A Juventus ma az ilyenkor szokásos sajtótájékoztató keretében mutatta be új igazolását, a Lille csapatától érkező Tiago Djalót, aki elégedetten és örömmel nyilatkozott az eseményen részt vevő újságíróknak.
"Nagyon boldog vagyok, ez egy minőségi csapat, nagyon erős edzővel, s úgy gondolom, hogy nagyon sokat tanulhatok. Most érkeztem, s jól érzem magam, a csapat erős, s tetszik a játékuk. Könnyebb számomra így tanulni, azért akartam itt játszani, mert más, mint a francia bajnokság. Mindent bele fogok adni a csapatért." - mondta a portugál védőjátékos a mai sajtótájékoztatón.
"Úgy éreztem, hogy a Juventus nagyszerű lehetőséget kínált nekem, ez egy nagy múltú klub, s úgy gondolom, jól tettem, hogy a Juvéhoz igazoltam. Jól érzem magam, a térdem jól van. Most már csak lehetőség kérdése, készen állok, s mindent bele fogok adni a csapatért. Tudok játszani a bal és a jobb oldalon, de középen is.
Egy kicsit különbözőek vagyunk Tomorival, de ezt tiszteletben tartom. Sok minőségi védő van, szerettem Lilian Thuramot, játszott a bal és a jobb oldalon, akár csak én. Jól kell dolgoznunk, a bajnokság minőségi, nyerni akarunk, s mindent meg kell tennünk ezért. Fontos, hogy minden mérkőzésen jól játsszunk, s úgy gondolom, hogy megvan a minőségünk ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot."
Az átigazolás előtt kikérte a Juventushoz nyáron csatlakozó Timothy Weah véleményét is.
"Felhívott, s elmondta, hogy itt jó a csapat. Tudtam, azért jöttem ide, mert úgy éreztem, a Juvénak van stratégiája. Weah fontos volt, de ez nem változtatott semmit."
Rafael Leão személyében a szezon során egy honfitárssal és baráttal is találkozhat majd a pályán.
"Örül nekem, régóta ismerem, játszottam vele Portugáliában. Ha lehetőségem nyílik arra, hogy pályára lépjek ellene, mindent bele fogok adni, hogy jó teljesítményt nyújtsak."
A Juventusnál Massimiliano Allegri kezei között kezdheti meg a munkát, s már a játékos már túl is van az első edzésén a kerettel.
"A bizalmáról biztosított, jól ismer. Tudom, hogyan játszik a csapat, de még tanulnom kell, ma reggel beszéltem vele, tanultam néhány dolgot, amit nem tudtam, mert itt másként játszunk, mint Franciaországban.
Sokat beszéltem Danilóval, ugyanazt a nyelvet beszéljük, s sok olyan emberrel játszott, akiket ismerek. Meg Alex Sandróval is. Ugyanazon a poszton játszunk, s elmondta, hogy mit tegyek. Az egész csapat segíteni akar nekem, s jól érzem magam.
A Lillenél a 3-as számmal játszottam, itt Bremeré ez a szám, ezért arra gondoltam, hogy hozzáadok még egy 3-ast. Jól érzem magam, tegnap dolgoztam, ma pedig már a csapattal. Az edző hozza a döntést, nyugodt vagyok, várnunk kell, s majd meglátjuk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Shyr Kahn 2024.01.25. 19:23:14
Ha megis kezdne/kapna 20 percet, meglepne a dolog.
west30 2024.01.25. 20:30:01
természetes alapú logaritmus 2024.01.25. 20:53:03
Shyr Kahn 2024.01.25. 21:24:36
"Jól érzem magam, a térdem jól van. Most már csak lehetőség kérdése, készen állok, s mindent bele fogok adni a csapatért. Tudok játszani a bal és a jobb oldalon, de középen is."
"Most már csak lehetőség kérdése" ----> magyaran lehetosegtol fugg, hogy jatszik-e, ami azt sugallja, hogy nem serult. De lehet felreertek valamit, esetleg az idezet nem pontos???
alexGicamo 2024.01.26. 05:21:10
Igazából, ha én lennék az edző , még nem dobnám be rögtön, amint megérkezett, hadd ismerkedjen előbb egy kicsit a környezettel, csapattal, stb .
Kb. az érkezését követő 3. meccsen ereszteném pályára . Nyilván a körülmények függvényében .