A Lazio ellen ünnepelheti meg az évfordulót a Juve

juventus-stadium-megnyito_2.jpgPontosan 12 éve nyitotta meg a kapuit a Juventus otthona, az elmúlt években Allianz Stadiumként ismert létesítmény, amelyben a Juventus történelmi tetteket vitt véghez, hiszen a csapat sorozatban kilenc bajnoki címet nyert a stadion megnyitása óta. A Tuttosport cikke szerint az itt rendezett meccsek 80%-át a csapat megnyerte. Az évfordulót a csapat a helyszínen majd a szeptember 16-i, Lazio elleni meccsen ünnepelheti meg méltón, s a torinói lap szerint a klub megfelelő szurkolói támogatásban reménykedik, mivel ez igencsak hiányzott a Bologna elleni találkozón.

A Corriere dello Sport értesülései szerint a válogatott keretből kimaradók kezdők lehetnek a Lazio elleni mérkőzésen. A Juventus keretéből 14 játékos távozott a válogatottakhoz, a Lazio elleni mérkőzés viszont igencsak fontos az Öreg Hölgy számára, s ezt szeptember 16-án rendezik a Juventus otthonában, közvetlenül a válogatott szünet után. A lap szerint Nicolò Fagioli kezdő lehet a középpályán, míg a csatársorban Moise Kean vállalhat főszerepet. A társa Andrea Cambiaso lehet a jobb oldalon, hiszen az olasz futballista igencsak sokoldalú, ráadásul Torinóba az utolsók között fog visszatérni az elmúlt időszakban a jobb oldalon játszatott Weston McKennie és Timothy Weah.

A Sky Sport értesülései szerint a hátralévő napok bőven elégségesek ahhoz, hogy a Lazio elleni meccsen a mester számíthasson úgy Paul Pogba, mint Federico Gatti játékára. Jelenleg mindkét játékos specifikus kezelésen vesz részt a mielőbbi felépülés érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5418210141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2023.09.08. 12:53:09

@MdewC: valahogy a Barcelona és az Atlético Madrid elleni meccs kapcsán is rossz szájízt érzek, mert amikor igazán kellett volna, a Juve nem tudta megverni a katalán csapatot, az Atléti elleni csodás fordítás után pedig az Ajax laposra verte a Juventust, CR pedig már csak a bajnokságban volt igazán tényező, a BL-ben lejárt az ideje.

Wizzurah 2023.09.08. 14:16:27

Miért ne játszhatna az, aki válogatottnál van most? Még nem indult be annyira a szezon sehol sem, nincsenek akkora terhelésnek kivéve. Pláne a mi szerb különítményünk, nagyon jól tolták ellenünk is. Vlahoból tényleg 40 milliós csatárt csináltak második szezonjára. Ja, az 140 akart lenni? ehh. Szezon végére lesz az 30 is.

Thuglife! 2023.09.08. 14:27:07

Nekem a legfájóbb otthoni eredmény a '14-es benfica elleni hazai visszavágó,mert az még egy szerethető csapat volt.

venember83 2023.09.08. 14:28:53

Ha már a Lazio elleni meccs: Chiesa izomsérülést szenvedett a válogatottnál, kihagyja az Észak-Macedónia és Ukrajna elleni meccseket. Ma visszatér Torinóba az alapos orvosi kivizsgálások végrehajtásához. Agresti.

MdewC 2023.09.08. 15:29:51

@venember83: Junior pótolja. No para. :)

adam_szabo_92 2023.09.08. 23:34:10

@venember83:

Elvileg semmi komoly a legutolso tuttosportos?! irasok szerint, de igy is ugrott neki a ket azzuros merkozes.

alexGicamo 2023.09.09. 08:18:44

@MdewC: Köszi ezt a jó kis összefoglalót !
Mennyi szerethető és kiváló játékosunk volt, úristen !
Az a Pirlo gólpassz Marcinak , aztán meg az ő varázslatos kapásgólja mindent visz az összes itt látott találat közül !

Zsltrk977 2023.09.09. 15:08:32

@MdewC: huuu milyen támadások és gólok!!! Marci emelése Pirlo bepassza után élményszámba megy. Meg a többi is. Itt még voltak gyönyörű gólok, akciók, támadások. Nem ez a focinak nem nevezhető sz@r ami most van Foxi Maxi alatt.

MdewC 2023.09.09. 16:05:43

@alexGicamo: @Zsltrk977: el voltunk kényeztetve azt hiszem. :)

Victory7 2023.09.09. 20:33:41

Chiesa megsérült a válogatottnál!!!Idén már nem igen fog játszani....

west30 2023.09.09. 23:59:34

Dehogy is,nincs serulese csak tulterheles,elovigyazatossagbol kuldtek haza.

venember83 2023.09.10. 09:13:14

A Sky Sport szerint Federico Chiesa kapcsán biztató és pozitív eredményekkel szolgáltak a vizsgálatok, egyre valószínűbb, hogy a támadó keretben lehet a Lazio elleni meccsen. Romeo Agresti szerint Paul Pogba erősítő edzéseket és kezeléseket hajt végre a gyors felépülés érdekében, jövő héten teszt vár a játékosra, amin eldől, hogy érdemes-e kockáztatni a szerepeltetését a válogatott szünet utáni első meccsen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása