Fagioli: „A klubbal szembeni utálat motivál”

fagioli_nicolo_orom_44-es_mezben.JPGNicolò Fagioli a Lega Serie A hivatalos csatornájának nyilatkozott a minap, s a fiatal középpályás beszélt úgy saját, mint a csapat céljairól is.

„Én mindig hiszek a képességeimben, de nem számítottam rá, hogy ennyi meccsen lehetőséget fogok kapni. Játszottam 20 percet, aztán volt egy lehetőség Leccében, és aztán hetente kezdőcsapatban lehettem. A Juventushoz 13 évesen érkeztem, s mindig a felnőtt csapatba kerülésről álmodtam.

A Serie B-ben töltött év nagyon hasznos volt, visszatérésemkor megvolt a lehetőségem, és boldogan éltem vele. Megtiszteltetésként élem meg, hogy ezt a mezt viselhetem, a klubbal szembeni utálat pedig csak további motivációval szolgál. Az idei célkitűzésem? Nos, javulnom kell a befejezések tekintetében, szerintem készen állok arra, hogy több gólt szerezzek.

Massimiliano Allegri mindig nyugalmat sugároz, amikor a pályán vagyunk, nem támad minket, amikor technikai hibát vétünk, a nem megfelelő mentalitás miatt viszont haragszik. A meccs során mentálisan topon kell legyünk, de ha technikai hibát vétünk, ő az első, aki bátorít. Az edző azt kérte tőlünk, hogy a legjobb négy között zárjunk, és biztosítsuk a helyünket a BL-ben, ez a minimális célkitűzés.

A válogatott? Szeretnék az Európa-bajnokságon szerepelni, de ehhez sok szenvedélyt és áldozatot igényel a részemről.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9518206247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2023.09.02. 22:36:48

Egy kevésbé sikeres mercato után pozitív gondolatok nélkül kezdjük a szezont, az alap cél az első négy tehát, ami ezzel a kerettel simán kivitelezhető.
A bértömeg csökkent ugyan, de pár probléma visszatér, Rovella elvesztése Pogba, Rabiot, Sandro itt tartása, Locatelli végleges maradása mind dilettáns döntésnek tűnik elsőre és itt van még Allegri...
A fiatalok közül Fagioli, Cambiaso, Yildiz, Illing ígéretesnek tűnik.
Remélem pár hónap múlva tisztábban látunk és nem marad ez a szenvedés minden téren.
Fagioli is felszabadultabban nyilatkozna utána. :D

Thuglife! 2023.09.02. 23:30:20

Nem támad minket mikor technikai hibát vétünk"
Nem is tudom kit cseréltek le pár perccel az eladott labdája után amiből gól lett,és kezdett el bőgni.

Kiváló pedagógiai érzékkel van megáldva a vigyori.ezt a gyereket is sikerült megfélemlíteni.
Pedig nem ártana ha lenne olyan szakember aki szólna a technikai hibáknál.egyáltalán észrevenné hogy állandóan úgy veszi át a labdát hogy háttal van a támadandó kapunak.
A Sevilla konkrétan erre építette a taktikáját hogy őt letámadják,és ők zavarodtak meg mikor lesérült Fagioli hogy most mi legyen.
A sérülése is az a bodycheck is pont olyan szitu volt azt se látta honnan jön a "pofon".

Gondolom egy Pirlonak feltűnne a dolog,de hát nála még gond volt a "csak top4" 1 milkás fizuért.
9-ért már tudni kell még pluszban nyugalmat árasztani.

Wizzurah 2023.09.03. 00:04:06

Milyen érdekes, hogy sztárgázsis edzővel top 4 is oké. Bezzeg Sarri és Pirlo... Hát igen. Sokat zuhantak az elvárások. Meg minden más is.

DelPiero2 2023.09.03. 10:51:44

Nekem ez nem világos. Értitek mi ez? "Megtiszteltetésként élem meg, hogy ezt a mezt viselhetem, a klubbal szembeni utálat pedig csak további motivációval szolgál." az utálat szót nem értem.

alexGicamo 2023.09.03. 10:56:09

@MGB75: Úgy -úgy ! Mi a JUVENTUS vagyunk, megtépázva, szedett - vedetten ugyan , de akkor is ! Szóvalm mindenképp a scudettóért kell menni mindig ! Nem érdekelnek a kifogások ,meg hogy másnak milyen a kerete !

DelPiero2 2023.09.03. 11:00:13

@alexGicamo: Szia, Te érted mi ez az "utálat" szó?

Attilio79 2023.09.03. 11:01:47

@DelPiero2:
“I arrived at Juve when I was 13, I always dreamed of reaching the first team. The year in Serie B helped me a lot, when I came back I had my possibility. Wearing this shirt is an honour. When you go on the pitch knowing that everyone outside hates Juventus you feel even more motivated, at least, that’s how it is for me.”
Én így találtam meg, hogy mit mondott, de lehet, hogy nem így volt. ;)

alexGicamo 2023.09.03. 11:03:47

@Attilio79: Valahol valamit biztos elírtak ...mást nem tudok elképzelni !

DelPiero2 2023.09.03. 11:10:51

@Attilio79: köszi. Az oustside-dal így már érthető, tehát az ellenfél szurkolóiról van szó.

JohnRossEwing 2023.09.03. 11:23:50

Hát srácok, ha nem értitek a nyilatkozatát, és benne azt, hogy kire/kikre érti az utálatot, akkor nem értem milyen jogon kritizáltok mindent és mindenkit. A kritika alapja, hogy az utolsó részletig tisztában vagy mindennel. De ha ilyen egyszerű dolgok értelmezésénél megakad a tű, akkor hogy?
Maradjunk annyiban, hogy Forza Juve! Volt már jobb keretünk, jobb edzőnk, több pénzünk, most ez van. Tudomásul kell venni, hogy mi a mozgástér, maradni a realitásoknál. Top4 között.

alexGicamo 2023.09.03. 11:47:00

@JohnRossEwing: Ne haragudj ! Felvilágosítalak : szőke nő vagyok, ezért nem értettem teljesen egyértelműen a nyilatkozatot( mellesleg ezzel nem voltam egyedül ! ) ;-)
Amúgy a jelenlegi keretből pont Nicolo a kedvenc játékosom és nagyon drukkolok neki külön is !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Thuglife! 2023.09.03. 11:51:18

@JohnRossEwing: mi a realitás?hogy egy címvédő automatikusan megvédi a címét mint más bajnokságokban?
Tavaly realitás volt a Napoli győzelme vagy azelőtt a milané?
A Chelsea bajnok lesz mert vett 10 játékost méregdrágán.
Vagy annyira előttünk jár a Milan Inter Napoli hármas hogy előre adjuk fel? Nem hiszem.
Tipikus kishitű magyar mentalitásod van.

Rocky80 2023.09.03. 13:21:52

@DelPiero2: @alexGicamo: dehogy, srácok, általánosságban is értheti: tudjátok, itthon is utálnak, pontlevonás, Seria B; Európában meg kizárás, Ceferin, UEFA, stb. stb.

@Thuglife!: most írt a srác először, te meg megmarod azonnal... :-/

@JohnRossEwing: csáó, üdv itt, "gyere" csak, "józan", reális srácnak tűnsz! ;-)

Rocky80 2023.09.03. 13:32:33

@Thuglife!: amúgy meg: ilyen gyenge közèppályája meg védelme rég volt a csapatnak! Ez nem igaz?

Danilo a csapatkapitány! és ő a legjobb hátul úgymond,
Sandro...
Rugó...
Bremer az egyetlen aki azt mondom hogy oké. :-)

A mentalitás az más, abban igazatok van, valóban "b*szónak" kéne lenni, csak tudjátok, nehéz úgy, amikor olyan közegben vagy, ahol pl Pogba a legjobb játékos mondjuk, aztán ő is egy léha g*ci... Legnagyobb fizuval elvagyok, így is megkapom, több a yt videóm mint a meccsem, ezt látják példaként.

Amikor meg jön egy CR, akkor meg mindenki összef*ssa magát, meg összenyomja őket a "teher", hogy itt van mellettem, egy cselt sem merek megcsinálni és azonnal passzolok! Neki! Fúúú, letudtam!...

(nem azt mondom hogy jó volt, hogy jött, csak egy példát, hogy szemléltessem a mentális állapotokat)

Rocky80 2023.09.03. 13:40:38

Kb évek óta ez van, a fiatalok előtt ez van példaként a csapaton belül: egyszerűen nincs egy alfahím, nincs egy vezér, nincs egy egyéniség, nincs SENKI. Pogba van visszahozva és ő kéne egy vezér legyen. Na EKKORA a baj!

Mindig volt itt valaki: egy Zidane, egy Pirlo, egy DP, egy Nedved, egy Buffon, egy Tévez, egy valós, igazi, az egész földkerekségen elismert világklasszis! Néha több, egyszerre! Most ki van? Egy Szoboszlai nagyobb név, mint BÁRKI a JUVENTUSBÓL. Az én csapatomból! Na ezt azért ízlelgessük.

És akkor elvárunk egy b*szó, domináns csapatot?! Hogy?!? Az UEFA meg a hazai szervek is felemelik a hátsó lábukat és lehugy*znak minket kb... Nem így van!? Na most meg én ragadtattam el magam, bocsánat!

alexGicamo 2023.09.03. 13:46:21

@Rocky80: Szerintem meg Ewing olyannak tűnik, aki tudálékos és rögtön kioktat ... De ha őt ez teszi boldoggá ...

alexGicamo 2023.09.03. 13:47:02

@Rocky80: Amúgy lehet, ki tudja mire gondolt Fagio ? :-)

2023.09.03. 13:47:09

@Rocky80: A védelem azért nem a legszarabb a Seria A-ban, de középpálya tényleg gyengén muszikál. Egyelőre.
Fagioli és Miretti összeszoknak, eldől végre a Pogba saga, hogy végül is rá fogunk épülni idén vagy sem (mert valljuk be, ez a legnagyobb probléma per pillanat), akkor jobb lesz ez. Még nagyobb plusz lesz, ha kiderül, hogy Hujisen és Gatti megfelelő játékos akár kezdőként is. De még így is kell egy kis idő, hogy mindez kirobbanó eredményeket hozzon. Összeszokás.
A hajtás meg kezd alakulni, úgy látszik, hogy Vlahovic tavalyi mélázása a pályán megszűnt, Chiesa vérszeme átragad más játékosokra is, oké ezt Danilotol nem várhatjuk el, szóval a fiatalok kezdik alakítani a lendületet. Már csak tapasztalat és egy kis siker kell nekik ahhoz, hogy magabiztosan szétkenjék a ligát.

alexGicamo 2023.09.03. 13:51:34

@Rocky80: Sajnos , igazad van , hogy kb . mindenki is ellenünk van és ellenszélben nehéz pisálni, már bocsánat !
De mégis , ennek ellenére is tartom magam , hogy nekünk mindig győzelemre kéne játszanunk !
Tudjátok : Menekülés a győzelembe ! ;-)

2023.09.03. 13:55:36

@Rocky80: Bánatomra a fentebb említettek alapján Rabiot nem illik a képbe, és azt is elcseszték ebben a mercatoban, hogy a bal oldal olyan szinten túlsúlyos, hogy fel is borulhatunk. Chiesa, Iling, Cambiasso és Kostic, mind nagyszerű játékos, a másik oldalon meg van egy Weah. Kennyt nem említeném szélsőnek, inkább két 8-asból a jobb oldali, főleg nem jobb hátvéd, amiben ki fogják próbálni. Na de hátha beválik.
Sajnos Loca kérdése a legfájdalmasabb. Szó nincs rá...

venember83 2023.09.03. 15:44:01

@DelPiero2: nem gondoltam, hogy nem egyértelmű, hogy Olaszországban a Juventust szeretik, de utálják is a legtöbben.

JohnRossEwing 2023.09.03. 17:41:21

@Thuglife!: ha ennyire kritikus vagy Allegrivel szemben (ld fentebb), vagyis úgy látod, hogy a vezető edző nincs birtokában mindannak a képességnek, ami a csapatot sikerre vezetheti, akkor mire alapozva várod el ilyen ellentmondás nem tűrően a csapattól hogy bajnok legyen? Értem, hogy ez a te vágyad, nekünk többi szurkolónak is ez a vágya. De ez csak vágy!!
Nem a realitás jelen körülmények között (keret minősége, mélysége, összeszokottsága, stb).
(Egyébként az első négyben végezni nem egyenlő a negyedik hellyel. Szóval ha valaki azt mondja, az első négyben kell végezni, az azt jelenti, hogy a negyedik hely a minimum, nem azt, hogy nem az elsőre kell törekedni.)

Ethan Hunt 2023.09.03. 20:43:18

@JohnRossEwing: "akkor mire alapozva várod el ilyen ellentmondás nem tűrően a csapattól hogy bajnok legyen?"

Arra alapozza, hogy Allegri akár birtokában van ezeknek a képességeknek, akár nem, a keret minőségben biztosan alkalmas lenne arra, hogy a bajnoki címért harcban legyen, főleg, hogy nem kell megosztani az erőinket európai kupaszerepléssel...

Az, hogy nem úgy néz ki a játékunk vagy hogy érthetetlen pontvesztéseket csinálunk (mint legutóbb is), az kizárólag Allegri hibája, mert egy olyan játékfelfogást erőltet, amiben a játékosaink egyáltalán nem tudnak a optimálisan teljesíteni - sőt mondjuk ki, alulteljesítenek -, de ami szerinte az egyetlen út a pontszerzés maximalizálására...

Ezért hivatkoznak arra az Allegri-hívők örökké arra, hogy "szar a keret" vagy "rosszul lett összeválogatva és kiegyensúlyozatlan", miközben csak be kellene végre látni, hogy minden meccset saját magunknak teszünk nehézzé azzal, hogy nem kényszerítjük rá az ellenfélre a saját játékunkat a játékosaink minőségi fölényére alapozva (ahogy az Udinese ellen tettük és egy félidő alatt le is zártuk a meccset), hanem hagyjuk, hogy a saját játékukat játsszák ellenünk, aztán lesz belőle egy nézhetetlen szar egy 80 percen át és közben imádkozunk, hogy majd valamikor 10 perc játékkal valamit összehozzunk...

venember83 2023.09.03. 21:33:24

@Ethan Hunt: nem egy Juve-meccset láttál az elmúlt bő két évben, úgy érzem. :)

Miközben a mester arról beszélt sokszor, hogy olyan helyzetbe kell hozni a játékosokat, hogy a legjobban teljesítsenek, én egyáltalán nem ezt látom, s gondolok itt poszton kívül játszatott futballistákra, nem kellően motivált játékosokra, nem megfelelően felkészített játékosokra (erőnlétileg és kidolgozott taktika tekintetében, hogy álmukból felköltve tudják, kinek, mikor és hova kell passzolni adott helyzetben).

FeriGjuve 2023.09.04. 09:52:42

@alexGicamo: Arra gondolt,hogy a Juvét legalább annyian utálják(legalábbis olaszországban)mint amennyien szeretik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása