HIVATALOS: Pompilio is csatlakozott Giuntoli stábjához

pompilio_giuseppe_bejelentes_j_logoval.jpgNicolò Schira már tavasszal írt arról, hogy Giuseppe Pompilio várhatóan csatlakozni fog Cristiano Giuntoli csapatához. A jól értesült újságíró beszámolt a Napoli fő játékosmegfigyelője 2024 nyarán lejáró szerződéséről, és arról, hogy a szakember egykori főnökéhez fog csatlakozni, ám egyelőre még nem a játékosmegfigyelők igazgatójaként. A Juventustól 2023 őszén távozott a játékosmegfigyelők vezetője, Matteo Tognozzi, ám Giuseppe Pompilio inkább Cristiano Giuntoli jobbkezeként fogja segíteni a klubot. A két szakember igencsak összeszokott párost alkot, hiszen már a Carpinál is együtt dolgoztak.

Giovanni Albanese már reggel beszámolt a szakember szerződésének leadásáról, és az újságíró megerősítette, hogy Giuseppe Pompilio megkezdheti munkáját a Juventusnál, és új ciklust indíthat a páros.

A délutáni órákban a Juventus is bejelentette a szakember érkezését, pontos beosztásáról viszont a klub nem adott hírt, csupán arról számolt be a Juventus a közösségi médiában, hogy a szakember Cristiano Giuntolival közeli együttműködésben fog tevékenykedni.

A Cosenzából származó Giuseppe Pompilio az Alma Juventus Fano berkeiben kezdte karrierjét még 2007-ben, de karrierje a Carpinál indult be igazán Cristiano Giuntoli munkatársaként, s együtt sikerült feljuttatniuk a Carpit az olasz első osztályba, majd mindketten a Napolihoz csatlakoztak 2015-ben. A pletykák szerint Giuseppe Pompilio már tavaly nyáron érkezett volna, ám Aurelio De Laurentiis ragaszkodott ahhoz, hogy a szakember kitöltse a szerződését.

A pletykák szerint Stefano Stefanelli is hamarosan aláír a Juventushoz, miután elhagyja a Pisa sportigazgatói székét. Ő is jól ismeri Cristiano Giuntolit, hiszen már a Carpinál együtt dolgozott vele és Giuseppe Pompilióval, és 2021-ig a Napolinál is munkatársuk volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr618422931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2024.06.06. 19:56:26

Ez jó! A legjobb szakértők jönnek. Remélem ez hamarosan teljesítményben is látszik majd

JuveMI 2024.06.06. 20:39:23

Alaposan leraboltuk a nápolyit (eszek is egy Balatonszeletet:)...
Na de edzőfronton is kellene már biztosat mondani! Amíg nincs hivatalos hír, addig én nem hiszek el semmit... lassan ismét lemegy a Nap... a távol-keleten meg virrad... és az ottani bepipázott "fabrizioromanok" ismét telelökik baromságaikkal a közösségi médiát... hogy legyen mit olvasgatnunk holnap.
u.i.: A '90-es évek legelején, láttam én olyan napilap-cikket is, hogy Ruud Gullit az SBTC-be igazol:)... akkoriban még csak 04.01-én születtek ilyen hírek... manapság ez mindennapos!

Ethan Hunt 2024.06.06. 21:41:37

Olyan érdekes ez, mert korábban nem egy helyen olvastam olasz forrásokban, hogy egyesek (pl. Moggi) nem Pompiliót, hanem inkább Maurizio Michelit, a Napoli játékosmegfigyelőinek fejét tartják az igazi "agynak" a Napoli sikerei mögött, Giuntoli mellett természetesen. És az ő szerződtetése fel sem merült...

@JuveMI: Thiago Motta egyáltalán érkezhet hamarabb a Juventushoz, mint július 1-je, amikor jún.30-án fog lejárni a szerződése a Bolognával? Ő nem távozott a klubtól és mi sem fizetünk semmilyen kompenzációt a Bolognának érte...

JuveMI 2024.06.06. 22:08:16

@Ethan Hunt: Igazad van! Azt hittem, hogy közös megegyezés... így viszont fel kell hívnia majd Italianot (vagy e-mailben leírja), hogyan rakja le a bójákat a júniusi Bologna edzéseken:)...
u.i.: 07.01-ig nálunk nyaralás lesz?? ... vagy Montero addig leviszi a fakóba az EB/Copa kiesőket...

Rikoo 2024.06.06. 22:32:07

@JuveMI: Egyelőre nyaraljon nyugodtan, aztán majd ha visszatér Spanyolországból, akkor be tudják mutatni személyesen.

Rikoo 2024.06.06. 22:34:17

@Ethan Hunt: Bejelenteni be lehetne, meg alapból teljesen mindegy, hiszen csak júliustól indul majd az alapozás, szóval addig nem állna munkába, csak a keretkialakításról beszélnének.
Szerencsére, most nem lesz amerikai haknizás, hanem Ausztriában vagy Németországban lesz a táborozás.

Rocky80 2024.06.06. 22:49:49

Én amúgy nem értem ezt a nagy "napolizást".

Volt egy jó szezonjuk, se előtte se utána semmi, erre leigazoljuk a szakembereiket, mert ők a kiút a helyzetünkben...

Ez olyan kb., mintha most a Bologna edzői gárdáját kellene leigazolnunk, mert volt egy kiugró szezonjuk... Oké, a Napoli bajnok lett, de az ő embereik lennének a jövőnk receptje?

Mit gondoltok? @Rikoo: ?

Rikoo 2024.06.06. 23:07:24

@Rocky80: Le is igazoljuk a Bologna edzői gárdáját, hiszen Motta jön az embereivel együtt.:D

Rikoo 2024.06.06. 23:12:54

@Rocky80: Szerintem egyszerűen csak türelmesnek kell lenni. Idővel kiderül, hogy ez volt-e a helyes döntés vagy sem.
Abban mondjuk biztos vagyok, hogy a keretben óriási átalakításra van szükség.

Rocky80 2024.06.07. 00:29:01

@Rikoo: na de nem rangon aluli ez, vagy találgatás, vagy hogy mondjam?

Most az utolsó két szezon meglepetés csapatainak szakembereit hozzuk, hogy majd ők nyarat csinálnak itt nekünk, közben egyik sem volt egy ekkora csapatnál soha, és teljesen más egy kisebb csapatnál eredményt elérni, mint nálunk.

Miért nem nagycsapatoknál bizonyító szakemberek után vadászunk? Oké, hogy a bérük is nagyobb, de... Érted?

gomorra21 2024.06.07. 00:41:14

@Rocky80: miért nem hozunk nagycsapatnál bizonyító szakembereket? Mi van a nagycsapatoknak? Sok pénzük. Mi nincs nekünk? Sok pénzünk. Olyan szakemberek kellenek nekünk, akik értenek a sufni tuninghoz, mert ez a mi szintünk.

Amúgy szerintem első körben olasz földön bizonyított szakember kell nekünk, aztán jöhet a nagycsapati tapasztalat. Na ilyet egyet találnánk: a vaksi kis Beppe Marottát. (De az a hajó elment).

alexGicamo 2024.06.07. 04:32:04

Csak dolgozzon kiválóan és akkor már megérte !

venember83 2024.06.07. 06:56:07

@Rocky80: milyen rangról beszélünk egy 6-ból 5 BL-meccset elveszítő Juve esetén, amelyik nyíltan megelégszik több éven keresztül a BL-hellyel, s alárendelten lép pályára a bajnokság számtalan meccsén, s csak az ellenfél hibáinak kihasználására alapoz?

Pogboom 2024.06.07. 07:38:38

@JuveMI: Szia! Csak nem Salgótarjáni vagy?

steven.h 2024.06.07. 08:14:10

@Rocky80: Én nem gondolnám hogy a kiugró éve miatt hoztuk volna Giuntolit, azért azt a Napolit felépítette egy hosszabb projekt keretein belül, folyamatosan versenyképes volt a Napoli és eljutott a végén a csúcsra.

A Juventusnak most egy projekt kell, ebben már Giuntoli bizonyított, remélhetőleg itt is mindig belenyúl a nagyjából tutiba.

JuveMI 2024.06.07. 09:18:36

@Pogboom: Szia! Nem... de nincs messze (30 km)... oda jártam középiskolába... és mostanában is gyakran megfordulok ott.

Rocky80 2024.06.07. 13:26:36

@gomorra21: világos, egyet is értek, ennek ellenére azt mondom hogy a sas ne kapdosson legyek után. ;-)

Inkább várjunk ki és vegyük meg a valós előrelépést jelentő opciót, mint hogy bizonytalanabb opciókra basszuk el a pénzt és ezzel elodázzuk a regenerálódást.

De nehéz a megoldás, az biztos.

Rocky80 2024.06.07. 13:31:49

@venember83: ez oké, de ettól még a nevünk meg a múltunk az, ami, és ezt senki nem veheti el tőlünk.

Ugyanúgy, ahogy a MU is nagycsapat attól még hogy vakvágányon vannak időtlen idők óta. :-)

Rocky80 2024.06.07. 13:36:12

@steven.h: oké, csak itt más a feladat és a szint. Nálunk ahová ő elért az lenne kb. az alap, és a BL győzelem a csúcs.

Rendben, azt bizonyította, hogy tud egy Olaszországot végigverő csapatot építeni. Itt azt kell bizonyítani, hogy tud-e egy világot végigverő csapatot építeni... Kíváncsian várom! (Teljes jóindulattal.)

venember83 2024.06.07. 13:53:21

@Rocky80: a tavaly még a Serie B-ben harcoló Genoa is nagycsapat? Érdekes kérdések ezek. Nem kötekedni akarok, csak nagyon nehéz objektíven meghúzni a határvonalakat.

steven.h 2024.06.07. 14:01:32

@Rocky80: egyelőre a Juventus kerüljön vissza Olaszországban a helyére, mert még attól is roh@dt messze vagyunk. Lépésről lépésre... Lehet hogy a BL győzelemhez nem lesz elég Giuntoli, ahogy mondjuk lehet hogy Marotta se, de az egyáltalán nem értelmezhető jelenleg.

Rocky80 2024.06.07. 14:38:02

@venember83: nem értem hogy ők hogy jönnek a képbe, de lehet le vagyok lassulva.

@steven.h: oké, fokozatosan haladjunk, ezt adom.

venember83 2024.06.07. 14:50:43

@Rocky80: a Serie A negyedik legtöbb bajnoki címével rendelkező klubja a Genoa. De természetesen nem nagycsapat, hisz mostanra csak történelme van. Félreértés ne essék, szerintem a Juve nagycsapat, de jelenleg bizony igencsak visszafogottnak kell lenni elvárások tekintetében, legyen szó edzőről, játékosokról vagy vezetőkről.

Ethan Hunt 2024.06.07. 22:34:35

@Rocky80: "Én amúgy nem értem ezt a nagy "napolizást".

Volt egy jó szezonjuk, se előtte se utána semmi, erre leigazoljuk a szakembereiket, mert ők a kiút a helyzetünkben..."

Nem igazán értem ezt, hiszen a Napolinak egyáltalán nemcsak egy jó szezonja volt, attól, hogy csak tavaly nyertek bajnokságot. Pár éve, amikor Sarri volt az edzőjük, csak a mi eszméletlen győzelmi sorozatunkon, meg talán az ő elbizakodottságukon múlott, hogy akkor nem lettek bajnokok, 2017/18-ban. Akárhogy is nézzük, Giuntoli és az emberei a Napolit újra feltették a térképre és néhány év alatt egy olyan csapatot építettek hozzánk képest fillérekből, akik már egyre jobb nemzetközi szereplés mellett is versenyben tudtak lenni a bajnoki címért...

Most Thiago Motta mellett nyilván kellett olyan szakembereknek lenni, akik valami pluszot tudtak hozzáadni egy középszerű kerettel bíró Bolognához, hogy ilyen jól szerepeljen idén, kezdve a belga erőnléti edzőjükkel, amely területen ránk is alaposan ránk fér a fejlődés...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9961) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2446) meccsek (4177) mercato (4165) nyilatkozat (7470) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4201) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (291) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása