Iling-Junior már januárban távozhat

iling-junior_samuel_sevilla_ellen.jpgA Tuttosport Samuel Iling-Junior helyzetéről írt, ami korántsem tűnik rózsásnak. A fiatal játékos szeptember 23-án kapott utoljára játéklehetőséget, azóta nem lépett pályára, és a jövője is kérdéses, mivel szerződése még másfél évig köti a Juventushoz. A lap szerint, amennyiben nem sikerül hamarosan hosszabbítani vele, januárban akár távozhat is, és sokkal valószínűbb a játékos beszámítása valamilyen egyéb átigazolásba, mintsem egy egyszerű kölcsönszerződésbe való bevonás. Amennyiben nem csereügylet részét fogja képezni, a torinói lap szerint a Nice szívesen fogadná a futballistát, illetve a Premier League-ből is vannak érdeklődők.

Fabrizio Romano két szerződéshosszabbítást is megerősített, a jól értesült mercato specialista szerint úgy Nicoló Fagioli, mint Manuel Locatelli szerződéshosszabbítása lényegében már célegyenesben van, mindkét futballista magasabb bérrel hosszabbít 2028-ig, sőt, Matías Soulé kapcsán is egyértelmű a Juventus szándéka, azonban a klub nem sieti el a dolgokat, a hónapokkal ezelőtt meghatározott menetrend szerint halad.

A La Stampa is szerződéshosszabbításokról ír, ezek egyértelmű célja az amortizáció csökkentése a sokba kerülő és jól teljesítő játékosoknál, még ha szerződésük lejárata nem is közeledik. Ide tartozik Manuel Locatelli is, aki eddig 3 millió eurós bérrel és 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkezett, ám az új szerződés 2028-as lejáratot és 3,5 millió eurós bért tartalmaz. A lap szerint a vezetőség az elmúlt héten egyeztetett Adrien Rabiot édesanyjával, a klub szeretne egy- vagy kétéves szerződést aláírni a játékossal nettó 7 millió eurós bér mellett, a következő fontos játékos pedig Federico Chiesa lesz, akinek a szerződése 2025 nyarán jár le.

A Sky Sport értesülései szerint a Juve nem kívánja tovább vesztegetni az időt egyeztetésekkel Fali Ramadanival, és a klub szeretne a következő napokban megegyezésre jutni Federico Chiesával a szerződéshosszabbítás tekintetében.

Nicoló Schira egy újabb hosszabbításról ír, az újságíró szerint Gleison Bremer új szerződést kaphat, akár a következő hetekben megtörténhet a bejelentés, a brazil védő pedig 2028-ig kötelezi el magát a Juventus mellett.

A klub kapcsán sajnos kevésbé pozitív hírek is napvilágot láttak, a La Gazzetta dello Sport Paul Pogba ügyéről írt. A milánói lap a francia középpályás kapcsán minimum kétéves eltiltásról írt, s a játékos első vereségét is elkönyvelhette, mivel a lausanne-i sportbíróság elutasította ügyének a tárgyalását, a vizsgálatot és a tárgyalást a továbbiakban is az olasz hatóságok végezhetik. A játékos előtt lényegében két út áll, egyik a megegyezés a doppingellenes ügyésszel, amely esetben az ügyész által kérelmezett eltiltás időtartama feleződik, vagy a játékos ügyéről bíró dönthet tárgyaláson, ez viszont veszélyes, mivel az ítélet kiszámíthatatlabban, azonban ebben az esetben a középpályás a lausanne-i sportbíróságon fellebbezhet, ha úgy véli, hogy a jogainak nem megfelelő döntés született.

A Tuttosport írt Cristiano Ronaldo klubbal szembeni követeléseiről is, miután a játékos választottbírósághoz fordult 19,5 millió eurós követeléssel a klubbal szemben. A torinói lap szerint két beadványt is továbbítottak a játékos jogi képviselői, az elsőt a választottbíróság alaptalannak ítélte, míg a második kapcsán a meghallgatásra november 21-én fog sor kerülni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4618248953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2023.11.02. 12:23:55

Valami gáz lehet ennek a Samuelnek az edzésmunkájával vagy valamivel, mert amikor beáll akkor mindenkinek tetszik.

GioTrap 2023.11.02. 12:47:13

@Rocky80: Azért az hogy mindenkinek az erős túlzás. Már rég nincs meg benne az a tűz mint tavaly

Leram7 2023.11.02. 12:58:35

@Rocky80: Szerintem csak 3-5-2 ben nincs helye.

@GioTrap: 3 meccsen kapott 89 percet, ahol adott 1 gólpasszt.
Nem kap lehetőséget sajnos.

Kostic, Weah, Miretti messze rosszabbak nála és ők azért sokkal többet játszanak, még ha nem azonos a poszt akkor is.

Rocky80 2023.11.02. 13:05:26

@GioTrap: akkor meg is fejtetted lehet. :D

@Leram7: át kell képezni, gyerekjáték!

GioTrap 2023.11.02. 13:09:11

@Leram7: A számokat,adatok tudjuk. Az okot nem. Lehet fegyelmi, lehet edzésmunka, lehet teljesítmény. Vagy akár Allegri is lehet ok.

venember83 2023.11.02. 14:01:46

A Sky Sport értesülései szerint a Juve nem kívánja tovább vesztegetni az időt egyeztetésekkel Fali Ramadanival, és a klub szeretne a következő napokban megegyezésre jutni Federico Chiesával a szerződéshosszabbítás tekintetében.

Zsltrk977 2023.11.02. 14:41:09

„Ide tartozik Manuel Locatelli is, aki eddig 3 millió eurós bérrel és 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkezett, ám az új szerződés 2028-as lejáratot és 3,5 millió eurós bért tartalmaz.” - egy 2026 ig szóló szerződés 3 év még ezt meghosszabbítani 2028 ig teljesen abnormális. A klubnal totál hülyék vannak.

venember83 2023.11.02. 14:48:44

@Zsltrk977: nem a lejárat a lényeg, hanem az éves amortizáció csökkentése. Sok kicsi sokra megy elven, gondolom. Valószínűleg jobban érezhető lesz az egész Bremer és Vlaho esetében, akik magasabb átigazolási díjjal érkeztek, s a hosszabbítás révén könyvelésben milliókat nyer a klub évente.

JuveMI 2023.11.02. 23:51:14

"Kedves" Nagytanács! Eddig Soulé nem volt megfelelő... most Illing nem az...
Nem tudom eldönteni, hogy ez most a Mester... vagy a sztár DoF lányos zavara-e?????
De csupán az is lehet, hogy valóban a könyvelést szeretnénk úgymond mérlegképessé tenni...
u.i.: Elég nagy baj... ha egy top klub itt tart "egyik láb - másik láb tudományban"!

Wizzurah 2023.11.03. 00:23:43

Legyen eszed Iling, ne hosszabbíts és lépj le ingyen, a klubnak anyagilag nem nagy veszteség, hisz 100 ezer euróért vették csak, viszont ami lehetett volna belőle és amennyiért eladhatták volna, nos, a klub nem érdemli meg, szívjon csak.

Khedira 2023.11.03. 11:26:43

Ronit még akkor sem tudtam nem utálni, mikor a mi játékosunk volt. Azóta meg...

venember83 2023.11.03. 15:03:28

GdS: Az Exor már 80 millió eurót átutalt a klubnak, s év végéig további 48 millió eurót kap a klub, így közel 130 millió euróra tesz szert az Öreg Hölgy a klub helyzetének a stabilizálására és a múlthoz mérhető jövő tervezésére. Akik szerint a Juventus élén bekövetkezett változás, Andrea Agnelli távozása a család fokozatos eltávolodását vetítette előre, tévedtek: a tőkeemelés hivatalos megerősítésével John Elkann, a Juventus új pályájának megálmodója és irányítója meg akarta erősíteni a kapcsot a család és az életeken átívelő szenvedélyt megtestesítő klub között. Az Exor vezérének az irányításával az Öreg Hölgy átalakuláson megy át, lezárja a régi aktákat, bírósági ügyeknek mond búcsút, és a piacon más irányvonalakat követve versenyképes, győztes csapatot kíván építeni, miközben a klubnak szilárd gazdasági és fenntarthatósági alapokkal is kell rendelkeznie. A pályán mutatott teljesítménytől a vállalati stratégiákon át a Juventus más időket él, és az első eredmények már láthatók. A táblázat jelenleg erről tanúskodik, hisz a Juventus második az Inter mögött, mindössze két ponttal lemaradva. A klub előtt hosszú az út, ám az elmúlt három év legjobb szezonkezdését láthatjuk, és ez bizakodásra ad okot. A tempó bajnoki reményeket ébreszt, de a klub feladata most ennek a tempónak a fenntartása, és ehhez egy kis segítség kell a januári átigazolási időszakban is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása