A Benfica elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgMa este záró fordulójához érkezett az új keretek között zajló Bajnokok Ligája csoportköre, s a Juventus a Benfica együttesét fogadja Torinóban.

A zebramezesek pozíciója már nincs veszélyben, az eddigi fordulókban összegyűjtött 12 pont már garanciát jelent arra, hogy a csapat a sorozat rájátszásában folytatja majd küzdelmeit.

Thiago Motta keretében még nem lesznek ott a januárban igazolt, s így a Bajnokok Ligájára nem nevezett játékosok, mint Alberto Costa, Renato Veiga vagy a bajnokságban rögtön góllal bemutatkozó Kolo Muani, ahogyan a kisebb sérüléssel bajlódó Andrea Cambiaso sem.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést egyik hazai adó sem közvetíti élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.

Védők: Gatti, Kalulu, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, González, Adžić, Weah, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2318784580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2025.01.29. 18:31:16

Rohadjon meg az összes magyar sporttévé, hogy nem képesek műsorukra tűzni a meccsünket !
Remélem, összekapjuk magunkat és elporoljuk az ellent ma este !

SpiritoJuve 2025.01.29. 18:44:11

@alexGicamo: Benfica-t elporolni? ad-hoc tétje van a meccsnek kb a mi meg a Benfica részéről is úgyhogy ezt ki is hagyom. Majd a 4ed döntőbe jutásért vívott buli. Na az érdekes lesz.

Remélem senki nem fog lesérülni ma este hetekre, hónapokra. Bajnokságba össze kell kapnunk magunkat.

venember83 2025.01.29. 18:52:04

@alexGicamo: ha nincs CR, a meccs sem érdekli a társaságokat.

alexGicamo 2025.01.29. 18:55:50

@SpiritoJuve: Értem, mire gondolsz, de én elvárom a csapatomtól, hogy mindenkit elverjen,mint szódás a lovát ! :-)
FINO ALLA FINE !!!

alexGicamo 2025.01.29. 18:57:10

@venember83: Hát ez az ! Szomorú vagyok, hogy idáig jutott ez a sport ... Csak akkor adnak le egy meccset,ha legalább egy világsztár játszik az adott csapatban ...

venember83 2025.01.29. 18:59:42

@alexGicamo: ezek nem tudják, hogy a Juventus vagyonokat költött nyáron olyan nemzetközi sztárok leigazolására, mint Teun Koopmeiners és Douglas Luiz? S mellettük Dušan Vlahović ontja a gólokat.

FJuve 2025.01.29. 18:59:55

@alexGicamo:
Egyszerre van 18 meccs, ebből 2őt adnak.
Máskor sem volt ez másképpen. Ma pedig van választék várhatóan izgalmasabb/sorsdöntőbb meccsekből sajnos.
A Benfica részéről papíron még lehet kiesés, bár szinte nulla az esélye. Nálunk meg orosz rulett.
Ha nyerünk és előrébb végzünk akkor kaphatunk ugyan úgy nehéz ellenfelet, mint ha kikapunk és hátra csúszunk.
Nekem tetszik ez az új BL szisztéma és az RTL+ is szerintem inkább áldás mint átok.
Havi pár ezer Ft és tuti látod a csapatod a BL-ben.
Ez előtt is simán kellett streamet keresgélni, ha éppen úgy adta ki. Havi előfizunál, meg le tudod mondani, ha kiesett a csapat/ eljutott egy jó szintig, ahol már minden meccset leadnak.

alexGicamo 2025.01.29. 19:01:10

@venember83: Ja , ja ! Küldjük meg nekik az infót postagalambbal . :-D

Gaben Smith 2025.01.29. 19:01:20

Szerencsere nem lesz a tv-ben jelenleg ugyanazt erzem mint tavaly elment a kedvem az egesztol.

alexGicamo 2025.01.29. 19:02:39

@FJuve: Értem én , de makacs szurkerként azt szeretném, ha mindig az én csapatom meccsét adná a tv . :-b

Joachim21 2025.01.29. 19:08:50

@venember83: DL-t vinné a City Cambiasoval együtt. Nem is értem, de biztos van benne ráció.

FJuve 2025.01.29. 19:12:28

@alexGicamo:
Értem én .
Erre csak egy megoldás can.
Minél tovább kell jutnia a csapatnak, annál többet és nagyobb eséllyel lesz a TV-ben :D

venember83 2025.01.29. 19:15:08

@Joachim21: DL már volt a City játékosa, vagyis majdnem. Gondok voltak a munkavállalási engedélyével, ezért aztán más megoldást kellett keresni.

“Because of a [lack of] work permit, it was not possible [for him] to be with us,” said the 53-year-old.

“He had to make steps so he went [on loan] to Girona and now he’s settled perfectly at Villa, so I’m happy for him. He’s playing really well.”

onefootball.com/en/news/it-was-not-possible-pep-guardiola-admits-manchester-city-frustration-with-douglas-luiz-exit-39292441

SpiritoJuve 2025.01.29. 19:15:09

@FJuve: Mindenki nyugodjon le. Beikszeljük magunkat a döntőbe. Di Gregorio a legnagyobb 11es ölő.

Csak Csucsu 2025.01.29. 19:21:14

@venember83: bezzeg az első csapatot nélkülöző Liverpool lesz a sport1 en :D pikáns izgalmakkal teli stúdiózás lesz ott

FJuve 2025.01.29. 19:22:13

@SpiritoJuve:
Én ma este minden eredménynek fogok tudni örülni.
Megtettem X 2-re a meccset.
Ha nyerünk akkor öröm, ha bármi más, akkor meg ott a Master Card :D
Egyébként sajnos én itt zakót érzek, bár a Benfica hétvégén sem remekelt és a Barca ellen is hagyta a szajából kiénekelni a sajtot.
Pont ezért érzem most még veszélyesebbnek őket.
A statisztika sincs velünk.
Az elmúlt 13 évben, 6 meccsen, 3 Benfica és 1 Juve győzelem, 2 x, ha jók a forrasaim :/

Csak Csucsu 2025.01.29. 19:26:29

@FJuve: abból az egyik párosítás az Oblakos Benfica volt még conteval nem sokon múlt a döntő akkor az EL ben ha jól emlékszem s utána épphogy kikaptak a chelsea ellen

Csak Csucsu 2025.01.29. 19:30:39

láttam valami kósza kezdőt Loca helyett DL..Koop helyett Yildiz....nem mondanám hogy nem próbálkozik ha ez igaz
Forza juve per sempre

FJuve 2025.01.29. 19:36:10

@Csak Csucsu:
A vereség sajnos vereség.
Ennyi erővel a Barca elleni BL döntőn is, ha befújják Pogba ellen a szabálytalanságot... Na mind egy, a lényeg, hogy az elmúlt időszakból a statisztika a Benficaé.

Yildiz középen játszatása örvendetes lenne, ahogy az is, hogy Luiznak ad játékperceket és kezdést, hátha belelendül.
Az meg egyenesen észbontó lenne, ha Koop padozni egy kicsit.
Bírom a sracot, de nettó emberhatrány akárhogy kapar.
De taktikai Motta részéről így se kerül a pályára.
"Yildiz fiam, old meg!" Max ennyi.

Csak Csucsu 2025.01.29. 19:45:46

@FJuve: minden mester tudja hogy az a legjobb ha a játékosaik összhangban vannak s érzik egymást...maximum nagyobb letámadást vagy szervezettséget lehet elvárni(avanti,calma röviden) s kihegyezni az erényekre...ez a 4-2-3-1, tud 4-4-1-1,4-4-2 kis tolódással 4-3-3 is lenni...az egyik legjobb taktika egy csapatnyi játékos kiismerésére...az nagyon gusztustalan számomra amikor egy edző korlátok közé szab s abban csak akkor tudok hinni ha tényleg sinen vagyunk mint pl Conte csapatai meg a 3-5-2...viszont a sikerei elismerhetetlenek de ennyire egy síkú edzők már kihalóban vannak mint lippi meg ferguson a 4-4-2 vel ...mondjuk állítólag Lippi volt az első akkoriban aki 4-3-3 at felvállta vialli,ravanelli,dp

Joachim21 2025.01.29. 19:56:13

@venember83: Akkor ez egy régi szerelem, ami most kapóra jöhet nekünk. Köszi!

Apuleius 2025.01.29. 19:57:36

Juventus: Perin; Mbangula, Gatti, Kalulu, McKennie; Douglas Luiz, K Thuram; Conceiçao, Yildiz, Weah; Vlahovic

SuperTrezi 2025.01.29. 19:59:09

@alexGicamo: RTL+-ra regisztrálj szerintem, ha még nem tetted. Aztán holnap felmondod. :D

Rodri13 2025.01.29. 19:59:20

Na motta csak meghuztad a váratlan ,hogy koop végre padozik :)

Joachim21 2025.01.29. 20:01:55

@Csak Csucsu: Lippi sokat játszott 4312-t is, vagy egyfajta 41212-t a Zidane korszakban. De imádtam azt a csapatot! 442-re én egyedül a Nedvedes korszak elején emlékszem, de utána gyorsan felismerte, hogy Nedved jó középen és az a csapat is 4312-re állt át. Aztán a Milan elleni megegyezett 11-es párbaj felvezetéseként a 2003-as BL döntőn tényleg 442-volt megint, de akkor Nedved nem volt ott, ezért érthető volt a variálás.

Csak Csucsu 2025.01.29. 20:04:15

@Joachim21: 2003 ban 4-4-2 volt talán az jobban is rémlik már taktikailag a managerek miatt...vagy lehet összemostam már így az évek során Capelloval :D

FJuve 2025.01.29. 20:13:16

@Csak Csucsu:
Ezt szépen leírtad, kár, hogy ebből Motta semmit nem alkalmaz és az összhangot sem tudja megteremteni.
Lehet több csapatépítő gokart+sör-bogrács partira kellene hordania a srácokat... :D

kidelpiero 2025.01.29. 20:19:21

@SuperTrezi: sztem is ez a legegyszerűbb, igazából 3-kért valszeg végignézhető a Juve idei BL menetelése... Ha pedig mégsem, azt sztem senki nem sajnálná :)

kidelpiero 2025.01.29. 20:20:43

@Apuleius: többnyire szimpatikus kezdő, kíváncsi leszek a Koop nélküli, Douglas Luiz-os csapat megég-e, vagy mutatnak egy kis fineszt a srácok.

kidelpiero 2025.01.29. 20:34:11

Na reméljük a tegnapi születésnapját méltó módon ünnepli meg a mi szerb cárunk, és lő vagy két gólt!

Leram7 2025.01.29. 20:40:20

Ha nyerünk minek kell teljesülnie, hogy meglegyen a legjobb 8? Nem sok esélyünk van rá, de gondolom minimálisan, ha szerencsénk van elérhető.

Jó a kezdő, remélem mutatunk valamit.

kidelpiero 2025.01.29. 20:58:53

Mckennie csk, megérdemli a srác!

tomi12312323 2025.01.29. 21:01:57

Sziasztok,

linket tud valaki?

kidelpiero 2025.01.29. 21:03:20

Hop hop erről a Conceicaoról volt szó a másik topikban, mint akinek nincsenek jó passzai? :D

SuperTrezi 2025.01.29. 21:13:11

Ennyi volt, gyerekek. Rábasztunk... Kalulu...

kidelpiero 2025.01.29. 21:16:33

egészen hihetetlen, h a klub nem tud/akar semmit csinálni ezzel a sok sérüléssel...

Leram7 2025.01.29. 21:17:08

Valaki tud adni linket? ami nem rtles?

kidelpiero 2025.01.29. 21:17:50

mit művel Gatti te jóóó ég.. lassan mehet vissza ő is a malteres vödörhöz

Csak Csucsu 2025.01.29. 21:22:33

@Leram7: ha nagyon nem tudsz semmit akkor hola football live applikáció

Giunti papa kéne mégiscsak az a Todibo vagy valaki....ne adj isten Gatti kiállítja magát aztán mehet Pinsoglio védőbe....kabaré ez a szerencsétlenség ami minket űz...ahogy foltoznak egy lyukat kettő lesz helyette

juve33 2025.01.29. 21:24:48

Használható linket valaki köszönöm

Juventino86 2025.01.29. 21:26:00

Agyhalott Motta! Még mindig nem rúgtak ki? Semmi elképzelés…

Csak Csucsu 2025.01.29. 21:26:15

@kidelpiero: mit lehet evvel csinálni? nem hiszem hogy a szántóföldön edzenének...sőt valószínűleg a világ egyik legjobb komplexumában, komoly szakemberekkel.

Leram7 2025.01.29. 21:30:26

@Csak Csucsu: találtam, de minden megáll. Köszi a segítséget!

kidelpiero 2025.01.29. 21:31:03

@Csak Csucsu: erőnléti edző, eü személyzet, nem tudom, de ennyi sérülést nem lehet a pechre fogni...

Szili 72 2025.01.29. 21:31:54

Múlt héten regisztráltam a 14 nap ingyen RTL+ ra most meg nem tölt be. Valószínűleg átverés volt .

FJuve 2025.01.29. 21:34:30

@Szili 72:
Nekem megy.
Én is a Brugge elleni meccs előtt regeltem.
Mivel egyszerre van 18 meccs így gondolom most nagy a terhelés a szervereken.

kidelpiero 2025.01.29. 21:34:55

@Szili 72: én ott nézem, tökéletes, szakadozás mentes

kidelpiero 2025.01.29. 21:38:01

háát előre játékban egyelőre Conceicao mutat bármi érdemlegeset...

Rikoo 2025.01.29. 21:40:28

Kérem felsorolni a jelenlegi 4 védőt.:D

JuvePeti1988 2025.01.29. 21:42:24

Röhej hogy a világon mindenki juve meccset néz ezekszerint,már kb 35. rohadt stream oldalt töltögetem és mind pár másodpercig megy.

FJuve 2025.01.29. 21:42:41

Szerintem Kis Konszi olvasta a hozzászólásokat a cikknél, mert egyedül ő mutat számottevő aktivitást eddig :/

Wizzurah 2025.01.29. 21:43:10

Ez azért van, mert minden meccs után a fiúk a legdühösebbek és mindig egyre keményebben dolgoznak. És már túltolják a keménységet és megsérül majd mindenki. Ilyen keményen nem lehet dolgozni.... még egy focistának sem...

steven.h 2025.01.29. 21:45:11

@Rikoo: ha a spanyolok játszhatnak csatár nélkül, akkor a Juve is játszhat védő nélkül. Feltaláljuk az egy csatáros játék ellentetjét az 1 védőst.

steven.h 2025.01.29. 21:47:41

Rtl-es kommentátor: Gatti a legjobb Juve játékos az első félidő alapján….

Végülis csak összehozott egy gólt a benficának

Leram7 2025.01.29. 21:49:23

Nem látom a meccset, mert minden stream 15 másodpercig megy.

Viszont a whoscored értékelések és stattok elég rosszak.

Rikoo 2025.01.29. 21:50:14

Amúgy Mottanak esélye van megdönteni a Juventus történelmének legalacsonyabb győzelmi százalékkal rendelkező edző statisztikáját. Ez mindent elárul hova süllyedtünk.

kidelpiero 2025.01.29. 21:50:24

@steven.h: jó hát szegény balga, Marchisiora, mint a Juve korábbi csatárára hivatkozott

Joachim21 2025.01.29. 21:50:55

@steven.h: Ha senki nem jutna át a középpályánkon meg a felezővonalon még működhetne is, de hol találsz most 2 Emersont, 3 Davidsot és legalább egy Patrick Vierát?

JuvePeti1988 2025.01.29. 21:51:35

Majd valaki mesélje el hogy volt a sérülés meg a gól mert röhej hogy van 7 sporcsatornám meg itt a net és baszki nem tudom nézni :@

Apuleius 2025.01.29. 21:51:36

@Rikoo: Nem tudom, meddig kell még néznünk ezt a szerencsétlent a kispadon...

Marci04 2025.01.29. 21:53:15

Visszahívjuk Djalot és Ruganit a kölcsönükből, legalabb lesz a belső védő Locatellinek cseréje

steven.h 2025.01.29. 21:53:45

@Joachim21: én nem szerettem Emersont, legyen inkább Vidal vagy Marchisio

Rikoo 2025.01.29. 21:53:53

Teljesen szétesett a csapat. Ennek már jóval korábban vége kellett volna lennie és ősszel új edzőt kinevezni.
Tudor remélhetőleg átmenetileg össze tudná kapni ezt a brigádot. Szégyen ami történik.

Andras74 2025.01.29. 21:53:57

@Csak Csucsu: mert Gintonic és Motta nem tudják, hogy lehet betömni 2 lyukkal 1 lyukat..... Pedig megmutatnàm nekik.

Gaben Smith 2025.01.29. 21:54:51

En eddig nagyjabol Motta partjan voltam de jelenleg 36 csapatbol 22.-ek vagyunk 5.-ek a ligaban fenyevekre lemaradva az elso 3-tol ugy erzem ennek igy nincs ertelme. Nem szeretem Allegrit de semmit nem fejlodtunk tavaly ota pedig a keretre locsoltak egy kis penzt. Szerintem mar a keret egy reszenek is elege van ez elobb utobb igy bukas lesz Mottanak csak az a szornyu h megint mi szurkolok szivunk vegig egy ujabb evet.

Rikoo 2025.01.29. 21:57:21

A nézők kb mindenkit fütyültek akit csak lehet...

Andras74 2025.01.29. 21:57:42

@Rikoo: olvass több hozzászólást a blogon, és megtudod, hogy a játékunk folyamatosan javul, szórakoztató. Türelmet kell adni és jönnek majd az eredmények is.

Ha pedig a meccseket nézed, és szembe jön a valóság, akkor magadra vess!

JuveMI 2025.01.29. 21:57:43

Ennek a projektnek bukta van (ettől a meccstől függetlenül)! Ennek semmi köze a focihoz!

Csak Csucsu 2025.01.29. 21:58:15

@JuvePeti1988: hola football live applikáció...próbáld meg...SD ben adja de az jó legalább

letepem 2025.01.29. 21:58:41

A gól szvsz nem Gatti hibája volt. Ő volt jó helyen vagy weah eltolódott...

Il Principino 2025.01.29. 22:00:08

@Rikoo: nincs itt semmi gond,nézd meg a szegény Cityt :)
Mindjárt jönnek a "szakik" és mosdatják Mottácskát egyből felértékelődik a Bruges elleni bravúros pontszerzés..

Csak Csucsu 2025.01.29. 22:00:30

@Andras74: erről most valamiért a rekviem egy álomért c. film befejezése jutott eszembe de inkább ne merüljünk bele pff:D

Rikoo 2025.01.29. 22:00:35

@Andras74: Egyelőre viccen kívül a türelem afelé tendál, hogy Motta a történelem legrosszabb statisztikáit hozza össze.

SpiritoJuve 2025.01.29. 22:00:52

Na mi van agyonvertük már a Benfica-t?

Csak Csucsu 2025.01.29. 22:02:53

@Il Principino: amióta itt van rajtatok kívűl most volt először egy Xavi kacsa majd rá egy órára meg is cáfolták. Nincs edző kérdés de biztos idehoztátok volna Ancelottit vagy nem tudom

Leram7 2025.01.29. 22:03:56

@Márió Elek: Kösszönöm, eddig jónak tűnik.

@Gaben Smith: Úgy vagyunk 5.ek a bajnokságban, hogy mögöttünk 3 csapat 1 meccsel kevesebbet játszott.

Andras74 2025.01.29. 22:04:08

@Rikoo: konkrétan igen. Nem is esélytelen.

Miközben az Atalanta még megy a 8. helyért.....
Ennyivel jobb lenne a keretük?

Joachim21 2025.01.29. 22:05:36

Kiesni mér semmiképp nem tudunk?

Il Principino 2025.01.29. 22:06:12

@Csak Csucsu: nem kell mindent elhinni amit nyilatkoznak ;)

Andras74 2025.01.29. 22:06:26

@SpiritoJuve: még nem teljesen. De tudod, hogy a második félidőben mindig nagyot megyünk!
Pláne, hogy most még az eredmény megtartására sem kell figyelni.

4Evorg 2025.01.29. 22:10:23

Mostanra nálam is elvesztette a bizalmat Motta. Én is elküldeném.

Egyébként érdekes kérdés, de Ti kit tudnátok elképzelni reálisan a padra, aki jó is lehetne? Az a baj, hogy teljes nihil az edzőpiacon is.

juve2121 2025.01.29. 22:13:30

@alexGicamo: eddig jobb hogy nem látod

Joachim21 2025.01.29. 22:14:07

@4Evorg: Terzic azok közül aki szabad, de lehet ám kivásárolni is a szerződéséből edzőt, tehát nem számít, hogy szabad vagy sem, ha jönni akar, akkor el tudnánk hozni bárkit.

Juventino86 2025.01.29. 22:15:01

Conceicao is amúgy iszonyú buta és önző. Vállalhatatlan. Az, hogy Mottát ütlegelve kell elküldeni, az nem is lehet kérdés. De lassan Giuntoli felelősségét is fel kell vetni.

steven.h 2025.01.29. 22:15:32

@4Evorg: Tudor, más nincs. Aztán ha tényleg összekapja őket, akkor lehet nyáron adni neki még egy évet, de őszintén szólva lehet még Xavi is jobb lenne, mint nem lépni semmit most már.

4Evorg 2025.01.29. 22:19:26

@Rikoo: Miért van olyan jó sajtója Tudornak?

Csak Csucsu 2025.01.29. 22:20:44

@4Evorg: Marseilleben egész jó volt...ettől független jó kérdés miért távozott onnan viharosan s miért van munkanélkül azóta

Del Pybala 2025.01.29. 22:21:22

ez a meccs lehetne 4:1 ide vlaho nelkul

Thuglife! 2025.01.29. 22:21:43

@Joachim21: jelen állás szerint az atalantát kapjuk a city pedig a bayernt.

De persze rúgjuk ki az edzőt mert nem 10.ek vagyunk

Andras74 2025.01.29. 22:22:12

@Juventino86: Motta is Gintonic találmánya.
A πcsánrúgást vele kéne kezdeni

Rikoo 2025.01.29. 22:23:00

@Thuglife!: A Juventus történelmének 3. legrosszabb edzője jelenleg a győzelmi % alapján, de 2 meccs és megdönteni Zaccheroniét is.

Rikoo 2025.01.29. 22:23:56

@4Evorg: Szigorú és eddig stabilan hozta az eredményeket a csapataival.

steven.h 2025.01.29. 22:25:08

@4Evorg: Megvan a kötődése és ő is egy fanatikus motivátor, erre most nagy szükség van. Ezen kívül voltak olyan pletykák hogy a Pirlo féle csapat mikor életjelet adott akkor azok az ő elképzelései voltak és addig tartott míg nem vesztek össze. Stabil középcsapatot csinált a Veronából akik utána hogy távozott kiesés ellen küzdenek. Összekapta a Marseille-t es a Laziot is.

Hátránya hogy ő is nehéz személyiség és hosszútávon nem volt még sehol.

Andras74 2025.01.29. 22:25:23

@Thuglife!: tényleg, mekkora mágus ez a Motta, hogy így kiszámolta.

Eddig nem arról volt szó, hogy látványos a játékunk a keze nyomán?
Most azzal véded, hogy az Atalantát mákoljuk be. Gratulálok.

kidelpiero 2025.01.29. 22:26:40

@Thuglife!: igazad van, kapjon hatarozatlan idejű szerződést! Életem végéig ezt a híg sz*rt szeretném nézni

Leram7 2025.01.29. 22:27:22

@Andras74: Játszhatunk az atalanta ellen? Nincs ilyen szabály, hogy azonos nemzet nem lehet?

Andras74 2025.01.29. 22:28:45

@Thuglife!: az Atalanta most éppen 9. Nekik nem szólt Motta mágus, hogy nem erről volt szó?

4Evorg 2025.01.29. 22:29:13

Ha bilibe logna a kezem, akkor azt mondanam, hogy Xabi, de a vezetoseg meg ezt is elcseszi es Xavinak irogatnak. :D

Nyilvan nem log bilibe a kezem.

Il Principino 2025.01.29. 22:30:57

@Andras74: bemákoltunk mi màr Villarrealt,Lyont,Portot..most kb. egy Bruges szintjén mozgunk..
Tökmindegy kit kapunk a playoffban,nehéz elképzelni hogy ez a csapat tovabbjut.

kidelpiero 2025.01.29. 22:31:05

@Juventino86: egyedüli a csapatban aki bármivel is próbálkozik...

4Evorg 2025.01.29. 22:33:18

Egyébként Mottának is lehetne önbecsülése és mondhatná, hogy nem megy, sziasztok.

kidelpiero 2025.01.29. 22:34:29

@4Evorg: exinteres patkány, ugyan mitől lenne önbecsülése?

Juventino86 2025.01.29. 22:34:34

@kidelpiero: Ebben igazad van. Próbálkozik. De szarul sajnos. :(

Andras74 2025.01.29. 22:34:34

@Il Principino: most épp ismét lehet az Atalanta is.
Mondjuk, ahogy most is játszanak a Bárka ellen, az nem a mi szintünk.

Csak Csucsu 2025.01.29. 22:35:01

@4Evorg: ez egy építkezés kezdete ne viccelj :) Giuntoli pedig bízik benne

kidelpiero 2025.01.29. 22:37:57

@Juventino86: azért firkálgatja az ellent. Ennyi aminek örülhetek ezen a meccsen, eddig :D

steven.h 2025.01.29. 22:41:05

Atalanta egyenlített, nem tudom jelent-e változást

Juventino86 2025.01.29. 22:41:20

Ha ezek után nem rúgják ki Mottát….

Joachim21 2025.01.29. 22:41:44

Zsinórban kettő, most már az X-ek is ritkaság számba mennek majd.

JuvePeti1988 2025.01.29. 22:42:19

nah beszarok a 2. golnál megjavul a stream....bár ne látnám :/

Alessandro Dybalinyo 2025.01.29. 22:43:04

Amúgy nem aggasztó az eredmény...... egy rém gyenge Benfica az ellenfél és 70 perce vezetnek ellenünk gyakorlatilag pihennek a következő poertugál bajnokira és nem tudjuk nyomás alá helyezni őket. Katasztrófa a frontinos allegrit azonnal el kell zavarniAZONNAL!!!!!!!!!

Andras74 2025.01.29. 22:43:20

Na, jól van. Akkor ma már pontszerzésben sem nagyon kelk reménykednünk.

Atalanta 2:2 és mennek előre.

Alessandro Dybalinyo 2025.01.29. 22:43:29

Egy egészen elképesztően motiválatlan fáradt játszani sem akaró csapat az ellenfelünk aki semmit nem akar ettől a meccstől és teljesen fogalmatlanok vagyunk.

Alessandro Dybalinyo 2025.01.29. 22:43:52

A futballozni nem kívánó rém gyenge benfika tovább keféli ezt a motiválatlan senkiházi brigádot...............

Thuglife! 2025.01.29. 22:44:23

Jelen állás szerint a milant kapjuk

FJuve 2025.01.29. 22:44:38

@steven.h:
Nem fix csapatot kapun tudomásom szerint.
A 13. és 14. csapatot sorsoljak a 19. és 20. csapathoz.
Most ez a Milan és a PSV

Majki4 2025.01.29. 22:45:32

@FJuve: így van, vicces, hogy erről a kommentátor se értesült

Csak Csucsu 2025.01.29. 22:45:49

nézzétek a dolog jobbik oldalát...a barca ilyenkor már négyet kapott :D

Leram7 2025.01.29. 22:45:56

Kalulu sérülése súlyos?

Szerintem az utolsó utáni esély, hogy a következő 2 bajnokit az empoli és a como ellen nyerni kell.

Ha ezen a 2 meccsen nincsen 6 pont, akkor el kell küldeni Mottát azonnal. Nyáron legkésőbb meg új edző kell.

Ki lehet kapni egy napoli és benfica ellen, de a kiscsapatok elleni döntetlen ugyanúgy vereséggel ér fel. Egyre csúnyább ez a szezon, régen láttam ilyen gödörben a csapatot.

Rikoo 2025.01.29. 22:46:37

A bemondó valamire figyelmeztette a szurkolókat

Joachim21 2025.01.29. 22:46:37

Valaki kérdezte, Giuntoli helyett Igli Tare is jó lehetne, anno jól igazolt a Lazioba, pedig Lotito nem tömte ki pénzzel a zsebeit.

Alessandro Dybalinyo 2025.01.29. 22:47:11

Azt mondja a kommentátor, hogy itt a BECSÜLET fontos kérdés lehet a Juventusnál :D

Mitya10 2025.01.29. 22:47:24

Motta most nèzi a sofascore on mikor volt utoljàra meccse a Benficànak hàtha nekik pàr óràval több idejük volt aludni vagy valami. Pechjère ugyanakkor jàtszottunk + ők mèg repültek is 1 jót, így ez kilőve ès marad Bremer sèrülèse mint nyomós èrv a kudarcra. Hàla az ègnek hogy ezt a meccset kihagytam ma...

babo0410 2025.01.29. 22:47:28

Ez ami ma van, nem Motta sara. A játékunk nem lenne rossz, de sok hibával játszunk. Pl. Conceicao mikor üresen áll 16-osnál valaki, miért nem passzol, miért akar 2 védőt kicselezni? Sokat kell még fejlődni, mert a játékunk jó. Egy nagy hibát követett el Motta. Vlahot lekaptam volna, mert most Muani kéne, mert megint nem tudjuk Vlahonak wljuttatni a labdát.

Leram7 2025.01.29. 22:47:50

Az ellenfélben Florentino Luis 9 szerelésnél jár!

Andras74 2025.01.29. 22:48:32

Kit érdekel az eredmény? Ki akar lepattanóból, 1:0-ra kiszenvedett győzelmeket nézni?
Csak a játék minősége számít! Csak a Mottaball!

FJuve 2025.01.29. 22:49:26

@babo0410:
Most már nem nagyon szépen x-elünk, hanem szépen kapunk ki, de még mindíg a játékosok szarok...
Muani pedig nem játszhat mert ez még a csoportkör. A kieséses szakaszra regisztrálhatják.

kidelpiero 2025.01.29. 22:49:31

@babo0410: abszolút igazad van! Motta lemeccselte Bruno Laget!

4Evorg 2025.01.29. 22:50:06

Vissza fogjuk mi még sírni Allegrit! (Akit én mondjuk csíptem, bár tény, hogy megfáradt a kapcsolat.)

Nyáron Conte kellett volna, most már én is azt mondom. Legalább 2 évre, hogy helyreállítsa a presztizst.

bartender 2025.01.29. 22:50:36

@babo0410: Muani nem játszhat a BL-ben

kidelpiero 2025.01.29. 22:51:05

@Rikoo: kevésbé szerencsés történelmű országokban ilyenkor már a székeket szokták feltépni...

west30 2025.01.29. 22:51:12

@Andras74: Szamit a jatek minosege,de az sincs. :)

Andras74 2025.01.29. 22:51:19

@Mitya10: nana! A repülő a megoldás! Ott speciális körülmények között pihenhettek! Ez a vereségünk oka!

kidelpiero 2025.01.29. 22:52:18

@4Evorg: vissza nem sírom, de a tutista sz*rjával még most is meg tudná menteni ezt a szezont az fix

Apuleius 2025.01.29. 22:52:29

@Rikoo: "A bemondó valamire figyelmeztette a szurkolókat"

Fusson, ki merre lát.

JuvePeti1988 2025.01.29. 22:52:34

Nézzétek szerintem teljesen mindegy kit kapunk,egyszerüen bárki megverhet minket.Hány játékost fognak még idehozni mire feltünik hogy másik taktika kéne és utasitások.Sajnos Mottának nem megy hogy belenyuljon a taktikába meccs közbe,nem is tudja ugy feltüzelni öket.Ide olyan kéne aki tudna nekik tanitani,tudást átadni,technikailag fejleszteni a játékosokat....nah ebből marha kevés van,de létezik pl Xavi-barca(csiko csapatból marha ügyesek lettek)

Juventino86 2025.01.29. 22:53:06

@babo0410: Jézusom… Most megint nagy butaságot írtál…

Alessandro Dybalinyo 2025.01.29. 22:53:30

@babo0410: Te magadnál vagy ember? A Benfica a pályán pihen nem tudjuk nyomás alá helyezni őket. Nincs játékunk nincs edzőnk.......

ggbuffon 2025.01.29. 22:54:26

@babo0410: nem hát, dehogy Motta sara.

Vágjuk ki az egesz keretet, aztan hozzunk ide jofele megnagyobb kozepszereket, hatha ez a taktikai geniusz akkor elkezd ragyogni.

De amugy ugy csinalsz mintha nem tudom en milyen edzofejedelemrol beszelnenk, ki mindenhol bizonyitott. Ezzel szemben a Bolognan kivul mindenhol ugy rugtak picsan h a laba nem erte a foldet..

Andras74 2025.01.29. 22:54:34

@4Evorg: én is csíptem Maxit, de Ő nem lenne megoldás. A szurkolók azonnal kikezdenék. Le kell zárni azt a korszakot.

Most könnyebb a feladat, mert Motta a viszonyítási alap. Nem lesz nehéz jobbat találni.

Márió Elek 2025.01.29. 22:54:35

Én ugy tudtam,hogy kiemeléses rendszer lesz 9-16 egy kalap 17-24 masik kalap és pénteken sorsolás. "Teams ranked ninth through 16th at the end of the league phase will be seeded and will be drawn against one of the unseeded teams. Each seeded team will have two potential opponents and will find out their actual foe in Friday's draw before participating in a two-legged series"

Rikoo 2025.01.29. 22:55:39

@kidelpiero: Így is kemény hangulat van. A decibel mérő kiakadt a boo-tól és fütyüléstől.
Konkrétan a hazai stadion hangulata olyan, mintha vendégségben lennének.

babo0410 2025.01.29. 22:55:41

@Juventino86: Mit meséld már el! Nem Motta takarodjoztam vagy mi? Nem Mottával van a fő gond. A játékunk nem olyan rossz. Sok a hiba.

Csak Csucsu 2025.01.29. 22:55:52

Yildiz milyen jó volt a csatár mögött 10esben...de ez is Motta hibája meg Chico alias Kostic játéka is

JuveMI 2025.01.29. 22:56:52

Ez a projekt megbukott! Mottának meg vannak számlálva a napjai... semmi érdemlegeset nem tud hozzátenni, ehhez a nem rossz értékű kerethez... ez egy ten Hag-ball... fölösleges labdabirtoklás-hosszú kiugratások-totális impotencia felállt védelem ellen... ebből teljes mértékben hiányzik a józan paraszti ész... itt bukta van... kérdés, hogy Guintoli is így látja-e!

Rikoo 2025.01.29. 22:56:54

Konkrétan alázzák a kapu elé kimenő játékosokat, hát ez nem sokáig tartott. Pár másodperc és vissza is fordultak.XD

Rikoo 2025.01.29. 22:57:28

@babo0410: 35%-os győzelmi aránya van, nyilván semmi gond nincs vele.

FJuve 2025.01.29. 22:58:34

Megköszönhetjük a kiherélt, csoda edzőjét elvesztő Bolognanak, hogy 1:1 re fogta idgenben a Sportingot a szamara tét nélküli meccsen
Különben a Benfica Psg kettősből kaptunk volna.
Így maradt az Ac Milan, PSV.
Pénteken kiderül.

kidelpiero 2025.01.29. 22:59:53

@Rikoo: le kellett volna vetetni velük a mezt...

Mitya10 2025.01.29. 23:00:14

@Andras74: Ha Kalulu nem sèrül le simàn fordítunk nem? Ő a Mi Calafiorink aki veszèlyesebb kb mint az összes tàmadónk együttvève. Vàrom az interjút...

Juventino86 2025.01.29. 23:00:17

@babo0410: Nem vagy olyan tudás birtokában a futballról, hogy érdemi vitát tudjunk folytatni. Ezt nem bántásból mondom, nem a személyed ellen szól. Évek óta írogatunk itt a fórumon, ismerjük egymást itt az online térben. Szerintem sok dolgot nagyon rosszul látsz. Egy dolgot szívesen elmagyarázok, hátha… Mottának soha sincsen B-terve. Nem tud belenyúlni a meccsbe.

SuperTrezi 2025.01.29. 23:01:02

Hát ez ma ismét szörnyű játék volt. Annyira rossz már hosszú évek óta szinte minden meccsünk után bosszankodva, szomorúan lefeküdni este. Egyszer csak vége lesz... Gondolom... Remélem... Krva életbe.

MaxAllegri 2025.01.29. 23:01:14

Motta az egyik legrosszabb edző eddig a Juve történelmében, de annyiban talán nem ő a hibás, hogy egy kezdőcsapatot fél év alatt kicserélni katasztrófális döntés volt.

Túl sok az új igazolás, és erre még jön, hogy Danilót méltatlanul kidobták a csapatból, Cambiaso-t eladják, aki egy nagyszerű játékos (nem akarná a City megvenni, ha nem lenne az), ráadásul az álma a Juventus volt. Hova tartunk? A zsoldosokat nem fogja érdekelni a csapat, csak a pénz…

SpiritoJuve 2025.01.29. 23:01:15

Na mingyár jön hogy még keményebben kell dolgoznunk az edzésen.

JuveMI 2025.01.29. 23:01:21

@kidelpiero: Mottával is! Nem csak a játékosokkal.

Joachim21 2025.01.29. 23:01:30

@babo0410: ÚÚhhhhhhh, hát csak a passzolás, meg az együttműködés nem megy, az végső soron akkor nem az edző hibája, tényleg! Van ez a teljesen meddő hátra/hátul passzolgatós borzasztóan nézhetetlen stílusunk, remélem még vagy 5 évig ezt kell nézni, ha neked tetszik nekem is!

Leram7 2025.01.29. 23:01:35

@babo0410: 38% alatt van már a mai meccsel a win rateünk. Olyan edzőnk van, aki 30+ meccsen 2-3 alkalommal tudott belenyúlni a meccsbe.

Olyan edzőnk van, aki alatt nem sikeres a csapat. Pedig nevek alapján, még a sérültek ellenére is gyenge eredmények vannak.

Nem látok jó meccselést, nem látok jó taktikát, nem látok alkalmazkodást. A legfontosabb nem látok jövőképet.

Borzasztó január volt.

Andras74 2025.01.29. 23:01:43

@Rikoo: de hát a játékkal nincs gond! Miért nem érted?

Egyébként a 0-2, hazai pályán nem olyan rossz eredmény.....

Szerintem Babo trollkodik. Ennyire nem lehet vakon.

babo0410 2025.01.29. 23:02:51

@ggbuffon: Fiatal a keret, sokan életük első szezonja nem, hogy a BL-ben, de felnőttek között is. Mit vártál? Nem örülök az eredménynek, de ennek idő kell. Az megoldás, ha nem megy kivágjuk az edzőt? Nézd meg az intert vagy, a Milant. Esetleg a Roma. Az inter is kínlódott mikor folyamatosan cserélgették az edzőket. Azzal nem fogunk előrébb jutni, ha fél szezononként új edzőt hozunk, mert nem megy. Kit tudnánk hozni? Hívjuk vissza Allegrit vagy mi? Bízni kell az edzőben, és kitartani a projekt mellett. Ha kiestünk volna, más lenne a helyzet. De továbbmentünk. Még ha el is csesztük.
De ez egy nagyon fiatal keret, nyáron még mindenki tapsikolt ennek. De ilyen fiatal kerettel ez van.

kidelpiero 2025.01.29. 23:03:24

@JuveMI: vele már mást kéne csinálni...

természetes alapú logaritmus 2025.01.29. 23:03:42

@MaxAllegri:
" egy kezdőcsapatot fél év alatt kicserélni katasztrófális döntés volt. "
Ez részben Motta döntése volt. Ő volt aki már a fél keretet a kimondhatatlan nevű német helyen tartott nyári edzőtáborba már el se vitte.

SpiritoJuve 2025.01.29. 23:03:42

Már olyan kemények leszünk hogy a gyémánt fúrófejet is eltörjük. Mind1 az Empolit agyonverjük a hétvégén azt jóvan.

steven.h 2025.01.29. 23:05:10

Már nem tudok mit mondani, meg védeni ezt a projektet. Mondjuk már a Napoli ellen is megtört ez nálam.

Andras74 2025.01.29. 23:05:11

@Mitya10: Kaluluval 4:1-re hoztuk volna, de hát ezt Te magad is érzed....

Szerintem az lesz a magyarázat, hogy volt a pályán egy ellenfél, aki nyerni akart. Erre pedig nem számítottunk.

vágóistván 2025.01.29. 23:05:16

A Torino elleni döntetlen után álltam fel a tévé mellől úgy hogy én nem nézek egy jó ideig juve meccset . Ez már azota a 4 . Meccs volt , nyugodt vagyok, annyi minden másra el tudom baszni az időt . Innen tájékozódom . Köszönöm nektek!

Del Pybala 2025.01.29. 23:05:24

ez a bl kibazott rohejes...csoportkoros bl sokkal jobb volt

kidelpiero 2025.01.29. 23:05:29

@Andras74: említették itt páran, hogy átjár a fórumra pár inter szurkoló trollkodni. Egyszerű beazonosítani, aki még most is Mottát védi, az a Juve ellen szurkol!

FJuve 2025.01.29. 23:06:03

@babo0410:
A mai keretből Mbangulan kívül ki volt az "első bálozó"?
Fiatal a keret, de ne adjuk mar be, hogy ez a Next Gen.
Olasz, Angol, Francia, Portugal élvonalban és BLben játszott a csapat nagy része eddig.
Kövezzetek meg, de én egy Gilardinot megnéznek a padon.
Meglepődnék, ha még szarabbak lennénk.

Belaera 2025.01.29. 23:07:21

City vs Real/Bayern

ggbuffon 2025.01.29. 23:07:21

@babo0410: de alapvetoen nekunk nem a BL idén a fokmérő, sőt engem az erdekel ha kiesunk a francba (bar azert muveszet nem a top24be bekerulni)

Itt honapok ota uazt a fost mutatja a csapat. Lathatoan a sztaredzo elgondolasa semmilyen formaban nem mukodik, NINCS nemhogy gyozelmi szeriank, de lassan 2 egymast koveto nyertes meccsunk sem.

Ez a Juventus, nem a Genoa fogd végre fel. Semmifele koncepcio nincs ebben a mostani allapotban, vagy barmi olyan jel h ez egyszer majd csak ugy beindul.

Aki ezt nem latja az vak vagy csak mindenaron a kezdeti Motta fanatizmusat probalja vedeni , amikor idejekoran elkezdtetek pajzsra emelni.

Ezt a fiatal csapatozast meg hagyjuk mar.

MaxAllegri 2025.01.29. 23:07:40

@természetes alapú logaritmus: Szerintem vezetői nyomásra csinálta, de persze nem tudjuk, mi zajlik a háttérben.

Del Pybala 2025.01.29. 23:07:41

Feyenorddal jatszunk..aztan a Milan-PSV gyoztesevel azutan pedig Inter-Arsenal gyoztesevel.ha nyerunk persze

FJuve 2025.01.29. 23:08:02

@Del Pybala:
Ízlések és pofonok, nekem kifejezetten tetszik.
A régi rendszerben lehet már EL liga sorsolást várnánk. :/

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:09:05

Honapok ota mondom, hogy belso vedo kerdes egetoen fontos! Leirtam sokszor, hogy ha nincs belso vedo, csupan ketto, akkor az egyik serulese utan hatalmas gondban leszunk. Es lam... a vedelmunk be is nyelt ket golt Kalulu nelkul. Minden respektem Locatelli-nek, mert sztem nagyon jo jatekos, de nem belso vedo es az elso gol neki koszonheto. Nem hibaztatom.

Giuntoli a felelos ezert elsosorban, mert mar tobb, mint egy honapja varunk belso vedokre es keson igazoltunk es azok a jatekosok is akik jottek nem jatszhatnak itt. Ez varhato volt Kalulu kiesese utan... mondtam is, hogy ha nincs minosegi belso vedonk a tamadasaink is gyengebbek, mert kevesbe merunk eloreindulni.

Andras74 2025.01.29. 23:09:23

@SpiritoJuve: aha. Biztos ez?
Az 1:1 győzelemnek fog számítani?

SpiritoJuve 2025.01.29. 23:09:45

@vágóistván: Lehet követem a példádat :D

Amúgy ez ilyen mind1 meccs volt most mert rájátszás megvolt már alapból. Utsó 30percet néztem csak. Az akarattal nincs hiány a kapu előtt, de egyszerűen ha az a csúnya gonosz ellenfél magas szinten védekezik, hát akkor nem megy :D

Emlékszem egy szezon eleji Bremer nyilatkozatra. Nem tudom már hanyadik meccs volt éppen, de a Brazil szépen elmondta hogy "ha nem lövünk gólt úgy nehéz"

Joachim21 2025.01.29. 23:10:42

@FJuve: Gila is érdekes lenne, Genoában nem volt rossz amit játszatott. De zerbi-t is írta valaki, de szerintem ő nem olyan bolond, hogy lelépjen Marseillből ebbe a káoszba így szezon közben.

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:11:29

Remelem Kalulu minel hamarabb visszaterhet es nem komoly a serulese.

Giunto papa meg szedje ossze magat, mert Bremer, Cabal, Kalulu nelkul ez nagyon nem megy.

Del Pybala 2025.01.29. 23:12:12

borzalmas ez az uj rendszer teljesen ertelmetllen...

Márió Elek 2025.01.29. 23:12:42

@FJuve: Nem vennék rá mérget,hogy wikipédián jól írják. Meglátjuk.

FJuve 2025.01.29. 23:13:23

@Joachim21:
Én most elkezdtem utana olvasni Gilardino munkaságának mint edző.
Nem tünik ennyire merevnek, tud alkalmazkodni és nem rossz focit akar játszatni.
Szerintem érdemes lenne kipróbálni, mert ez a mostani lefőtt. Ja és ő szabad ügynök most tudtommal.
Na, de ki vagyok én, hogy ezt megkondjam :D

Rikoo 2025.01.29. 23:14:31

❗ Juventus fans are booing Motta and the players following a home defeat against Benfica.

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:14:42

@Joachim21: De Zerbi sokszor elmondta, hogy O a nagy csapatokat keruli. Nem veletlenul nem volt meg sosem nagycsapatnal.

Csak Csucsu 2025.01.29. 23:15:15

@FJuve: ha jól értelmezem, akkor PS/Milan s ha tovább megyünk akkor Arsenal/Inter...mondjuk ez evvel a kohézióval ami most van kakukk :D majd jövőre

kidelpiero 2025.01.29. 23:15:44

@Shyr Kahn: csak miattad remélem, h igazolunk két középső védőt, és akkor nem tudod többször Mottát védve leírni ezt a sületlenséget....

természetes alapú logaritmus 2025.01.29. 23:15:44

@MaxAllegri:
Dehogy vezetői nyomásra. Persze Chiesa legyen. De Ruganit pl. miért adtuk kölcsönbe. Djalo-t Giuntoli hozta fél éve. Aztán nyáron ment kölcsönbe.

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:16:14

@FJuve: Az a Gilardino, aki lelepett a Genoa-tol par honapja, mert annyira nem ment a csapatnak? Azota meg joval jobban teljesitenek.

JuveMI 2025.01.29. 23:16:15

@Shyr Kahn: Nem szabad erre (védőkérdés) fogni, ezt a semmitmondó játékot! Ennek a Benfica-nak illett volna gólt rúgni... de helyzetünk sem nagyon volt. Ez egy klasszik, hátrafelé passzolgatós, teljesen fölöslegesen labdát birtoklós, szar@galamb ten Hag-ball, amiben képtelenség támadni. El kell fogadnunk a tényt, ez egy borzasztóan amatőr stílus!
Ez a projekt érezhetően széthullott... és már látni az arcokon... sőt, ez már a morális összeomlás fázisa.
Nagy kérdés, hogy Guintoli felismeri-e a probléma lényegét.

4Evorg 2025.01.29. 23:16:28

@Shyr Kahn: miert, mi azok vagyunk jelenleg?

Thuglife! 2025.01.29. 23:16:33

@Shyr Kahn: Giuntoli túl sokat várt a barcás védőre hiába.

Joachim21 2025.01.29. 23:16:58

@Shyr Kahn: Lippi is kerülte a Juvét, aztán mégis csak a helyére került. Szerintem a klubnak még mindig lenne annyi vonzereje, hogy meg tudja győzni, csak nem most, hanem az év végén.

FJuve 2025.01.29. 23:17:25

@Márió Elek:
Potential opponents are also pre-defined by pairings of teams' final league positions. For example, teams finishing ninth and tenth will face the sides that ended 23rd or 24th; teams finishing 11th or 12th will be drawn against either the 21st or 22nd-placed sides and so on.

www.uefa.com/uefachampionsleague/draws/

UEFA honlap megfelel? :)
Csak ott nincs ágrajz, ami pedig szemléletesebb.

Csak Csucsu 2025.01.29. 23:17:40

@Rikoo: költői kérdés...tavaly Allegrit az eredményei vagy a magaviselete miatt küldték el? volt pár követelés előtte.

ggbuffon 2025.01.29. 23:18:36

@Shyr Kahn: akkor most takarozhatsz tovabb Kalulu hianyaval h ezé nincs se játék se eredmény :D

Komolyan, mintha vmi masik dimenzioban elnenek egyesek. :D

Leram7 2025.01.29. 23:19:30

Én kitartok továbbra is imádom a csapatot és nézem a meccseket, szurkolok bármi is lesz... De azért nagyon remélem szebb lesz a jövő, mert ez nagyon kilátástalan.

Ha nincs meg a 6 pont a két kiscsapat ellen a bajnokságban, szerintem Mottát el kell küldeni azonnal. Szezon végén pedig mindenféleképpen távoznia kell, hacsak valami eszméleten winek nem következnek sorozatban.

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:19:54

@kidelpiero: Remelem igazolunk ket belso vedot hamarosan, de attol tartok mar sok tekintetben keso lett volna ez mar az elozo hetekben is. Mint ahogyan sokszor leirtam. A mercato elso napjaiban illett volna hozni oket. Nem kulonosebben erdekel, hogy nincs love. Nem letezik, hogy kolcsonben nem lehet egy minosegibb jatekossal lezsirozni mindent a mercato elott. Egy is jobb lett volna, mint a semmi.

SpiritoJuve 2025.01.29. 23:20:33

@JuveMI: Na azért ennyire nem rossz a helyzet. Ez egy mind1 meccs volt kb. Majd hétvégén az Empoli ellen. Ha ott se megy a szekér na az már komoly aggályokat vet fel.
(Bár előrébb se vagyunk ha hozzuk a kötelezőt)

ggbuffon 2025.01.29. 23:22:13

@Shyr Kahn: hagyd mar ezt a rohadt belso vedozest. Ha igazolunk lesz majd par meccs talan amit lehozunk 1-0ra Xek helyett talan. És?

Erre cseréltük Allegrit?

Meg mond mar meg nekem hha lesz belso vedo mitol fog feljavulni a tamadojatekunk? Ettol fog jobban jatszani majd Koopmeiners meg a tobbiek? Ettol majd hirtelen elojon a kreativitas elorefele?

En nem tudom milyen edzosulit csinaltal, de dobd a kukaba azt a diplomat ha ott ezt oktattak

FJuve 2025.01.29. 23:22:16

@Shyr Kahn:
Az túlzás, hogy jobban megy a Genovanak azóta.
Plusz a sorsolást is kellene ehhez nézni.
November végén köszönt el.
Annak idején Conte se jött nagyobb ajánló levéllel.

JuveMI 2025.01.29. 23:22:45

@SpiritoJuve: Nem az eredményekkel van bajom... a játékstílus halott ügy! Ebben a labdabirtoklós 4231-ben komoly támadási sémákra lenne szükség... ilyeneket én nem láttam, egész szezonban... nálam tehát bukta van a projektnek!

ggbuffon 2025.01.29. 23:22:57

@SpiritoJuve: sztem minimum szeptember ota csak aggalyokat vet fel ez a csapat meg Motta balfaszkodasa

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:24:55

@ggbuffon: Ha levagjak a karod es betesznek egy mukart a helyere, akkor majd en is azt mondom, ha kiboritod a vizet, hogy ne takarozz a karod hianyaval, ott van a mukarod a helyen...

Ennek semmi koze a takarozashoz. Kalulu nem tud szervezni hatul, de egyenileg a legjobb egeszseges vedonk es azert joval osszeszokottabb Gattival, mint Loca, aki meg nem is vedo.

Az elso gol elott 10 emberrel jatszottunk es Loca palyaralepese utan a zavarodottsgunkat kihasznaltak. Latszik, hogy nem keszultunk igazan Kalulu serulesevel es az egesz hitvany modon mukodott az elso percekben. Ez volt az elso gol. A masodik mar kevesbe vedheto.

Thuglife! 2025.01.29. 23:25:00

@ggbuffon: ember higgadj már le nem kell személyeskedni! Mivan elment a tippmixed vagy mi?
Ilyenek az olaszok ha nem kell nyerni nem is nyernek.

kidelpiero 2025.01.29. 23:25:45

@Shyr Kahn: elhiszed nekem, h attól h jön két belső védő, Motta még ugyanúgy nem küldi tarcsiba Koopot, ahova jelenleg való lenne. Ugyanúgy sz*r helyen játszatja majd Yildizt, ugyanúgy az alibi sz*r régimódi labdabirtoklásra ösztönzi a játékosait. Ugyanúgy f*sik majd betolni a buszt amikor az lenne a célrevezető, és ugyanúgy eléri majd h agyvérzést kapjak az undorító trágya kilátástalan, hányinger köpedelem focijától amit a csapatra eröltet?

Leram7 2025.01.29. 23:25:49

Januári eredmények 3 vereség, 3 döntetlen, 1 győzelem.

steven.h 2025.01.29. 23:28:35

@Shyr Kahn: fuu ne már, Gatti mellé fejel a labdának és emiatt elmegy az ellenfél csatára és akkor Locatelli a hibás? Komolyan? Értem én hogy szajkózod a belső védő kérdést, tényleg kevesen vagyunk, de attól hogy fogunk gólt lőni? Vagy játszunk arra hogy 1 gólt majd találunk és sümdisznó? Nem emiatt lett elküldve Allegri?

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:28:59

@SpiritoJuve: Most sajnos ez kicsit godorbe viszi a csapatot mentalisan. Sanszos, hogy nehez lesz belole kimaszni, hiszen a nyomas hatalmas es rengeteg fiatal jatekosunk van, akiknek nincs tapasztalata abban mikent kell felallni a foldrol.

Ezt nem kifogaskeppen mondom. Jo lenne latni, hogy a csapat felall egybol innen, de nehez lesz. Foleg ennyi serulttel.

@Leram7: ++

Ha nem tudjak osszeszedni a csapatot a kovetkezo merkozeseken, akkor sztem le fogjak valtani Motta-t, mert abban az esetben sajnos produkaljuk a Ferrara fele felevet.

Andras74 2025.01.29. 23:29:36

@Leram7: szerintem pont azért kéne most elküldeni, mert 2, nyerhető meccs jön. Az új edző lendületet tudna venni.

Leram7 2025.01.29. 23:35:07

@kidelpiero: Én is azt gondolom, hogy a védőigazolás nem oldja meg a problémákat. De azért javulást várok tőle. Viszont azt gondolom, hogy vannak azok a csapatok, mint pl lecce, cagliari, parma, empoli, como akiket akármilyen felállásban, kerettel verni kell.

@Andras74: Én még ezt a 2 meccset megadnám Mottának, mert nem gondolom azt, hogy értelmes edzőt tudunk hozni. Én nem hiszek Tudorban (lehet tévedek).

@Shyr Kahn: Őszintén, látsz arra esélyt, hogy elindul egy winszéria és 3-4-5 meccset nyerünk zsinórban és lesz önbizalom?

SpiritoJuve 2025.01.29. 23:36:40

www.youtube.com/watch?v=pbUyrKmidkQ

1:19 Di Gregorio-nak is kent egy gólt. Meg még sokat.

Hol van ez a felszabadult lendületes játék a Hollandtól.....

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:39:49

@steven.h: Nezd vissza az esetet es mond meg, hogy a golszerzo mekkora terulettel rendelkezett kozepen es ki fedezte. Meterekre lemaradva Loca fut vissza a masik oldalon fele, mert az ove lett volna az az ember.
Gatti is vetett, no de tud egyszerre ket embert fogni kozepen? Ez kicsit olyan eset, mint amikor Cambiaso elcsuszott a palya szelen.

DE nem hibaztatom Loca-t. Nem belso vedo. Ki tud segiteni ott, de kell ido, amig fejben rendberakja magat. A fiatal jatekosoknal is nehez a gyors mind shift a poziciok kapcsan.
Gatti pedig szimplan nem eleg magas minoseg a belso vedo pozicioban. Rengeteget hibazik a helyezkedesben. Ez is helyezkedesi hiba volt.

kidelpiero 2025.01.29. 23:40:07

@SpiritoJuve: goljainak eleg nagy szazaleka szuletett laposan ellott labdabol. Tok erdekes

Shyr Kahn 2025.01.29. 23:40:48

@Leram7: Amig nincs stabil vedelem. Nem latok ra eselyt.

SpiritoJuve 2025.01.29. 23:47:55

@kidelpiero: Jah...De ha valaki elárulja nekem hogy a Juvéban miért kell elfelejteni focizni annak rendelek egy családi pizzát úgy megrakva ahogy kéri...

steven.h 2025.01.29. 23:48:03

@Shyr Kahn: b@szki ne már, edző vagy, hol kellett Gattinak két embert fogni, azt a labdát el kellett volna fejelni, vagy ha nem biztos benne menni az emberrel. Locatelli azért maradt utána le, mert nem gondolta hogy ez nem Gattié lesz, ennyire egyszerű, nincs ezen mit visszanézni, láttam elegszer visszajátszva.

Andras74 2025.01.29. 23:48:55

@Leram7: ha valami csoda folytán behúzzuk a következő 2 meccset, akkor Motta jobb edző lesz?

Leram7 2025.01.29. 23:54:10

@Andras74: Nem lesz, de szerintem Tudor sem jó.
Ha lenne egy értelmes és jó edző, azonnal meneszteném.

MaxAllegri 2025.01.29. 23:59:24

@SpiritoJuve: Nagy rájuk a Juve mez. Más elvárások, nagyobb nyomás.

Sima szalámisat kérnék?

Rikoo 2025.01.30. 00:04:04

Motta vállalja a felelősséget a meccs utáni interjú alapján.
"After a defeat like this, The responsibility is mine."

Bonav70 2025.01.30. 00:04:45

Az eredmény kedvező....x jobb lett volna csak hogy ne kapjunk ki. A győzelem katasztrófa lett volna! Így vagy PSV vagy Milan......És ott már az új játékosok is játszhatnak,hovatovább még formába is lendülhetnének. Fiatal új csapatunk van....ide jöhetne Klopp is.......engedjétek már el....6 hónap alatt nem lehet csapatot építeni.... :) Csak a milliárdosoknál de ott ti és én is lehetnék edző! :)

Rikoo 2025.01.30. 00:06:06

@Shyr Kahn: Totál szétesett a csapat. Én Motta mellett voltam, de ez védhetetlen. Ekkora szétesésnél azonnali beavatkozásra van szükség. Tudor eléggé szigorú és fegyelmezett csapatot tudna csinálni ebből a társaságból.

"We have to improve in many things but we don't have much time left. We have to do it as soon as possible."

Egyértelmű, hogy óriási nyomás van rajta. Rekord alacsony a győzelmi százalék, 1 vagy 2 rosszabb meccs és kirúghatják vagy ő mond le.

ggbuffon 2025.01.30. 00:13:04

@Shyr Kahn: remenytelen vagy.

Van olyan h egy projekt megbukik, felesleges mindig valami mögé bújni. Raadasul a két kokler adta el Huijsent, Ruganit, Djalot, h majd most az amugy mindig hitvany teli mercatoknal majd mi hozunk másokat. Szval ezzel takarozni, mas sokadszor mondom h egy vicc.

De h a hasonlatodnal maradjunk, ez akkor lenne helytallo ha a sajat kezeimet levagnam majd nekiallnek dunnyogni h azert nem tudok se inni /enni se gyorsan futni, mert nincs.

Megbukott a projekt, ez van. Bukott mar mas is akar joval nagyobbat. Csak vegre bekellene latni nem hulyeseget beszelni.

Bonav70 2025.01.30. 00:13:08

@Rikoo: Mondj valakit! Szerinted ki lenne az aki jó lenne? Én mondjuk a szezon kezdésnél Contét szerettem volna de mindegy.......én Mottát sem szidom.

ggbuffon 2025.01.30. 00:15:18

@Shyr Kahn: egyebkent 8 meccsen 9! rugott gól, ezzel a BL mezony erosen hatso mezonyeben vegeztunk. De biztos a Bremerrel meglett vna akar a 20 is.

ggbuffon 2025.01.30. 00:17:42

@Bonav70: jelen pillanatban teljesen mindegy ki jonne, a jelenlegi eredmenyeknel valszeg csak jobb johet akar interimnek is.

Nyaron meg lehet nem Conten kellett vna sporolni. A jelenlegi Napoli keret egy dekaval nem erosebb sot, es egyfrontos harc ide vagy oda.

Ide pont ez kellett vna h a legutolso szar jatekosunkkal is elhitesse h vilagklasszis.

vágóistván 2025.01.30. 00:29:31

A psvt vagy a milant kapjuk.mindeketto verhető és már vertük is őket .hát...nem lehetetlen, mottaval sem. :D

Rikoo 2025.01.30. 00:33:35

@Bonav70: Tudorral jó eséllyel rendezni tudná a sorokat a Juventus nyárig.

Shyr Kahn 2025.01.30. 00:34:48

@steven.h: Nincs olyan, hogy nem gondolom. A helyezkedes es gyors visszafutas kotelezo a vedekezesi fazisba valtasnal.

@ggbuffon: "egyebkent 8 meccsen 9! rugott gól, ezzel a BL mezony erosen hatso mezonyeben vegeztunk. De biztos a Bremerrel meglett vna akar a 20 is." - nem latod az osszefuggest a vedekezes gyengesege es a tamadasok segitese kozott. Ez a baj. Egyebkent nem a rugott golok szamaval van elsosorban a gond, hanem a kapottakkal.

Bonav70 2025.01.30. 00:37:10

@ggbuffon: Nálam is Conte volt a befutó.....@Rikoo: Nem tudom mennyire mozdítható.......és tudunk e Allegri mellett még egy edzőt fizetni aki nem nálunk van.

Bonav70 2025.01.30. 00:51:26

Del Piero:
A Juventus rendetlen és figyelmetlen. Segíteni kell nekik, és nemcsak az edzőnek, hanem a klubnak is. Valami nyilván hiányzik: a klub támogatására is szükség van, nem múlhat minden, csak az edzőn. Szolidaritásra és egységre van szükségünk, hogy megtaláljuk a kiutat.

Rikoo 2025.01.30. 00:56:58

@Shyr Kahn: Ha csak a lőtt gólokat vesszük figyelembe, akkor kiestünk volna. 8 meccs 9 lőtt gól, a kapott gólok száma viszont a 6. legkevesebb a 36-os mezőnyben.
Lőtt gólok száma: 26.
Kapott gólok száma: 6.

Bonav70 2025.01.30. 01:12:53

@Rikoo: Nem a védekezéssel van baj...1-2 gólt mindig lehet kapni.....elől vannak bajok.... Ma is beívelések százai a semmiért.....esetleg váltani ezen és lőni? :)

Gabi 69. 2025.01.30. 01:29:04

@Bonav70: Tudod az agyam eldobom. Itt a hozzászólók 80% azt gondolta hogy az idén megnyerjük a bajnokságot még a BL-t. Persze hogy nem elég a hat hónap. A milliárdoséknál sem. A legjobb edzővel is lehet még itt sem tartanának főleg egy ilyen fiatal csapattal. Hogy Breme kiesése nincs hatással a gól lövésre. Emberek minél több labdát szerez a védelem és minél hamarabb annál több esély van gólt szerezni. Az sem mindegy milyen a fel passz. A támadás a védőknél kezdődik. Az hogy nem vált be több játékos sem. Ezért kell idő a csapat építéshez. Az alap fiatal a nyáron kell majd befoltozni a hiányosságokat. Ha kiöregedő játékosok lennének akkor lenne igazán baj. Így előttünk a jövő! Lehet szidni itt az edzőt a vezetőséget. Le lehet cserélni is az edzőt. De biztos jó az? Akkor mondjuk Vlahó fog rúgni meccsenként három gólt? Szerintem nem.

Rikoo 2025.01.30. 01:30:02

@Bonav70: Nincs csapata nyár óta.

Rikoo 2025.01.30. 01:34:24

@Gabi 69.: Persze, ezzel még egyet is értek. Viszont van egy olyan pont, amikor már váltani kell. 32 meccs ment le a szezonból és összesen 12 győzelme van a csapatnak, ez valami elképesztően rossz adat.
Ez az egész klub a 9 Scudetto után a totális mélységbe süllyedt bele.
Elképesztően sz@r idők ezek a klub történelmét figyelembe véve.

Gabi 69. 2025.01.30. 02:04:58

@Rikoo: Szerinted a 9 scudettó után ebben a fél szezonban lett elbaszva ez a csapat?

Gabi 69. 2025.01.30. 02:08:49

Kb. Öt éve csak lefelé épül a csapat. Öt év kellett hogy ide jussunk. Ezt fél év alatt helyre lehet hozni? Főleg ennyi pénzből?

Rikoo 2025.01.30. 02:33:11

@Gabi 69.: Én ilyet nem mondtam, viszont ez már nagyon a mélypont.

Rikoo 2025.01.30. 02:33:57

@Gabi 69.: A főleg ennyi pénznél azért emeljük ki, hogy itt nagyon komoly befektetéseket eszközölt a klub. Több száz millió euróról van szó.

Gabi 69. 2025.01.30. 03:04:17

@Rikoo: Úgy látszik félre értettél. Bocsánat. Én kérdeztem ezt hogy te úgy gondolod-e hogy ebben a fél évben lettünk ilyen gyengék. Igen nem kevés pénzt költött a csapat. Csak az a baj hogy pont a két legdrágább játékos mondott csődöt. Akik kb a felét elvitték a csapatra fordított pénznek. Még nyáron nem kommenteltem de már akkor úgy gondoltam hogy jobb lenne helyettük négy öt olcsóbb fiatal tehetséges játékost venni. Engem nem győztek meg előtte sem. Concencaotól Kalulutól és Thuramtól vártam jobb játékot amikor megtudtam hogy kiket igazolunk. Ők még elég türhető áron voltak. Hármójuk közül egyedül Thuram nem hozta amit gondoltam. Én többször vártam volna olyan meccset mint amikor a két gólt szerezte. Voltak jó meccsei azon kívül is de én többször vártam volna hogy a támadásokban hatékonyabb lesz. Breme sérülésén nem egy két pontunk ment el. De igazán jó gól veszélyes csatárunk jelenleg sincs. Ezen kívül amit hiányolok egy vérbeli irányító. Amíg nem lesz egy stabil védelmünk és a két hiányposzton amit említettem nem lesz kiemelkedő játékosunk addig nem várható hogy a bajnoki címre esélyesek legyünk.

Gabi 69. 2025.01.30. 03:12:02

Talán ez a Francia gyerek jó lesz erre a fél évre tűzoltásnak előre. De nyáron oda minden képpen kell valakit igazolunk.

Rikoo 2025.01.30. 03:14:21

@Gabi 69.: Egyelőre stabilizálni kellene ezt a helyzetet, amibe kerültünk. Lehet, hogy a klub gazdasági helyzete javult, de a sportszakmai rész egy komplett katasztrófa jelenleg.

alexGicamo 2025.01.30. 03:51:50

@juve2121: Köszi !
Egyáltalán nem láttam a meccset .
Az eredmény láttán szomorú vagyok, az elmúlt időszakban látottak miatt pedig végtelenül csalódott és szomorú .
Én nagyon örültem, mikor Motta megérkezett hozzánk , izgatottan vártam, mi lesz, aztán látjuk ...
Eddig tartott a bizalmam és a türelmem felé .
Miatta is nagyon szomorú vagyok !
Ez az egész félidény , amit eddig mutattunk egész egyszerűen elfogadhatatlan !
Sajnos, szükségszerű a váltás, de tanácstalan vagyok, hogy kit kéne hozni Motta helyére!
Reménykedjünk egy szebb jövőben !
FINO ALLA FINE !!!

ggbuffon 2025.01.30. 06:46:11

@Shyr Kahn: de latom az osszefuggest. De kb uaz a minoseg volt Bremerrel is, csak akkor lehetett azzal takarozni h uj a csapat / edzo / jatekosok , kell ido a szisztema implementalasahoz.

Na mar most eltelt fél év és sérülések ide vagy oda és nincs itt semmi csak egyre kinosabb eredmenyek.

Szval a kerdesedre visszaterve: igen, az eredmenyessegre egeszen biztosan hatással van, lehet osszecsipegettunk vna 1-2 gyozelmet az Xek helyett, de h a csapat tobbi resze h fog ettol mukodni, miert lesz gordulekenyebb a tamadojatek, azt nehezen tudom benyelni. Nyilvan van ra hatassal, de alapveto indokkent e mögé bújni nevetséges.

RealDogg69 2025.01.30. 06:59:48

Papírforma eredmény született aki mást gondolt nem látja reálisan a dolgokat vagy nem látta a Benficát játszani korábban. Akkor sem ment ellenük amikor jók voltunk. Nem értem hogy meddig akarunk még süllyedni a lejtőn, azonnali változás kell a szakmai stáb inkompetens!

Shyr Kahn 2025.01.30. 20:16:41

Orulok, hogy sokan okosak vagyunk a fotelben csucsulve, valtast kovetele (mondjuk en eppen nem, de mondjuk a tobbseg). Gyors valtast, mintha egy foci menedzser jatekprogramot iranyitanank. A valtas mindig erdekes es extra figyelmet vonz. Ahogyan az igazolasok is, mert mindenki kieli a valtas elejen az almait es az idealizalt vilagot huzza az uj rendszerre, edzore, jatekosokra. Aztan persze az esetek tobbsegeben koppan egyet, amikor raebred, hogy a valosagban idot kell adni egy-egy edzonek, rendszernek es jatekosnak.

Persze nem vitatom, hogy kell valtani egy bizonyos ponton, de nem vagyok benne bizonyos, hogy ez a pont most jott el. Legyen az szo jatekosokrol, edzorol, rendszerrol, igazgatorol.

Ez a projekt 7 honapja fut csupan es bar az eredmenyek eleg rossz iranyba fordultak, de erdemes lenne kivarni egy-ket ertelmesebb vedo erkezeset (ha egyaltalan erkezik ertelmes vedo, mert nem sok napunk maradt mar).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1906) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (897) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1704) játékosokról (10319) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2507) meccsek (4375) mercato (4304) nyilatkozat (7722) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4313) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása