Mancini vagy Pioli követheti Mottát?

pioli_stefano_kozonseget_udvozli.jpgA La Stampa értesülései szerint a hétvégi csúfos vereség után Thiago Motta nem rejtette véka alá a bűntudatát, és megosztotta azt a játékosaival. Az edző intenzitást és lelkesedést kért játékosaitól, de vállalta a felelősséget is a vasárnap történtekért. A csapat értékelte az edző hozzáállását, és a Juventus vezetősége is képviselte magát az edző és a keret találkozóján.

Az Il Corriere dello Sport pozitív üzentről írt, miszerint a Juventus egységes frontot alkot, a játékosok, a vezetőség és a stáb összefogott, hogy megragadják az idei utolsó elérhető célt: a Bajnokok Ligája-kvalifikációt.

Az Il Bianconero az edzőkérdést taglalja, és a forrás szerint egy firenzei vereség esetén előfordulhat, hogy Francesco Magnanelli veszi át a csapatot a nyárig, majd Stefano Pioli ül le a padra, hogy felkészítse a csapatot a júniusi klubvilágbajnokságra. Roberto Mancini viszont azonnal átvehetné a Juventus irányítását, Stefano Pioli helyzete kicsit más, az Al-Nassrral kötött szerződésében van egy záradék, amely lehetővé tenné a szerződés idő előtti felbontását.

A Tuttosport előrehaladott tárgyalásokról ír Roberto Mancini kapcsán, aki a firenzei eredmény függvényében hamar munkát vállalhat Torinóban. Cristiano Giuntoli úgy érzi, Roberto Mancini rendelkezik azzal a karizmával és hozzáállással, ami ahhoz szükséges, hogy olyan csapatokat vezessen, amelyek fontos célokért küzdenek.

A Sky Sport Deutschland érdekes pletykája szerint a Juventus Randal Kolo Muani megtartásán dolgozik, ha sikerül BL-helyen zárni a szezont. A francia csatár sorsa azonban összekapcsolódhat Thiago Motta sorsával, ugyanis a csatár kifejtette, hogy csak Thiago Motta irányítása alatt kíván a Juventusnál maradni.

A Tuttosport jó hírekről is beszámolt, hiszen Renato Veiga újra teljes értékű edzéseket végez Continassában, és készen áll arra, hogy a hétvégén a Fiorentina ellen ismét kezdő legyen. Renato Veiga egy hónapos kihagyás után visszatérhet a kezdőbe, és nagyra értékeli a Juventusnál töltött időt, ezért szeretne főszereplő lenni a következő meccseken, hogy meggyőzze a Juvét a Chelsea-vel való tárgyalásról a marasztalása érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/18816434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OnodiJ 2025.03.14. 05:48:54

"hogy megragadják az idei utolsó elérhető célt: a Bajnokok Ligája-kvalifikációt."
Sajnos február végén már erről kell beszélni kedvenc csapatomnál :(

alexGicamo 2025.03.14. 06:39:11

Nem tudom, közülük melyikük lenne jobb számunkra ?
Veiga visszatérésének örülni fogok és remélem, végleg megtartjuk majd !
Úgy érzem, kellő határozottságot, amolyan biztos pontot mutat / jelent a védősorban .
Ha igaz a hír, Kolo ilyen jó kapcsolatban van Mottával, hogy csak akkor maradna, ha ő is ?

Shyr Kahn 2025.03.14. 06:43:12

"előrehaladott tárgyalásokról ír Roberto Mancini kapcsán, aki a firenzei eredmény függvényében hamar munkát vállalhat Torinóban. Cristiano Giuntoli úgy érzi, Roberto Mancini rendelkezik azzal a karizmával és hozzáállással, ami ahhoz szükséges, hogy olyan csapatokat vezessen, amelyek fontos célokért küzdenek." - remelem csak kacsa. Felreertes ne essek. A Juventusnak szurkolok es akarki is az edzo, neki is szurkolni fogok, de en nem erzem megfelelo valasztasnak a kispadra enyhen szolva sem. Nem is ertem, hogy merulhetett fel a neve. Giuntoli kezd kicsit erdekes lenni. Ha a FIo ellen kikapunk es meneszteni kell Motta-t, sem Mancini, sem Magnanelli, sem Pioli nem tunik jo valasztasnak. Amolyan Milan fele vergodesre jo csak. Persz lehet tevedek.

Zsupi44 2025.03.14. 07:29:53

Kövezzetek meg , de sem Piolinak sem Macininek nem örülnék.
Ha Mancini lesz és nem jönnek gyorsan az eremények akkor azonnal mindenki támadni fogja.
Ráadásul egy újabb interest a padra ültetni...
Piolit meg semmivel nem tartm hosszútávon jobb választásnak mint mondjuk Tudort...

xXPeiperXx 2025.03.14. 07:31:46

@Shyr Kahn:

Teljesen egyetértek veled.

Pár napja írtam, hogy most fognak majd jönni az elvetemültebbnèl elvetemültebb ötletek az újságírók rèszèről.

Nagyon remélem, hogy ez csak kacsa... Egy pár nap alatt Conte, De Zerbi, Gasperini triótól eljutottunk a Mancini, Piolo duóhoz... Jövőhètre már lesz itt Pintèr, Garami ès László Csaba is...

SuperTrezi 2025.03.14. 08:24:07

Már reggel sikerült ezzel fölbosszantani.

Il Principino 2025.03.14. 08:34:47

Ez az!!!
Alakul Motta után az újabb 0. év :)
Mondjuk ,ha valóban közülük kellene választani akkor egyértelműen Mancini!
Bár inkább egyik sem

MarcoT 2025.03.14. 08:35:57

Veiga visszatérésével remélem végleg elfelejthetjük Kellyt.

venember83 2025.03.14. 08:39:47

@SuperTrezi: tegnap óta forrong bennem, mikor megláttam először, s ma reggel csak újabb és újabb megerősítések jöttek. Ennek ellenére közlésre érdemesnek tartottam.

Gaben Smith 2025.03.14. 08:52:41

@venember83: remeljuk csak pletyka, mert bennem azonnal felment a pumpa.
Erdemeik elismerese mellett nem gondolnam ,hogy barmelyikukkel is magasabb celokert lehetne kuzdeni.
Piolinak kulonosen egy kifutott szezonja volt a Milannal ,Mancini ugyan nyert a Cityvel is es az Interrel is valamint az olasz valogatottal is ,de sztem az a csapat es fortuna erdeme volt inkabb.
Viszont jelenleg nem tudom kit lehetne leultetni a padra aki elorelepest jelentene. A vegen mar en is eljutok oda ,hogy Contet emlegetem ?

OnodiJ 2025.03.14. 09:24:48

@MarcoT: De február végére már mindenhonnan kiestünk,vagy nem?

OnodiJ 2025.03.14. 09:33:02

@MarcoT: Vagy február vége óta nem arról szól ez a fórum is,hogy a BL legalább meglegyen? Volt 1 kerek hét múlt héten amikor lehetett álmodozni a scudettoról is,de az egyetlen meccsen semmisé lett.
Szóval tisztában vagyok vele, hogy március közepe van de már hamarabb kiestünk mindenhonnan.

MaxAllegri 2025.03.14. 09:35:36

Piolinak a Scudetto óta, Manchininek pedig az EB győzelem óta egy lejtmenet a karrierje. De mindezek mellett is fényévekkel tapasztalatabb szakemberekről beszélünk, mint Motta. A sintéres kókler után tényleg nincs lejjebb, így már azon sem bosszantom fel magam, hogy nem a top edzők közül válogatunk, csak menjen már innen ez az egyszezonos kamuedző.

Azt már csak halkan kérdezem, hogyha hagyják Allegrit, vagy hozták volna az akkor még free agent Contét, akár Tuchelt (róla is cikkeztek még a nyáron) és ők kapják meg azt 200+ milliót a játékos keret erősítésére, vajon hol tartanánk most?

FJuve 2025.03.14. 09:49:46

Szerintem ha a játékosok "nem akarnak edzőt buktatni" akkor a Fior elleni meccset behúzzuk és akkor Motta már végig marad a padon.
Megint jön az 1-2 meccses felpörgés, főleg, hogy a Fior csütörtökön játszott mi meg egy hetet készülhetünk.
A Genova egy lendületesebb presszinggel feltörhető, aztán a Roma ellen idegenben max xet érünk el, de benne van a pakliban egy pofon. Ott Dybala és Parades biztos, hogy fel fog pörögni.
Pofon után jön majd megint a néhány jó meccs.
Lecce, Parma, Monza ellen min 7 pontot várok.
Aztán Bologna, Lazio idegenben.
Hát... Ha itt még valamelyiknek reális esélye lesz elkapni minket akkor lehet belőle szopó roller, mert az ilyen jellegű terhet nem bírja a csapat... :/
Az utolsó két meccs meg megint lutri lesz ha eredmény kényszerben játszunk.

Kives 2025.03.14. 10:00:35

@MaxAllegri: Nekem most teljesen az a véleményem, hogy bárki jönne ide, hatalmas lutri lenne. A legpengébb, legrutinosabb is ugyanolyan bizonytalan lehet, mint egy tök új kezdő. Meg nem lehet most jósolni ki válna be. Teljesen megjósolhatatlan, hogy ki passzolna most ehhez a kerethez, vagy magához a teljes Juventus csapathoz, vezetéshez.

Nyugodtan kérdezheted hangosan, hogy más edző mit tudott volna kezdeni a 200+ millás bevásárlásból.
Azért abból Kalulu jó időre kiesett, Veiga is, D Luiz se sokat játszott, mostanában Conceicao sem, Cabal szinte semmit.
Félre ne érts nem védem Mottát, én is amellett vagyok, hogy nyáron legyen csere.
De egyszerűen nincs most olyan edző akire azt mondanám, hogy nnnaa, Ő az, Ő kell nekünk.
Csak várom a csodát.

SpiritoJuve 2025.03.14. 10:00:58

Mancini, Pioli? Na neeee...

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.14. 10:07:32

Pioliii az az év vicce lenne!!Nem lesz top6os a juve!!Bárkivel fogadok!!!marmint vele a padon

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.14. 10:09:14

Ezeknél motta 100szor ambiciózusabb és jobb edző jelenleg!!

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.14. 10:15:15

Amugy még1szer mondom juvénél nem edzökérséssel kéne foglalkozni!!Ezzel a juvéval ez a maximum 3.-4.hely

És oké most a blben tovabb lehetett volna jutni a hollandok ellen de akkor mivel lett volna jobb?
Arsenal ellen ugysnugy kiesés lehet sokkal megalázóbb módon

Jelenleg én
Inter
Napoli
Milan
Keretét sokkal erőeebbnek tartom

És akkor van még 1 lazio,róma,atalanta,juve 4es aki hasonló szint
Így ebböl bárki lenne az edző 3.helynél ami már bravúr!!!Előrébb senki nem végezne

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.14. 10:21:21

PIOLI bajnok lett a milannal ez sz 1 eredménye van!
Pocettini aki a spurssel nagy mákkal BL dönzőt játszott de ennyi
Pocettino még a psgvel is eltudta bukni a bajnoki címet
Chelseavel is leégette magát mégis mindenki jó edzőnek tarja rajtam kivül

kidelpiero 2025.03.14. 10:46:35

Na egyszeru a keplet, lefekudni a Fionak, aztan johet az edzovaltas. Mancini szerintem elorelepes lenne,vele kiegyeznek.

FJuve 2025.03.14. 10:48:10

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:
Ha megnézed a 2011es szezont (igaz akkor nem volt nemzetközi szereplés!) azért az a keret sem volt egy nagy szám.
Főleg, ha a többi nagy csapathoz nézzük.
Még is veretlenül lettek bajnokok.
Abban is biztos vagyok, ha Bremer nem dől ki akkor teljesen más lenne a fekvése a dolognak. De ennyire 1 játékosra nem épülhet egy egy csapatrész. A sérülések nagy számáért meg a stáb a felelős szerintem, aminek Motta a vezetője.
Ez a keret nem hibátlan és sérülések nélkül is rövid. De hogy nincs edzőkérdés és 3.-4. helynél nem érhet el jobbat az olasz ligában az szerintem nem igaz.
Nagyon csak egy játékot tud játszatni Motta és ha az nem megy akkor pukkan a lufi. Ennyi idő alatt már több dologra megoldást kellett volna találni/látni kellene, hogy adott meccs szituációkat próbálunk lereagálni.
Az, hogy pl.: Yildiz helyett bejön Mbangula és semmi nem változik ez nem elég a legtöbb problémás szituban.
Motta meccs közbeni belenyúlásai próbálkozásai(ahogy az alap taktikai is) olyan menetrendszerűek mint a Japán vasutak, így könnyen felkészül rá a legtöbb ellenfél.
Ha egyéni képességek alapján nincs egy két játékos aki megveri a közvetlen ellenfelét akkor lefőtt a káve.

OnodiJ 2025.03.14. 10:59:34

@FJuve: Jó az eszme futattásod, csak múlt héten pont ezt nyilatkozta Motta,hogy egy hétig csak az Atalanta ellen készültek és láttuk mi lett:)Nem írnám le a Fiórt pont ezért.

SuperTrezi 2025.03.14. 11:20:43

@venember83: Mi csak sodródni tudunk, főnök. Meg bosszankodni a sok marhaságon. De talán nevetni is megtanulunk megint. Nevetni fogunk. Visszaköltözik az öröm ebbe a házba!

Andras74 2025.03.14. 12:09:51

Firenzében az 1 pont már vereséggel érne fel. Ehhez képest 2,3-ra adják a Juvét. Nem megnyugtató!

kidelpiero 2025.03.14. 12:30:13

@Andras74: abbol a meccsbol nem johetunk ki rosszul, ha nyerunk azert, ha nem akkor meg azert mert barki massal jobban teljesit majd a maradek meccseken a csapat mint Mottaval

Leram7 2025.03.14. 12:36:08

Kelly, Veiga, Gatti, Kalulu védőnégyes ahol Kelly és Kalulu van a két szélen elég stabil lehetvédekezésben. Ha nem lesz sérülés szerintem a 4. hely nem lehet veszélyben.

Zamboni nem egy tészta 2025.03.14. 13:15:02

Kolo Muani: játszott 8 meccset egy edzővel, de csak vele akar maradni. Itt mindenki picsa?

babo0410 2025.03.14. 13:27:31

Ilyen baromságokat biztos le kellene írni? Mancini meg Pioli. Elnézést, nem akarom a szerkesztőket megbántani, de ez a két név akkora vicc lenne, hogy még! Mancini mit tud felmutatni? Klub szinten hatalmas nulla a teljesítménye. És ha Motta interes, akkor Mancini, aki kicsivel több időt töltött ott? Pioli meg a másik fele. Inkább ne. Tartsunk ki Motta mellett szerintem. Ha csak a játékosok nem hátrálnak ki mögüle, én jövőre is esélyt adnék neki.

babo0410 2025.03.14. 13:31:36

@Shyr Kahn: Ezek pletykák, nem kell nagyon nagy következtetést levonni belőlük. Nem kell úgy járni, mint Marotta esetében, hogy minden pletyka után el lett küldve a fenébe. Giuntoli érti a dolgát. Tuti nem fog ilyen embereket idehozni. A csapat nyerni fog a Fior ellen, és végre elindulunk egy jó irányba. ;)

JeetTrader 2025.03.14. 13:40:19

Sokan írjátok, hogy Mancinit nem akarjátok. Részleteznétek miért?

Játékosként Viallival (!!!) anno a Sampban nagyon komoly csatárduo voltak, tehát mint játékos is jó volt és bajnok is volt!, kupákat is nyert.

Edzőként, kupát nyert a Fiorra, a Lazioval, Interrel, Cityvel, Galatasaray-al. Bajnok volt az Interrel és a Cityvel és az EB is megnyerte az olaszválogatottal 2020-ban.

Nem rigid, több felállást is aktívan próbál, régen egész jól tudott belenyúlni a meccsekbe.

Van benne tűz és tud tudja a játékosokat is tüzelni.

Tudja kezelni az öregeket, fiatalokat, egészséges mixre törekszik......ÉÉÉÉS SZABADÚSZÓ!!

Tény hogy feledésbe merült manapság, de Ancelottinak is volt ám ilyen időszaka. Az eddig felmerült nevek közül egyedül Mancini tudja milyen a győztes mentalitás és tudja mit jelent nagy klubnál edzőnek lenni.

Szvsz Klopp szinte esélytelen (személyes favoritom lenne ha Motta off) és drága, plusz egyáltalán nem biztos hogy vissza akar térni, pont azért ment el a Poolból mert belefáradt állítólag a folyamatos nyomásba.
Gasperini, bajnok sosem volt, de tény hogy az Atalantát évek alatt (!!!) felépítette. Internél csúnyán megbukott. Juventino ez tény...idény közben kizárt hogy jönne.
Conte ismerjük, tudjuk, sokat bizonyított. Van grinta, Juventino, megtud újulni, amit épp a Napolinál bizonyít. Csak hát a káposzta esete...én őt hoztam volna anno....viszont nagyon nagyon nem életbiztosítás. Fiatlok bevonása nála annyira nem játszik.
Pioli...ne vicceljünk, vész vész vész megoldás...hamarabb látom a next gen/ifi edzőket leülni mint őt.
De Zerbi még semmit nem nyert, Zizu mint edző szvsz nem bizonyított. Gyorsan csúcsra került, de lehet, hogy azt a Reált még drága nagymamám is eledzette volna...sztem nagyon nem véletlen hogy azóta nem helyzekedett el.

Fenntartom, hogy ha szezon közben lesz Motta eltávolítva, akkor jó eséllyel háznon belülről fog jönni valaki. Sajnálom amúgy Mottát, szerettem volna, hogy itt váljon nagy edzővé, de sajnos jól láthatóan nem boldogul és sorra követi el ugyanazokat a hibákat és sorra vallanak kudarcot játékosok/esik vissza a teljesítményük. Szerintem ha még be is hozza a 4 helyre a Juvét, szezon végén az útjaink elválnak. szeirntem ezt már eldöntötte a vezetés.

babo0410 2025.03.14. 13:49:47

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: Ez a keret nem rossz! Sőt! Csak tapasztalatlan, és sajnos sok volt a sérült. Mitől lenne az inter kerete jobb? Maximum tapasztaltabb. Ne mondjuk már, hogy ilyen Acerbi, Pavard, Darmian, Frattesi, Mhkitaryan a maga 36 évével, Correa, Taremi vagy Arnautovic nevek jobbak bárkinél nálunk? Nekünk ez egy tanuló év, nem kéne egy ilyen év után meneszteni az edzőt, és kezdeni mindent előröl. Szerintem. Én azt mindom, hogy a következő szezonunk sokkal jobb lesz, ha nem kell megint az egészet az elejéről kezdeni. Pláne nem Mancini vagy Pioli félékkel.

kidelpiero 2025.03.14. 13:59:07

@JeetTrader: nagyon adom amit irsz, szerintem itt mar csak a Motta ozvegyek fanyalognak Mancini hallatan..

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.14. 14:08:23

@babo0410: edzőt felesleges elkuldeni én is ezt mondom!
Ez a juve egy középszerű csapat akivrl nagdonnagyon max a bl indulásért lehet harcolni...
Inter kerete mitől lenne jobb??Ez most komoly??

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.14. 14:10:43

Vlahovic már soha nem lesz kezdő???
Vlaho és konszenszauban lenne a legtobb potenciál
Egyik sérúlt márikat u5álja ez edző

Kives 2025.03.14. 14:11:06

@JeetTrader: hű, de jól megírtad!
Nekem egyből az EB siker jutott eszembe róla.
Azért az az olasz csapat nagyon sok újoncból állt, mégis jól összerakta őket. Oké Chiellini mester ott volt a védelemben, de az már nem a BBBC védelem volt.

A többi rész nem feltétlen ugrott be, csak amikor írtad. Tényleg sok sikert elért játékosként és edzőként is. Szerintem lenne szava az öltözőben. Mottának talán ez is lett a végzete: túlságosan barátkozósra vette a figurát, és év közben meg sokan ellene fordultak. Na jó és persze az állandó felállás, csere ...

Szó mi szó ... én egyáltalán nem bosszankodnék, ha hirtelen átvenné a csapatot. Hátha

xXPeiperXx 2025.03.14. 14:22:50

@JeetTrader:

Leírom az èn vèlemènyem, hogy nekem mièrt nem tetszik Mancini.

Az, hogy valaki játèkoskènt milyen volt, sajnos nem jelent semmit. Lásd Pirlo, Motta, Ferrara, Gattuso, Filippo Inzaghi ès mèg sorolhatnám napestig.

Abban igazad van, hogy sokat nyert, DE, amióta elhagyta a Manchester Cityt nem nagyon ment neki klubszinten. A Galatasaray akkoriban egyedül uralta a török ligát. A Zenitnèl nem remekelt, az Internèl se ment neki a második korszakában.

A válogatott kicsit más tèszta, itt is vegyes eredményei voltak, tèny, hogy Ventura után összekapta a válogatottat ès behúzta az EB-t, de a 22-es VB-re nem tudott kijutni (itt meg kell jegyezni, hogy nagyon kevés idő telt el az EB között).

Nekem abszolút nem meggyőző, ha a szezon vègèig keresünk egy vèszmegoldást akkor rendben, de közel se hosszútávú megoldás.

Ez az èn vèlemènyem.

Zsupi44 2025.03.14. 14:47:03

@JeetTrader:

Nem igazán értem.
Egyszer érvelsz azzal, hogy Mancini remek játékos volt és rengeteg kupát nyert edzőként.
Majd jössz azzal, hogy Zidane esetében még a drága nagymamád is elvezette volna.
Miért a City, vagy az Inter mikor nyert velük mi volt?
3 BL-t nyerni zsinorban spanyol bajnokságot kupát és leírni, hogy a nagyanyám is nyert volna. Szegény Párizs mit nem adott volna egyért, anno a DiMaria,Mbappe,Neymar ,Verrati és a többiek sorral...
Ráadásul Mancini egy valag pénzért ment a Szaudiakhoz, nem tudom ide mennyiért jönne...

gomorra21 2025.03.14. 15:58:12

@JeetTrader: "Van benne tűz és tud tudja a játékosokat is tüzelni."
Érdekes, nekem ez az oldala nem igazán ugrik be. Én úgy tudom, hogy a válogatottnál Viallinak pont az volt a feladata, hogy pótolja azt az emóciót, amit a csapat Mancinitől nem tudott megkapni. Tudtommal ő inkább hideg, tervezőmérnök. De lehet, hogy igazad van, annyira nem ismerem.

"Sajnálom amúgy Mottát, szerettem volna, hogy itt váljon nagy edzővé, de sajnos jól láthatóan nem boldogul és sorra követi el ugyanazokat a hibákat (...)" ++

@xXPeiperXx: ++

JeetTrader 2025.03.14. 16:18:32

@xXPeiperXx: @Zsupi44: Nem arra akartam kihegyezni a mondandóm, hogy játékosként mit ért el. Ez inkább csak egy adalék....lehet tényleg nem számít, de a fiataloknál, lehet egy kicsit mégis...nem vagyok edző, nem tudom, csak feltételezek.

Sokkal inkább az a lényeg hogy edzőként tett már le az asztalra egy pár kupát, ellentétben a többiekkel. Én azt gondolom, hogy azok az igazán nagy edzők akik más bajnokságban is feltudnak ülni a trónra. Nem azt mondom, hogy Mancini a tökéletes, csak szeretném érti, hogy mik az érvek. Miért mondják hogy nem az?

Most hirtelen nem jut eszembe olyan edző aki éveken és bajnokságokon átnyúló győzelmeket aratott (több országban lett bajnok/nyert valamit). ...talán Guardiola (spanyol, német és angol bajnok?). Az meg hogy van egy jó csapat, attól még be kell hozni...itt persze vissza lehet csatolni Zizu példájára, hogy akkor őket is be kellett hozni és ez igaz is. Na de ő egyből egy Realban kezdett, nem pedig feldolgozta magát kisebb csapatoktól. Lippinek sem volt már akkora siker a visszatérése, Macininak sem, Allegrinek sem...lehetne sorolni...nincs itt garancia.

Összességében szerintem az számít, hogy megvan e a megfelelő kémia nem csak a játékosok, de az edző között is. Melyik edző passzolhat leginkább a kerethez....a most ELÉRHETŐ edzők közül Mancini tűnik nekem a legalkalmasabbnak (tud fegyelmezni, dolgozott nagyokkal, kicsikkel, öregekkel és fiatalokkal, volt bajnok, nyert kupákat....és lehet Vialli miatt lenne egy lelki töltet, még ha nem is Juventino). A szezon vége után már nagyon nem biztos.

Xavit is mondták már és elsőre azt mondtam volna hogy nagyon testidegen lenne Itáliában, de Fabregas Comoja nagyon pofás kis csapat és faszás focit játszik, szóval fene tudja....de sztem ahogy ő sem, Zizu sem ide fog jönni...ha mégis drukkolni fogok akárki is jön, de szivesebben látnék most egy tapasztaltabb, már többet látott edzőt. Klopp álom...és sajna az is marad sztem...:(

Zsupi44 2025.03.14. 16:21:22

@JeetTrader:

Én nem szeretném Mancinit emocionális okokból, de alapból egyetértek veled.
Egy dologban nem értettem egyet, amit Zizuról írtál.
Szerintem Ő már edzőként is a legmagasabb polcon van...

JeetTrader 2025.03.14. 16:26:42

@gomorra21: nekem beugranak olyan képek, mint mikor a Citynél Balotelli elflegmázott egy ajtó ablak helyzetet és üvöltözött vele, majd gyorsan le is kapta a pályáról.
Amikor a Laziot irányította és talán az Internél is sokat kiabált a páylára és hajtotta őket...persze ez nem annyira motiválás, ez igaz :), ilyen Contés megnyilvánulásai nekem rémlenek, de lehet már összemostam.

Nekem ez nem volt meg hogy Vialli volt a motivátor a válogatottban, de ha így is volt az jó döntés volt hogy ő legyen :).

Lehet nincs igazam, csak hangosan gondolkodom, de most már lassan kifejezetten idegesít, hogy egyszer sem üvölt be Motta a pályára...ennél azért Mancini többet nyomna az tuti....na de ez persze nagyon kevés. meglátjuk.

JeetTrader 2025.03.14. 16:33:25

@Zsupi44: Zizu ha mást nem megy a francia válogatott élére, ő nem fog ide jönni sztem.

Tudod, az is a bajom vele, hogy rengeteget kihagyott már edzősködés nélkül. A Juve elleni BL döntőben rémlik egy motivációs beszédje az öltözőben, szóval talán azzal nem lenne baj. Respekttel nem lenne baj, imádnák a fiatalok....de....miért nem akarta más nagy csapat? Ő miért nem akart máshova menni? Legfelső polcra én biztos nem tenném, de ez szubjektív...de jöjjön ide és cáfoljon meg!

Zsupi44 2025.03.14. 16:35:40

@JeetTrader:

Mindegy kivel csak legyen végre újra egy sikeres szerethető csapat amin nem vesznek össze a saját szurkolói?

SuperTrezi 2025.03.14. 16:48:10

@Zsupi44: Amúgy ja. Nekem is mindegy. Kezdek besokallni ettől a majd' egy évtizede tartó vesszőfutástól. Valaki rakjon már minket vissza Európa térképére.

Andras74 2025.03.14. 16:51:41

@babo0410: mit tudnak felmutatni? Ez, ugye, csak vicc?

Andras74 2025.03.14. 16:53:05

@babo0410: mi a jó irány? Egy hete nálad már bajnokok voltunk.....

SpiritoJuve 2025.03.14. 18:55:08

@babo0410:"Nekünk ez egy tanuló év, nem kéne egy ilyen év után meneszteni az edzőt, és kezdeni mindent előröl. Szerintem. Én azt mindom, hogy a következő szezonunk sokkal jobb lesz, ha nem kell megint az egészet az elejéről kezdeni."

A Juventusnál nincs olyan hogy tanuló év. Ezt értsd meg kérlek. Semmit nem mutatott a csapat ebben a szezonban, semmilyen irányt vagy karaktert. Játékostemető lettünk.

Amiben viszont egyetértek veled az a Mancini, Pioli kérdés. Viccnek is rossz.

Gabi 69. 2025.03.14. 18:55:08

Komolyan mondom hogy csak kerekedik a szemem néha olyanokat olvasok. Már a játékosoknál is ritka a klubhűség. Ez a szint már profi. Mindenütt a pénz számít. De az edzőknél meg végképp nem klubhűség számít hanem az eredményesség. A másik dolog hogy ez még az az edző még nem nyert semmit. Főleg egy rövid pályafutásnál ez még semmit nem számít. Ha még nem nyert semmit nem ültetjük le a padra hogyan fog nyerni valamit? Mert az Interben játszott nem ülhet a Juve padjára? Vagy akármilyen csapatban is játszott. Szerintem a teljesítmény számít amit letesz az asztalra. Gasperininek nálunk esélye sincs ha hosszan építi fel a csapatot. Fél év alatt nem nyer bajnokságot mehet. De más játékos anyaggal nem biztos hogy ugyanazt meg tudja csinálni. De az sem biztos hogy nem jobbat csinálna.

Shyr Kahn 2025.03.14. 20:08:59

@SpiritoJuve: Abban igaza van @babo0410: -nak hogy tanulev kellene, hogy megengedve legyen minden edzonek, mert egy ev alatt nehez megmutatni, hogy mit is tudnak. Ez klubfuggetlen dolog. Sajnos azonban a realitas az, hogy a legtobb esetben az szurkolok turelmetlenek es idealizalnak mas edzoket (mivel nem latjak a vergodesuket a szeretett klubjuknal, csupan valoszinusitenek egy szep menetelest).

JuveMI 2025.03.14. 23:08:17

Véleményem szerint... ha edzőt keresünk, akkor elsősorban edzői filozófiát (stílust, beállítottságot) kell keresnünk... manapság ez a legfontosabb, mivel...
- egyrészt nagyon túltaktikázott a modern foci, manapság nagyon kevés olyan keret van, ahol szimpla motivátor edzőkkel lehet eredményt elérni... és hosszútávon nem is az (egyszeri) eredmény a fontos, hanem, hogy le legyen pakolva egy játékrendszer, amivel hosszútávon Európa élmezőnyében lehet maradni,
- másrészt a mai játékosok zöme nem egyéniségnek/klasszisnak van nevelve, hanem rendszerjátékosnak... ha ránéztek a Juve (egyébként remek) keretére, telis-tele van rendszerre vágyó (önmagában cselekvőképtelen) játékosokkal,
Szóval én továbbra is kitartok az álláspontom mellett... ide fiatal, jó taktikai képességű edző kell... akinek jó a filozófiája, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy elsősorban támadófutballt akar játszatni. És semmit nem számít, hogy mit nyert eddig, hol bukott meg... mert a Juventus örökre egy nagy klub... mindenkinek a hatalmas lehetőség.
Elvileg Motta jó választásnak tűnt... de nem támadó felfogású... nem néz ki jól a csapata. Nézzenek szét a piacon... rengeteg fiatal olasz/német/spanyol/portugál edző van, akik kivételesen jó filozófiával rendelkeznek... soroljam? ... De Zerbi, Farioli, Hürzeler, Xabi Alonso, Topmöller, Amorim, Arteta, Fabregas, Italiano... stb. stb.
Szóval hagyjuk a lejárt bakelit lemezeket... Guintoli keressen egy jó filozófiát... ideje váltani a régi defenzív motivátor stílusról!

Csak Csucsu 2025.03.14. 23:55:46

@SpiritoJuve: építs úgy csapatot, hogy júniusban akivel foglalkoztál annak a fele már itt sincs és közben folyamatosan jönnek mennek

Csak Csucsu 2025.03.15. 00:00:33

ha nagyon égne a ház, akkor nem értem Brambilla miért nem kaphat esélyt júniusig..megérdemelné ha Mottanak mennie kell

Mancini 10!!! éve nem irányított klubcsapatot nem tudom miért lenne garancia az ő idehozatala

Il Principino 2025.03.15. 09:02:27

Amúgy mi a francért CSAK olasz edzőkben gondolkodnak Torinóban??!
Talán más kultúra meghozná a megújulást.

gomorra21 2025.03.15. 11:22:50

@Il Principino: fordítsd meg a kérdést. Kinek jelent presztízst a Juve? Az olasz edzőknek. Meg akik Olaszországban játszottak.
Tudor, Zidane, Deschamps szóba kerülnek. De szerinted ki az, aki vállalna külföldiként egy Juve méretű szívást? Nálunk most sokkal könnyebb megbukni, mint dobbantani. Elvárás van, klasszisok nincsenek.

alexGicamo 2025.03.15. 11:28:26

@JuveMI: Tetszik a gondolatmeneted !

Csak Csucsu 2025.03.15. 14:18:55

@Il Principino: mert ők tűzoltók júniusig..amikor nagyobb eséllyel lehet elhozni egy nem porosodó edzőt

gomorra21 2025.03.15. 14:56:27

@Csak Csucsu: kíváncsi vagyok, létezik-e olyan edző, aki szívesen leülne a Juve kispadjára úgy, hogy a maradék pár hónapot kapja meg, de nyártól más edző jön. Ezt ilyen feltételek mellett csak egy igazi amatőr vállalná be.

Csak Csucsu 2025.03.15. 15:00:33

@gomorra21: Igen...mint mancini aki 8 éve nem vezetett klubcsapatot vagy egy bohócligás Pioli aki lehet hogy bevállalná ezt egy kis körítéssel....ezért mondtam hogy ha Ég a ház és elküldik mottát akkor Brambilla sem rossz opció....és ki az a top edző aki március áprilisban otthagyja az építkezését csak hogy a lassan manchester united szindrómába lévő juventust vezethesse s nyílván emellett aki jön biztos jó fizut fog kapni

Rocky80 2025.03.15. 15:31:04

@JuveMI: tetszenek a gondolataid, legyen így!

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3601) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1007) elemzés (40) előzetes (906) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1710) játékosokról (10375) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2522) meccsek (4432) mercato (4315) nyilatkozat (7784) Olasz Kupa (338) összefoglaló (450) pletyka (4333) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (316) video (241) Címkefelhő
süti beállítások módosítása