A Sporting CP elleni mérkőzés

europa-liga.jpgA Juventus európai kupaszereplése a Bajnokok Ligájában indult, majd a sikertelen csoportkört követően az Európa-ligában folytatódott, ahol a torinói együttes a Nantes, majd a Freiburg együttesein túllépve, már a negyeddöntőben jár. A legjobb nyolc között ellenfél az előző körben az Arsenal együttesét kiejtő Sporting CP lesz, a párharc első mérkőzése ma este Torinóban, a visszavágó jövő csütörtökön Lisszabonban kerül megrendezésre.

Massimiliano Allegri keretében már helyet kapott Paul Pogba, ám Mattia De Sciglio és Kaio Jorge nem lesznek bevethetőek a portugál csapat ellenében.

A két csapat mindeddig két alkalommal mérkőzött megy egymással az európai kupasorozatokban, s mindkét találkozóra a Bajnokok Ligája 2017-2018-as kiírásának csoportkörében került sor. A torinói első mérkőzésen a Juventus Alex Sandro öngóljával hamar hátrányba került, ám végül Miralem Pjanić és Mario Mandžukić találatai győzelmet és három pontot hoztak a zebramezeseknek. A lisszaboni második összecsapáson a házigazda portugálok Bruno César révén szerezték meg a vezetést, majd Gonzalo Higuaín góljával alakult ki az 1:1-es végeredmény.

A mérkőzés játékvezetője a török Halil Umut Meler lesz.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést az RTL HÁROM közvetíti élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Bremer, Danilo, Gatti, Bonucci, Rugani

Középpályások: Locatelli, Pogba, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli

Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Kean, Di María

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2818101452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.04.13. 18:42:16

RTL 3 adja. 20:45. Igazi csemege lesz ez a mérkőzés a számomra taktikai szempontból hiszen a Sporting-ot magára se húzhatja a Juve, és kis sem szabad nyílnia nagyon hátul.

Kíváncsian várom mennyiben lesz képes a csapat megvalósítani Maxi elképzeléseit, ami pedig a labdabirtokláson fog alapulni.

FORZA JUVE!

nortu30 2023.04.13. 19:23:25

@Pilsnerurquell: Mi és a labdabirtoklás? Egy portugál csapat ellen? Sajnos manapság más szelek fújnak.

Rocky80 2023.04.13. 19:24:29

@Veszettnyuszi: neked is jó lesz, nyugi! :D

Allegri taktikai és edzői zsenialitásának kidomborodását várom a meccsen, ha esetleg nem így lenne, az természetesen a játékosok hibája lesz! :D

Harcra fel, legalább 2 gólos előnyt szeretnék, mindegy hogy hány kapott gól formájában; felőlem lehet 4-2 is!

2023.04.13. 19:53:56

Há nem is Allegrié :D Gondolj bele hányszor fogalmazódhatott meg benne az "ez van, hát ebből kell főzni" féle idézet. :P Legutóbb pl a Lazio ellen Sandro bravúros egyéni megmozdulásai nyomán xd

Na de vissza a meccshez...Itt SEM fog beleférni egyéni balfaszkodás senkitől.

Amúgy szerintem rohadt sz*r meccs lesz mert a Juve ölni fogja a játékot és az utolsó 20-30percbet fogja csak megnyomni. Biztonsági focit várok, de persze ne legyen igazam és legyen sok gól.

Leram7 2023.04.13. 19:57:15

Elvileg ez a kezdő: 3-4-3

Szczesny - Gatti, Bremer, Danilo - Cuadrado, Rabiot, Locatelli, Kostic - Di Maria - Milik - Chiesa

Apuleius 2023.04.13. 19:57:15

Juventus: Szczesny; Gatti, Bremer, Danilo; Cuadrado, Locatelli, Rabiot, Kostic; Di Maria, Milik, Chiesa

Rocky80 2023.04.13. 20:07:56

@Pilsnerurquell: ez bizony támadó kezdő!

Vágyaitok meghallgatásra találtak! Itt bizony több gólos előny sem elképzelhetetlen!

Rocky80 2023.04.13. 20:19:09

@Pilsnerurquell: szegényt hogy savazzák a bakegér játékosok miatt... Danilon pl. csak a brazilok vébéje ment el! Erre nálunk ő a csapatkapitány... Meg ugye Bonucci... Hát ekkora itt a baj, kérem!

Rodri13 2023.04.13. 20:20:35

Ugye nem csak én érzem azt hogy viszonylag simán nyerünk. Ha megvan a vezetés kérlek szépen maxi ne álljunk le menjünk tovább mint a city a leipzig ellen. Ha tovább szeretnénk jutni az elődöntőbe akkor itt kell minimum 2-3 góllal nyerni, Portugáliában jó az x vagy az 1 gólos vereség. Szerintem meglesz ez! Forza juve!

venember83 2023.04.13. 20:36:15

@Rocky80: "ha esetleg nem így lenne, az természetesen a játékosok hibája lesz"

Vagy a vezetőségé.

Rocky80 2023.04.13. 20:38:13

@Rodri13: na végre pozitív hangok! Remélem meccs végén is ugyanígy marad!

Padról meg beállhat még Pogba-Fagio-Vlaho színezni! Micsoda bőség, ezt már szeretem! Ha más nem, Kean baba pattint egyet csereként és alásszolgája!

Rocky80 2023.04.13. 20:46:33

@venember83: az nem lehet, azok le lettek cserélve! :D Vagy azokra gondolsz akik voltak? ;-)

Allegrire visszakanyarodva, erős vár a mi Istenünk! :D Szegény portugálok is megtapasztalják majd, hogy ez nem a szétnyílós-agyatlan angol foci lesz mint az előző körben; ide más képességek kellenének, csak azok nincsenek birtokukban... :D

Plusz a Benfica elleni meccseket is rajtuk bosszuljuk meg! Sajnos így jár, akit velünk hoz össze a balsorsa... Ez nem az idény eleji-tele sérülttel Juventus lesz, előre szólok, öveket becsatolni! Nálunk az argentinok világbajnoka is csak időhúzó csere! :D

Rocky80 2023.04.13. 20:48:30

Na megyek, mert a hendi Juvét még nem raktam meg. Csók mindenkinek, jó szurkolást! :-)

pott70 2023.04.13. 20:49:20

Hajrá Juve!!!!!!!!

2023.04.13. 20:51:55

ó bmeg hurutka szakért megint -.-

2023.04.13. 20:54:36

Első félidőt meg is raktam 2-0-ra.
Remélem Miliket kitömik mindkét oldalról

2023.04.13. 20:55:55

Azért elég gáz már, hogy Vlaho padon kezd, és már senkit nem érdekel, nem zavar.

west30 2023.04.13. 20:58:28

@LacaGLJuve: Elvileg serulessel kuszkodik azert nem kezdo.

Rocky80 2023.04.13. 21:00:11

@LacaGLJuve: engem csak azért nem, mert Milik is kurvára megérdemli, jobban is passzol hozzánk, meg mintha a bokája nem stimmelne Vlahonak.

2023.04.13. 21:01:37

@Rocky80: Én is jobban bízom most Milikben, mármint jobb ő most középen, így hogy Chiesa és Maris van elől

venember83 2023.04.13. 21:07:28

@Rocky80: azt a legjobb köpködni, aki már ott sincs.

2023.04.13. 21:23:42

Anyád p*csája volt lesen te vak g*ci!

Attilio79 2023.04.13. 21:31:45

Rabiot ma többször a cseh2-őt nézi a meccs helyett. :)

BigChris 2023.04.13. 21:33:53

Ez a meccs kezd rossz forgatókönyv szerint alakulni

Lord Viktor 2023.04.13. 21:36:19

Elöl nem nézünk ki rosszul, de hátul elégge akadozik a gépezet.

MdewC 2023.04.13. 21:38:03

Szarok vagyunk de büszkék. :D

Rodri13 2023.04.13. 21:40:02

Ki se jövünk a szoritasbol hugy gyengék vagyunk sajnos

venember83 2023.04.13. 21:40:31

@BigChris: nem jöhet ki mindig a lépés.

Rodri13 2023.04.13. 21:42:10

Na a lengyelel is mi lett?

2023.04.13. 21:44:05

Ó bmeg Szesnyi...:(

Rocky80 2023.04.13. 21:44:30

Elöl nem vagyunk elég higgadtak, pedig szépen kevergetünk. Hátul meg olyanok vagyunk mint szoktunk... Ott kell fejlődni ez nem kérdés!

venember83 2023.04.13. 21:45:36

@Rocky80: túl sok a támadó, nincs meg hátul az egyensúly.

Rocky80 2023.04.13. 21:46:25

Chiesa legalább 3 kulcspasszt rontott nagyon komoly helyzetekben.

giorgio007 2023.04.13. 21:47:00

Ha ma nem kapunk ki, az kész csoda lesz.

Rodri13 2023.04.13. 21:47:18

Nullák vagyunk g@eci nulaaaaaaaaak

2023.04.13. 21:47:27

Bremer tökéletes LT+B :DDD

Rocky80 2023.04.13. 21:47:32

@venember83: ez a Loca-Rabiot kettős nekem súlytalan.

BigChris 2023.04.13. 21:47:47

@venember83: én arra értettem, hogy megint rosszul hozzuk ki a labdákat és magunkra húzzuk őket

Rocky80 2023.04.13. 21:49:30

@giorgio007: elragoztad, nem "kapnak" ki, így helyes!

venember83 2023.04.13. 21:49:37

@BigChris: ez biztos tudatos, hogy terület nyíljon a támadók előtt.

Attilio79 2023.04.13. 21:53:24

@venember83: Te ma nem kímélsz senkit. :D

Rodri13 2023.04.13. 21:53:34

Nuno santos > kostic

Veszettnyuszi 2023.04.13. 21:53:56

Szerencsére egy edzőzseni ül a padon, így kapott gól nélkül jöttünk félidőre.

FeriGjuve 2023.04.13. 21:54:10

Tudni már valamit,mi történt a lengyellel?

JeetTrader 2023.04.13. 21:54:50

Pedig az elején tetszett ahogy kezdtünk és ez a 343 sztem jobb is lenne mint a 352.

Nem tudom h lehet h ennyien hibáznak kulcs pillanatokban...Chiesa pl...vagy épp Mariska, Bremernek megint volt pár hajmeresztő megmozdulása. Érthetetlen ...nyerni kéne 2-0 ra valahogy...

Rocky80 2023.04.13. 21:55:16

Nem lenne itt gond csak rossz döntéseket hozunk elöl és ezért nincs gólunk hogy megnyugodjunk.

A meccs amúgy tök jó, kíváncsi vagyok a 2. félidőre.

venember83 2023.04.13. 21:56:05

@Attilio79: pálinka, sör, barack kompót. Nincs kegyelem.

delpi0823 2023.04.13. 21:57:06

Hat gyerekek,maga lesz a csoda ha ebbol a parharcbol tovabbjutunk...........

2023.04.13. 21:57:30

Kosticnak semmi értelme ebben a rendszerben. Rabiot jobb lenne a helyén és Fagioli meg az ő helyén. Amúgy nem rossz meccs, és néha igen szép focit is játszotta Juve. Csak még mindig sok az elpasszolás. Ez mutatja, hogy még nincs meg a tökéletes összeszokás, főleg az első hármas között

2023.04.13. 21:57:31

Jó játékrész volt és már vezetni kéne vagy kettővel az első 20perc alapján kb. Remélem Allegri üvöltözik velük majd egy sort a botrányosan pontatlan játék miatt a támadóharmadban. Jó lesz összeszedik magukat a második felesre mert nagyon mérges leszek!

Zsltrk977 2023.04.13. 21:59:39

Csak a szokásos semmi. Védelem esetleges, abszolut bizonytalan, a támadások meg... hát egyet nem tudunk befejezni úgy hogy helyzet legyen, esetleg ami még jobb gól. Még Chiesa is kulcspillanatokban hibázott többször is, pedig jól nyomja. Bár a sérülése óta nem olyan mint előtte. Akkor ezekből helyzet lett, sőt akár gól.

2023.04.13. 22:00:00

@Pilsnerurquell: Valószínűleg Vlahoval fognak kijönni Milik helyett, bár Maxi szinte sose cserél a szünetben. Sőt nagyon sokszor túl későn cserél

Bonav70 2023.04.13. 22:00:30

Nem a védelemmel van gond....középpálya nulla,nem tudnak labdát szerezni és jó passzokat adni előre.... Majommal mi van...tudni valamit??

MdewC 2023.04.13. 22:00:50

@venember83: ma itthon én is főztem, de kotyvalék lett Bolognai helyett. :D

Mondjuk a gyerek cuki mert evett belőle. :D

A meccsnél mondjuk jobb lett.

2023.04.13. 22:01:06

@Zsltrk977: pedig pont ezen a meccsen látni, hogy kezd alakulni. Szerintem nagyon jól keni ma

2023.04.13. 22:01:08

Na majd Vlahovic!

Zsltrk977 2023.04.13. 22:05:13

@LacaGLJuve: igen én is így gondolom, de mégis 2-3 olyan szitu volt ahol ha jól veszi le akkor még tiszta gól helyzet lett volna. Ezt leszámítva nagyon jól nyomja.
Remélem a lengyellel nincs semmi komoly baj.

Zsltrk977 2023.04.13. 22:09:29

www.eredmenyek.com/merkozes/ttZDdMWm/#/osszefoglalas/a-merkozes-statisztikaja/0

Nézzétek az 1. félidő statjait. Nem sok mindenben vagyunk jobbak.
Veszélyes támadás Juve 6 - Sporting 36!!!
Kapura lövés Juve 4 - Spirting 8

venember83 2023.04.13. 22:10:34

@Zsltrk977: scudettók terén azért csak vezet a Juve, nem?

2023.04.13. 22:15:57

Szerencsétlen fasz locatelli...

MdewC 2023.04.13. 22:16:01

Egyetlen egy pontos passzt sem tudunk adni.

Del Pybala 2023.04.13. 22:17:03

locatelli siralmas urisren

Rocky80 2023.04.13. 22:17:19

Loca hihetetlen homály ma...

2023.04.13. 22:17:20

Locatelli és megint eladja...Miért nem lehetett ezt a Sassuoloban felejteni anno...

BigChris 2023.04.13. 22:17:48

Szabó Tóni kell ide....a Csemberrel is csodát tett

venember83 2023.04.13. 22:18:04

Agresti szerint Szcz heves szívdobogást érzett, a csere után volt egy EKG még a stadionban, s úgy tűnik jelenleg, hogy minden rendben van.

2023.04.13. 22:20:31

Fagi és Vlaho be...érett...

Rocky80 2023.04.13. 22:25:06

Jaja, ez a Kostic-Chiesa szél üti egymást

2023.04.13. 22:34:54

loca már a labdában is elesikxdd

Del Pybala 2023.04.13. 22:35:34

ez egy kiabszott vicc amit loca muvel...

Rodri13 2023.04.13. 22:36:08

Gatiiiiiiiiiii a k@rvaaaaaa anyaaaaaad te vadallat ottvan végre szép volt chiellini

MdewC 2023.04.13. 22:36:33

Gatttttttttttrrrrrrrtttttttthhhhblhaaaaaaa

BigChris 2023.04.13. 22:36:44

Megérdemli a kis pöcsös

2023.04.13. 22:37:07

Az új Chiellini :DDD

Rocky80 2023.04.13. 22:37:21

Ez a Gatti mindent megtestesít számomra ami a Juve kellene legyen! Ezaz Baby!!!!!

Attilio79 2023.04.13. 22:37:24

Gatti első találata jókor érkezett! :)

2023.04.13. 22:38:07

41x-es szorzóval nyertem Gattival első góllal
Gatti a király!!!

Del Pybala 2023.04.13. 22:38:24

Gatti 2 eve meg a harmadosztalyban tolta...

Rocky80 2023.04.13. 22:39:31

Már Vlaho is megérdemelte volna a fejessel.

Kell a 2-0, gyerünk!

Rocky80 2023.04.13. 22:41:25

@LacaGLJuve: szééép! Nekem Vlaho vagy DM kell!

2023.04.13. 22:41:53

Kostic Fagioli csere elég jó lett

Wizzurah 2023.04.13. 22:44:24

Nincs mit szépíteni, megöljük a sportingot a nézhetetlen focinkkal. Így kell lehozni egy meccset magabiztosan.

MdewC 2023.04.13. 22:46:51

Locatelli akkora flop passzokban, hogy azt elmondani nem lehet.

Wizzurah 2023.04.13. 22:46:55

Most érkezett a hír, Csecsnyi rájött, hogy nem kell ahhoz játszani és mosolyogni, hogy milyen szerencsétlen, a medicalban is megkapj a fizut. De állítólag ez nem fáj neki.

Wizzurah 2023.04.13. 22:54:05

Óvatosan Pogbesz, még egy ilyen mentés és fél év az ágyban. Nem kell csúszkálni neki, csak szépen sétáljon 2 lábbal a füvön.

MdewC 2023.04.13. 22:54:37

Perin ma a jó Isten Veled van!!!

És mi is!!!

Zsltrk977 2023.04.13. 22:54:50

Huuuu Perin miket védett. Mondjuk barmelyik megemeli a labdát... Akkor 1-1... meleg volt.

juve28adam 2023.04.13. 22:56:47

Ezt szépen 2x a kapusba rúgták. Megúsztuk

Lord Viktor 2023.04.13. 22:57:33

Hogy ezt hogyan nyertük meg, kész csoda.

Wizzurah 2023.04.13. 22:58:59

Ahogy írták többen. Én imádom Perint és inkább őt játszatnám mindig, mint a lengyel semmirekellőt, de konkrétan most 2x telibe lőtték... Ezzel persze nem akarom elvenni tőle a sikert, sokkal de sokkal jobb kapusnak tartom, mint a lengyelt.

Juventino86 2023.04.13. 22:59:57

Hú, ezt Perin hozta a végén... Nálam már régóta ő az első számú kapus. A lengyelnek jobbulást ettől függetlenül, de védenie már nem kellene. Gattiban végre van szenvedély, a fiatal Chiellinire emlékeztet. Belőle lehet még jó játékos. Pogba meg kellően rutinos ahhoz, hogy tudjon menteni egy necces helyzetben, mint ahogy most is tette. Védekezésben nagyon fel kell javulni a visszavágóra. Örülök a győzelemnek, viszont el kell ismerni, hogy nagy szerencsével nyertünk.

Rocky80 2023.04.13. 23:01:29

Nem vagyok elégedett, nagyobb dominanciát és több saját gólt vártam... :-(

Elöl "ment" ez el, egyszerűen nem vagyunk elég jók az utolsó (előtti) passzokban! Főleg Chiesara gondolok, aki ennek ellenére kell a csapatba.

Locatelli szeretném ha jövőre Rovella cseréje lenne, sajnos itt tartunk most hogy ezt gondolom... :-(

Másik meccsen jó nekünk ha a Sevilla jut tovább? Vélemények?

MdewC 2023.04.13. 23:01:43

A bolognai szószom! Mondtam én…

ZED! 2023.04.13. 23:01:48

Ez mekkora egy nagy semmi volt! Mikor takarítják már el ezt bohóc

Rikoo 2023.04.13. 23:02:39

@Rocky80: Először mi jussunk tovább.:D

danimester1 2023.04.13. 23:03:32

Itt volt egy pár vödör mázli!Ez a meccs lehetett volna akár 2:2 is,de bejött a "taktika"!Ma végre fociztak is,küzdöttek,de a visszavágón gyilkosnak kell lenni mert egy gól kevés előny,könnyen ledolgozható.

Rodri13 2023.04.13. 23:05:22

@Rocky80: ha a spanyolok jutnak tovább az jó de először mi jussunk tovább valahogy mert nagyon nehéz lesz

2023.04.13. 23:05:41

Nyertünk, mert jobbak voltunk annyival pont. Nem a bírók fújták be nekünk a meccset. Nyertünk. Hajrá

danimester1 2023.04.13. 23:05:48

A mai meccs emberei Gatti,Perin és Chiesa,de végre csaptként játszottuk a "taktikát"!

Leram7 2023.04.13. 23:07:50

Nem játszottunk jó, a döntlen az utolsó 2 sporting lövést látva igazságosabb lett volna, de nekünk így a jó.

Gatti góljának nagyon örülök, mert szorgalommal és szívvel rendelkezik és ez ma megjutalmazta.

Valahogyan tovább kell jutni.

2023.04.13. 23:08:25

@danimester1: Nyugodtan hozzárakhatjuk Rabiot is

Andras74 2023.04.13. 23:11:30

@LacaGLJuve: gratulálok!
Én félidőben agyaltam rajta, h sorsszerű lenne, ha ma lőné élete első gólját, amikor a többieknek semmi nem jön be.
Juve drukker, a stadion mellett lakik a családja. Nagy öröm lehet ma otthon! Megdolgozott érte!

Bonav70 2023.04.13. 23:11:44

1-0 után mindig ezt játszuk...most bejött. Utoljára Chiello játszott ílyen extázisban mint Gatti....lehet belőle valaki! Perin Zseni!!

Rocky80 2023.04.13. 23:12:21

Idegenben azt érzem jobbak leszünk, de nehéz lesz nyilván.

@Rikoo: nincs más opció, ez a csapat nyerni született! :D

delpi0823 2023.04.13. 23:12:57

@Rocky80: Hat azert Locatellit annyiban megvedenem hogy sokszor ugy kapja a labdat hogy mar a seggebe vannak,vagy sok valasztasa nincs mert nem mozog neki senki es csak elore tudja vagni a labdat.Ebben a rendszerben neki se fognak kijonni a kepessegei mint ahogy sok mindenki masnak se.Eleve Chiesat meg Kosticot hogy lehet egyszerre kezdetni?Megolik egymas jatekat a szelen.Kostic egy beadogep de mivel Chiesa volt elotte,ebbol semmit nem tudtunk kamatoztatni.......Arra meg folosleges a szerbet kezdetni hogy vedekezzen mert az nem nagyon megy neki.

Rikoo 2023.04.13. 23:22:20

@delpi0823: Azért vannak a seggébe, mert keveset fut amikor nálunk van a labda. Rosszul osztja be az erejét, nála a leglátványosabb.
Elég ha összehasonlítjuk Rovellával, ő folyamatosan lemozog az embereiről, akik fogják és így tiszta helyzeteket termet magának.
És akkor még nem is a Pirlo, Xavi féle összehasonlítást nézzük, mert az nagyon nem jönne ki jól.:D

Locatellinek a legnagyobb problémája a játékintelligenciája. Nem tudom emberileg milyen lehet, de nagyon buta a pályán, minden helyzetből a legrosszabb döntéseket hozza, ráadásul folyamatosan rohan.
A labdakezeléséről inkább ne is beszéljünk. Pogba 5 percet játszik és élmény nézni, ahogy hozzáér a labdához, na Locatellinél kb. sírnunk kell ezt látva, mint a térdműtétek utáni Khedira.

Akkor tudnánk javítani a helyzetén, ha b-t-b játékos lenne és nem középen játszani, hanem Fagiolival felváltva a középső hármas jobbján.
De ahhoz Paredesnek nagyon össze kellene kapnia magát vagy várnunk kell nyárig, amikor Rovella visszatér majd.
Legrosszabb esetben igazolni kell valakit.

DelPiero2 2023.04.13. 23:41:44

Ez nagyon necces volt, akár több góllal is nyerhetett volna a Sporting. Miért kell a gépies passzokat alkalmazni a kapu torkában? Miért nem mernek lendületből kapura törni? Megvannak az emberek hogy kik lőhetnek gólt? Tul. képp Gatti sem passzt kapott. Továbbra is sétálva jönnek vissza csatáraink a lesekről, a Sportingban benne lehet egy pár gól, reméljük bennük marad, de rossz esetben csúnya zakó jöhet.

2023.04.13. 23:45:38

@Andras74: köszi:)
Első pályára lépése óta a kedvenc játékosom lett Chiesaval együtt. Remélem csapatkapitányságig jut.

2023.04.13. 23:47:31

@Rikoo: Sajnálom Locat. Én is úgy látom, hogy nem jól osztja a zsugát.

Rodri13 2023.04.14. 00:00:43

Ma kostic és loca sajnos nem tudta hogy melyik bolygón van elkepesztoen rosszak voltak. Gatti valami eszméletlen jó bremer is jól játszott és danilo is ma a védelem rendbe volt a kozeppalya volt gyenge. Rabiot megindulasai életveszélyesek az ellenfélre és jó hogy van ilyen játékosunk. Chiesanak a passzai lehetnének pontosabbak, de ez a gyerek sose fárad el. Így tovább fede! Nem örülök annak hogy ez csak 1 0 lett. A vissza vagon bármi lehet. Remélem tovább megyünk

delpi0823 2023.04.14. 00:20:07

@Rodri13: Hat Kostic johogy nem tudta milyen rendezvenyen van mivel egy oldalra tette mindkettojuket.Ha jatszatja oket akkor Kostic legyen a balon Chiesa meg a jobbon.De Kosticot felesleges szinte balvedonek elpazarolni.Ha annyira vedekezni akar,akkor tegyen oda egy vedekezotipusu jatekost.

delpi0823 2023.04.14. 00:27:58

@Rikoo: Hat kb ezt irtam hogy nem a posztjan jatszik.Erdekes az olasz valogatottban az eben tudott klasszis teljesitmenyt nyujtani.Allegri megfolytja a jatekosokat gyakorlatilag.Eddig vedtem en is sokaig,de ezzel a kerettel valljuk be oszinten,lehetne azert sokkal nezhetobb footballt jatszani.A letamadasaink gyakorlatilag a legviccesebbek mikor kb feluton van mindenki es 99%ban az ellenfel siman ki hozza a labdat.Ebbol is latszik hogy a letamadast nem nagyon gyakorolhatjak az edzesen.Nem csak Locatelli szaladgal foloslegesen a palyan,hanem sokszor a csapat 90%kb.Azer csak nem hulye mindenki a csapatban.............

MdewC 2023.04.14. 01:06:53

@Rikoo: annyira bírom amikor alátámasztod mennyire hót vak az előre játékban Loca… komolyan mondom már nem számoltam az eladott passzait. Nem Juve szint. Nagyon nem.

Rocky80 2023.04.14. 02:01:15

@MdewC: a szíve az az pedig, csak hát... Egy jó kiegészítő embernek jó lesz, de csalódás sajnos és ezt fáj leírni... :-(

steven.h 2023.04.14. 09:32:59

@Rikoo: Azért ha Vlahovicnál ki lehet játszani az Allegri kártyát, akkor szerintem Locatellinél főleg ki lehetne. Ő nem regista, ő pont annyira bele van ebbe kényszerítve mint anno Pjanic. Nyilván más szint a Juve, de azért az EB győztes olasz válogatott erőssége volt, ott semmi gond nem volt sem a labdakezelésével sem azzal hogy előre hogy tud játszani, sőt a Sassuoloban sem volt ezzel semmi gondja. Ő nem regista, ha 3 középpályásban gondolkodunk akkor ő B-2-B, mint a válogatottban, ha meg 2 középpályásban akkor nem egy Rabiot való mellé aki tegnap gyakorlatilag trequartistát játszott. Nem tudom hogy ez a taktika része volt-e, de szerintem teljesen mindegy lett volna hogy Locatelli hogy meg mint mozog el, ő teljesen magára van hagyva a középpályán ha nincs ott Fagioli és az összes meredek kockázatos passz rá jön ki.

Nincs formában, elrontja, ez van, de attól ő még nem lett egy rossza játékos és remélem ha nem is most, akkor a követekző szezonban ezt bizonyítja is.

Thuglife! 2023.04.14. 09:47:31

Locatelli nem mozog el...bezzeg a Rovella gyerek egy kiscsapatban igen...:D...hatalmas :D
Még mielőtt látjuk hogy a Juvéban mennyire fogják és mennyire támadnák le őt már azelőtt véleményezzük hogy ki a jobb..

Juvino 2023.04.14. 12:32:42

Nem volt ez olyan rossz,legalabb tamadtunk! Eloszor is: Nagyon orulok Gatti goljanak,nagyon megerdemelte mar! Nagyon sokat fejlodott az elmult 2-3 honapban. Az is latszik,h ezzel a vedoharmassal vagyunk a legjobbak(meg igy tamado felallasban is), nem is ertettem,h a Lazio ellen miert kellett valtoztatni rajta. Ha igy allunk fel,vszinuleg nyerunk.
Chiesa, most eloszor a serulese ota, regi onmagat idezte, a pontossag meg hianyzik,de jo lesz ez! Ami meg kiderult,h a Kostic-Cuad-Chiesa triot nem lehet egyutt jatszatni. Kostic folyamatosan ott topogott Chiesa sarkaban, es ketten akartak indulni egy labdara. Ez igy minusz egy ember sajna.
Szegeny Loca eleg egyedul volt,m ebben a felallasban keves ember volt korulotte es hat nem is az ő posztja...megis a szive miatt meg mindig jobb,m Paredes.
Cseccsel meg remenykedjunk,h minden ok lesz, ijeszto volt a rosszullete.
Forza Juve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása