elképzelni , ha továbbra is így marad a Boca anyagi helyzete, a Juventus pedig cím nélkül zárná a szezont.

keshudioo 2015.10.07. 19:45:51

Szerintem kölcsönbe fél évre simán visszajöhetne, hogy kihúzzon minket a szarból. Az nem olyan sok idő, a Boca jól jár, mert fél évig mi fizetjük, mi jól járunk, mert csak kölcsönben jönne és rugdalná a gólokat. Én alapvetően egy nagyon szentimentális ember vagyok, de nem értem, hogy nem látnátok szívesen az elmúlt évek legjobb Juventus-játékosát. :(

KysBé 2015.10.07. 19:57:42

@delpi0823:
"A Boca meg egy szanalmas nyomorek klub,nem eleg hogy elvittek ingyen "

Mert Barmotta odaadta ingyen!!! Tedd ezt is bele a hsz-edbe!!!

keshudioo 2015.10.07. 20:27:51

@KysBé: Inkább pont nem divatszurkolóságnak mondanám az ilyet, de akkor sem értem. Vidalt én sem látnám szívesen pl., mert az ő távozásának a körülményei sokkalta furcsábbak voltak. De Tévez kellene nekünk, mint egy falat kenyér.

2015.10.07. 20:36:34

Maradjon csak a nincsteleneknél a picsába,arra vágyott,hát megkapta,tessék! Egyébként,ha kicsit pofásabb lenne,annyit talán engednék neki,hogy körbenyálazza a valagam,így még azt se...honvágy,mi?! Hülye gyökér,nálam elvágta magát!

Rocky80 2015.10.07. 20:41:10

Igazából mind a két oldalon lehet érveket felsorakoztatni.

Jöjjön, mert

- megint rúgna vagy 20 gólt
- egycsapásra megváltozna és eredményes lenne a támadójátékunk
- a fiatalok el tudnák lesni tőle a csatárjáték minden csínját-bínját
- megint lenne egy vezér a csapatban akiben lehet bízni

ne jöjjön, mert

- elkezdtünk fiatalítani
- felborulna az eddigi hadrend
- Dybala vagy valamelyik fiatal csatár kimaradna, nem tudna úgy fejlődni
- megosztaná a szurkolókat
- akkor minek ment el?

Fogós kérdés, hogy melyik a legfontosabb érv és mi lenne a csapatnak a legjobb...

kremturo 2015.10.07. 20:58:17

Amikor elment, egyik kommentem az volt, hogy nem lennék meglepve ha még játszana más európai csapatban.

Kicsit konspirációs elmélet:D, mégpedig:
Nyáron nagyon emlegették az atleticot, de csúnya lett volna ha innen egyből odamegy, a sok nyilatkozat után, hogy honvágy és a juve az utolsó csapata európában. Ezért bevonva a bocat fél évre, megvezetve majd a népet, hogy elfogyott ott a lové és lelép fél év után az atleticohoz, mert hozzánk vissza egy futball örömlány ne jöjjön. Hozzánk meg jöhet mandzsu...
Na jó még viccnek is rossz.

Jozef26 2015.10.07. 20:58:17

@keshudioo: Pont azért egyértelműbb Vidal helyzete mert csendben ment el. Szerintem ő a pénzügyi fairplay áldozata lett. Ezt bizonyítja az is, hogy egyedül érte kaptunk értelmes mennyiségű pénzt.... beáldozták, de nyilván erről nem beszél senki.

KysBé 2015.10.07. 21:49:30

@Rocky80:
"ne jöjjön, mert

- elkezdtünk fiatalítani"

Hernanes, Mandzukic.
Micsoda fiata tehetségek....

venember83 2015.10.07. 22:01:16

@KysBé: pedig tényleg komoly fiatalítás zajlik. Érkezett Rugani, Dybala, Lemina, Sandro, Zaza. Persze kellett pár tapasztalt ember is, mint Khedira, Hernanes és Mandzu, de azért sokat fiatalodott az átlagéletkor. Persze ezt te tudod, csak szórakoztató kötekedni és minden esetben lehúzni a vezetőséget.

molnaratti10 2015.10.07. 22:17:54

Elment.
Köszönjük de nem kell ide.
Itt lett újra valaki egy lecsúszott klasszisbòl,az lett volna a minimum,hogy kitölti a kontraktusát.
Az meg a fő vicc lenne ha a Boca kérne érte pénzt!
Ha Euròpába igazol akkor számomra halott ember!

Barolo4 2015.10.07. 23:54:14

@keshudioo: +1
@Rocky80: +1
Megértem azokat akik nem szívesen látnák, hiszen én is csalódott voltam amikor eligazolt (bár az akkori indokai érthetőek voltak, számomra sokkal jobban mint Vidalé), de amennyiben bármi esély is lenne, hogy visszatérjen és aláírjon mondjuk 2 és fél évre, szerintem félre kell tenni minden sértettséget és minden áron vissza kell hozni. 4 csatár mellett elférne a keretben, nyilván tisztázni kéne vele, hogy nem lesz állandó bérelt helye a kezdőben, de óriási (és azonnali) erősítés lenne, fiatalok tanulhatnának tőle stb.
Ettől függetlenül szerintem nagyon kicsi a visszatérés esélye.... sokkal inkább Corinthians vagy Psg lesz ebből, ha lelép. Amúgy meg ha tényleg ez lesz a vége, akkor azért a Boca is elmehet a p..ba. Forza Juventus!

babo0410 2015.10.08. 00:50:13

Ne jöjjön! Elment, mert honvágya van, aztán mikor elfogy a Boca pénze, akkor már huss honvágy? Nem kell már. És szerintem nem is fog ő már visszatérni. Elég nagy égés lenne ez számára is. Nincs pénze a Boca-nak, már nem számít a honvágy? És pont azért engedtük el ingyen, mert ő a Boca-ba akart menni, de amint a képlet mutatja, annyira nem volt pénzük, hogy csődbe is mentek. Vagyis itt tartani nem lett volna értelme, mert egy motiválatlan, haza vágyó Tévezt már láttunk a Cityben. Annak meg nincs értelme, hogy csak azért is a padot koptassa 4,5 millióért. Szerintem az elengedése még ingyen is, sajnos kényszer volt. De visszahozni ezek után? Egyrészt a vezetőség nem is szeretné, másrészt most kezdett el összeállni a játék, nem is lenne értelme.
És ha a vezetőség nem szeretné újra itt látni, akkor csak ő akarhat visszatérni. Ezért gondolom, hogy ez csak az olasz sajtó szokásos túlkombinálása. Ami sajnos nem csak az olasz sajtóra jellemző.

alexGicamo 2015.10.08. 03:21:59

@keshudioo: Teljesen egyetértek ! Úgy vélem,ez lenne a legjobb megoldás mindenki számára ! Ráadásul újra lenne vezérünk a pályán ! ;-)
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Hoods. 2015.10.08. 09:29:12

Mint jatekosra, iszonyat szuksegunk lenne, de mint ember, mar elegszer bebizonyitotta a karrierje soran, hogy egy igazi penzehes patkany. Remelem, egy nagy csapatnak se fog kelleni, bohockodjon csak a verebligaba.

Drughi Di Bianconeri 2015.10.08. 11:43:24

Jól rábaszott Karcsi :D

Egyébként szerintem az csak blöff, kamu,hogy újra nálunk játszana.

Max. elmegy a Corhoz.

Ha annyira szíve-vágya volt a Boca, akkor maradjon ott ingyen is, ha már úgy gondolta 31 évesen be akarja fejezni a komoly,elit futballt.

Én egyébként nem haragszom rá: jó szívvel gondolok vissza arra a 2 évre,amit nálunk töltött,mert klasszis szinten futballozott, 50 gólt lőtt, számos gólpasszt,mindig 100%ot nyújtott,szívvel-lélekkel.

De ez csak: EMLÉK,jobb,ha megmarad annak.

Itt van Morata-Dybala-Cuadrado,nálunk -egyelőre- úgy néz ki: ők jelentik a jövőt, hadd' szokjanak össze, legyen önbizalmuk,fejlődjenek.

HA a nyakukra visszajönne Tevez (nem fog),akkor vmelyikük megszívja és az nem tenne jót a későbbiekre nézve.

Szép volt,jó volt,de már nem kell,legyen boldog fizu nélkül a Boca-ban :D

Amúgy is keresett már annyit,hogy még az unokáinak sem lesznek gondjai...

KysBé 2015.10.08. 17:22:18

@Hoods.: Emberileg nálunk azért nem volt akkora féreg - szerintem. Sőt.
Mint focista valszeg évekig nem lesz ilyen meghatározó játékosunk.

sleepy8 2015.10.08. 17:34:56

Nem ugy volt hogy a Boca a szive csucske, onnan akar visszavonulni stb? Ha fizu nincs akkor mar nem a szived csapata Carlitos?:)

krisszvector 2015.10.08. 17:43:51

@KysBé: ez igaz, de amint a repülőre ért, már bocas mezben pózolgatott.
Én nem haragszom se rá se Vidalra, mindkettőnek az álmuk vált valóra, ezért annyira futotta részükről, imádott KLUB(JUK)UNK felé, hogy a copa americaról üzentek, érted, Ők Üzentek a klubnak, hogy nem hajlandók tovább itt játszani, és Csá!

De bizony igen, egy kis köcsög féreg volt mindkettő.

Pirlo? Bemert menni elköszönni...na itt a különbség.

Mindkettő nagyon jó játékos, DE nekik is köszönhetjük ezt a csodálatos szezon kezdést.

Rocky80 2015.10.08. 17:47:58

Pirlo viszont nem volt a Copa America-n, vagy tévedek? Mármint azt szeretném mondani ezzel, hogy könnyebb a "szomszéd utcából" átmenni elköszönni, mint Chiléből.

Mondjuk ezen a szinten már nem gondolom, hogy gondot okozna egy repülőjegy árának kigazdálkodása, de akkor is.

(Persze nem védem őket, csak eszembe jutott...)

krisszvector 2015.10.08. 17:58:31

@Rocky80: Pirlo csak azért volt egy jó példa, hogy ő valóban bent járt és elköszönt, lebeszélte, hogy ő máshol folytatja.Szóval volt egy személyes contact, még a másik kettőnél semmi.
De, hogy működik egy ilyen kilépésnél(Vidal,Tevez), van egy személyes találka a klubbal, vagy el faxolták a papírokat szép csendben?

Rocky80 2015.10.08. 18:10:51

@krisszvector: Az a baj, én sem látok rá a sztorira teljesen, csak eszembe jutottak ezek a dolgok.

Gondolom azért egy személyes találka csak kellene, ahol átadják a kilépő papírjaidat, vagy aláírsz vagy elköszönsz - ilyesmi.

Nem csak üzensz a Twitteren azoknak, akikkel az elmúlt pár évben közös céljaitok voltak és együtt döglöttetek meg edzésen és meccs közben.

KysBé 2015.10.08. 21:41:59

@krisszvector: Azért kiváncsi lennék, hogy fordított esetben Neked mekkora arcod lenne?!

Pirlo levezetni jött, mint ahogy Tévez is hasonlóban gondolkodhatott. Egyedűl Vidal esete más, bár én valahol őt is megéretem. Mint ahogy azokat is megértem - Vidal kapcsán - akik utálják őt a kis szivecskés gólöröm után.

MDaniel98 2015.10.10. 12:00:01

Jelenlegi helyzetünkben nem gondolom, hogy megengedhetnénk magunknak, hogy kihagyjunk egy olyan ziccert, ami az ő (vissza)igazolása jelenthetne, de nem látok rá sok esélyt én sem, hogyha tényleg vált, akkor hozzánk térjen vissza.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása