A PSV elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgA csoportkörben a Juventus biztosította helyét a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának rájátszásában, s a sorsolás döntött arról, hogy a zebramezesek ellenfele a PSV csapata lesz.

A továbbjutásról két mérkőzés dönt, a felek előbb kedd este Torinóban, majd jövő szerdán Eindhovenben is megmérkőznek egymással.

A Bajnokok Ligája tavaszi szakaszára a Juventus már nevezni tudta a téli átigazolási időszakban igazolt Renato Veigát, Lloyd Kellyt és Kolo Muanit, azonban a keretbe nem került be Alberto Costa, de Thiago Motta nem számíthat Gleison Bremer, Juan Cabal és Andrea Cambiaso játékára sem.

A PSV nem ismeretlen ellenfél a Juventus számára, hiszen a torinóiak éppen a hollandok elleni hazai mérkőzéssel kezdték a csoportkört, s a szeptemberben lejátszott összecsapáson Yıldız. McKennie és González találataival arattak 3:1-es győzelmet, amelynek köszönhetően begyűjtötték a három pontot.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.

Védők: Gatti, Kelly, Renato Veiga, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Thuram, Douglas Luiz.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, González, Kolo Muani, Weah, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr918793390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTrezi 2025.02.11. 19:36:30

Na gyerünk! Le kell nyomni őket. Villantsunk már valamit végre. Elöl megvannak az embereink. 1 gólt mindenképp beszopunk szerintem, úgyhogy alapból azt várnám, hogy legalább 3 gól szerzésére készül a csapat, és ennek megfelelően játszunk az elejétől fogva.

Apuleius 2025.02.11. 19:58:00

Juventus XI: Di Gregorio, Weah, Gatti, Renato Veiga, Kelly, Locatelli, Douglas Luiz, González, McKennie, Yildiz, Kolo Muani.

west30 2025.02.11. 20:01:49

Erdekes hogy weah a jobbhatved amikor nem igazan neki valo a szerepkor.Mondjuk szerencsere ugy nez ki legalabb nem Savona szenved a baloldalon,viszont Mckennie meg 10esben amikor jobbhatvedkent szerintem jobban teljesit.Fura Thuram mellozese is mostanaban.

Victory7 2025.02.11. 20:15:47

@west30:
Igen, érdekes Thuram helyzete,mert mikor játszik ,akkor mindig pofásabb a KP. Lehet vmi sérülés van a háttérben ,amit mi nem tudunk.
Kennynek ez érdekes szerepkör,bár ez az ember még kapust is tudna játszani,ha úgy hozná a helyzet :D
Nekem az a legfurább/legörömtelibb,hogy Koop nincs a kezdőben ,ami érthető az utóbbi időben mutatott nagy semmit látva tőle.
Hajrá,sztm Motta és a stáb vmire reagált ezzel a néhány változtatással.

Attilio79 2025.02.11. 20:19:45

Hajrá! Meg kell fogni őket, ha lehet legalább 2 góllal.
Forza Juve!

Shyr Kahn 2025.02.11. 20:35:42

@west30: @Victory7: Sztem Thuram lehet a titkos fegyver majd, ha behozzuk D Luiz helyere a masodik felidoben. D Luiz picit kevesebbet fut elore, aminek meg van az elonye es hatranya is. En is a franciat preferalnam, de lehet Motta-nak mas tervei vannak vele. Remeljuk a legjobbakat.

Shyr Kahn 2025.02.11. 20:38:04

Kenny sztem mostanaban nem jo kozepen elol. En inkabb oda tennem be D Luiz-t es Thuram menne Loca melle hatra, de megint csak... nem latom a sracokat edzesen es nem tudom mit a terv pontosan.

JuveMI 2025.02.11. 20:55:06

Nagyon elvárásaim vannak a meccsel kapcsolatban... nyerni kell, nem lehet sz@rozni... karaktert kell mutatni! Na meg a BL lóvé jól jönne.

FJuve 2025.02.11. 20:56:58

Most látva az arcokat a bevonulás előtt... mindenki mint akinek karó a hátsó felében :S
Nincs jó előérzetem.
Remélem rámcáfolnak és egy jó meccs után egy több gólos előnnyel mehetünk majd Eindhovenbe.
Forza Juve!

Il Principino 2025.02.11. 20:59:07

Drága Perisic barátunkra nem árt majd figyelni,valamint De Jongra, a rutin megvan náluk elől.
Tippem 1-1 vagy 2-1 ide :)
Forza!!!

danimester1 2025.02.11. 20:59:21

Forza Juve!Nincs mese több góllal kell nyerni!

bulldeo 2025.02.11. 21:00:00

Weah olyan keményen tud nézni, hogy egy pillanatra mindig elhiszem, hogy egy vadállat.

Gabi 69. 2025.02.11. 21:00:20

Úgy látszik Motta kezd rájönni hogy valamit változtatni kell. Mekkit én örültem hogy nem adtuk el de leginkább azért mert a középpályán az utóbbi években csak tőle lehetett gólt várni. Engem is meglepett hogy szinte kapuson és középső védőn kívül mindent átlag felett lehoz. Nagyon komplett játékos. Egy mindenes. Én azt várm hogy lesz mind két oldalon gól de nyerünk. Meg is tettem mixen. Hajrá Juventus!!!

west30 2025.02.11. 21:09:56

Weah eddig ugy csinal mintha focista lenne. :)

Wizzurah 2025.02.11. 21:14:55

Valaki tudna nekem mutatni linket streamhez, köszönöm. Nem otthon vagyok, a mentett linkek nincsenek nálam és az rtl nem engedi külföldről nézni, köszönöm....

Rocky80 2025.02.11. 21:23:49

Úgy passzolnak elöl hogy nem néznek fel, biztos van ott valaki alapon...

Wizzurah 2025.02.11. 21:24:23

@Apuleius: Köszi, pár felugró pornó webcam után végre elindult :D
Fura mód amazon primen nézhetném most ingyen a city-realt, de ha játszik a Juve az mindig elsőbbséget élvez.

Rocky80 2025.02.11. 21:24:58

Nem nagyon tetszik amit eddig látok, teljesen veszélytelenek vagyunk.

Rocky80 2025.02.11. 21:25:44

@Wizzurah: jobban jársz a pornóval!

Apuleius 2025.02.11. 21:26:55

@Wizzurah: Az elmaradhatatlan, múltkor az asszony elég furcsán nézett, mikor működő streamet kerestem éppen :-)

Ethan Hunt 2025.02.11. 21:31:45

@Rocky80: Szerintem az első 7 percben kifogástalanul játszottunk, azóta kiegyenlítettebb lett a meccs valóban, de én úgy érzem, jók az esélyeink továbbra is a gólszerzésre...

ggbuffon 2025.02.11. 21:32:23

Thuram mivel huzhatta ki a gyufat h meccsek ota padozik?

Tul jo formaba kerult es felunk h elviszik?

Direct_01 2025.02.11. 21:33:35

Mit akar Motta az Arsenal vagy az Inter ellen? A milánoiakkal jobban jàrnánk egyébként, de ha valamilyen csoda folytán tovàbbjutna a cdapat, hát nem sok esélyt látok ! Esetleg jövöre a Konferencia Ligát kellene megcélozni, ott az elödöntöig jòk lehetnek egy kis szerencsével!

Ethan Hunt 2025.02.11. 21:34:11

Ott is van McBurger! 1:0

Mark Szabo 2025.02.11. 21:34:11

Ott van! Ez már nagyon érett jól játszunk!

RunnerLaca 2025.02.11. 21:35:05

De szép volt, Mek! Beb***ta:)

danimester1 2025.02.11. 21:35:48

Mc a legjobbunk megérdemelte a gólt!Nem mellesleg a csetlő botló Gatti :-)...Ilyet még vagy hármat!

JuveMI 2025.02.11. 21:35:55

Nagyon csinos pressingre képes ez a csapat... csak sajnos/még? nem folyamatosan... ezzel védeni lehet a hurka védelmet is.

FJuve 2025.02.11. 21:36:08

Végre mennek mint a disznók és mindenki.
Lehet kellettek azok a karók a seggekbe, amit a meccs elején vizionáltam :D
Hajrá fiúk! Most be ne seggeljetek az 1 gólra!
Nyomni tovább őket!!!

Juventino86 2025.02.11. 21:36:56

Te jó ég!!! McK, ez mekkora gól volt!!! Bravó!!! Loca viszont megint nagyon bután játszik. Helyette jöhetne Thuram.

Zsupi44 2025.02.11. 21:37:10

Duglas Luiz jobban tetszik ott nekem eddig mint Kop....

venember83 2025.02.11. 21:37:46

Ideje visszahúzódni. Mert rossz vége lesz. Egy döntetlent még ki lehet hozni ebből, hajrá!

Pajtee 2025.02.11. 21:38:01

Gatti mit játszik ma. Sokadik jó elfutása és beadása

Juventino86 2025.02.11. 21:39:18

@Zsupi44: Nekem is. Koop nettó emberhátrány. Kapja meg a brazil a lehetőséget!

Mark Szabo 2025.02.11. 21:40:08

Na ez játék volt! Jó látni hogy van itt fejlődés!

Rocky80 2025.02.11. 21:40:30

Hát igen, ezért szeretjük Gattit meg bocsátunk meg neki mindig mindent. Ezt az ő szíve hozta össze.

Mark Szabo 2025.02.11. 21:41:00

Luizban sokkal több van ennél. Nagyon sajnálom őt és Koopot. Remélem magukra találnak....

MeGmOnDtaM 2025.02.11. 21:41:50

Tudunk mi focizni, nem pattan el a labda Kolo-tól... hmmm érdekes :D

Direct_01 2025.02.11. 21:43:12

Gatti,Luiz és McK ma nagyot jàtszanak! Luiznak kellenek a percek mindenféleképpen!

Rocky80 2025.02.11. 21:43:59

@Ethan Hunt: de jó, hogy nincs igazam néha! :D

Big MacKenny! :D De szeretem te atya úristen! Végre valaki aki nem átlagos focista!

JuveMI 2025.02.11. 21:46:55

Remek meccsterv volt ez Mottától! Igazi nagycsapatos játék az első félidőben... f@sza pressing, nagy lendület. A másodikban is folytatni kell... 3-ig meg ne álljatok!

SpiritoJuve 2025.02.11. 21:49:17

Jók vagyunk eddig. Maradjon is így.

danimester1 2025.02.11. 21:52:05

Ez egy vállalható első félidő volt.Sajnos Yildiz el van tűnve,Gatti,Mc,Weah ma nagyon jók.A 2.-ban még kellene rúgni 2 gólt,akkor egy magabiztos siker után mehetnénk a visszavágóra.A hétvége kemény lesz a dögevők ellen,de a lilák megmutatták hogy kell...-:)

Juvino 2025.02.11. 22:05:09

Koop annyira gyenge szegeny,h egy mersekeltebb teljesitmenyu Luiz is jobban fest nala.

bartender 2025.02.11. 22:12:49

Uram atyám Weah mekkora meccset játszik ma!!

babo0410 2025.02.11. 22:13:50

Hihetetlen. Megint bealudtunk!

Mark Szabo 2025.02.11. 22:14:30

Gyerünk, nincs még vége a meccsnek!

Rocky80 2025.02.11. 22:15:16

@venember83: de szeretem ezt a számot!

Zsupi44 2025.02.11. 22:15:29

A rövidre onnan nem lehet gólt kapni....

Juventino86 2025.02.11. 22:16:10

Basszus, Di Gregorio!!! A rövidbe ezt nem kellett volna bekapni. Ezt lehetett volna védeni…

Del Pybala 2025.02.11. 22:16:11

angol selejt oriasi igazolas volt 20m er :D:D

Rocky80 2025.02.11. 22:17:03

Ennek a Perisicnek a specialitása vagyunk.

Mark Szabo 2025.02.11. 22:17:04

@Juventino86: Benne volt sajnos, szerintem is!

Zsupi44 2025.02.11. 22:17:16

@Del Pybala:

Ez nem az Ő gólja volt, hanem a csodakapusé...

Attilio79 2025.02.11. 22:17:40

Sztem ez kéz volt, de mindegy is, onnan nem szabadna ilyen gólt kapni.
Perisic még mindig jó kis játékos. :/

danimester1 2025.02.11. 22:18:00

Locatelli egy pillanat alatt leépíti amit felépít.Innen kell nyerni!

Del Pybala 2025.02.11. 22:18:12

@Zsupi44: 100% a retardalt angol hibaja

Direct_01 2025.02.11. 22:18:28

Nem Kelly golja hanem Di Gregorioé! Sebaj viheti City, Carmesecchi jobb lesz helyette!

west30 2025.02.11. 22:19:00

Azert ennyire nem kellene bekakalni egy kapott goltol.

Zsupi44 2025.02.11. 22:19:12

@Del Pybala:

Te mindig kipécézel valakit?

Attilio79 2025.02.11. 22:21:37

Kolo, Gatti eddig felfelé lóg ki, Nico, D.Luiz pedig lefelé sajnos.
Mbangula lökete bemegy, akkor ez sima meccs lett volna. Kár érte :/

Zsupi44 2025.02.11. 22:22:58

@Del Pybala:

Négyen leírtuk, hogy kapus hiba. De te egyedül megmondod a tutit.
Leborulok nagyságod előtt..

danimester1 2025.02.11. 22:23:41

Koopmeiners....A faszért nem küldi be Vlahovicot és megyünk 2 csatárral!??

Zsupi44 2025.02.11. 22:24:14

@Attilio79:

Te is miről beszélsz Nico az első félidő összes támadásában benne volt, nem véletlen Yildiz jött le, Luiz meg ma sokkal jobb mint Kop...

Del Pybala 2025.02.11. 22:24:45

@Zsupi44: 4en nincs igazatok egyszeru

Wizzurah 2025.02.11. 22:24:59

@Zsupi44: Valahogy le kell vezetni a stresszt. Ki így, ki úgy.

Zsupi44 2025.02.11. 22:25:38

@Del Pybala:

De te tudod még ez a szerencse...

MdewC 2025.02.11. 22:27:23

Két dologért nagy kár. Az egyenlítésért, illetve, hogy irgalmatlan ostoba a portugál. Rég passzolhatna de inkább össze vissza rohangál a semmibe.

Rocky80 2025.02.11. 22:27:23

Conc, ha lenne agyad, de jó lenne!

Attilio79 2025.02.11. 22:27:46

@Zsupi44: Nico benne volt, hurrá és mire is mentünk vele?
Weah jobb szélsőként szerintem sokkal jobb volt, mint Nico elől. Nem hiába hozta le elsőként, mert már a seggén vette a levegőt.

west30 2025.02.11. 22:28:37

Sajnos mentalisan nagyon gyenge a csapat,bar ahol Locatelli a kulcsfigura es kapitany nem csoda.

Rocky80 2025.02.11. 22:29:18

Komoly problémáink vannak egy gödörben lévő PSV ellen. Értem.

Juventino86 2025.02.11. 22:29:46

Conc iszonyat buta a focihoz. A kapott gólban Kelly is benne van, de ez inkább kapushiba szerintem.

Direct_01 2025.02.11. 22:30:28

@Rocky80: Csak a hétvégi Inter elleni meccsre tartalékolunk!

danimester1 2025.02.11. 22:32:35

@Direct_01: hétvégén meg a visszavágóra...-:)

Direct_01 2025.02.11. 22:33:27

Rühelltem Allegrit de vele legalàbb kibekkeltük volna 1-0ra! A Motta effektus pedig ez! Lehet bemàkolnak egyet de lehet 1-2 is!

Gabi 69. 2025.02.11. 22:33:30

Azt nem értem hogy miért mindig a legjobbunkat hozzuk le. Miért hozunk be egy formán kívüli játékost? Miért nem megyünk nekik több csatárral? Motta jól kezdte a mérkőzést most meg hozzá a hülyeségeit. Koppi közben már majdnem hozta is a gólt az ellenfélnek.

Mark Szabo 2025.02.11. 22:34:59

Kezdődik :-D Allegri már megint egy újabb poszt alatt.

danimester1 2025.02.11. 22:35:30

Motta a cserékkel jól leépítette a csapatot a 2. f.időre.

Juventino86 2025.02.11. 22:35:38

Motta megint hülye. Behozza Koopot a jól játszó Mck helyett. Lehozza Kolot, akiben bármikor benne van a gól.

Zsupi44 2025.02.11. 22:35:45

@Attilio79:

Kolo Muaninak momentuma nem volt ma, Weah a 2. felesben védekezésben nulla.
Elfáradt Nico ez tény, de nézd meg mióta lejött milyen jók vagyunk...

Rocky80 2025.02.11. 22:37:38

Lehet valahogy bekotrunk egyet, de ezért a második félidőért megint megkorbácsoltatnék valakit Torino főterén...

Mark Szabo 2025.02.11. 22:39:02

Jaj akkor mégis jól cserélt Motta?

Attilio79 2025.02.11. 22:39:05

@Zsupi44: Ja, az Nico hiánya, nem vettem észre... :D
Nem vitatkozom hülyeségeken.
A csapategység és az, hogy nincsenek leosztva a lapok a játékosoknak sokkal inkább probléma, na meg a csodabrazil nulla játéka.
Mbangula! Fasza kis játékos! :D
Még egy kell! Gyerünk!

Juventino86 2025.02.11. 22:39:13

Na végre, Conc!!! Most jó döntést hozott!!!

Zsupi44 2025.02.11. 22:39:21

Egy kapushiba itt egy ott...

Direct_01 2025.02.11. 22:39:53

Motta egyébként nem egy rossz kvalitàsú menedzser! Egy baj van vele… egész egyszerûen nem való a Juventusba! Tipikus kis stilü csapatokhoz való, ahol nincs eredmény kényszer!Idejött kapott egy rakàs nagy kaliberü játékost, megprobàlta azt tovàbbvinni amit a Bolognànàl elkezdett, nem jött be! Jöttek a hibàk, rossz döntések, sérülések tömkelege! A BL tavaszt nagy nehezen elérte, de nem biztos hogy folytatodni fog! Pànik igazolàsok januàrban… senki de lepödjön meg ha Kolo Muani is szép lassan majd elfogy. 2 év még kellene ennek a csapatnak hogy legyen is valami.. a kérdés csak az, hogy van ennyi ideje a Juvénak és Mottànak!? Közben 2-1

MdewC 2025.02.11. 22:40:01

Legnagyobb spanom BGyula!!!

Rocky80 2025.02.11. 22:40:27

Ettől függetlenül is. :D

babo0410 2025.02.11. 22:40:55

Ez szép volt! A buta Conceicao gólpassza! :D

babo0410 2025.02.11. 22:41:43

@Del Pybala: De unalmas vagy! Köpködésen kívül más is megy?

Rodri13 2025.02.11. 22:42:32

Kelly te jó ég...

Mark Szabo 2025.02.11. 22:42:50

@babo0410: Hiába buta én csípem amúgy

Mark Szabo 2025.02.11. 22:43:54

@babo0410: Ez sajnos a blog 70%-ának is felírható bün :-D

Pajtee 2025.02.11. 22:44:37

Mindkét gól ugyanabból a koreográfiából jött. Labdaszerzés, jobb oldalon széleső elfutás, beadás, blokk, majd kicsorgó beverése. Azért ne vitassuk el, hogy ez ki van találva. Volt pressing, volt elfutó, beadás, érkező a kipattanóra. Szép volt.

Wizzurah 2025.02.11. 22:46:20

Fiúk, nem kell etetni a trollokat, a legkönnyebb az ilyen embereket ignorálni, de ti rendesen etetitek őket.
Kelly-vel nincs baj, még vissza kell szoknia, eleve nem is játszott sokat mostanában, aztán egy teljesen más ország más bajnoksága, adni kell neki időt, ha hibázik is, pláne hogy vételi kötelezettségünk van rá. Formába kell hozni, ez idő, ez van. Majd szezon végén lehet fikázni, meg aki már kapott elég időt és úgy sem megy, pl. Koop. Pár perces emberkéket felesleges, pláne olyan stílusban, mint amit egyesek idehoznak otthonról.

Pogboom 2025.02.11. 22:51:08

Ezt a Veigát megvehetnék... tiszta Chiello ma

Juventino86 2025.02.11. 22:52:40

@Pogboom: Így van! Veiga jónak tűnik eddig.

babo0410 2025.02.11. 22:53:08

Ezt megnyertük. Remélem kettős győzelemmel megyünk tovább. Az inter ellen is győzni kéne!

Rodri13 2025.02.11. 22:53:19

Hihetetlen!!! Ebben a szezonban először nyertünk zsinórban 3 meccset
Ez a nap is eljott :)

babo0410 2025.02.11. 22:54:44

@Mark Szabo: Én is kedvelem. Sokszor nem jó döntést hoz, de amúgy jó játékos. És fejlődhet.

Mark Szabo 2025.02.11. 22:55:05

@babo0410: Nehéz meccs lesz. Döntetlennek is örülnék

Rikoo 2025.02.11. 22:56:25

A győzelem mindennél fontosabb! Engem nem érdekel a szar játék és az sem, hogy megérdemelt-e a győzelem.

Wizzurah 2025.02.11. 22:58:21

Piszok kemény visszavágó lesz, de legyen is. Nem volt tökéletes, de ez löketet adhat a fiúknak. A hibákat gyakorolni kell kiküszöbölni, aki jó, azokat meg kell venni, de okos dolog ez a kölcsönösdi, nem is tehetünk mást.
Attól félek, hogy akiket megvettünk nagy összegért nem váltak be, remélem nem lesz óriási bukta. Mi lenne, ha a sztárigazolásaink sülnének, a támadó középpályásaink, nem lenne semmi problémánk kb....

danimester1 2025.02.11. 22:59:36

Csak pozitívan!Egymás után nyertünk meccseket,amire nem mostanában volt példa.A csapat 90%-a csapágyas már,ezért is kell nekik a pihenő ( csere),ráadásul jön a dögevő horda.Az újaknak kell a lehetőség hogy felvegyék a ritmust.Az egyetlen dolog amit nem értek hogy ilyen helyzetben az utolsó 15 percre azért mehetne a 2 csatár.Az előny meg van és szerintem tovább megyünk!Forza Juve!

Del Pybala 2025.02.11. 23:00:50

Luiznak volt jopar pazar megmozdulasa ma es ez a Veiga gyerek baromi szimpatikus..kar h a selejtre van kotelezo opcionk nem ra...

Shaky79 2025.02.11. 23:01:02

Amióta szarul játszunk nyerjük a meccseket! Nem értem! Amikor sorba döniztünk sokkal nézhetőbb volt a játékunk, ott az egyéni hibák voltak szembetűnőek! Most nulla a játékunk legalábbis nagyon hajaz a tavalyira, mintha teljesen fogalmatlanok lennénk. Hiába nyerjük a meccseket, nekem ez most nem annyira szimpatikus játék! Nem tudom mi fog ebből kisülni, de én most kezdtem el aggódni!

JuveMI 2025.02.11. 23:03:11

A 2. félidő nem volt az igazi! Nem szabadott volna Locatellit kivenni ez elől a védelem elől. De az akarat és a pressing meghozta a győzelmet. Számomra érthetetlen volt, hogy 2:1 után miért nem mentünk igazán a 3. gólért.

Leram7 2025.02.11. 23:07:10

Érdekes egy meccs volt, egy jó első félidőt, borzalmas második követett.

Voltak jó, közepes és gyenge teljesítmények is.
Mbangula és Conc valami nagyon gyengén játszott, de aztán csak összehoztak egy gólt. Ma velünk volt a szerencse.

Nagyon tetszett Gatti és Veiga játéka.

Összességében ez az eredmény most jó. Én azt mondom nyertünk 3 meccset zsinórban, talán elindult valami. Én továbbra sem gondolom, hogy Motta a megoldás, szerintem megint nem tudott hatni a meccsre, de most velünk volt a szerencse. Ha nyerünk továbbra is meccseket, akkor boldog vagyok és örülök.

Rikoo 2025.02.11. 23:07:31

@JuveMI: A 2. gól is csoda volt, ne viccelj.:D

Pavel1988 2025.02.11. 23:09:08

Veiga nekem tetszik, hiba nélkül játszott egész meccsen és végre volt egy olyan beindulása amiket csinált a Chelseaben.
Luiz 100x jobb és hasznosabb volt ma, mint Koop eddig bármelyik meccsén, a végére elfáradt.
Thuramnak meg olyan jelenléte van a középpályán, mintha átérné a pályát. Rendkívül nagy szerepe van abbam, hogy végre legalább a kontrákat le tudjuk védekezni és neki ott kell lennie a pályán!
Nálam Luiz a 6-os és Thuram-Loca a két 8-as.

Mbanguláról inkább nem mondok semmit. Tragédia, hiába lőtt gólt.
Teljesen megérdemelt győzelem, a PSV semmit nem csinált.

JuveMI 2025.02.11. 23:10:59

@Rikoo: Gyuszi bevarrta rendesen... nagyon kellett! De én űztem volna őket a harmadikért... ezt a továbbjutást le lehetett volna simázni.

Leram7 2025.02.11. 23:11:41

@Del Pybala: Veiga nem eladó. Maresca kölcsön sem akarta adni, azért jöhetett, mert Veiga középhátvédet akart játszani, de a chelseaben védekező kp és bal oldali védő volt. 1-2 meccsen láttam és elképesztő a munkabírása. Semmi esélyünk megvenni sajnos.

Ethan Hunt 2025.02.11. 23:18:27

Ez a meccs nyerhető ugyanúgy Eindhovenben is és ezt is kell tennünk!

Bunci88 2025.02.11. 23:28:25

@Leram7: A Chelsea simán pénzé is teheti, van bőven középhátvédjük. Hírek szerint a Palacból vinnék Guhéit, pont Veiga helyén játszik.

delpi0823 2025.02.11. 23:54:09

@Wizzurah: Hat Veiga se jatszott tul sokat,aztan o megis hasonlit valami footbalista felere.Az az igazsag ebbe a Kellybe nagyon nehez akarmit is belelatni.Nagyon gyengenek tunik,hat ilyen embert lehet a next genbol is lehetett volna felhozni kis tulzassal.

delpi0823 2025.02.12. 00:02:44

@Leram7: Dehogy nem lesz,ha Veiga jol fogja erezni magat,es maradni akar,akkor biztos hogy lesz eselyunk megvenni.Meg a Chelseanek van vagy 40 jatekosa,jopar jatekost azert gondolom elakarnak majd passzolni.

Bonav70 2025.02.12. 00:26:10

A bekapott gólig elfogadható és néha jó játék is volt.....de aztán 25 perc az katasztrófa.....de ez minden meccsen....nem bírjuk feldolgozni hogy gólt kapunk...vicc!!! Ez a psv talán még gyengébb volt mint a 3-1 nél.....ezektől nem kéne bexarni!! Mondjuk a kapott gól előtti kezezés :) Én azt hittem hogy csak az olaszok vannak ellenünk....de az uefa is...meglepő!! :D :D Mindegy...ezeket oda-vissza! :)

Bonav70 2025.02.12. 00:33:18

A 25 perces blokkunk: Allegri fanoknak és Motta utálóknak írnám hogy ez régebben 1-1,5 félidőt vett igénybe :D Ezt úgy írom hogy nem vagyok Motta fan....nem őt szerettem volna edzőnek....de ezek tények!

bulldeo 2025.02.12. 01:12:08

@JuveMI: "Számomra érthetetlen volt, hogy 2:1 után miért nem mentünk igazán a 3. gólért."
Vlahovicnak tetszett a 2:1.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1909) bajnokság (3566) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (981) elemzés (40) előzetes (899) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1707) játékosokról (10335) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2510) meccsek (4387) mercato (4310) nyilatkozat (7733) Olasz Kupa (335) összefoglaló (444) pletyka (4318) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (235) Címkefelhő
süti beállítások módosítása