Zambrotta: „Nem kellett volna elküldeni Mottát, Fagiolit és Danilót”

danilo_motta_magyaraz_neki_hatterben_fagioli.jpgGianluca Zambrotta, a Juventus korábbi védője és a 2006-os olaszországi világbajnokság győztese is megszólalt a Juventus idei szezonja és pletykált nyári tervei kapcsán, és az egykori játékos szerint hiba volt Thiago Motta elengedése.

„Én nem rúgtam volna ki Thiago Mottát, mert egy hároméves projektben egyeztek meg a felek.” - mondta a korábbi játékos a La Gazzetta dello Sport számára.

„A klub azt kérte tőle, hogy a csapat BL-helyen zárja a szezont, és távozásának pillanatában a csapat egy pontra volt ettől a célkitűzéstől.

Thiago Motta nagy árat fizetett a Coppa Italiából és a Bajnokok Ligájából való kiesésért, valamint az Atalanta és a Fiorentina ellen kapott hét gólért. Végső soron ő fizetett Cristiano Giuntoli döntéseiért is, hiszen ha egy olyan fiatal edzőt választasz, mint Thiago Motta, akkor támogatnod kell őt. Azonban úgy éreztem, hogy a vezetőség részéről eltűnt a támogatás. 

A vezetőség szerintem hibázott Nicolò Fagioli eladásával is, hiszen a középpályás remek szezont fut a Fiorentinánál, és Moise Keant sem kellett volna eladni. Meg kellett volna tartaniuk egy olyan tapasztalt védőt, mint Danilo. Úgy Nicolò Fagiolival, mint Danilóval is másképp kellett volna bánnia a klubnak.

Nyáron Sandro Tonali? Azt mondom, hogy igen, mert ő egy fontos középpályás, ahogy a Premier League-ben is bizonyítja. Egyetértek azzal, hogy meg kell erősíteni az olasz magot. Ez olyasvalami, ami hosszú távon erősíti a klubot és a válogatottat is.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9518836860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dreadyblnt 2025.04.10. 06:29:08

Huh de imádtam a játékát és hogy ha kellett balhátvéd volt ha kellett bal közép,de játszott jobb oldalt is hátul(pedig abban az időben szinte fix posztok voltak)s nem rinyált hogy az nem az Ő eredeti helye,felment és harcolt.
Véleményével szinte teljesen egyetértek,kivéve Motta elküldését(Tonik is mehetett volna pont azért amit mondott Zambrotta)

west30 2025.04.10. 10:43:16

Hagyjuk mar vegre beken az ilyen Danilo,Fagioli,Kean stb fele közepszeru jatekosokat,amikor itt voltak semmit olyat nem csinaltak amiert hianyolni kellene oket.Ebbol latszik mennyire melyen van a csapat,hogy egyesek ezeket a jatekosokat hianyoljak,vagy eppen instagram huszarkodik az itt levo jatekosok fele,mint pl Perin vagy Conceicao,teljesitmeny pedig semmi.

babo0410 2025.04.10. 11:48:51

Danilo szerény meglátásom szerint a rengeteg hibája miatt ment el előbb, meg ha a pletykák igazak, akkor elég keményen beleállt az edzőbe. Fagiolinál is volt valami, mert eléggé mellőzött lett. Én úgy vagyok vele, hogy akkor lett volna igazán értelme ezen játékosok eladásának, ha Motta utána meg tudja indítani a csapatot felfelé, de láttuk kihátráltak mögüle a játékosok.
És ezért nem értek egyet Zambrottával, mert látszott a két nagyon csúnya vereség után, hogy itt nagyok a gondok, a csapat buktatni akarja az edzőt. És ezért rossz a rendszer, mert év közben nem tudsz mit kezdeni a renitens játékosokkal, ha meg akarják buktatni az edzőt, meg is fogják, hisz őket nem tudod elküldeni.
Jó lett volna, ha a csapat nem megbuktatni akarja, hanem le tudnak ülni a vezetőséggel, és megbeszélni, hogy nincs bizalmuk Motta felé, és szeretnének váltást nyártól. Addig meg keményen küzdeni kellett volna. Ha az megvan, most szerintem a bajnoki címre is lenne esély még. Szerintem ha lenne a csapatban küzdeni akarás, lehetett volna a vége nagyon jó is. De a 3. hely még meglehet, és ezzel megmutathatja a csapat, hogy nem kuka az egész. De ehhez oda kell tenni magukat, nem úgy, mint a Roma ellen a 2. félidőben.

SuperTrezi 2025.04.10. 16:14:19

Azért engem egyáltalán nem lepne meg, ha Fagiolit meg Keant sose látnánk többé nagycsapatban. Vagy ha mégis, akkor ugyanúgy megégnének, mint nálunk. Vannak, akiknek a középcsapatokban kiskirálykodás való csupán.

Joachim21 2025.04.10. 16:14:58

Motta maradjon, meg a játékos is akit a klub, vagyis Motta félrekezelt és mélyen maga alatt teljesített ennek a baromnak az edzősködése alatt. Kevesebb proseccot kellene tolnia Zambrottának is. Ezek az unatkozó volt játékosok mindenkihez is próbálnak dörgölőzni, néha már fájdalmas látni ahogy magukat hazuttolják meg 2 mondaton belül.

Játékosként nagyszerű volt, sztem mind szerettük akik láttuk.

venember83 2025.04.10. 17:25:31

@Joachim21: én csak amíg mezt/várost nem váltott.

Rocky80 2025.04.10. 18:04:44

Ezekkel az "otta" végződésűekkel nehéz egyetérteni.

JuveMI 2025.04.10. 20:07:16

@venember83: ++ Én nagyon nagyra tartottam... de akik a calciopoli idején leléptek, nálam a legutolsó árulók... köztük ez a bárkás görény is!

venember83 2025.04.10. 20:41:18

@Rocky80: valahogy a Juventus körébe tartozó egykori vagy aktuális személyiségek kapcsán már egy ideje komolyan felmerül a szavahihetőség/hitelesség kérdése. Különböző okokból, de sokszor nehezemre esett elhinni egyes nyilatkozatokat, még ha azokat egykori imádott játékos, a klub érdekeit védő és lejáratott alelnök mondta, vagy éppen olyan szinte megkérdőjelezhetetlen személy, mint a világ talán legjobb kapusa. Sokszor még az érinthetetlen Del Piero mondanivalóját is túlságosan finomkodónak, lágynak, semmitmondónak éreztem. Most vagy a világ változott meg nagyon, vagy csak én/mi. Netalán mindkettő.

Szép álmokat mindenkinek.

FJuve 2025.04.10. 21:20:52

@babo0410:
Ez a játékos ribillió nagyon hangzatos már egy ideje, de szerintem nem állja meg a helyét (nem kell egyet értenünk, szimplán csak szeretnék reagálni arra, amit írtál és ha lehet normálisan véleményt ütköztetni).
Ez ugyan akkora "fingunk sincs róla" dolog, mint, hogy állítólag Motta az utolsó edzéseken már nem csinált semmit csak meredt maga elé, meg, hogy az utolsó online meetingen való részvételhez még a nyaralását is megszakította!!!, de ott strand gatyában nem tudott meggyőző tervet letenni a 4. hely megszerzéséhez.
Én úgy gondolom, hogy mindenben van rész igazság. A srácok sem haltak meg a pályán, ahogy Motta se csinált kb lófüttyöt se a felkészítés érdekében és így lett a "csokapik"!
A Roma elleni első félidőnk, főleg az első fele szerintem mutatott újjat, a másodikra meg konkrétan a seggükön vették a levegőt. Egy Roma ellen, akit megkockáztatok, hogy jelenleg a legjobb formában lévő csapat a bajnokságban és nekünk kb 8-10 edzés volt az új edzővel.
Nem várok csodát Tudortól. Rohadt hálátlan feladatot vett a nyakába, mert ha a legjobb eredményt hozza, konkrétan a lehetetlent (meglesz a 3. hely és megnyerjük a klub VB-t) akkor is nagy eséllyel nem vele kezdjük a jövő szezont.
Ha meg nem érünk oda a 4. helyre, akkor meg ő lesz a világ szégyene a Juve drukkerek szemében.
Ennek ellenére itt van és teszi a dolgát.
Most jön egy Lecce, Parma, Monza, amiből 2 hazai meccs. Én ezekre a meccsekre várok további fejlődést (pl a Roma elleni első 25 percet hosszabb időre és még veszélyesebben tudjuk játszani). Aztán jön két " döntő" a Bologna és a Lazio ellen.
Szerintem ezen az 5 meccsen elválik a sz*r a májtól.
Nekem Motta hatalmas csalódás, pedig nagyon vártam.
A Bologna idei szezonját nézve (3 frontból 2őn még versenyben vannak és magukhoz képest a BL-ben is szép eredményeket értek el) még nagyobb csalódás nekem, jól eladta magát.
Pedig Motta és minimum 3 alap ember távozott onnan.

delpi0823 2025.04.10. 22:40:29

Nem kellett volna elengedni Fagiolit meg Mottat.Hat Fagioli tavozasa inkabb koszonheto Mottanak sem mint Guintolinak........

Wizzurah 2025.04.10. 23:33:38

Először is a nagyjával egyetértek.
A száraz tények először:
- Fagiolit és Keant én sem engedtem volna el, mondjuk én Ilinget sem és a többi fiatal nagyját sem. Persze írtam, hogy jó oké a pénz, meg jó volt, majd kiderült, hát kiderült... Meg akkor a pénz kellett, amiben szentül hittem a vezetőségben, hogy okosan fogja visszaforgatni. Hát nem...
- Danilot én elengedtem volna, az jó döntés volt, teljesen szétesett és rengeteg hibát játszott. Nem engedtem volna el, ill. nem ilyen gyorsan ennyi időset. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna a szerződéseket újratárgyalni, akár a lengyel kapus esetében aki egyébként nem szimpatikus, vagy másnál.
Ezeken már maximum diskurálni tudunk, mert megtörtént dolgok, meg amúgy sincs beleszólásunk.
Az edzőkérdés. Igazából nem tudjuk mi volt, hogy miket írnak és a játékosok miket gondoltak meg nyilatkoztak tényleg, stb. Azt tudom, hogy ha megegyeztek tényleg egy 3 éves projektben és direkt kérte, hogy ha szar van a palacsintában akkor is álljanak ki mögötte és ebbe belementek, akkor nem volt szép dolog a kirúgása. Ha ennek tetejében tényleg mondott olyat Giuntoli, hogy szégyenli magát, hogy felvette, az meg kifejezetten gerinctelen és gusztustalan megnyilvánulás.
Amit nem értek, hogy ezt minden évben eljátsza a Juventus. Más vezetőséggel is ez volt. Legyen meg a top 4, új projekt. Meglett a top 4, mégis ki lettek rúgva az edzők. Sarri. Miért? Pirlo… Miért? Tudta jól mindenki, hogy 0 km-es, stb. Most Motta… Miért?
Sarri mondta azt, hogy ez a csapat edzhetetlen és ez nekem szöget ütött már akkor is fejemben, és sosem felejtem, sokszor elgondolkodok rajta. Ő az, aki ki merte ezt mondani egyedül és bár fingom sincs miből mi igaz, ezt valamiért elhiszem neki. Persze azóta sok játékos jött-ment, de az alap tézis, hogy a csapat edzhetetlen. Ez a fajta mentalitás szerintem sokszor visszaköszönt a meccseken a játékosoktól, bármilyen edző keze alatt.
Hu nem tudom... Annyi mindenki mond annyi mindent és igazából... Csak süllyedünk le, már lassan nem is évente, hanem pár havonta projektet váltunk, stb.
Az elején nekem sem volt szimpatikus Sarri. Allegri sosem. Motta sem szimpatikus. De Allegri kivételével nem hiszem, hogy bármelyiket ki kellett volna még rúgni, amikor kirúgták őket.
Jelenleg ott vagyok, hogy nehezemre esik szurkolni a csapatnak, a büntetések és a csalások miatt is, de az egy másik történet. Hogy most kit adhatunk el kit nem, milyen taktika lesz jövőre, ki az edző, milyen projekt, megint új, meddig, nem lehet hinni már semmiben és senkiben, annyiszor hangoztatták már ezt, hogy már teljesen érdektelen az egész számomra. Igaz, az egész fociból kezdek kiábrándulni, megölik ezt a sportot, de ja... Talán ha 3 csapat játékát nézve kap el az az érzés, amiért gyerek koromban rajongtam a fociért. A Juventus nincs közte, sajnos.

gomorra21 2025.04.11. 00:04:05

„A klub azt kérte tőle, hogy a csapat BL-helyen zárja a szezont, és távozásának pillanatában a csapat egy pontra volt ettől a célkitűzéstől."

Ez rossz szöveg. A klub biztosan nem ezt kérte Mottától, hanem azt, hogy indítson el egy új, modern focis projektet, és a kirúgás előtt már érezni lehetett, hogy ez nem sikerült.
Nem az volt a fő baj, hogy hol álltunk a tabellán, hanem az, hogy úgy álltunk a tabellának az 5. helyén, hogy nem látszott, hogy az edző képes a játékosaira hatást gyakorolni, és új impulzust adni nekik.
Ha a klub célja a BL hely lett volna, nem menesztik Allegrit. Mindenki tudja, hogy Allegrivel a BL hely garantált lett volna.
A klub ennél azért többet akart.

@Wizzurah: szerintem az sosem lehet cél a Juventusnak, hogy legyen meg a BL hely. Az igen, hogy elindul egy olyan átalakítás, amiben annyira hullanak a pontok, hogy nem reális a scudetto, csak a dobogó. De harcolni a 4.helyért, hogy hátha meglesz, és közben bután játszani, egy taktikával, és azt erőltetni, az nehezen védhető.

venember83 2025.04.11. 05:52:31

A La Gazzetta dello Sport szerint Cristiano Giuntoli háromvédős rendszert javasolt Mottának, de az körömszakadtáig ragaszkodott a 4-2-3-1-hez. Nem meglepő módon azonban Tudor azonnal háromvédős rendszerre váltott, vagyis 3-4-2-1-re.

venember83 2025.04.11. 05:55:26

@gomorra21: "A klub ennél azért többet akart."

A klub többet akart anno, ezért szerződtette CR-t, aztán ezért léptette le Beppét, majd Allegrit, aztán Sarrit és Pirlót, utána ismét Allegrit, most meg Mottát. Valahogy el kell találni az elvárások megfelelő szintjét, mert úgy tűnik, elkerülhetetlen a bukás, ha túl magasra lövi be a vezetőség (legyen az elnök vagy vezérigazgató) az elvárásokat.

Kasabai 2025.04.11. 11:38:55

Egyetértek, hogy a kilátástalan játék, nagy zakók és az elképzelésekhez való makacs ragaszkodás miatt küldték el Mottát, nem a tabellán lévő helyezés miatt.

@JuveMI
Zambrotta többször elmondta, hogy közölték vele az új vezetők, hogy el fogják adni, nem maradhat a Juventusnál. Azt is elmondta, hogy gyerekkora óta Juvés, és soha nem ment volna innen más csapatba, ha nincs a Calciopoli. Voltak játékosok, akiket mindenképp meg akart tartani a klub, és volt, akiket el kellett adni. Ő az utóbbi volt, pedig 7 évig közönségkedvenc volt (nálam is mai napig).
Amikor vissza akart jönni 2008-ban, akkor se kellett nekünk, pedig Cannavaro is visszatért, szóval nem lett volna lehetetlen. Valahova meg mennie kellett, nyilván mehetett volna külföldre, de haza akartak térni a családjával. Én elfogult vagyok vele, de soha nem fogom árulónak tartani.

gomorra21 2025.04.11. 14:30:20

@venember83: annyira nem értem, hogy ezt mire írtad. Én csak arra utaltam, hogy szerintem az egy bullshit, hogy a Juve célja a legjobb 4-be kerülés volt, mert biztosan nem az volt, az max. a minimum cél lehetett a tabellát tekintve.
Volt olyan, hogy a Juve célja semmi más nem volt, mint a scudetto, de olyan biztosan nem volt, hogy a cél a legjobb 4-be kerülni.

gomorra21 2025.04.11. 14:32:48

@Kasabai: ++
Én is így vagyok Zambrottával, abszolút elhiszem neki, hogy ő nem akart menni, de a klub belőle pénzt akart látni.
Az meg nem egy olyan szitu volt, amikor ilyen McKennie-sen az ember behúzza a féket, hogy inkább bizonyítana.

venember83 2025.04.11. 15:16:31

@gomorra21: nyilván nem a negyedik hely volt a cél. A Juve komoly váltást akart Mottával, attraktív ÉS eredményes futballt, mindezt olasz közegben, fenntartható pénzügyi keretek között. Talán túlzás volt ez az elvárás, túl nagy váltás volt ez az elmúlt évek igencsak minimalista elvárásai után, erre utaltam.

Mark Szabo 2025.04.12. 21:30:00

@west30: Kean köszöni jól van! :-D Igen mi csak top sztár jatekosokat igazolunk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3617) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1013) elemzés (40) előzetes (909) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1711) játékosokról (10393) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2523) meccsek (4448) mercato (4319) nyilatkozat (7799) Olasz Kupa (338) összefoglaló (453) pletyka (4341) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (318) video (243) Címkefelhő
süti beállítások módosítása