Allegri: „Elismerésre méltó, amit a srácok mutatnak”

allegri_massimiliano_mosoly_8.jpgA Sampdoria elleni mérkőzés nem szűkölködött az izgalmakban, hiszen a vendégek pillanatok alatt képesek voltak egyenlíteni, és Dušan Vlahović elhibázott büntetője sem a nyugalmat szolgálta, ám végül Adrien Rabiot és Matías Soulé góljai révén sikerült megnyerni a meccset a tabella utolsó helyzettje ellen.

„Egy büntetőnél az ember beemeli a labdát, vagy választ egy sarkot.” - mondta Massimiliano Allegri a DAZN számára.

„Dušan Vlahovićnak meg kell őriznie a nyugalmát, nagyon jó meccset hozott, ma sokkal jobban teljesített technikai tekintetben. Olykor túl sok energiát fektet be, ehelyett nyugodtan kellene kezelnie a helyzetet. Ne feledjük, hogy csak egy éve van a Juventusnál, és jól teljesít, emellett pedig minden adott a fejlődéshez. Amint megtanulja kezelni a meccseket, nem fog annyira kapkodni, amikor labdát kap, és jobban értékesíti majd a helyzeteket.

Szerintem a csapatnak javulnia kell a meccs kezelése tekintetében. 2-0-ra vezettünk, le kellett volna zárnunk a területeket, és kontrákra kellett volna építenünk. Az idősebb védőknek le kellett volna teremteniük a fiatalabbakat, és vissza kellett volna vezényelniük őket a helyükre. Ilyen helyzetek fordulnak elő, ha egyes játékosok a Juventus kevés meccsén szerepeltek.

Enzo Barrenechea? Taktikai döntést hoztam. Manuel Locatellihez és Enzo Barrenecheához képest Leandro Paredes inkább egy metronóm, ma viszont olyan játékosra volt szükség, amilyen Enzo Barrenechea.

Nicolò Fagioli fejlődik a csapat motorjaként, nagyszerű labdát adott Dušan Vlahovićnak. Matías Soulé is betalált ma, egy másik játékos, aki a NextGen csapattól csatlakozott hozzánk.

Rabiot? Öröm nézni őt, a többiekhez képest eltérő motor dübörög benne. Ma az volt a terv, hogy Adrien Rabiot kap 60 percet, Paul Pogba pedig 30 percet, de aztán utóbbi megsérült. Gleison Bremer jól van, a bal térdének az egyik szalagja kicsit fáj, Leonardo Bonucci pedig kapott egy rúgást lábszárra, s ezért cseréltem le.

Ma reggel Paul Pogba szabadrúgásokat gyakorolt, amikor szúrást érzett a combközelítőjében, holnap kivizsgáljuk az állapotát, de a csütörtöki vagy a következő vasárnapi meccsen nem lesz bevethető, szóval csak a válogatott szünet után láthatjuk őt a pályán.

53 pontot gyűjtöttünk eddig, és ez nagyon fontos. Nem akarunk beszélni a fellebbezésről, mivel ez a klub ügye. Megismétlem, amióta megérkezett az ítélet jól reagáltunk az Atalanta elleni meccsen, azt hittük, hogy sikerült mindent megoldani, aztán botlottunk megint. Mindazonáltal elismerésre méltó, amit ezek a srácok mutatnak, és ezért is dolgozunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7718070404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilsnerurquell 2023.03.13. 00:09:25

Jó lenne Pogbesz,...de ez már kínos...

Amúgy jó ez a fotó Maxiról :D Ez nektek szól Juventuzblogosok:D

Kukszi 2023.03.13. 05:30:24

A semleges nézők jól szórakoztak a meccsen az biztos, engem levert a víz hogy 2 perc alatt egyenlíteni tudtak!

A fiatalok számomra az év nem csak meglepetései de egyben reményei is a jövőt tekintve.

Mások a gatyájukat is rá fizetik ha normális orvosi kezelést akarnak kapni,ezzel szemben Pogba még pénzt is kap :D

ACE12 2023.03.13. 07:03:27

"2:0 nál visszaállni és a kontrákra építeni"..........barom...pont ezt nem akarjuk...végre nézheto volt a meccs. Energikusabb, dinamikusabb, támadóbb....Nincs azzal gond ha kapsz 2 ot, de rúgsz 4et és kész. Vlahovics talán élete legrosszabb meccsét hozta....Nem a 11 miatt...a labda pattog tole, talán 1 érdemleges passza volt az is kozéppályán keresztbe, másokat akadályozott mozgásával, elvette a másiktól a labdát...ahh.....A fiatalok viszont nagyon pengék voltak...sokkal tobb fantázia van bennuk mint ilyen Paredes félékben

JuveMI 2023.03.13. 08:32:39

"...le kellett volna zárnunk a területeket, és kontrákra kellett volna építenünk. Az idősebb védőknek le kellett volna teremteniük a fiatalabbakat, és vissza kellett volna vezényelniük őket a helyükre..." - íme a filozófia!

venember83 2023.03.13. 09:35:37

@JuveMI: én azon gondolkodok, kik a fiatalok? Bremer?

JuveMI 2023.03.13. 11:26:26

@venember83: Ez csapatmunka kérlek! A Mister nem csak a védőkre gondolt... az öregeknek az egész csapatot hátra kellett volna rendelni!

Pavel1988 2023.03.13. 11:29:50

Én másképp látom, mint a mester.
Egyrészt nagyon látszott, hogy azzal az utasítással küldték ki a Juventust, hogy minél kevesebb energia befektetéssel hozzák le ezt a meccset, a gyors két gól csak további motivációt jelentett.

Bonucci valami egészen szégyenletes, bárki akinek van némi önreflexiója az már rég azt mondta volna, hogy köszi az eddigieket én akkor visszavonulok. AMatőr kispályás bajnokságokon gyorsabban fut nála a 30 év feletti játékosok nagyja, egy 50 éves ember mozog így.

Bremerről tulajdonképpen kiderült amitől féltünk, nagyon jól néz ki egy 3 fős védelem közepén, bárhol máshol kuka az ember. Túl lassú, körülményes és a labdával borzasztó.

Vlahovicra nem is mondok jelzőket, de szerintem az Ő hanyatlása nagyrészt a mesternek köszönhető. Annyit kéne neki mondani/tanítani, hogy 3 másodperced van passzolni miután átvetted a labdát és ne állj neki birkózni a védőkkel. Már ez sokat segítene, utána meg naphosszat tanítani neki a labdaátvételeket.
Itt jegyzem meg, hogy Miliket nagyon várom vissza, sokkal jobban illik a csapatba.

Összességében egy baromi lusta csapatot láttam, akiknek nincs megtanítva semmiféle labda nélküli mozgás, 1,5 év alatt nem jutottunk el idáig. Allegri nem lehet ennek a csapatnak az edzője, mert max 10 ezer néző lesz a stadionban.

sleepy8 2023.03.13. 19:46:02

@Pavel1988: "Annyit kéne neki mondani/tanítani, hogy 3 másodperced van passzolni miután átvetted a labdát és ne állj neki birkózni a védőkkel"

Mondjuk az se ártana, ha at tudna venni egy labdat :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása