Sarri: „Szívesen dolgoznék együtt a két Cristianóval”

sarri_ronaldo_pacsi.jpgA La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva a jelenleg pihenését töltő Maurizio Sarri visszatekintett eddigi pályafutására, és kifejtette, miért reméli, hogy minél hamarabb visszatérhet a kispadra.

„Sajnos labda nélkül is sokat dohányzom, túl sokat. Az új szezon kezdetével erősödött bennem a vágy, hogy részese legyek a futballnak, hogy visszatérjek a pályára. Remélem, hogy még január előtt visszatérhetek. Ez a helyzetektől, a kapott ajánlatoktól, a motivációktól függ. A telefonhíváson, amelyik kellően felvillanyoz majd.

Utolsó tánc? Nem beszélnék utolsó táncról! Továbbra is szeretnék edzősködni, és úgy gondolom, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy még tudok valamit adni. Igaz, hogy a fiatalok mostanában divatosak, de tavaly a három európai kupát az én korosztályom edzői nyerték: Carlo Ancelotti a Bajnokok Ligájában, Gian Piero Gasperini az Európa Ligában és José Luis Mendilibar a Konferencia Ligában, illetve Luis De la Fuente, az Európa-bajnok spanyolok edzője ugyanígy.

A Boca Juniors egy rendkívüli álom lenne, őrület, nem tudom, hogy megvalósítható-e. Néhány meccs a Bombonerában az páratlan élmény lenne.

Az Inter a favorit a scudetto tekintetében? Ez az első benyomás. De várom, hogyan alakul több csapat. Ott van még Thiago Motta és a Juventus, ami figyelemre érdemes. És Antonio Conte és a Napoli. A Milannak is lehet pozitív evolúciója, erős a csapat. Ugyanez vonatkozik a Romára is, amely új játékosokkal bővült.

Én a Milannál? Ebben a pillanatban helytelennek tűnik erről beszélni, tiszteletet kell mutatni. Paulo Fonseca jó edző és higgadt ember, személyesen is találkoztam vele: egy utazás elején van, és az a helyes, ha nyugodt marad. Nem akarok belemenni ezekbe a kérdésekbe.

Thiago Motta és a torinói forradalom, illetve az én próbálkozásom? Az én történetem és a mostani történet különböző filmek. Amikor megérkeztem, a Juventusnál nem voltak előfeltételei a kulturális forradalomnak. Ebben a pillanatban azonban úgy gondolom, hogy ezek adottak. Még az elején vagyunk, de villanásnyira látszik Thiago Motta akarata, hogy valami mást akar csinálni.

Cristiano Ronaldo vagy Cristiano Giuntoli? Ronaldo nálam a legjobb góllövő szezonját produkálta Olaszországban: 37 gól a bajnokságban és a kupákban. Cristiano Giuntolival nagyszerű dolgokat értünk el a Napolinál töltött 3 év alatt. Az ideális az lenne, ha a két Cristiano egyszerre lenne a csapatomban.

A legjobb centerem Gonzalo Higuaín volt. Amikor megérkeztem Nápolyba, ő el akart menni. Én 5 perc alatt meggyőztem őt. Azt mondtam neki, hogy az általam javasolt futballal lavinaszerűen érkeznek majd a gólok. Attól kezdve, amikor vitatkoztam vele, mindig azt mondtam: Gonzalo, egyezzünk meg most, három nap múlva úgyis egyet fogsz érteni velem. Gonzalo Higuaín száz százalékban az én ideális középcsatárom, de bármelyik edzőnek az lenne. Ő abszolút csúcsot jelentett.

Cristiano Giuntoli biztos sikeres lesz, nem tudom, hogy milyen ütemben. De nyerni fog a Juvéval is. Ő egy olyan igazgató, aki gyorsan megérti az edzője számára ideális játékosok elképzeléseit és tulajdonságait. Ezen kívül pedig óriási bátorsággal rendelkezik, amit átad a csapatnak és a stábnak. Rendkívül tisztelem Cristianót, és biztos vagyok benne, hogy megvoltak az okai arra, hogy ilyen éles fordulatot tegyen.

A bajnoki cím a karrierem csúcsa? Nem nagyon foglalkozok az emlékekkel, persze a trófea másolatát a szobában tartom a pályafutásom és minden kategória emléktárgyaival és zászlóival együtt. Nem állok meg, hogy megnézzem a Scudettót, simán elmegyek mellette. Jellemzően a győzelem zavarba hoz, Buffon egyszer valami hasonlót mondott nekem. A bajnoki cím a Juvéval a karrierem csúcsa? Az emberek azt hiszik, hogy a győzelem jelent mindent. Számomra is fontos, de az út még fontosabb. És csodálatos utakat tettem már meg diadal nélkül is.

Megbántam-e a távozást a Laziótól? Nem. Számomra ez a belső és személyes törékenység pillanata volt. Voltak helyzetek, amelyek nem tetszettek. Azokban az esetekben: vagy megújítod az edző szerződését vagy kirúgod. Vagy az edző lemond. És én utóbbit léptem meg. Ciro Immobile, Luis Alberto és Felipe Anderson távozása? Nem lepett meg, benne volt a levegőben, hogy az adott ciklus véget ért.

Wojciech Szczęsny 34 évesen visszavonult, Adrien Rabiot pedig szabadon igazolható? Tek választása megdöbbentett. Adrien még nem mutatta meg minden potenciálját, edzésen szuper volt. Ha szeptemberben továbbra sincs csapata, az nem azért van, mert senkinek sem kell: biztosan várakozik.

Kikkel dolgoznék? Mondok két olaszt: Domenico Berardi és Sandro Tonali. Ahhoz, hogy egy csapatnak lelke legyen, a saját hazájából származó játékosokból álló tömbnek kell lennie. Örülök, hogy Olaszország Luciano Spalletti vezetésével győzött Franciaország ellen, talán egy új ciklus kezdődött. Valószínűleg kifulladva érkeztünk az Európa-bajnokságra, aki focizik, az tudja: ilyenkor mindenki hibás és senki sem. Jó látni Buffont a válogatottnál: a Juventusnál rengeteget segített nekem.

Massimiliano Allegri szerint a futball egyszerű, míg Luciano Spalletti ezzel nem ért egyet? Ahogy Johan Cruyff mondta, nem Maurizio Sarri, a futball egyszerű lenne, de egy csapatot egyszerű futballra bírni a legnehezebb dolog a világon.

Bocsánatkérés a múlt hibáiért? Christian Maggiótól kérnék bocsánatot. Személyesen már megtörtént, amikor néhány hónappal ezelőtt Covercianóban újra találkoztunk. Az utolsó meccsem a Napolinál egybeesett az ő búcsújával: a 91 pont megszerzésének vágyától elragadtatva nem engedtem, hogy beálljon a kispadról. Rossz döntés volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7718490061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thuglife! 2024.09.12. 11:23:46

Jó volt ezeket olvasni köszi!

gomorra21 2024.09.12. 11:52:01

A Bagós. Érdekes színfoltja volt a 10-es évek calciojának. Viszonylag rövid fellángolás volt az övé, főleg, ha még hivatkozik is Ancelottira, mint a korosztályára.
Na én az ő nyilatkozatait amúgy mindig bírtam. Egyenes, nem beszél mellé.

alexGicamo 2024.09.12. 12:34:45

Érdekes gondolatok !
Nem voltam tőle elragadtatva, amíg a kispafunkon volt, de vannak jó meglátásai .

steven.h 2024.09.12. 12:45:19

@gomorra21: Ő azért jóval később kezdett edzősködni mint Ancellotti. Ő bankár volt nagyon sokáig, pontosan nem tudom meddig, szóval nem összehasonlítható ilyen szempontból, csak abból hogy egy idősek kb.

Rocky80 2024.09.12. 13:37:13

Köszönjük az interjút, tisztelet és köszönet a bajnoki címért. Szeretném még őt edzőként látni, akár nagycsapatnál is.

gomorra21 2024.09.12. 14:21:34

@steven.h: persze, jóval később kezdett el edzősködni, mint Ancelotti, tehát jóval később jött a siker is, ellenben korábban indult el a lejtmenet. Örülnék, ha még egy kicsit visszakapaszkodna, de nem annyira hiszem, hogy fog. (A Milan pad mondjuk érdekes lenne neki.)

rabsic02 2024.09.12. 17:07:50

Én is bírtam az öreget. Igazi kivétel volt, komoly futball múlt nélkül. Megnyerte a Scudettot egy nehézkes időszakban. Respect!

venember83 2024.09.12. 18:07:48

@rabsic02: csúcsra járatott Dybalával és CR-rel!

Shyr Kahn 2024.09.12. 18:19:09

En meltatlannak ereztem es erzem a mai napig, hogy csupan egy evet kapot nalunk. Egyenes, oszinte ember volt, aki a bagotol is kepes volt megszabadulni, amikor nalunk volt.

Zizou_empereur 2024.09.12. 21:09:29

Ő szállította nekünk az utolsó scudettot. És a játék sem volt annyira nézhetetlen. Ha kapott volna a második évben egy kreatív középpályást, lehet hogy jobban jártunk volna. De inkább kirúgták. Láttuk mi jött utána.

Rikster91 2024.09.12. 22:27:13

Allegri nyilatkozataival ellentétben kifejezetten szerettem olvasni az öregét. Sajnálom én is, hogy mindössze egy évet kapott szerintem tudott volna jobb focival hasonló eredményeket elérni, nem mellesleg a tizedik Scudettot begyűjteni.

Köszönöm, hogy ezt a cikket megosztottátok a blogon.

Juvino 2024.09.12. 23:20:49

Sajna mi nem az ő csapata voltunk, kivancsi lettem volna,h mit er el, ha marad es igazolunk neki.

gomorra21 2024.09.12. 23:31:59

@Zizou_empereur: igen, bár szerintem ő túl nagy ugrás volt Allegrihez, és a meglévő csapathoz képest. A Motta projektet amiatt éreztem már ötlet szintjén is életképesebbnek, mert a stabil védekezés központi elem. Sarrinál meg túlságosan a támadásépítés mindennek az alapja.

DelPiero2 2024.09.12. 23:37:31

@Zizou_empereur: Meg Mandzut kirúgatta, én ezért haragszom rá.

gomorra21 2024.09.13. 09:28:43

@DelPiero2: Sarri szerződtetése előtt ezt nyilván húszszor végignyálazták a vezetőségben, hogy Sarri kiket akar megtartani, kiket akar elküldeni, nem érhette őket váratlanul, hogy a Bagós nem akar Mandzukiccsal együtt dolgozni. Én emiatt nem tudok Sarrira haragudni. Kérdés inkább, hogy a vezetőség miért nem érezte Mandzukicsot fontosabb annál, hogy egy nem biztos, hogy Juve kompatibilis edzőért eldobjuk, és ha viszont annyira fontos volt Sarri, hogy Mandzukicsot beáldozták érte, akkor egy scudettóval miért menesztették.
Micsoda káosz volt ez az időszak..

Ethan Hunt 2024.09.13. 19:56:14

Istenem, de sokat védtem az Öreget a neten... Jön nekem egy jó szivarral! :)
Korábban is kedveltem már, abszolút nem érdekelt, hogy honnan jön, csak az, hogy azt a focit nálunk is megcsinálja még jobb játékosokkal!
Az első sajtótájékoztatóján nagyon szerény volt és nagyon világos elképzelései voltak mit akar és bocsánatot kért még a mutogatásért is. (Habár szinte biztos, hogy teljesen jogos volt tőle az a reakció is a szurkolóink provokálására, akik nyilván nem azért mentek oda a Napoli csapatbuszához, hogy 'Grande Sarri' kiáltásokkal üdvözöljék...)

Ha létezik totális ellenszél meg ellenséges média, meg nehezített körülmények az az ő szezonjában volt és nem Allegriében...

Az elnök kezdettől fogva ellene volt; habár nem voltunk soha a bajnokságban a 2.helynél rosszabb helyen, mégis 3-4 hetente válságvacsorára kellett járnia a vezetőséggel, az ő vezetésével produkáltuk minden idők legjobb csoportkörét: 5 gy, 1 d, 0 v-gel, egy nem is gyenge csoportban, aztán a Lyon ellen balszerencsével estünk ki, idegenben lett góllal, végig egykapuzva a visszavágón... De előtte 2 fordulóval a vége előtt megnyertük vele a bajnokságot és az Olasz Kupát is csak 11-esekkel veszítettük el a döntőben. Megoldotta azt is, hogy Ronaldo és Dybala ne egymás kárára, hanem egymás hasznára játsszon, amit Allegri nem tudott...

Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a Juventussal megnyert Scudetto lesz a legnagyobb hazai eredménye a karrierjében, nagyon örülök, hogy ezt velünk érhette el és sajnálom, hogy nem kezdhette el a következő évet olyan játékosokkal, akik alkalmasabbak lettek volna az ő focijához...

A legjobbakat, Sarri papi!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása