Arthur: „A Barcelona játékstílusa illik hozzám”

melo_arthur_axa_pool_mezben_mutogat.JPGArthur Melo a Liverpoolnál töltötte az előző szezont, ám sajnos a sérülések Angliában is megkeserítették az életét, és a Liverpool nem is élt a játékos kivásárlásának a lehetőségével.

„Azt hiszem, kicsit peches voltam, de ez már a múlt, és most sokkal jobban érzem magam. Nagyon szeretnék visszatérni a pályára, és el akarom érni a számomra elérhető legmagasabb szintet játékosként.” - nyilatkozta a 26 éves középpályás a Mundo Deportivo munkatársának.

„Voltak nehéz időszakok, de nagyon fontos volt számomra, hogy mindenkinek a támogatását élveztem, az edző, Jürgen Klopp, a teljes edzői stáb, a csapattársak. Az öltöző sokat segített nekem a nehéz pillanatokban. Szerintem sokat tanultam. Amikor az ember elhagyja a komfortzónáját, még többet tanulhat. Fejlődni kell valahogy, és a sérülés ebben segítségemre volt.

A Barcelona? A futball világában bármi megtörténhet. Nagyon szép pillanatokat éltem át a Barcelonánál, és a játékstílusuk is megfelelő számomra. Sokat beszélgetek Frenkie De Jonggal, illetve Sergio Busquets-cel és Jordi Albával, akik most távoztak. Ők nagyszerű barátok. Mindig próbáltam megnézni a meccseiket, mert tetszik ez a játékstílus.

Nem szerződök Szaúd-Arábiába. 26 éves vagyok, még sokat adhatok a futballnak. Hamarosan visszatérek Torinóba, de az átigazolási időszak nagyon hosszú, és nem tudhatjuk, mi fog történni. Valami érdekes merülhet fel számomra és a Juventus számára. Szerződéssel rendelkezek, és ezt tiszteletben tartom, de meglátjuk, mit tartogat a jövő.

Sportolóként és személyként Cristiano Ronaldo eszméletlen. Minden nap a fejlődésre koncentrál. Emlékszem, amikor a Juventusnál találkoztunk, és az ebédlőben mindig megnézte, miket eszünk, és viccelt a tányérunkra tett ételek kapcsán. Ő rendkívüli profi. Soha nem láttam az övéhez hasonló mentalitást senkinél.

Spanyolországban a csapatok jobban törekednek a labdabirtoklásra és a technikásabb futballra. De sokat tanultam mindegyik bajnokságban, Olaszországban például sokat tanultam taktikailag, de fizikailag is javultam. Angliában is, ahol az intenzitás hihetetlen, egy másodpercig sem áll le a játék.

Hol látom magam három év múlva? A brazil válogatottban és rendszeres kezdőként egy komoly csapatnál. Az első lépés a megfelelő döntés meghozása most, és a koncentráció fenntartása. Ha ezt most megteszem, három éven belül learathatom ennek az eredményeit.”

A La Gazzetta dello Sport mai cikke Arthur Melo kapcsán a Brighton érdeklődéséről ír, Roberto De Zerbi csapata szívesen fogadná a brazil középpályást, ám jelenleg kizárt a futballista értékesítése, mivel a könyvelésben 31 millió eurós érték áll a neve mellett, és ennyit sem a Brighton, sem másik érdeklődő klub nem fog kifizetni a játékosért, akinek a szerződése 6 millió eurós bért is garantál, így szinte bizonyos, hogy csak kölcsönben távozhat idén a brazil futballista.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2118159692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2023.07.04. 12:57:23

Ennyi komma baromságot. :D

Van képe ilyeneket mondani.

Lanzafame 2023.07.04. 13:15:50

Minden idők legrosszabb igazolása, hatalmas lufi.

Rodri13 2023.07.04. 13:26:10

Szerintem olyan lesz mint ramsey. Valahogy fel kell bontani vele a szerződést mert ő is a nyakunkon fog ragadni.

Leram7 2023.07.04. 13:44:07

Ez a játékos már játszott a barcaban, a juveban, a poolban és így a világ legerősebb 4 banjokságából 3 ban.

Mindenhol kudarcot vallott, mit akar még? Egy középcsapatba luxus ez a fizetés, máshova meg nem kell. Nem elég, hogy rossz, haszontalan, gólképtelen, még sérülékeny is.

Paratici mester igazolása...

Juvino 2023.07.04. 13:44:16

Sztem tobb van benne, m amit itt mutatott. Mivel fiatal, akar meg ossze is szedheti magat. Viszont a kapura teljesen veszelytelen, brazil letere erthetetlen

Gaben Smith 2023.07.04. 14:12:19

Off allitolag kolcson akarjuk venni veteli opcioval Laportet. Aztem nagy dobas lenne !

babo0410 2023.07.04. 14:56:17

@Gaben Smith: Minek? Nem védő kéne elsősorban, csak ha megy Bremer. Másrészt meg Laporte-t megvenni? Egy ideje egyre gyengébben muzsikál. 29 éves, már jobb nem lesz, és erősen lejtmenetben van egy ideje. Na ő az, akit semmi esetre sem hoznék.
Arthur meg tök mindegy hova, csak húzzon el. És szerintem ő az, aki tutira el lesz adva, vagy szerződés lesz vele bontva, mert ő volt az egyik, aki miatt büntettek minket.

alexGicamo 2023.07.04. 15:08:38

@Leram7: Én azt nem vágonm hogy ennyi élklub , hogy nézhette be ennyire ezt a játékost ?
Reméke, valahogy sikerül elpasszolni !

JeetTrader 2023.07.04. 15:31:56

@Leram7: pontosan így látom én is. Bőven megvolt a lehetősége mindenhol. Na jó mínusz a sérülések. De neki is be kell látnia h bizony ez is tényező.
A helyében most pont elmennek oda ahol kellék. Brightonban De Zerbivel még tényleg fejlődhetne is és aztán pár év múlva esetleg leeshet neki egy újabb nagy klub. Most senki nem fog érte ennyi pénzt kiadni az egyszer biztos.
Akármi is van benne nem tud kijönni így az marad amit nyújt...ami meg nem nagy klubba való szintnek tűnik.

Gaben Smith 2023.07.04. 15:53:17

@babo0410: nem kellene vedo? Most viccelsz ? Bremmer az egyetlen ertelmezheto vedonk.
Laporte meg klaszisokkal jobb lenne minden ittlevonel.

Juvebest 2023.07.04. 17:03:15

Ez a csávó milyen jó volt a Barcába. Érthetetlen számomra, hogy fejlődött ennyit vissza. Ami a legcsúnyább rúgótechnikája kapura egyenlő a nullával

2023.07.04. 18:41:05

Szerintem ő egy jó regista lenne. Labdabiztos, azok a passzai amik meg vannak, azok pontosak. Akár két 6-ossal felálló csapatban is. Nem sikerült bizonyítania semmit az igaz, bár nem biztos, hogy minden az ő hibája.

JeetTrader 2023.07.05. 08:59:18

@LacaGLJuve: hát nem tudom...igen, sokat és pontosan passzol, de teszi ezt hátra vagy vízszintesen. Előrefelé passzai borzasztóak, hosszú labdát adni, csak úgy mint egyáltalán lőni, képtelen volt nálunk, látni sem nagyon látott, csak forgolodott sokat a labdával. Ami labdatartas szempontból ok, de nem ekkora fizuval. Ezért a teljesítményert max 1 millat adnék neki. A Poolnal már nem követtem de ott is a sérülés volt a mérvadó, ami nálunk is sok volt.
Szóval a szamomra egy a pályán nem látó, előre passzolni nem tudó, lőni nem tudó, csak labdatartasra és oldal/hátra passzra alkalmas sérülékeny cserejátékos benyomását kelti.

2023.07.06. 09:36:30

@JeetTrader: ezért írtam, hogy "azok a passzai, amik vannak"
Hosszú labdát adni utobbi időben csak Bonuccit láttam.
Szóval azért mondtam, nem biztos, hogy minden az ő hibája.
Egy biztos, nagyon jó lenne, ha ezen a nyáron végleg el tudnánk takarítani a keretből.

venember83 2023.07.11. 08:35:42

Arthur Melo: "Mielőtt elhagytam volna a Barçát, napról napra egyre jobb érzéseim voltak a játékstílus tekintetében, egyre jobban éreztem a stílust. Készen álltam az új szezonra, illetve arra, hogy komoly lépést tegyek a karrieremben. De átírták a terveimet, és csatlakoztam a Juventushoz."

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása