Ma sorsolnak az Európa-liga rájátszására
Ma sorsolnak az Európa-liga rájátszására

el_sorsolas.jpgA csoportkörben hat mérkőzésen elszenvedett öt vereséggel a Juventus csúfos búcsút vett a Bajnokok Ligájától, azonban az európai kupaszereplés nem ért véget, a zebramezes csapat az Európa-liga rájátszásában próbálhatja feledtetni a kudarcot.

Az Európa-liga csoportkörének győztesei már biztosan ott lesznek a legjobb 16 együttes között, ellenfeleik a rájátszásból érkeznek, ahol a csoportmásodikként továbblépő csapatok mérik össze erejüket a Bajnokok ...

Bremer: „Lassan kihozzuk magunkból a legjobbat”
Bremer: „Lassan kihozzuk magunkból a legjobbat”

bremer_gleison_akrobatikus_labdaszerzes.jpgA Juventus nagyszerű meccset játszott vasárnap este az Inter ellen, és bár a gólokat Adrien Rabiot és  Nicolò Fagioli szerezte, mellettük többen is nagyszerűen teljesítettek, például Filip Kostić és Gleison Bremer, a brazil hátvéd pedig a Sky   Sport munkatársának értékelt a találkozó után.

„Ma fontos meccset játszottunk egy kemény héten. Sérülésből tértem vissza, lázas voltam, s nem tudtam, hogy játszhatok-e. A mesternek azt mondtam, hogy játszani ...

Rabiot: „A pályán kell bizonyítanunk”
Rabiot: „A pályán kell bizonyítanunk”

rabiot_adrien_inter_elleni_golorom.JPGAdrien Rabiot nagyszerű szezont fut szerződésének utolsó évében a világbajnokság előtt, hiszen idén már öt gólnál tart, amennyit az előző években összesen szerzett a Juventusnál, s az Inter elleni találata jó alaphangot adott a csapatnak, amelyre végül felépíthette a győzelmet az Öreg Hölgy.

„Megvan mindannyiunkban az eltökéltség és a sikeréhség. Voltak nehézségeink, de most ezeket hátrahagytuk, s nagy reményeink vannak, ebbe pedig beletartozott a ...

Juventus - Inter 2:0
Juventus - Inter 2:0

A Juventus a bajnokságban fontos szakaszhoz érkezett vasárnap este, hiszen ezúttal nem a Lecce vagy a Torino volt az ellenfél, hanem az Inter látogatott a Juventus otthonába.

A mérkőzés első félideje nem sikerült a legjobban az Öreg Hölgy csapatának, a házigazdák nem tudtak nagyjából semmit sem felmutatni támadások tekintetében, ám szerencsére a második félidőre ez megváltozott.

A második játékrészben a Juventus gólt, sőt, gólokat szerzett Adrien ...

Allegri: „Hosszú szezon vár ránk”
Allegri: „Hosszú szezon vár ránk”

allegri_massimiliano_magyaraz_4.jpgA Juventus 2-0-ra legyőzte az Inter csapatát a vasárnap esti mérkőzésen, s nem meglepő módon az Öreg Hölgy mestere elégedette nyilatkozott ezt követően.

„Nagyszerű meccset láthattunk, különösen mivel kicsit szerencsések voltunk az első félidőben, de ha a csapat proaktív, és egymásért dolgoznak a csapattársak, akkor nagyobb az esély egy pozitív eredményre.” - mondta a mester a DAZN munkatársának.

„A rendszer szilárdabbá tette a csapatot, de a ...

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a PSG elleni, vereséget hozó, ám bizonyos szempontból bíztató mérkőzés után fogadja az Inter csapatát vasárnap este.

A két csapat számára rendkívül fontos a találkozó, mivel mindkét együttes komoly hullámvölgyből mászik kifelé az elmúlt időszakban, s ahogy Simone Inzaghi mondta a meccset megelőzően, mindkét csapat az utóbbi hat bajnokiból ötöt megnyert.

A Juventusnál enyhült kissé a sérüléshullám, a mester szombaton arról beszélt, ...

Kenan Yildiz lehet a Next Gen következő kulcsjátékosa
Kenan Yildiz lehet a Next Gen következő kulcsjátékosa

yildiz_kenan_u19-es_meccsen_golorom.jpgA Juventus továbbra is komoly hangsúlyt fektet a fiatalokra, erre kiváló platform a klub Next Gen csapata. A klub által kijelölt utat járva került a kezdőbe például Fabio Miretti, aki mostanra Massimiliano Allegri felnőtt keretének az állandó tagja.

A Primavera csapatban ugyanakkor van egy figyelemre méltó támadó középpályás, akiről egy rövidebb bemutatót közölt a lacasadic.com oldal. A Juventus fiatal reménysége az idei évben az UEFA Youth League és ...

Caressa: „Nem bízom a Juventusban”
Caressa: „Nem bízom a Juventusban”

caressa_fabio_betclic_juve-mezzel_a_hatterben.jpgA Radio Deejay számára adott interjúban a Sky Sport Italia újságírója, Fabio Caressa beszélt a Derby d'Italia valószínű kimeneteléről.

„Ha a Juventus veszít, az nem sok mindenen változtat. A csapat válságban van, s már lejjebb nemigen süllyedhet. S ha nyernek, mit fognak mondani az emberek?

Jelenleg nehéz a Juventust esélyesnek tekinteni. Az Inter jobban futballozik, a Juventusnál jobban, de soha nem lehet tudni.

A Juventusban nem bízok, mivel minden ...

Allegri: „Kellemes meglepetés volt Chiesa jó állapota”
Allegri: „Kellemes meglepetés volt Chiesa jó állapota”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztaton_allianz_rovidujju_mez.jpgA Juventus valamivel jobb állapotban vághat neki a vasárnapi rangadónak az Inter ellen, mint ahogyan a PSG ellen lépett pályára, hiszen több játékos is felépült, s Massimiliano Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, lényegében csak Dušan Vlahović rendelkezésre állása kérdéses.

„Gleison Bremer és Ángel Di María felépült, az egyetlen kérdőjelet Dušan Vlahović jelenti, mivel továbbra sincs jó állapotban. Holnap reggel meglátjuk, ...

Mandžukić: „Mindig nagyon vártam a derbit”
Mandžukić: „Mindig nagyon vártam a derbit”

mandzukic_mario_csk-szalaggal_juve_cimerre_mutat.jpgA vasárnapi rangadó kapcsán a La Gazzetta dello Sport megszólaltatta Mario Mandžukićot, akit a Juventus sok szurkolója szívébe zárt az évek során, egyesek pedig lényegesen szívesebben emlékeznek rá, mint Cristiano Ronaldóra.

„Hálás vagyok mindazoknak, akik örömmel emlékeznek rám. Szerintem ez nem Cristianón múlik, aki minden idők egyik legjobbja, és nagyszerű teljesítményt mutatott a Juventus mezében. Úgy gondolom, hogy az adott szurkolók a harcosságot ...

Szombat reggeli pletykák
Szombat reggeli pletykák

grimaldo_alejandro_golorom_labdaval.jpgRudy Galetti értesülései szerint a Juventus továbbra is kapcsolatban van Alejandro Grimaldo képviselőivel. A spanyol futballista szezon végén ingyen hagyhatja el a Benficát, és a torinói klub hároméves szerződést kínálhat neki, ezzel pedig az olaszok megelőznék a Premier League-ben versenyző klubokat.

A Calciomercato szerint az Arsenal már le is mondott a játékosról, mivel Mikel Arteta számára nem jelent elsőbbséget a futballista, így a Juventusnak eggyel ...

Danilo: „A tabella elejét célozzuk meg”
Danilo: „A tabella elejét célozzuk meg”

danilo_golorom.jpgA Juventus brazil védője, Danilo a csapat igencsak fontos tagja, idén már több ízben is viselte a csapatkapitányi karszalagot, s a DAZN munkatársa megkeresésére számos témát érintve nyilatkozott, felmerült az elmúlt meccseken nagyszerűen teljesítő fiatalok ügye, de az érkezése óta lényegében folyamatosan sérült Paul Pogba is elkerülhetetlen téma volt.

„Jelenleg tíz pont választ el az első helytől, s nekünk kötelezően ezt kell megcéloznunk. A ...

Pénteki hírmorzsák
Pénteki hírmorzsák

iling-junior_samuel_hagyomanyos_juve-mezben.JPGMai hírek szerint a Juventus fiatal futballistája, Samuel Iling-Junior iránt komoly érdeklődés mutatkozik több európai klub, így például a Lipcse és az Eintracht Frankfurt részéről.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnak fel kell gyorsítania a tárgyalásokat a szerződéshosszabbítás ügyében. Az olasz lap tanúsága szerint a játékos számára továbbra is a Juventus jelenti a prioritást, a klub pedig 2026-ig érvényes szerződést kínál, miközben a ...

D'Amico: „Fagiolit hosszú ideig a Juventusnál akarjuk tartani”
D'Amico: „Fagiolit hosszú ideig a Juventusnál akarjuk tartani”

fagioli_nicolo_hagyomanyos_rovidujju_mezben.jpgAndrea D'Amico a minap a Tuttosport munkatársának nyilatkozott, és volt is miről, hiszen pártfogoltja, Nicolò Fagioli két nagyszerű meccsen van túl a sérülésektől sújtott Juventusnál.

A fiatal középpályás csodálatos gólt varázsolt a Lecce hálójába, amellyel el is döntötte az addig gólt nélkülöző meccset, majd a 21 éves olasz játékos a PSG ellen sem vallott szégyent.

A statisztikák szerint ő alakította ki a legtöbb lehetőséget a meccs során, ...

Juventus - Inter: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Inter: a várható kezdőcsapatok

serie_a_juventus-inter.jpgA La Gazzetta dello Sport cikke szerint Massimiliano Allegri keretébe több játékos visszatérhet az Inter elleni vasárnapi meccsre.

A Derby d'Italia keretébe várhatóan visszatér Gleison Bremer, Ángel Di María és Dušan Vlahović, az előbbi két játékos már a csapattal dolgozott a PSG elleni utolsó csoportmeccs előtt, míg a szerb játékos külön edzésmunkát végzett, és a hírek szerint őt ismét egy régi ismerős probléma, lágyéksérülése hátráltatja. A ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1976) bajnokság (3786) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1102) elemzés (40) előzetes (949) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1757) játékosokról (10743) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2606) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4705) mercato (4458) nyilatkozat (8071) Olasz Kupa (346) összefoglaló (495) pletyka (4485) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (370) video (285) Címkefelhő
süti beállítások módosítása