Uva: „Egyelőre csak egy stadion áll készen az olasz EB-re”

allianz_stadium_dupla_szivarvannyal.JPGAz UEFA igazgatója, az olasz születésű Michele Uva a Tuttosport számára nyilatkozott az olasz stadionhelyzetről, s elmondta, hogy a 2032-es EB-re jelenleg csak egy stadion áll készen, és még legalább öt meccshelyszín felépítésére vagy felújítására lesz szükség.

„Olaszországnak öt stadionra van szüksége, amelyek megfelelnek az EURO 2032 feltételeinek, olyan projektekkel, amelyeket már jóváhagytak és biztosított a finanszírozásuk. Jelenleg csak egy van készen, a torinói stadion. A római Stadio Olimpico még néhány változtatást igényel, míg a San Siro helyzete bonyolultabb.

Egy év telt el a rendezési jogok odaítélése óta, és nem sok előrelépés történt. Nem csak a tornához szükséges öt stadionról van szó, hiszen Olaszországnak a kisebb klubokra is költenie kell. Törökországban például 13 új stadiont építettek az elmúlt években, nem csak azokat, amelyek az Eb-nek adnak otthont.”

Az EB-t Olaszország egyedül akarta megrendezni, de végül pontosan a stadionok kérdése miatt Törökország is besegít szervezőként. Az olasz stadionok helyzetében kevés előrelépés látható, folyamatos a jogi és adminisztratív huzavona a városok és a klubok között, így évek óta húzódik az AS Roma által tervezett új stadion ügye a klubtulajdonosok minden törekvése ellenére. Legutóbb pedig a San Siro sorsa kapcsán újabb kérdőjelek merültek fel, mivel a Milan és az Inter hivatalosan is elutasította a stadionnak az átépítésére vonatkozó javaslatot, megjegyezve, hogy az túlságosan költséges és nehezen kivitelezhető lenne. Így most két út áll a klubok előtt, visszatérnek a saját stadionjuk építéséhez a városon kívül, vagy a 2019-es tervükhöz, amely szerint a parkolóban építenének egy új helyszínt, majd lebontanák a Stadio Meazzát.

„Angliában lebontották a Wembleyt, Brazíliában újjáépítették a Maracanát, ezek a futball templomai voltak. Tisztában vagyok vele, hogy az emberek szeretik a stadionokat, de nem szabad azt hinnünk, hogy ezek örökkévalók. A San Siro egy gyönyörű műemlék, de a két milánói klubnak saját modern stadionra van szüksége, amely friss bevételt biztosít.

Amikor Olaszországban bevezették a második csapatokat, tiltakozások voltak, mert az emberek attól tartottak, hogy ezek a csapatok majd kiszorítják a helyi klubokat. Most már rájöttek az emberek, hogy ez a koncepció működőképes lehet, ahogyan Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és más módon Angliában is évek óta működnek.” - zárta az interjút a pozitív példával az UEFA vezetője.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3418491460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása