Pénteki hírmorzsák

iling-junior_samuel_hagyomanyos_juve-mezben.JPGMai hírek szerint a Juventus fiatal futballistája, Samuel Iling-Junior iránt komoly érdeklődés mutatkozik több európai klub, így például a Lipcse és az Eintracht Frankfurt részéről.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnak fel kell gyorsítania a tárgyalásokat a szerződéshosszabbítás ügyében. Az olasz lap tanúsága szerint a játékos számára továbbra is a Juventus jelenti a prioritást, a klub pedig 2026-ig érvényes szerződést kínál, miközben a játékos ügynöke garanciákat vár a kezdőcsapatban való szereplés tekintetében. A 19 éves támadó szerződése 2023 nyaráig érvényes.

A napokban a lapok többször említették Denis Zakaria nevét, aki mindeddig nem jutott játéklehetőséghez a Chelsea csapatánál. Graham Potter mindeddig várt az előző edző számára igazolt középpályás bevetésével, a minap viszont a Dinamo Zagreb ellen pályára küldte, és a svájci futballista jól is teljesített. A játékos a mérkőzést követően arról beszélt, hogy a játéklehetőség reményében hagyta el a Juventust a nyári mercato utolsó pillanatában. Fabrizio Romano hírei szerint nem zajlik semmilyen egyeztetés a Juventus és a Chelsea között Denis Zakaria kölcsönszerződésének felbontásáról vagy véglegesítéséről. Minderről a felek majd a szerződés lejártakor fognak tárgyalni.

A FootMercato számára Santi Aouna arról számolt be, hogy a Juventus érdeklődik Álvaro Odriozola iránt, és felvette a kapcsolatot a játékos képviselőivel. A torinói klub szeretné a jobbhátvédet féléves kölcsönben megszerezni most januárban.

Az EL-be való továbbjutás után talán érdemes szót ejteni arról, kikkel is kerülhet szembe a Juventus a következő meccseken. Az Öreg Hölgy következő ellenfeléről a november 7-i sorsolás fog dönteni, a lehetséges ellenfelek pedig a következők: PSV, Rennes, Union Berlin, Manchester United, FC Midtjylland, Nantes, Monaco. A Roma is az EL-résztvevő lesz tavasszal, ám a Juventusszal nem ebben a szakaszban nem kerülhet össze. A Juventus az EL-menetelést február 16-án kezdi, a visszavágóra pedig február 23-án fog sor kerülni.

Végül pedig egy jó hír, a SportMediaset szerint Federico Chiesa az Inter ellen is szerephez fog jutni, és legalább félórát kap majd Massimiliano Allegritől.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1417970066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.11.04. 13:04:55

Garantált kezdőcsapat, meg a f*szom... Azért eszüknél legyenek már! Oké, hogy jól játszott meg minden, de azért ez nem így megy... Szerintem!

Megkönnyebbültem azok kapcsán akiket kaphatunk: ezeknél mind jobbak vagyunk! :D

Leram7 2022.11.04. 13:05:41

Iling-Junior elszalasztása óriási hiba lenne. Sokkal nagyobb fantázia van benne, mint a McKennie és társaiban.

insieme 2022.11.04. 13:38:22

@Leram7: megéri megnézni a
Next Gen ben ki az aki érdekes és érdemes a felnőtt csapat számára. Sztem nagy a perspektiva,,sok az olasz

Il Principino 2022.11.04. 13:42:00

@Leram7: mivel angol,sokáig nem lenne nálunk ha szépen fejlődik..
A fél Pl leigazolná majd,jobb fizu stb.
Labdába sem rúghatunk viszont jó pénzt lehetne majd rajta keresni.

Leram7 2022.11.04. 15:35:47

@insieme: Egyetértek. Sokkal inkább jó ötlet meríteni fiatalokból, mint idehozni ilyen McKennie, Paredes féléket, vagy éppen játszani De Scigliokat, Ruganikat, Arthurt. Fagioli 2 meccs alatt megszégyenítette Arthur 2 évét.

Ha egy kis szerencsénk van, akkor Rovella, Fagioli, Miretti, Locatelli, Chiesa, Gatti alkothat egy jó olasz magot. Talán még Cambiaso is.

@Il Principino: Én is azt gondolom, hogy 2-3-4 évig lenne itt max Iling, de sokat segítene a bankunkon egy újabb Pogba story. A napolis grúz gyereket már Kvaradonának hívják és 100M-ra árazták 2 jó hónap után.

Pilsnerurquell 2022.11.04. 18:54:07

Mindig ezek a k*rva ügynökök. Ezek b*sznak el sok mindent.

A Lipcse amúgy sokkal jobb csapat mint a Juve, szóval ha sikerül megtartani a Juvénak a fiatalokat, és jól is alakulnak a dolgok akkor áldásom rá.

Én spuriznék Lipcsébe. Bocs srácok:P Természetesen szeretném ha javulna és helyrejönne a Juve. Csak őszinte vagyok.

babo0410 2022.11.04. 21:27:28

@Pilsnerurquell: Őszinte? Ha szerinted a Lipcse jobb, mint mi...

venember83 2022.11.04. 21:35:22

@babo0410: fiatalok számára megkérdőjelezhetetlenül jobb.

insieme 2022.11.04. 21:44:51

@venember83: ha a Next Gen projekt komoly,,akkor a következő 10 évre/azután is/megoldva a jövő.
Olasz gerinc, identitás,,akkor lehet beszélni a Juve DNS ről.

babo0410 2022.11.04. 22:05:12

@venember83: Remélem ez is változik.

insieme 2022.11.04. 22:36:07

Állítólag Marotta mondott nemet Haaland ra::túl sokat kértek érte
????

venember83 2022.11.05. 06:04:51

@insieme: meg persze kölcsön is akarták adni, s ez így már sok volt a megegyezéshez.

insieme 2022.11.05. 09:33:55

@venember83: mert ugye majd 25 évesen lesz vki ""érett ""
Kerkez 19
Garnacho 18
Stb

alexGicamo 2022.11.05. 09:39:20

A kezdőbe kerülést nem lehet garantálni, azt ki kell érdemelni !

delpi0823 2022.11.05. 10:33:15

Volt ket jo 20 perce a gyereknek,es mar koveteloznek,az eszem megall.Johogy nem mar 10 millios fizut is akarnak.

Juvino 2022.11.05. 14:36:03

A Lipcse ugyan olyan sz@rban volt, mint mi, talan egy kicsit nezhetobb jatekkal. De ők meg mertek huzni idoben az edzocseret es az eredmenyek oket igazoljak

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása