A vasárnapi meccsen Adrien Rabiot vezette a Juventust, hiszen Danilo sérülés miatt nem léphetett pályára, és eredmény tekintetében sikeres volt a premier, hisz a torinói együttes nyert Milánóban.
„Ez a győzelem sokat jelent számunkra, bizonyítani akartuk, hogy hol tartunk. A célunk, hogy a legjobb négy között zárjunk idén, ha lehet, akkor ennél többet is szeretnénk elérni, és ez az ilyen meccsek révén lehetséges.” - mondta Adrien Rabiot a DAZN számára adott interjúban.
„Boldog vagyok itt, már ötödik évem ennél a csapatnál, szeretem ezt a klubot, ezért megtiszteltetés volt ma a csapatkapitányi karszalagot viselni. A klub páratlan történelemmel rendelkezik, elégedett vagyok ezzel a győzelemmel, és így kell folytatnunk. Hosszú szezon vár ránk, de ezzel a hozzáállással tudok hinni a csapatban.
Tudom, hogy Manuel Locatellit nagyon fűtik az érzelmek, és most boldog. Mondta a meccs előtt, hogy több éve már pályára lépett egy Milan - Juve találkozón, és a Milan nyert a góljával, mi pedig azt mondtuk neki, hogy ezúttal a Juventus számára lőjön gólt. Jó ideje nem talált be, csodálatos dolog ez számára.
Igen, mindig próbálok a pályán zajló dolgokra koncentrálni, de a mester ilyen heves, és nem az első alkalom, hogy így nyilvánul meg a pálya mellett. Mindig győzni akar, és 100%-os teljesítményt vár el a meccs végéig, ez pedig energiát ad nekünk. A mester jól végzi a dolgát.”
A meccset a lelátóról figyelte a fogadási ügyek miatt eltiltását kezdő Nicolò Fagioli és a sérült Danilo.
„Velünk edz Nicolò Fagioli minden nap, közénk tartozik, és miatta is szeretnénk nyerni. Mi egy csapat vagyunk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zsltrk977 2023.10.23. 12:52:39
2 éve az egyedüli volt aki a Covid miatti krízisben nem fogadta el a klub fizetés csökkentését és úgy döntött hogy később jön vissza a nyári szabadságról...
A vezetőség akkori és jelenlegi gyengeségét és alkalmatlanságát mutatja!
venember83 2023.10.23. 13:00:08
Vagy inkább a mester nagyfokú beleszólását mindenbe.
Zsltrk977 2023.10.23. 13:01:34
Azt is simán el tudom képzelni. Egyre erősebb ez a gyanúm.
Ethan Hunt 2023.10.23. 13:10:14
alexGicamo 2023.10.23. 13:27:12
venember83 2023.10.23. 14:05:56
2023.10.23. 14:40:26
Ha gonosz akarnék lenni akkor mondanàm hogy tegnap se XD De a lényeg h 3pontot hozott el a csapat a San Siro-ból, és remélhetőleg ez jót tesz.
2023.10.23. 14:56:46
Nyilván hápog mer szennylap. De azon felröhögtem hogy ha mást nem is, legalább így megszabadulhatna a Juve tőle XD
venember83 2023.10.23. 14:59:44
MdewC 2023.10.23. 17:27:53
Húzza a szekeret. Lehet néha szarul, de húzza.
Sokat szidtam anno, de most örülök, hogy itt van és legalább lehet rá számítani, ritkán sérült, nem balhézik…
Ennél rosszabb játékosunk ne legyen.
Nem jogos most a kritika felé. (Konkrétan lehetetlen megfelelni a szurkolóknak, mindig bele lehet kötni vmibe.)
Juve!
Ethan Hunt 2023.10.23. 18:27:28
Nyilván, ha novemberben hajlandó lesz mondjuk 3 évre leszerződni velünk, akkor némi hitelességet nyernek a szép szavai, de addig ez csak parasztvakítás, a szurkolók altatása...
Gaben Smith 2023.10.23. 18:29:48
Ethan Hunt 2023.10.23. 18:37:39
Tavaly nem akarták megadni azt a fizetést vagy aláíráspénzt más klubok, amit a pénzéhes anyja (meg ő) kigondoltak maguknak, de 2024-ben a jobb teljesítményének hála, már lehet, hogy meg fogják és a Juventus nem profitál ebből majd az égvilágon semmit...
Akkor majd mit érnek ezek a mostani szavak?!
GioTrap 2023.10.23. 18:38:46
MdewC 2023.10.23. 18:56:34
@Ethan Hunt: sok nyilatkozat mehet ugyan így a levesbe, pláne mikor vesztes meccsek után megy a fohászkodás.
Azt megadom, hogy vb előtt jobban tolta, azt várom tőle most is, de azt viszont nem lehet elvenni tőle, hogy kedveli a Juvet. Itt van már egy ideje.