Szczęsny: „Máig nem tudom, mi okozta a mellkasi fájdalmat”

szczesny_wojciech_mediaset_mikrofonjanal_bl-meccs.JPGA Juventus kapusa, Wojciech Szczęsny a Canal Plus Sport Polonia munkatársának nyilatkozott jövőjéről és az elmúlt évről, amely eseményekben gazdag volt a kapus számára is.

„Visszavonulás a válogatott csapattól? Igen, ez igencsak hamarosan várható, már így is hosszabb a karrierem, mint amire számítottam. Akkor állok majd le, amikor már úgy érzem, nem tudok 100%-ot nyújtani a pályán, mert magas szinten szeretnék visszavonulni. Nem lesz semmilyen bejelentés, meglepetés lesz mindenki számára, mert nem akarok búcsúzkodni. Ezt követően majd játszok még kicsit a szórakozás kedvéért, de ezt még nem tudom. Leginkább majd a családommal és a fiammal fogok foglalkozni, mert jelenleg a szezon egyharmadát egyedül töltöm, és ez nem túl jó sem nekem, sem a fiamnak.

Massimiliano Allegri? Nagyon közeli barátok vagyunk, tisztelem őt, mivel olyasmiket képes megmondani nekem, amit mástól nem hallhatok, valamint szomszédok is vagyunk, amióta Torinóba költöztem, szóval mindenképpen nagyszerű barátnak tekintem őt.

A Sporting elleni csere? Ijesztő volt, tényleg azt gondoltam, hogy meg fogok halni. Amikor a labdát a védőhöz passzoltam, úgy éreztem, mintha felrobbanna a szívem, egy szögletnél azt mondtam Areknek, hogy nem érzem jól magam, de a Sporting futballistái már játékba hozták a labdát. A mellkasi fájdalom borzasztó volt, a mai napig nem tudom, mi okozta, valószínűleg háttal vagy gerinccel kapcsolatos problémák.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8918154304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása