A Juventus teljesítette céljait, amelyeket erre az idényre a klub a csapat elé tűzött: a zebramezesek ott lesznek a Bajnokok Ligája következő kiírásában, s a szerdai döntőben győzelemmel zárták az Olasz Kupa fináléját is.
A döntő utolsó pillanataiban azonban Massimiliano Allegri a pálya szélén, majd később az ünneplés során is olyan viselkedést tanúsított, amely a Juventus vezetőségének pénteki döntése szerint nem összeegyeztethetőek a klub értékeivel, így menesztették Allegrit, s az utolsó két bajnoki mérkőzésre helyét az U19-es csapat mestere, Paolo Montero vette át.
Az utolsó előtti fordulóban a Juventus a szezon meglepetéscsapatával, a Bajnokok Ligája-indulást már biztosan kiharcoló Bolognával mérkőzik meg idegenben, s könnyen lehet, hogy az ellenfél kispadján új edzőjét, Thiago Mottát üdvözölheti a keret.
Paolo Montero keretéből hiányzik majd Mattia De Sciglio, azonban a szerdai kupadöntőt sárga lapos eltiltás miatt kihagyó Manuel Locatelli, valamint a hosszú eltiltása után visszatérő Nicolò Fagioli ismét bevetésre kész.
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti majd élőben.
A Juventus 25 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin
Védők: Bremer, Gatti, Danilo, Alex Sandro, Rugani, Cambiaso, Djaló
Középpályások: Locatelli, Kostić, McKennie, Miretti, Fagioli, Weah, Rabiot, Alcaraz, Nicolussi C.
Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Yıldız, Iling-Junior, Kean
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
OneT 2024.05.20. 22:21:11
OneT 2024.05.20. 22:22:04
MdewC 2024.05.20. 22:22:56
Nem tehetek róla ha vki nem látja ki hol játszik.
Pedro32 2024.05.20. 22:24:26
OneT 2024.05.20. 22:24:52
Pedro32 2024.05.20. 22:26:12
Pedro32 2024.05.20. 22:26:45
Direct_01 2024.05.20. 22:26:50
Kapusposzton Szczesny helyett kell valaki, legyen az Di Gregorio vagy Carnesecchi nekem mindegy melyik jön.
A védelembe nem is tudom mennyi ember kellene.Bremer helyzete kérdéses, 80+-ért bármikor mehet,mellette talán Gatti és Cambiaso helyzete nálam stabilnak mondható.A többiek kuka, talán egy Danilo-Rugani kettősből egyet megtartanék de ezenkívül kellenek szélsővédők és középre is legalább ketten.
A középpályásokra inkább ki se térek.... Fagiolin kívül mindenki mehet amerre lát..Rabiot,Locatelli??!Most komolyan?? Ezekre az emberekre épül a jelenlegi Juve?
Csatársor? Hagyjuk.. Kean használhatatlan..Milik...no comment....Vlahovic az egyetlen olyan játékos akiben láttam azt, hogy legszívesebben a f....rá húzná ezt az egész bagázst és milyen igaza van...Chiesàt én marasztalnàm amennyiben tudok mellé jatszotàrsakat hozni..Yildiz helye pedig nálam a jövő Juventusában megkérdőjelezhetetlen.
Egy szó mind száz.. kva nagy slamasztikában mind a Juve,mind Giuntoli
Juvebest 2024.05.20. 22:26:51
MdewC 2024.05.20. 22:27:14
Azért b@sztatom, mert ez a minimum amit várom tőle. ;) Azért b@sztatom, mert kedvelem és idegesít, hogy csak “ennyit” hoz. Vágod?
Közben Milik meg Yildiz! :D
Ethan Hunt 2024.05.20. 22:27:41
Attilio79 2024.05.20. 22:27:50
Nem kell ide Motta! :D
babo0410 2024.05.20. 22:28:05
Attilio79 2024.05.20. 22:29:11
JeetTrader 2024.05.20. 22:29:55
Az ékes példája h mennyire fontos a mentalitás és a koncentráció!
Milik és Yildiz de még Chiesa gólja is top notch!
OneT 2024.05.20. 22:30:12
MGB75 2024.05.20. 22:30:25
OneT 2024.05.20. 22:30:45
danimester1 2024.05.20. 22:31:51
Attilio79 2024.05.20. 22:32:44
Guintoli. :D
Juvebest 2024.05.20. 22:32:56
Attilio79 2024.05.20. 22:34:02
Azonnal hozni kell!
Ethan Hunt 2024.05.20. 22:34:33
De továbbra is húha és tudod miért? Mert mi sokkal jobban fogjuk játszani ezt a mi keretünkkel, mint a Bologna teszi, mert minőségibb játékosaink vannak, illetve lesznek is mindig!
danimester1 2024.05.20. 22:37:03
Tudnak ha akarnak,de nem értem miért nem akarnak!?
Szili 72 2024.05.20. 22:38:07
Attilio79 2024.05.20. 22:38:42
Unalmasan letolta az egészet, nem szereti a fordulatokat és az izgalmakat.
Calafiorit meg kell szereznünk!
Pedro32 2024.05.20. 22:39:03
Ez a mérkőzés sokmindent megmutatott
Rocky80 2024.05.20. 22:39:47
XD
Attilio79 2024.05.20. 22:39:53
Pedro32 2024.05.20. 22:41:09
Del Pybala 2024.05.20. 22:41:27
Rocky80 2024.05.20. 22:42:59
Pedro32 2024.05.20. 22:44:11
Juventina7 2024.05.20. 22:44:15
‘Szeretünk’ szenvedni meg veszélyesen élni, de jó lenne pár uncsi sima győzelem is.
Elég sejtelmes volt a lefújás után a Montero-Motta ölelkezés, Montero elég hosszan mondott Motta fülébe valamit, a kezével meg nagyon takarva a száját…hmm.
Ez meg még a színfalak mögött történt:
x.com/emaxstatman/status/1792648228267012603?s=46&t=ZZNocEicdUJ-DIuJpmYWjg
Most már tényleg derüljön ki mi lesz, júniusra legyen meg az új edző, hogy a mercato már vele közösen legyen tervezve, megvalósítva.
Rikoo 2024.05.20. 22:44:21
Modric ezt kikéri magának lassan 39 évesen.
ggbuffon 2024.05.20. 22:45:18
Én tovabbra sem vagyok arról meggyőződve h Mottának nem fog beletörni a bicskája ebbe a keretbe. Márpedig a keret nagyrésze maradni fog, akármit is álmodoznak erről sokan. Legalább 3-4 év kitakarítani egy ilyen keretet.
Attilio79 2024.05.20. 22:45:19
Rikoo 2024.05.20. 22:45:55
Rabiot kinek nem a szeretője?XD
Rikster91 2024.05.20. 22:46:07
Juventino86 2024.05.20. 22:47:10
Fura meccs volt amúgy. 3-0-ig még a megszokott csapatot láthattuk, utána viszont Montero tudott váltani. Átálltunk 4 védős rendszerre, kivettünk két komoly kéziféket - Gatti, Vlaho - posztra kerültek nagyjából a játékosok, és lett is játékunk.
Az is látszott, hogy ha Weah több lehetőséget kapott volna Allegritől egy normális felállásban, akkor hasznára tudna lenni a csapatnak. 4 védős felállásban jobbhátvédnek használható lenne. Remélem, hogy ő marad, mert szerintem ő még hasznára lehet a csapatnak. Milik is maradhatna akár.
Shaky79 2024.05.20. 22:47:40
Attilio79 2024.05.20. 22:48:20
Sajnos nem mindenkinek a teste bírja az igénybevételt örökre.
Mindenesetre Milik még mindig veri pl. a traktoros Kean (és sokan másokat), de azért Vlaho végigjátszotta a szezon nagyrészét, ezt nem szabad elfelejteni.
Több kilométer van a lábában.
Wizzurah 2024.05.20. 22:48:35
Ami még szembetűnő, hogy amúgy hallegrivel lehet nem kaptunk volna hármat, de nem is rúgtunk volna, igazából érdekes és jó meccs volt, érzelmi hullámvasút. Mi lenne, ha semmi sem változna és nem csak a fél csapat akarna játszani, akkor simán hoznánk ezeket a meccseket. Nekem nem tetszik ez a felállás, ahogy a védelmet felrakjuk a pályára már jó ideje, a közép pálya meg egy határ fos, sok idő, mire kinevelik hallegri szarságait a játékosokból és tüzet is kell beléjük nevelni, akaratot. A fiatalokon láttam, hogy még nem lettek teljesen elrontva, akár szarul játszottak, akár nem. Külön öröm volt Fagiolit újra a pályán látni és a fiatalokon az akarást.
Olvasható volt, hogy Milikkel nem számol a vezetés, a fizetése nem tudom mekkora, de szerintem, ha bevállalná a cserecsatár szerepét, őt mindenképpen itt tartanám, 90%-ban, amikor be áll új lendületet tud vinni a támadásokba.
Jó lett volna nyerni, a szezon így is egy határ fos volt, jó kis meccs volt, hosszú idő után az első, már most többet fociztak a srácok szerintem perceket tekintve, mint a sztáredzővel. Ez persze nem mentesíti fel őket az első feléidőről.
Juventina7 2024.05.20. 22:51:18
Pedro32 2024.05.20. 22:53:02
De vigyázz ,mert Allegri robotjai mindig nyernek :D
Ha kikaptunk volna “ebben a csapatban ennyi van,jövőre serieB”
X el most Mottát szidják és ezért volt felesleges Allegri menesztése.
sleepy8 2024.05.20. 22:53:11
Az agyam eldobom. Gyerekek ne legyetek már ennyire naivak. Ebbe a Bologna aludt bele kegyetlen módon, nem a Juventus jött vissza. :D
JuveMI 2024.05.20. 22:54:13
Le a kalappal Montero és a Juve előtt! Ez egy b@szós 433 volt a végén! Sajnos sok volt benne az Allegris elem... a hátrafelé passz, meg a buta szarakodás a középpályán.
Motta kissé arcosan elcserélte magát a végére... na meg a játékosminőség is a Juve oldalán volt, ez nem vitás.
u.i.: Yildiz nagyon komoly játékos lesz! Remélem nálunk!
Attilio79 2024.05.20. 22:57:00
Kivette Motta Calafiorit a képletből és borult a csapata! Ment Castro is, aki azért galibát okozott nálunk.
Szóval levette a top játékosait (mert így búcsúztak a hazai közönségtől)
Ráadásul nem volt Zirkzee sem.
Szóval Montero keze nem tudom mennyire volt benne... ;)
Rikoo 2024.05.20. 22:57:20
Szerintem nagy hiba volt a kezdő, motivált játékosokkal kellett volna kezdeni, akik keveset játszottak a szezonban.
@Juventina7: Itt valami sunyiság lehet a háttérben.:D
@Attilio79: Vlahovic alapembere ennek a csapatnak, viszont amikor rossz meccse van, akkor kifejezetten extra sz@rul játszik. Nagyon nagy kilengések vannak nála, sajnos.
MarcoT 2024.05.20. 22:57:45
babo0410 2024.05.20. 23:00:36
Attilio79 2024.05.20. 23:00:43
Pedro32 2024.05.20. 23:07:52
Pedro32 2024.05.20. 23:11:17
Direct_01 2024.05.20. 23:11:40
Attilio79 2024.05.20. 23:17:21
Montero lehozta Gattit (aki 6 méterről fölé fejelt a kapuhoz viszonyítva még 1,5 métert) ziccerben, ezt 0-3-nál nem díjjazza tökös edző. Chiesa is csetlett-botlott kb. 70 percig, senkinek nem volt jó meccse, de Yildiz végre kapocsként lett feltéve, ami nagyot lendített a csatársor és a középpálya között.
Monteronak jelenleg hálátlan a feladata, mert neki nem munkája, hanem reagálásai lehetnek ezen a két meccsen.
Szerintem az első reakciója, hogy Cambiasot lehozta (a felénél, ha jól emlékszem). Az összes cseréje ült és magyarázható volt, eképpen jól teljesített.
Juventina7 2024.05.20. 23:19:36
x.com/tf_video/status/1738675220255228149?s=46&t=ZZNocEicdUJ-DIuJpmYWjg
:DD
ggbuffon 2024.05.20. 23:26:57
A megcsalós hasonlat meg elég ferde.. a futballban pláne 2024-ben..
ggbuffon 2024.05.20. 23:28:08
Pedro32 2024.05.20. 23:30:21
Direct_01 2024.05.20. 23:38:31
Wizzurah 2024.05.21. 00:11:49
Shyr Kahn 2024.05.21. 00:25:49
Ami tortent szimplan ennyi: Motta focija dominalt 70 percig es lenyomtak bennunket, mint a belyeget, aztan siman elhittek, hogy nyertek, csereltek es a bejovok a mezeket kuldtek be csupan, nagyon nem jott ossze, mert hibat hibara vetettek. Ez pszichlogiai hatas volt, amivel Motta mar nemigen tudott mit kezdeni.
Meggyozodesem, hogy errol nem Motta tehet, de jo lecke szamara is, hogy 3-0 ellenere se bizza el magat a csapata es erre erdemes figyelmeztetni a csereket, akiket bekuld.
Az egesz kisertetiesen emlekeztetett a Milan - Pool BL dontore, ahol a Milan rohadt jo focival 3-0-ra dominalta a merkozest, aztan kaptak 3-t 7 perc alatt es elveszitettek a dontot 2004-ben buntetokkel.
A jatekosminoseg az meg egyertelmuen a mi oldalunkon volt/van. Ez sosem volt ketseges. Ez a Bologna egy kozepes jatekosokbol allo erosen osszerakott, jo egyuttes Motta-nak koszonhetoen, de a kerete a felet se eri a mienknek es ez megmutatkozott abban a 10 percben, amikor is felalltunk 3-0-rol 33-ra.
Gratula Monteronak! Megerdemelte, hogy ne egy 3-0-as merkozesen mutatkozzon be!
Shyr Kahn 2024.05.21. 00:29:01
Az igazsag az, hogy ez Ancelotti-val is megtortent a BL dontoben es azota se. Szoval egyszer kell ezen tulesni, talan a legjobb idoben tortent ez meg Motta-val.
JeetTrader 2024.05.21. 00:58:40
Gratula Monteronak!! Szerencsétlent is úgy kihasználjuk h csak na...de remélem most már igaz a fenti, H ezzel írjon ő is sort a Juve történelmében mint edző!
Sztem nagyon jól reagált. Amit lehetett megtett, de a játékosok gyalázat számba mennek, legalábbis a hozzáállás. Viszont a cserék meg az h Chiesa jobb oldalra került nagy húzás volt. Fagiolimak minden passza célba ért!! Yildiz és Milik gólja klasszis volt, Chieasa meg kegyetlenül büntetett....de azért ezt a meccset fejben elvesztette a Bologna, lebecsultek minket!
Lecke volt ez mindenkinek! Mottatol kezdve az egész Juveig! Remélem tanul mindenki!
venember83 2024.05.21. 05:26:33
Olyan jók ezek a teljességgel megcáfolhatatlan hipotetikus kijelentések. :)
venember83 2024.05.21. 05:32:31
Evoken 2024.05.21. 07:04:41
Félremeccselt Motta? Igen. Hajtott az x-ért a Juve, ami szerencsével is de meglett? Igen. Jobb játékosaink lettek ettöl? Biztosan nem.
venember83 2024.05.21. 07:31:45
Amint írtam a mai cikkekben is, kellettek a Bologna hibái. De jó volt látni, hogy a srácok kihasználták a helyzeteiket, úgy Chiesa, mint Yıldız. Milik lövése mintha megpattant volna, az talán szerencsésebb találat volt.
venember83 2024.05.21. 08:09:05
Ahogy egyesek nem tudtak örülni a Juve kínkeserves egyenlítéseinek vagy egygólos győzelmeinek, amikkel egyes szurkolókat kínozni lehetett, úgy most akár örülni is lehet ennek a sokgólos meccsnek, amin voltak pozitív momentumok is.
Többet érnek ettől a Juve játékosai? Egy meccs alapján bizonyosan nem nőtt érezhetően az értékük, de az önbizalomnak talán jót tettek a gólok.
Reálisan nézve le lehet lombozni ezt az örömöt azzal, hogy csak szerencséje volt a csapatnak, és az ellenfél is visszavett? Persze, ahogyan az idei sikerek jó részét is simán szerencsére lehet fogni, és fogták is sokan. Mások szerint meg azok a győzelmek a mesternek voltak betudhatók, nem a játékosoknak.
Van elég szubjektív nézőpont, úgyhogy mindenki választhat magának kedvére. Akár ellenreakcióként mások örömére vagy keserűségére, ahogyan az amúgy az elmúlt hónapokban/években is történt. Mindettől függetlenül a játékosok ugyanazok maradnak.
Evoken 2024.05.21. 09:37:19
venember83 2024.05.21. 10:31:12
Teljesen jogos, amit írsz, teljesen érthető az álláspontod, s nagyon unalmassá vált a hónapok(/évek?) óta tartó diskurzus medre.
Evoken 2024.05.21. 10:42:38
Csak akkor az tényleg Motta legyen, benne van jelenleg egyedül perspektiva és potenciál. Kicsit már fázom töle, hogy kutba esik az ügy, akkor nagy gondban lennénk. (Contee!!:)
Juvino 2024.05.21. 12:35:37
Forza
steven.h 2024.05.21. 15:12:32
Viszont a kezdőt azt nagyon nem találta el, ezt is fel kell azért jegyezni. Rabiot látványosan tojt az egészbe, Cambiaso meg ilyen rosszul még nem játszott, Miretti kevés, a többi meg csak a szokásos tavaszi formát idézte.
Az, hogy Montero ebben a formában lépte meg a 4-3-3-at az tökös volt és rögtön kiderült, hogy pl Allegrinek mennyire nem volt igaza a triplete-vel kapcsolatban - ha jól emlékszem Agresti folyton így hivatkozott rá mikor nyilatkozott róla, hogy Yildiznek-Chiesanak és Vlahovicnak egyszerre a pályán kellene lennie. Most ez Milikkel volt, de igazán a Chieas-Yildiz kémia volt döntő a meccsen, valamint az, hogy Fagioli így tért vissza.
Zongorázni lehet közte és McK közt a különbséget, de a tegnapi Rabiot-hoz képest is ég és föld volt, kéri a labdát, jól osztja le, ha kell levesz egy embert és látványosan az is kijött, hogy Rabiot és Locatelli mennyire nem tudnak együtt játszani, bejött Fagioli és megváltozott a meccs képe.
Nyilván ez csapatsport, és felesleges Allegrizni is már, de egy ilyen Fagioli azért nagyon hiányzott az idényből, remélem helyrerakták a fejét és rohamtempóban fejlődik tovább.
@Juvino: Cambiaso ha jól emlékszem kisárgázta magát.
Juvino 2024.05.21. 16:07:47
gomorra21 2024.05.22. 00:58:10
Szinte kivétel nélkül bal alapvonalról nagy ritkán a jobb oldalról próbálja magát becselezni (de szerelik) vagy beadni (azt nem tud) vagy vkibe belelövi."
Azért számít, hogy papíron csatár, mert a többi játékos ennek megfelelően vesz részt a játékban.
Ha Chiesa papíron is szélső lenne, és lenne egy szélső a túloldalon, akkor szét tudnák húzni a védelmet, tehát a Chiesának több lenne a helye, és ki tudná használni a gyorsaságát. A mi 3-5-2 felállásunkban a támadóinkat elég könnyen fel tudják venni az ellenfél védői. Persze van, amelyik játékosnak ez nem gond. Két csatáros rendszerben az iszapbirkózó Mandzukic és a kis helyen is elférő Dybala jó kombináció volt, mert az ő stílusukhoz passzolt, ha beküldted őket a sűrűjébe.
Mindegy, hogy Chiesa honnan indul, ha a középpályásaink lassú, biztonsági játékot játszanak, az ellenfél védelme könnyen teremt létszámfölényt a két szem támadóval szemben. Szerintem akkor kerül Chiesa a helyére, ha van egy legalább háromfős támadósor, aminek ő a szélén van, és nem akkor, ha két csatáros rendszerben jobb híján kimegy a szélre.
(Nem mellesleg Vlahovicnak is jót tenne, ha a szélsők széthúznák a védelmet, de ez már egy másik kérdés.)
juve2121 2024.08.26. 23:20:08
Motta bízik a játékosaiban! Nem biztosít túl! Pozitív a játékfelfogás!
Nekem ez nagyon tetszik!
Első meccset nem láttam, de ez rendben volt!
Aki nem tudott focizni azt kirúgták! Nagyon helyesen!
Douglas-nak sokat kell még tennie a 90 percért!
Az utolsó 100 komment: