A napokban az Exor beszámolója napvilágra került, s ennek kapcsán a Juventusra vonatkozó adatokról beszélt Fabrizio Bava, a Torinói Egyetem üzleti gazdaságtan professzora az ilBiancoNero megkeresésére.
„A várakozások 180-200 millió eurós veszteségről szóltak, tehát a 176 millió euró jobb a vártnál. Azonban óvatosan kell kezelni ezeket az adatokat, pénteken fogjuk megtudni, amikor az igazgatótanács jóváhagyja a projektet. Miután közölni kell az Exor mérlegének számait, valószínű, hogy néhány kisebb kiigazítás még nem történt meg. Úgy emlékszem, hogy tavaly rosszabb volt az eredmény, mert hiányzott a Leonardo Bonuccira vonatkozó leírás. Idén volt néhány olyan művelet, különösen Wojciech Szczęsny szerződésének felbontása és Federico Chiesa eladása, ami költségcsökkenést von maga után. Itt 4-5 millióról beszélünk, ami ott lebeg a levegőben, és nem tudjuk, hogy ezeknél a 176-nál figyelembe vették-e már. A 180 millió körüli összeg egy korrekt becslés ezen a ponton. A Juventus azt nyilatkozta, hogy a második félévben kisebb lesz a veszteség, egy sor technikai probléma miatt több a költség és kevesebb a bevétel az év első felében, és valóban így is van. De van egy érdekesebb tény is, ami majd akkor derülhet ki, amikor a mérlegadatokat közlik.
A legfontosabb várakozás a költségeket illeti, nem a nyereséget vagy veszteséget. Tekintettel a Bajnokok Ligájában való részvétel elmaradására, tudni lehetett, hogy komoly veszteség várható. Mivel a cél az, hogy legkésőbb 2027 júniusára nyereséges legyen a klub, ahhoz, hogy ezt normális körülmények között, a Bajnokok Ligája megnyerése nélkül minden évben elérjük, csökkenteni kell a költségeket. Érdekes látni, hogy 2024. június 30-án mekkora lesz a megtakarítás a béreken és az amortizáción 2023. június 20-hoz képest. Tudjuk, hogy a nyári piac a beruházások ellenére mérsékelt megtakarítást eredményezett, és hogy 2026 felé tendenciaszerűen már közel 40 milliós megtakarítást prognosztizálnak. Azért is, mert Arthur szerződése lejár, és nem lesz jelentős költség. Ezen kívül ott lesz a többi játékos távozása a projektből. Ha a költségvetés 180 milliós veszteséggel zárna, akkor a következő feltételezhető: 80-100 millió euró a Bajnokok Ligájával térül meg, majd a nyereség eléréséhez még mindig 80-90 milliós költségcsökkentés szükséges. Ezen összeg fele tekintetében nagyjából már vége is a műveleteknek: az azonnali és a piacról érkező megtakarítások révén, figyelembe véve az edzőváltást és Thiago Mottát is, aki a stábbal együtt kevesebbe kerül, mint Massimiliano Allegri. A nyereség eléréséhez tehát sok múlik majd azon, hogy sikerül-e növelni a bevételeket. Az általam felállított hipotézis az, hogy a Juve következetesen eljut a BL-ben a legjobb 16 közé, ahogy az üzleti tervben szerepel, és három év alatt 90 milliót spórol. Ebből kb. 40 millió már most is megvalósult, vagyis nagy áldozatokra nem kell számítani.
Piaci műveletek? Még ha a Juventus el is adja Gleison Bremert, ha utána vesz egy másik védőt, a szerződtetési és amortizációs költségek hasonlóak lesznek, nem sok minden változik. Dušan Vlahović esetében más a helyzet, mert valószínűleg nem cserélnék le egy olyan csatárra, aki hasonló költségeket jelent. Mindannyiunk számára világos, hogy 40 millió eurós éves költség egy olyan játékosért, mint Dušan Vlahović, nem fér bele egy olyan költségvetésbe, amilyennel a Juventus rendelkezik. Ha a következő hónapokban sikerülne megegyezni a bér több évre való elosztásáról, akkor az nagyon fontos előnnyel járhatna, talán évi 10 millió eurónál is nagyobb megtakarítás lenne elérhető anélkül, hogy a klub bárkit értékesítene.
Optimista jövőkép? Szerencsére a Juventusnak nagyon szilárd tulajdonosi háttere van, az Exor mindig is megmutatta, hogy hajlandó tőkét injektálni a klubba, ha szükséges, és a kisebbségi részvényesek is ezt mutatták: a legutóbbi tőkeemelés sikeres volt. Nem túlzó hipotézis az újabb tőkeemelés. De talán eladják Dušan Vlahović ot vagy Gleison Bremert a tőkeemelés elkerüléséhez, de egy kisebb tőkeemelés is elképzelhető. A klubtőke szintjén mutatkozik erre igény, ha felmerül a probléma, a tulajdonosi körnek pedig nem okozna gondot ennek a vállalása. Az út a nyereségessé válás, és ha a Juventus nem adott el nagy nevet, az azért van, mert a tulajdonos határozza így meg a stratégiát. A többségi tulajdonos megnyugtatott mindenkit, és cél a nyereségessé válás, de nem kell sietni, mert továbbra is versenyképes csapatot akar. Ez merőben más választás, mint például az AC Milan esetében, amely a költségvetési követelményeket helyezte előtérbe; az Inter pedig fenntartotta korábbi szemléletét: mérsékelt vásárlások, nagy nevek eladása nélkül. A Juventus továbbra is jó úton halad, de a felzárkózás még nem ért véget, és van még min javítani. A helyzet miatt nem kell aggódni, minden úgy alakul, ahogyan az várható volt.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2024.09.27. 10:04:57
www.transfermarkt.com/ajax-amsterdam/durchschnittsalter/verein/610/plus/0?reldata=EL%262024
www.transfermarkt.com/juventus-fc/durchschnittsalter/verein/506/plus/0?reldata=CL%262024
Joachim21 2024.09.27. 19:00:34
Ethan Hunt 2024.09.29. 15:33:02
A Juventus egy történelmi klub, amelyik viszont kb. a 11.hely körül tanyázik a klub bevételi rangsorában, ami hellyel-közzel állandó a Farsopoli óta, csak az a különbség, hogy ez korábban évente 200-250 millió eurónyi hátrányt jelentett, ma már eléri a 400 milliót. Nyilván ezeknek a kluboknak a bérköltsége is jóval nagyobb, de arra, hogy az értékeinket meg tudjuk tartani - hacsak nem elkötelezettek a Juventus felé akármilyen okból -, nem igazán számíthatunk. De a futballban az a szép, hogy nem feltétlenül a legdrágábban összevásárolt keret nyer minden trófeát...
Pénzügyi előrelépés és nagy volumenű igazolások több okból sem várható. Egyrészt a Serie A nem vonzó semmilyen szempontból és emiatt a Juventus bevételnövelési lehetőségei teljesen korlátozottak. Másrészt tulajdonosváltás sem várható és habár igazán hálás lehet mindenki az Exornak az iszonyat összegekért, amikkel a felszínen tartotta a klubot az elmúlt 4 évben, további pl. a Bajnokok Ligája megnyerését szolgáló pénzköltések ezután sem várhatók, ahogy korábban sem voltak...
Rocky80 2024.09.29. 15:51:48
@Joachim21: amúgy régen is elvitték a valamirevaló focistáinkat, de mi mindig könnyedén tudtuk pótolni őket. Zidane is elment, Ibra is elment, Inzaghi is elment, stb. stb., csak utána jöttek Buffonok, Nedvedek, stb. stb. Lehet ezt is csinálni a színvonal beesése nélkül, ne aggódj! Csak kell hozza egy nagyon jó háttér, egy nagyon jó sportigazgató és egy nagyon jó klubmodell. Régen sem voltunk nevelőklub, senki sem úgy tekintett ránk.
Ethan Hunt 2024.09.29. 17:34:53
Pedig máshogy aligha van értelme nézni... ;-) Szerintem elfogadni is könnyebb ezt a helyzetet, ha értjük a miérteket és nem "benyomásokra" meg feltevésekre, spekulációkra alapozva gondolkodunk ezekről...
"amúgy régen is elvitték a valamirevaló focistáinkat, de mi mindig könnyedén tudtuk pótolni őket. Zidane is elment, Ibra is elment, Inzaghi is elment, stb. stb., csak utána jöttek Buffonok, Nedvedek, stb. stb."
Én mindenképpen Moggi csodálói közé tartozok, de neki a Juventusnál sosem kellett valszeg hasonló szituációban tevékenykednie, mint a 2006 utáni sportigazgatóinknak. A 90-es évek középéről-végéről nincs pénzügyi infóm, de a Farsopolit megelőző években a Juventus minden évben a top 3-ban volt a klubok bevételi rangsorában és az elsőtől legfeljebb 30-50 millió eurónyi különbség választott el minket...
A Serie A megítélése és marketingértéke is teljesen más volt akkoriban, illetve pontosabb inkább úgy fogalmazni, hogy a LaLiga és a Premier League nem járt különösebben előrébb...
Mára a Premier League olyan előnyben van, ami behozhatatlannak tűnik és a Serie A-ba való komolyabb tőkebeáramlás nélkül - ahogy anno a PL-lel is történt - még a felzárkózás is lehetetlennek tűnik. Szóval a Juventusnak valami olyan állapotra kell berendezkednie, hogy képes legyen még mások előtt olcsón venni jövőbeli sztárokat (Verratti lehetett volna ilyen), akiket kinevelne aztán legalább a pályafutásuk legjobb éveinek egy részében birtokol (Pogba) és még ott a csúcson elad és aztán visszaforgatva a pénzt újabb sztárpalántákba (mint Yildiz) vagy már nemzetközi berobbanás előtti játékosokat (Vidal) véve képes legyen saját nevelésűekkel egy versenyképes elegyet működtetni, ahol persze nagyon nem mindegy az edző taktikai tudása, játékrendszere sem...
Rocky80 2024.09.29. 18:00:21
Akkor sem tekintettek ránk nevelőklubként, mert folyamatosan az elitben voltunk, tehát most is a keret általános színvonalának meg a cserepadnak kell egy nagyon magas minőségnek lennie, hogy megtehessük azt hogy az épp sztárrá váló és érdeklődést keltő játékosainkat eladhassuk és zokszó nélkül pótolhassuk - ne érezzük meg úgymond. Zidane példa.
A dolog rákfenéje, hogy a PL meg a szaúdi liga az erő (gazdasági) fölénye miatt olyan árakat diktál mind a piacon, mind a fizetéseket tekintve, hogy sokkal de sokkal több pénz kell ehhez, mert már a kiegészítő - cserepados játékosok is több tízmillióba kerülnek. Itt jönne képbe ugye az NG, hogy ebbe az egész folyamatba kötelezően be kellene kapcsolódnia az utánpótlás nevelésnek, hogy ezáltal is spóroljunk az árakon és kiadás nélkül a csapatunk tagjai lehessenek a jövendőbeli sztárok és feltörekvő/eladható reménységek.
Ethan Hunt 2024.09.29. 22:20:48
Az a baj, hogy már nem vagyunk elég erősek gazdaságilag, hogy ez működőképes legyen. A Serie A már nem tudja megtartani a kinevelt értékeit. Moggiék idejében szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Osimhen a Napoliból ne a Juvéhoz, a Milanhoz vagy az Interhez menjen. Most meg az tűnik elképzelhetetlennek, hogy ezen három csapat valamelyikébe menjen, mert egyszerűen nem tudjuk fizetésekben felvenni a versenyt a leggazdagabb európai klubokkal. A nálunk hatályban lévő nettó 5 milliós fizetési sapka nem elég ahhoz, hogy egy klasszis nálunk "öregedjen meg"...
"Kb. ilyen Bayern szinten kéne nyomnunk a saját bajnokságunkat tekintve"
A Serie A-ban elképzelhetetlen az, amit a Bayern a Bundesligában megtehet. Ott előbb-utóbb minden jó játékos a Bayernhoz igazol, sokszor már piaci árat sem akar fizetni értük a bajor csapat, egyszerűen elhozza őket nyomott áron vagy mikor lejár a szerződésük. Nincsenek Bayern-ellenes záradékok, még a rivális csapatok szurkolói is némán tűrik, hogy a Bayern lerabolja a legjobbjaikat.
"Itt jönne képbe ugye az NG, hogy ebbe az egész folyamatba kötelezően be kellene kapcsolódnia az utánpótlás nevelésnek, hogy ezáltal is spóroljunk az árakon és kiadás nélkül a csapatunk tagjai lehessenek a jövendőbeli sztárok és feltörekvő/eladható reménységek."
Nyilván ez egy kívánatos cél lenne, de nekünk nincs La Masiánk és nem is lesz sajnos. Tudomásul kell venni azt is, hogy nem a NextGen a legalkalmasabb hely arra sem, hogy a tehetségeket kineveljük. Viszont arra jó lehet, hogy tőkenyereséget produkáljunk és néha napján egy-egy tehetség felkerüljön a felnőtthöz.
babo0410 2024.09.29. 23:33:18
Ethan Hunt 2024.09.30. 00:12:20
Szerintem térjünk majd erre vissza jövő ilyenkor! Maradtak még hiányposztjaink, ahová kizárólag azért nem igazoltunk, mert nem volt már lóvé vagy mert nem tudtunk eladni bizonyos embereket. Ebben a szezonban limitálni kell Danilo pályára lépéseinek számát is, ami esélyt nyújt Savonának a szereplésre, de ha Gatti nem lenne sérült, akkor valszeg nem ő, hanem Kalulu játszana azon a poszton. Rouhi alig kapott pár percet eddig, hiszen bal bekknek ott van Cambiaso vagy Cabal is. De pl. Mbangula is szépen el lett felejtve hiába kezdett jól, az utóbbi 3 meccsen már be sem állt egy percre sem és ha Yildiz nem lesz sérült, nem is nagyon fog...
steven.h 2024.09.30. 10:37:38
Annyi meccs lesz idén, hogy biztosan sokat fog játszani, bár neki azért bőven vannak posztriválisai, nem úgy mint Savonának, mivel a Kalulu-Bremer- Gatti hármast fogja középen rotálni Motta és akkor kell valaki a jobb oldalra, aki pedig Savona, szóval tőle lehet inkább lehet majd várni valamiféle berobbanást mint Mbangulától. Ráadásul Motta nyilatkozata sem volt épp arra utaló hogy Mbangula tavasszal is itt lesz még, ha januárban tudunk igazolni.
Egyébként Cabal is jól el lett felejtve, vagy sérült volt?
A next gen egyébként akkor tudna igazán jó lenni, ha valahogy sikerülne a Serie B-be feljutni és ott valahogy megragadni. Tavaly egész közel voltak a feljutáshoz.
Ethan Hunt 2024.10.01. 21:44:01
Szerintem csak Mottának is nyilvánvaló lett, hogy mégsem az a játékos, akire rá lehetne bízni az LW posztot kezdőként. Hogy valaha ilyen lesz-e, szerintem az is kétséges.
"nem úgy mint Savonának, mivel a Kalulu-Bremer- Gatti hármast fogja középen rotálni Motta és akkor kell valaki a jobb oldalra, aki pedig Savona"
A védőket annyira szerintem nem kell rotálni és ha mindenki egészséges lesz, akkor szerintem keveset lesz kezdő Savona.
"Egyébként Cabal is jól el lett felejtve, vagy sérült volt?"
Erre én is kíváncsi lennék...
"A next gen egyébként akkor tudna igazán jó lenni, ha valahogy sikerülne a Serie B-be feljutni és ott valahogy megragadni. Tavaly egész közel voltak a feljutáshoz."
Igen, de ettől szerintem nagyon messze vagyunk...