Az EB után érkezhet Di Lorenzo, Adžić a felnőttekkel készülhet

rabiot_adrien_allegri_bucsu.jpgA Juventus egy ideje szerződéshosszabbítással próbálkozik Adrien Rabiot ügyében, és Romeo Agresti értesülései szerint az olasz adókedvezmény segítheti a Juventust egy júliusi hosszabbítás esetén is, ám több forrás szerint mindeddig nem érkezett válasz a francia játékostól. Daniele Longo arról számolt be, hogy a Juventus nem fog az EB végéig várni a válaszra, mivel vannak alternatívák a francia középpályás helyett. Adrien Rabiot nemrégiben pár szóban beszélt a Juventusról, ám a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában nem kötelezte el magát a maradás vagy távozás mellett: „Az volt az elképzelés, hogy a jövőmet az EB előtt körvonalazzuk, de kevés idő volt a szezon végén, és korán elhagytam Torinót. A válogatott keretben pedig a célkitűzéseinkre akarok koncentrálni, és minden egyebet a háttérbe szorítok. Vannak emberek, akik segítenek ebben, és nekem dolgoznak. A jövőmet illetően egyelőre megtartanám magamnak a gondolataim, de azt kijelenthetem, hogy nem aggódok a jövőm miatt.

Thiago Motta kivételes edző, aki nagyszerű dolgokat mutatott Olaszországban. Jól ismerem őt, hiszen négy vagy öt évig játszottam vele a PSG-nél, de az érkezése nem döntő tényező számomra. Ő saját karrierjét építi, míg nekem is megvan a karrierem, a többit majd meglátjuk. Amit mutatott az elmúlt időszakban, különösen amit a Bolognával elért játék és munka tekintetében azt mondatja velem, hogy ő kiváló döntés a Juventus számára.”

Nicolò Schira értesülései szerint a tárgyalások a Juventus és a Napoli között Giovanni Di Lorenzo ügyében gyors léptekkel haladnak, pár héten belül megegyezés várható, feltehetően az EB vége környékén. A játékos akarata egyértelmű, mindenképpen távozni szeretne, és szívesen segítene a Juventus újjáépítésében és top csapattá emelkedésében, tvoábbá szívesen dolgozna Giuseppe Pompilio és Cristiano Giuntoli vezetése alatt, akiket nagyon tisztel. A pletykák szerint Thiago Motta az egyik mozgatórugója a játékos szerződtetésének, mivel az egykori olasz válogatott nagyra értékeli a játékos kvalitásait. Az ügylet a következő 15-20 napban bizonyosan nem fog lezárulni a játékos EB-szereplése miatt, a játékos értékét egyébként a Napoli 20-25 millió euróra taksálja.

A La Gazzetta dello Sport cikke szerint a Juventus 2006-os születésű reménysége, Vasilije Adžić a felnőtt kerettel tart a nyári felkészülésen, miután az egyesek által montenegrói Bellinghamnek titulált játékost nagyra értékeli Cristiano Giuntoli. A számos elismerő szóval illetett játékos feltehetően a Next Gen keretében tölti majd az évet, miután az elmúlt szezonban a Budućnost Podgorica stabil kezdője volt, 41 meccset játszott, amelyeken 8 gólt és 4 gólpasszt jegyzett a leginkább támadó középpályásként bevethető futballista. Cristiano Giuntoli viszont azon a véleményen van, hogy a futballista képes a felnőttekkel készülni, s akár már a következő évben pályára léphet pár meccsen a felnőttek között.

A Tuttosport írt Filip Kostić helyzetéről is, aki a térdsérülése ellenére közel áll a távozáshoz. A lap szerint Cristiano Giuntoli a futballista értékesítését készíti elő, a legvalószínűbb opciót pedig két török klub jelenti, a Galatasaray és a Fenerbahce, viszont a Premier League-ben szereplő Crystal Palace is figyelemmel követi a futballista helyzetét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4418431537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2024.06.20. 07:35:13

Nem tudom ki ,hogy latja ,de egy végtelen tiszteletlen,beképzelt f..sz ez a rabió.
Másodszorra játszva ezt el.
A napnál is világosabb, hogy egy jobb ajánlatra vár ,ezért húzza az időt.
Viszont most sem lesz jobb ajánlata.
Az is érdekes ,hogy tavaly es idén is lejáró szerződés ellenére egy nivósabb klub se lat benne fantáziát.
Szerintem a juventus identitásával összeegyeztethetetlen az egész elengednem a fenebe.

steven.h 2024.06.20. 08:09:03

@Gaben Smith: Teljesen igazad van és még CSk-t is csináltunk belőle....

SuperTrezi 2024.06.20. 09:01:04

Ezt újabban minden nyáron eljátssza ez a majom. Véletlenül se jelentene ki semmit, mert annyira csak a pénz számít neki. Ősztől is azt a csapatot "szereti majd", aki többet tejel neki. Addig meg csak ez a ködösítés. Utálatos hozzáállás a Klubhoz.

west30 2024.06.20. 09:39:22

@Gaben Smith: Szamomra oriasi csalodas,hogy meg mindig vele foglalkozunk.

peti78 2024.06.20. 10:06:28

Sztem mennie kéne
Ha motta 4231 et akar ott nincs helye
És ha fifázunk a 3 greenwood yilidiz chiesa az 1 vlaho sztem

Dzsákkeríni 2024.06.20. 10:11:37

Takarodjon innen, senkinek nem fog hiányozni!
Amúgy én olyat is olvastam valahol Adziccsal kapcsolatban, hogy Motta is meg akarja nézni, már januárban kölcsönözni akarták Bolognában, de mi úgy igazolhattuk le picit jobb anyagi feltételek mellett, ha év végéig a klubjánál maradhat, ezért nem került télen olasz földre. Javítsatok ki, ha rosszul emlékszem!

Juventina7 2024.06.20. 10:15:14

Friss pletyka, hogy a Real Madrid fontolóra vette a leigazolását Kroos elmenetelével.

venember83 2024.06.20. 10:15:19

@SuperTrezi: a klub kellene visszavonja az ajánlatot, vagy éppen válaszadási határidőt szabjon. De nem teszik, ami egyértelmű hiba. Jó, hogy Del Piero távozásáról lehetett beszélni már ősszel, de egy ilyen profival folyamatosan megy az egyezkedés. Gerincet kellene növesszen a vezetőség is.

GabeTR 2024.06.20. 11:06:38

Semmi gond, az ajánlat minden héten 1M euróval csökken, kedves mama.

delpi0823 2024.06.20. 11:49:37

Remeljuk nem hosszabbit,mert elvileg az alternativak a helyere Kephren Thuram vagy Yossuf Fofana.Rabiot meg mehet szepen amerre lat,eleg volt mar ebbol a parodiabol,meg mi konyorgunk azert hogy hosszabbitson,hat a pofam leszakad.

Leram7 2024.06.20. 12:32:34

@delpi0823: Én nem szívesen látok a csapatban afrikaiakat és dél amerikaikat sem, bár ők egy fokkal jobbak.

Olyan játékosokat kell hozni, akikkel 4-5-6 évre lehet tervezni. Az afrikai (még, ha bagettföldi állampolgár is) nem ilyen, ő fog elmenni egyből a PL-be és az arabokhoz pénzért.

Amit Rabiot csinál az nem túl szimpatikus, de sajnos Chiesa és McKennie is ezt fogja csinálni és következő pedig lehet Vlahovic lesz.

Ha nem hosszabbít Rabiot nem szabad vándormadarat hozni a helyére. Jó lenne évről évre építkezni. Én ezt egy erős olasz maggal látom és kiegészítve 3-4 légióssal és értelmes fiatalokkal.

Zamboni nem egy tészta 2024.06.20. 12:43:03

2 lába van, szóval simán hasonlít Bellinghamre, megáll a jelző

venember83 2024.06.20. 12:58:36

@Zamboni nem egy tészta: vicces, hogy anno De Bruyne volt, de most már Bellingham. :)

GabeTR 2024.06.20. 13:37:12

@venember83: Az öregek még emlékeznek a Kárpátok Maradonájára és a Hortobágy Gepárdjára is

alexGicamo 2024.06.20. 16:32:53

@Gaben Smith: Úgy is van !
Én is utálom ! Felháborító , hogy mióta packázik velünk és már nem először !
Remélem, Gintonik őt is elintézi : lófej vagy bármi egyéb , ami eszébe jut ! Nekem mindegy , csak takarózzon innen !

JuveMI 2024.06.20. 17:00:35

@GabeTR: Na és ott volt még a "Duna menti Manchini"...

MGB75 2024.06.20. 17:10:01

Rábiót sosem szerettem. Egy pénzéhes zsoldos az anyjával együtt. A jövőjét illetően a gondolatai a csapatra is tartoznak! Nagyon is!

Juvino 2024.06.20. 19:50:30

Dobbenet ez a pali! Igazi szarrago, szarhazi, gizda gyoker. Csak tudnam,h mi a f@szomra...megerdemelne,h beintsunk neki es vmi joval gyengebb csapat igazolja csak le, joval kevesebb loveert!

Juvino 2024.06.20. 20:15:26

@Juvino: Ja...mindezt nyilvan egy nagyon gyenge francia eb szereplessel es kiesessel:)

Ethan Hunt 2024.06.20. 20:31:51

Az a baj, hogy a klub kiszolgáltatott helyzetben van. Az észszerűség jelenleg azt diktálná, hogy egyezzünk meg valahogy vele a hosszabbításról, mert ha ingyen távozik, felszabadul ugyan egy komoly összeg a fizetése bruttójával, viszont akkor az ő helyére is kénytelenek lennénk pénzért szerződtetni valakit. Márpedig éppen készpénz tekintetében állunk a legrosszabbul, sőt azzal, hogy McKennie helyett Barrenechea megy az Aston Villába, még egy kicsivel rosszabb helyzetben vagyunk, hiszen Enzo más játékosért való csereüzletben is felhasználható lett volna, míg McKennieért még egy jó szezonja után sem érdeklődött senki a Villán kívül...

Szóval azért kár elengedni Rabiot-t ingyen bosszúból, hogy aztán a kényszerű pótlása miatt, egy másik célpontunkról lemondani kényszerüljünk készpénz híján vagy cserealap híján, hiszen nagyon kevés nélkülözhető, de azért vonzó játékossal rendelkezünk...

Rikoo 2024.06.20. 20:36:58

@Juventina7: Igen. Olasz, francia és spanyol sajtóban is pletykálják, hogy Kroos visszavonulásával és Ceballos eligazolásával Rabiot ingyen nekik tökéletes lenne a Real Madridnak.
Majd meglátjuk.

Juvebest 2024.06.20. 21:20:05

@Rikoo: Remélem igaz a pletyka és Adrienn a Blancokat is lekabátolja anyagilag, velünk ezt teszi évek óta.

FeriGjuve 2024.06.21. 06:27:29

Pont ő kellene ide....akit éppen minden párharcban megettek a spanyolok a tegnapi meccsen....

venember83 2024.06.21. 07:17:18

@FeriGjuve: a Juve jövőre is Olaszországban akar bizonyítani, ahol nem spanyolok az ellenfelek. :)

FeriGjuve 2024.06.21. 07:21:26

@venember83: Olaszországban sem sikerült. :D

venember83 2024.06.21. 07:54:55

@FeriGjuve: majd jövőre minden jobb lesz. Jó ideje így megyünk neki már tavasszal a következő szezonnak, nem?

FeriGjuve 2024.06.21. 08:05:29

@venember83: Sajnos igen és nem tudom,eljön-e egyáltalán az a fordulópont,amire várunk...

alexGicamo 2024.06.21. 15:33:39

@FeriGjuve: Türelem, Mottát , ja nem ! Rózsát terem . :-D

FeriGjuve 2024.06.21. 15:37:50

@alexGicamo: Bízzunk,mást nem tehetünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása