Weston McKennie jövője az egyik téma az elmúlt hetekben, miután az Aston Villa visszacsábítaná a játékost a Premier League-be, de a pletykák szerint a játékos nincs elragadtatva a lehetőségtől, miközben a Juventus szabadulna a 2025 nyarán lejáró szerződésű labdarúgótól, aki a The Athletic számára beszélt a helyzetéről.
„A Leedsnél töltött időszak volt az egyik legrosszabb időszakom, ha nem a legrosszabb időszak a karrieremben. Mindig a pozitívumokat nézem, hiszen a Juventusnál voltam, hétről hétre bizonyíthattam a pályán, és talán kicsit elkényelmesedtem, megelégedtem a helyzettel annak tudatában, hogy hétvégén játszani fogok. A Leedshez igazoltam, és figyelembe véve a teljesítményt, amit ott nyújtottam, és amik ott történtek, például négy edzőnk volt öt hónap alatt, egyszerűen semmi nem ment a tervek vagy az elképzeléseim szerint.
Amikor a klubhoz érkeztem, úgy voltam vele, hogy jól akarok teljesíteni, adott mutatók elérése volt a célom, és segíteni a csapatot a kiesés elkerülésében, s aztán talán bejelentkezik értem egy másik Premier League-beli klub, a legjobb ötből, látják a teljesítményem és kivásárolnak.
Minden tisztelettel a Leeds-zel és a szurkolóikkal szemben, de imádom a Bajnokok Ligáját, imádok a legmagasabb szinten futballozni. A Leeds olyan hely volt, amit az új tapasztalatok miatt akartam kipróbálni, amit a Premier League jelentett. Nincs jobb hely megmutatni magad a Premier League csapatai számára, mint a Premier League-ben való futballal.
A futball világa azonban olykor könyörtelen. Az emberek nyilvánvalóan nem tudják, hogy min megy keresztül lelkileg egy futballista, és nem tudják, milyen stressznek teszik ki magukat a játékosok a teljesítmény érdekében, hiszen nem arról van szó, hogy mi rosszul akarunk teljesíteni. Szó sincs arról, hogy mi meccseket akarunk elveszíteni. Olykor ugyanakkor vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, és ez fájdalmat okoz.
Az egyetlen alkalom volt a világbajnokságról való kiesésen kívül, amikor sírtam, amikor a Leedsnél a szezon utolsó meccse után hivatalossá vált a kiesésünk. Utálok veszíteni, és úgy éreztem, hogy egyáltalán nem feleltem meg az elvárásoknak, amit az emberek támasztottak irányomban, amikor a Leedshez igazoltam.
Az angliai élet? Szerencsére velem volt a szakácsom, Patrick Contorno, aki Olaszországban is velem dolgozik, s Angliában élt, illetve velem volt az asszisztensem, Charles is. Ha Angliában rossz hangulatban van az ember, nehezen tud ezzel megküzdeni, mert nagyon rossz általában az időjárás. Esős és sötét az időjárás, ami meghatározza az ember hangulatát, s nehéz, ha az ember már eleve szomorú. Ezek a srácok velem voltak, és sokat segítettek nekem. Ha egyedül lettem volna, akkor bizonyosan teljes depresszióba estem volna, mert egyáltalán nem hoztam azt a teljesítményt, amit vártam, és nagyon kritikus vagyok magammal szemben.
A visszatérés Olaszországba? Tudtam, hogy komoly kihívás lesz számomra, de nem gondoltam, hogy éppen ennyire. Nem volt helyem az öltözőben, nem volt szobám a hotelben, nem volt parkolóhelyem. Az akadémiai srácok öltözőjét használtam, miközben a felnőttek öltözőjében olyanoknak volt szekrényük, akik soha nem játszottak a Juventusnál, mert folyamatosan kölcsönben voltak. S azt kérdeztem magamtól, hogy csak hat hónapra távoztam, s visszatérésemkor így bánnak velem? Még a mezszámomat sem kaptam meg, bár senki nem használta éppen. Mindezt látva megfogalmazódott bennem, hogy majd a pályán megmutatom, ki vagyok.
Nem vagyok olyan személy, aki problémás, nem generálom a problémákat, nem szeretem a kényelmetlen helyzeteket, nem szeretem a drámát. Arra törekszem, hogy a futballom, a tevékenységem és munkamorálom mutassa meg, ki vagyok, mert ebben a helyzetben érzem azt, hogy kihozom a legjobbat magamból.
A Leedsnél töltött időszak visszahozott a földre. A legkényelmesebben és a legőszintébbnek akkor érzem magam, amikor lehajtom a fejem és dolgozok. Így érem el a legnagyobb sikereimet. A Schalkét 2020-ban elhagytam, és a Juventushoz igazoltam, ahl senki nem ismert. Mindenki kételkedett bennem. Túl nagy klub ez nekem. Nem fogok lehetőséget kapni. De nézzenek meg most. Három és fél év elteltével 100-nál is több meccset játszottam a Juventusnál, és a meccsek jelentős részét lejátszottam. Akkor érzem magam jól, amikor falhoz állítanak és mindenki kételkedik bennem. Így lettem az a játékos, aki vagyok.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MarcoT 2024.06.21. 08:31:57
Rikster91 2024.06.21. 08:56:22
Neki nem kis önértékelési problémái vannak. Azzal, hogy játszhatott 100 meccset kb minden idők egyik leggyengébb Juventusaban attól mèg ő nem lett hirtelen világklasszis. Kicsit visszább kellene venni, mert a Villa pont az a szint, ahova ő való lenne tudását tekintve.
venember83 2024.06.21. 09:02:04
„A Juventus alapembereiről beszélsz, a világ egyik legsikeresebb klubjának alapembereiről. Hogyne helyeznék magukat a lehető legmagasabb polcra? Az, hogy az elmúlt három évben alig sikerült valamit összehozni, az egyértelműen a klub és az edző hibája, arról ők nem tehetnek. Nem ők hozták a klubhoz CR-t, nem ők indították az ESL-t, nem ők okozták a koronavírus-járványt, nem ők szerződtették Paraticit vagy éppen Nedvedet. Vagy Sarrit. Vagy Pirlót. Sőt, nem is ők hozták vissza a minden baj okozója egykori sikerkovácsot, aki az elmúlt években csak rövid időszakokban tudta megtalálni a hangot a kerettel. Arrivabene kinevezéséről és ámokfutásáról sem ők tehetnek. Kifelejtettem valamit vagy valakit, amit okolni szokás? A lényeg, hogy ők qrva jó játékosok, igazi bajnokok, akiket meg kell becsülni, s akik nem fognak eligazolni A JUVENTUSTÓL valami alsóbb rendű klubhoz apróért. TISZTELETET A JÁTÉKOSOKNAK, a büdösúristenit!”
Amúgy nem kicsit meglepett a srác nyilatkozata, azért is hoztam le hajnalban.
Gaben Smith 2024.06.21. 09:09:12
Ezert sem mindegy ki a sportigazgato ,mert azert aki vagja a szakmat leul ezzel a sraccal beszelgetni es 15 perc mulva felall majd elsetal…Paratici meg leigazolja…ugyanez Arthur,Rabiot,Ramsey stb a csapat gerince nem bizonyitott mentalis csocselek es ezek fussanak az aranyert…
gomorra21 2024.06.21. 10:04:04
Rocky80 2024.06.21. 11:30:37
A f*szom se vágyna vissza Angliába ahol már egyszer megégettem magam! Nálunk meg egy noname játékosból olyanná kovácsolta magát aki felkerült a térképre, megdolgozott a fizetéséért és vannak nála érdemtelenül többet keresők, mégis tőle akarunk megszabadulni, meg neki nem akarunk fizetést emelni...
Mindenki itt a nagy, meg dicső Juventust emlegeti, meg ki ő, hogy így beszél; közben a nagy Juventus már a múlt, ez a srác jelenlegi helyzetünkben nekünk erősítés, és a régi Juventusnál is nyugodt szívvel bíznék benne és lenne kispados.
Szóval gyerünk Kenny, ne hagyd magad, köszönöm az eddigieket és szorítok érted! :-)
venember83 2024.06.21. 11:40:50
sleepy8 2024.06.21. 11:43:28
Mondjuk ahogy látjuk, Ő kicsit többet gondol magáról, szóval lehet ez is inkább hiba volt a Mister részéről. :D
DelPiero2 2024.06.21. 11:53:35
delpi0823 2024.06.21. 12:07:06
letepem 2024.06.21. 13:30:20
Viszont ez megint egy Juventushoz méltó ergonómia-teremtés lenne:
"_Tudtam, hogy komoly kihívás lesz számomra, de nem gondoltam, hogy éppen ennyire. Nem volt helyem az öltözőben, nem volt szobám a hotelben, nem volt parkolóhelyem. Az akadémiai srácok öltözőjét használtam, miközben a felnőttek öltözőjében olyanoknak volt szekrényük, akik soha nem játszottak a Juventusnál, mert folyamatosan kölcsönben voltak. S azt kérdeztem magamtól, hogy csak hat hónapra távoztam, s visszatérésemkor így bánnak velem?_"
Talán megengedhetett volna egy szekrényt a Juve is egy érkező játékosnak....
Kezd néha tényleg elgondolkoztatni, hogy mivel jobb a Juve a többinél... család... aha lásd fentebb.
Lanzafame 2024.06.21. 14:33:03
Rikoo 2024.06.21. 15:22:57
Mondjuk sokatmondó, amikor a Juventusról beszél. Nekem továbbra is qrva nagy problémáim vannak a klub vezetésével.
Ha jó szerződéseket kötnének, akkor nem lenne ellenségeskedés, háborúzás a játékosokkal és trükközgetés a pályán kívül.
Hála Istennek, hogy végre elhúzott Paratici, Arrivabene és Cherubini is. Bár ez a Scanavino féle újságíró vonal sem jobb...
Shyr Kahn 2024.06.21. 15:35:59
Oszinte nyilatkozat. Az oltozoi dologrol es a csaladrol mindig Ancelotti konyve jut eszembe, ahol a Juve-t nagyvallalatnak nevezte Moggi idejeben es a Milan-t csaladnak. Konkulziokent azt irta, hogy neki a csaladias legkor fontos volt a Milannal, mig a Juvenal a nagyvallalti (illetve a szurkoloi rossz hangulat) eppen ellenkezoleg. Ez mondjuk a 2000 korulre vonatkozo velemeny volt. Azota elment Moggi, formalodott uj vezetoseg (nem is egyszer), de a kerdes lehet meg mindig a regi annak ellenere, hogy Chiellini idejeben sokat hallottunk a Juvenal tapasztalhato csaladias legkorrol.
Nem tudom kinek van azota igaza, de Kennie szemszoget nezve, tenykeg kerdeses, hogy valoban csaladda valtunk e mostansag, vagy maradt a nagyvallalati feeling a klubnal.
Az ilyen "aprosagok", mint az oltozo minden Juve A jatekosnak jut-e vagy sem, fontos. Vagy az, hogy mikent bocsatunk el jatekosokat es edzoket. Del Piero, Marchisio, Dybala vagy eppen a nagyon megoszto Bonucci es Allegri elbocsatasa sem volt zokkenomentes, csaladiasnak mondhato.
McKennie (annak ellenere, hogy a BLM-es, komcsis mutljaval villogva erkezett) szereny gyerek volt es a palyan nem is dolgozott feltetlenul rosszul a visszaterte utan. Mar nem rohangalt "csirkekent", hanem erettebb, taktikusabb jatekot mutatott, amivel a csapat is elorebb volt esetenkent. Ahogyan irta: O nem hisztizett, hanem dolgozott. Most, hogy tovabb akartuk passzolni a kodos albionba (ahova en se szivesen mennek), kifakadt kicsit es probalta arnyalni a dolgokat, mesleni kicsit az O nezopontjabol. Ertheto es erdemes azert kicsit a sorok koze is nezni.
Gondoljatok bele, penz ide, vagy oda a klubok tobbsege kereskedik a jatekosokkal es ide-oda probalja meg ertekesiteni oket, rendszerint hatterbe szoritva a jatekos akaratat. Csak legyen mar neki nem? Mi sem szivesen mennenk olyan helyekre, ahol bar penz van, de garantaltan rosszul ereznenk magunkat.
Ugyanez igaz Calafiori eseteben is. O a Juveba jonne, de a Bologna jelenleg nem igen foglalkozik ezzel a szemponttal, mert az alatalunk kinalt osszeg alacsonyabb, mint amit egy PL klub nyujtana.
Rocky80 2024.06.21. 16:15:59
Megy a nagy szöveg meg a marketing a klub részéről és nincs mögötte semmi.
SuperTrezi 2024.06.21. 16:20:47
Juvino 2024.06.21. 18:23:33
Donald Sutherlandot nagyon sajnalom, volt szerencsem tobbszor is talalkozni vele, sok filmjet lattam es eleg sokat szeretek is. R.I.P.
Del Pybala 2024.06.21. 20:22:40
Juvino 2024.06.22. 02:21:26
gomorra21 2024.06.22. 13:31:13
2-3 év van közöttük, Barrenechea 22 éves, és a bajnokságból kiesett kiscsapat játékosa, szerintem túl van itt a blogon lőve. Mennyire bírja az argentin a nagy csapat nyomását? Nem tudjuk. Amit a Frosinone játszott, az kb.a Juve ellentéte.
Fejlődni pedig nem pont a cserepadon tud egy játékos.
Én a Soulé körüli hype-ot is óvatosan kezelem. Egyesek már a Juve kezdőben látták pár hónapnyi csillogás után.
McKennie ebben az évben bizonyította, hogy végülis elbírja a Juve mez súlyát. Sok nagyon gyenge teljesítmény volt a játékosoktól, ő a kevés kivétel közé tartozik. Ha csak a játékerőt nézzük, biztos, hogy az egyébként sokoldalú McKenniet látnám szívesebben a padon, mint a teljesen lutri Barrenecheát.
Egyébként is gyanús, amikor egy védekező játékos szedi a szemöldökét XD
Rocky80 2024.06.22. 14:04:58
Február óta egyébként romlott a teljesítménye, kb akkor derült ki hogy Allegrinek lecsó; szerintem ő is tudta hogy akkor neki is reszeltek, vagy csak annyira szerette, nem tudom. Amúgy igaza is lett, mész cserealapnak Angliába egy korrekt szezon után, most őszintén, ki örülne ennek?!
delpi0823 2024.06.22. 14:17:29
gomorra21 2024.06.22. 14:26:59
Hát, szerintem nem azért romlott a teljesítménye, mert veszélybe került az edző állása, hanem azért, mert demoralizáló belülről megélni, hogy nem működik a játék, és az edzőnek nincsen semmiféle ötlete, megoldása.
venember83 2024.06.22. 15:10:19
Locatellinek stabil, megbízható referenciapontnak kellett lennie, ha esik, ha fúj, állnia kellett adott pontban, bírnia kellett a strapát. Szóval hasonlóak voltak a követelmények, mint az említett szerv esetén, s a szolgálaton túl nem sok kreativitást vártak el tőle. Mármint Manueltől.
gomorra21 2024.06.22. 15:38:43
Költői hasonlat;)
venember83 2024.06.22. 18:10:36
Rocky80 2024.06.22. 18:22:47
Komoly nóta volt az akkoriban, még gyerek voltam... Mondjuk más nem is nagyon volt! :D
Volt a film is Sylvia Kristellel, emlékszel? Mekkora szó volt egy erotikus film akkoriban!
"Szerette őt, a trópusi nap..." :D