2006 december 15-én, napra pontosan tizenhét esztendővel ezelőtt tragédia rázta meg a Juventus-családot és a labdarúgás világát, a zebramezesek két ifjúsági játékosa, Alessio Ferramosca és Riccardo Neri tragikus körülmények között vesztette életét a vinovói edzőközpontban.
"A fagy.
Ha egyetlen szóval kellene leírnunk, mi maradt meg 2006 december 15-éből, az mindenekelőtt az átható hideg érzése lenne. A hidege annak a napnak, annak a tragédiának, annak a hírnek: Ale és Ricky 17 éve tovább kísérik a Juventust, annak történetét, s mindazokat a fiatalokat, akik a szezonok során Vinovóban dolgoznak és edzenek, referenciapontként fiúk és lányok részére, akik a fekete-fehér mezt viselik, s az Alessio és Riccardo emlékére elnevezett pályára lépnek.
December 15. különbözik a többi naptól, bevésődött az egész Juventus-világ emlékezetébe. Egy tragédia, amely összetörte Alessio Ferramosca és Riccardo Neri életét és álmait, akik úgy tekintettek a jövőbe, ahogyan csak a 17 évesek tudnak, arról álmodva, hogy egy nap majd bajnokokká válnak a Juventus mezében.
Példa és ösztönzés mindazok számára, akik ma is a színeinket viselik, azzal a tudattal, hogy mellettünk vannak azok is, akik túl korán távoztak tőlünk, akik örökre bevésődtek az egész Juventus-család emlékezetébe." - emlékezik meg a két fiatal játékos tragédiájáról a Juventus hivatalos honlapján.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rikoo 2023.12.15. 11:31:42
Labdaszedés közben meghalni, felfoghatatlan történet...