A Juventus EL-ben aratott csütörtöki győzelme után a Sampdoria gárdájával ütközik meg vasárnap a bajnokság 26. fordulójában.
A legutóbbi vasárnap esti bajnoki nem sok szép emléket ébreszt az Öreg Hölgy szurkolóiban, ám ezúttal nem a tabella első harmadából érkezik az ellenfél, hiszen a Sampdoria a tabella utolsó helyét foglalja e.
Massimiliano Allegri keretéből többen hiányoznak, az egyik legfontosabb hiányzó talán Alex Sandro, legalábbis ami a védelmet illeti, hiszen a brazil játékos szinte kirobbanthatatlan tagja a kezdőcsapatnak. A korosodó brazil játékoson kívül a keretben nem található meg Federico Chiesa és Ángel Di María, akik a Freiburg elleni mérkőzésen szenvedtek sérülést, ám esetükben szerencsére a vizsgálatok nem találtak semmilyen károsodást. A visszatéréshez közel áll, de még nem bevethető Arkadiusz Milik sem, és a kiállítás miatt eltiltott Moise Kean is hiányzik természetesen a keretből. Több forrás Paul Pogba kezdetéséről írt, ám a francia középpályás végül a keretbe sem került, Romeo Agresti értesülései szerint a vasárnap reggeli edzésen izomprobléma jelentkezett a játékosnál.
A két csapat augusztusban ütközött meg először az idei bajnokságban, akkor a genovai csapat otthon tudott tartani egy pontot, de ezúttal a Juventusnak bizonyosan több pontra fáj a foga, eggyel nem elégedhet meg a BL-helyre előlépni kívánó csapat.
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin
Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Gatti, Bonucci, Rugani
Középpályások: Locatelli, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli, Barrenechea, Compagnon
Támadók: Vlahović, Soulé, Iling-Junior
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rodri13 2023.03.12. 18:35:48
Zsltrk977 2023.03.12. 19:27:06
Apuleius 2023.03.12. 19:53:29
insieme 2023.03.12. 20:11:18
Roma vs Sass.
A hangulat top volt,,végig
Ez hiányzik a Juve Stadium ban.
Szépen hozzák a pontokat a közvetlen ellenfelek.
Megdolgoznak a 2. helyünkért.
Leram7 2023.03.12. 20:12:18
Jó a kezdő, bár Mieretti helyén én inkább mást játszatnék.
MeGmOnDtaM 2023.03.12. 20:17:01
www.whoscored.com/Matches/1651650/Live/Italy-Serie-A-2022-2023-Roma-Sassuolo
2023.03.12. 20:46:47
Juvebest 2023.03.12. 20:50:35
FeriGjuve 2023.03.12. 20:51:46
Most mosolygok igazán,amikor visszagondolok,hogy anno néhányan itt a blogon mennyire várták őt és benne látták a megoldást. :D
Zsltrk977 2023.03.12. 20:54:53
Rikoo 2023.03.12. 20:56:43
Kives 2023.03.12. 20:56:57
@Zsltrk977: Teljesen egyet értek! Én is legszívesebben elzavarnám aki idehozta, Pogbával együtt.
@FeriGjuve: Emlékszem én is ezekre a "véleménycserékre". Persze mi voltunk a buták, hogy ezt nem lehet előre látni, nem lehet előre tudni mennyire lesz sérült ... dehogynem!!! Ráadásként a sajátos mentalitásával.
Attilio79 2023.03.12. 20:58:07
Zsltrk977 2023.03.12. 20:58:21
insieme 2023.03.12. 21:03:48
Bal oldalon Kostič
Hiányzik a jobbszélső,, esetleg
Chiesa?
Attilio79 2023.03.12. 21:07:35
A hátul jobbról-balra bealtatva mindenkit, egy csatárral nem túl impozáns eddig.
Zsltrk977 2023.03.12. 21:08:23
Rodri13 2023.03.12. 21:08:41
Juvebest 2023.03.12. 21:13:17
Kives 2023.03.12. 21:13:35
De, hogy ezt nem Allegri fogja megvalósítani ... arra nagyban mernék fogadni.
Attilio79 2023.03.12. 21:16:42
Rodri13 2023.03.12. 21:18:25
danimester1 2023.03.12. 21:18:28
Zsltrk977 2023.03.12. 21:19:20
nortu30 2023.03.12. 21:21:14
Rodri13 2023.03.12. 21:21:30
Kives 2023.03.12. 21:25:52
@Zsltrk977: Viszont a védelem nagyon gyenge sajnos. Egyet értek. Nagyon hiányzik onnan egy biztos olasz betonfal ... kapussal együtt.
Szili 72 2023.03.12. 21:25:56
venember83 2023.03.12. 21:26:16
James Zabiela 2023.03.12. 21:27:09
ZED! 2023.03.12. 21:28:42
Azzaro10 2023.03.12. 21:31:05
Attilio79 2023.03.12. 21:31:20
Vannak ígéretes játékosok, de alapból inkább a kölcsönben szereplőkkel lehetne számolni (Rovella, Csmbiaso, Ranocchia).
Attilio79 2023.03.12. 21:33:49
Fagioli jó.
Bonucci és DS szerepeltetése hibás döntés, az egész taktikával együtt.
bianconeri83 2023.03.12. 21:34:55
Gaben Smith 2023.03.12. 21:35:42
Rikoo 2023.03.12. 21:36:03
BigChris 2023.03.12. 21:36:26
venember83 2023.03.12. 21:38:10
Rikoo 2023.03.12. 21:38:20
Lövünk 2-3 gólt legjobb esetben, de ahogy elveszítjük a labdát és nyílik egy kis terület, térden állva kell imádkoznunk, hogy ússzuk meg valahogy a kontrákat kapott gól nélkül.
És ez csak a Sampdoria. Mi lenne világklasszis támadók ellen?
Zsltrk977 2023.03.12. 21:40:56
rockitbaby 2023.03.12. 21:42:39
west30 2023.03.12. 21:43:07
Andreas 38 2023.03.12. 21:44:50
FeriGjuve 2023.03.12. 21:45:14
2023.03.12. 21:46:42
Azért ezt csak illene behúzni Maxi papa. Rugdosd meg a srácokat a szünetben hogy nincs vége a meccsnek ha vezet a csapat. F*szomba má..
Mark Szabo 2023.03.12. 21:47:44
Juventino86 2023.03.12. 21:48:01
Gaben Smith 2023.03.12. 21:53:52
Azzaro10 2023.03.12. 21:54:31
Gaben Smith 2023.03.12. 21:55:28
Kives 2023.03.12. 21:56:17
Attilio79 2023.03.12. 22:02:03
Rodri13 2023.03.12. 22:02:29
Gaben Smith 2023.03.12. 22:05:29
Kives 2023.03.12. 22:07:23
BigChris 2023.03.12. 22:08:00
Mark Szabo 2023.03.12. 22:09:43
BigChris 2023.03.12. 22:09:57
Attilio79 2023.03.12. 22:10:23
Wizzurah 2023.03.12. 22:11:53
Gaben Smith 2023.03.12. 22:12:26
Rodri13 2023.03.12. 22:12:54
Mark Szabo 2023.03.12. 22:13:03
bianconeri83 2023.03.12. 22:13:31
Vlaho meg menjen el 1 hónap szabira gondolkodni, és/vagy pszichológushoz...
venember83 2023.03.12. 22:13:54
MeGmOnDtaM 2023.03.12. 22:14:58
Wizzurah 2023.03.12. 22:15:14
Mondjuk a juvét nem nehéz, kicsiben is jól megy ihattarennel, meg nem tudom emlékeztek e még, mi még egy észak koreai csodagyereket is vettünk 4 millióért. Annak a srácnak csapata sincs azóta több mint egy éve. Jó ez, ha gyors pénz kell, vissza nem térítendő, csak adj el valami szart a juvénak :D
Del Pybala 2023.03.12. 22:16:11
BigChris 2023.03.12. 22:16:33
Del Pybala 2023.03.12. 22:17:15
Attilio79 2023.03.12. 22:20:23
Wizzurah 2023.03.12. 22:20:46
JuveMI 2023.03.12. 22:22:15
Wizzurah 2023.03.12. 22:23:49
MdewC 2023.03.12. 22:24:10
BigChris 2023.03.12. 22:27:02
Juvebest 2023.03.12. 22:27:21
BigChris 2023.03.12. 22:28:30
Wizzurah 2023.03.12. 22:29:06
Andreas 38 2023.03.12. 22:37:44
Attilio79 2023.03.12. 22:38:39
Roli921 2023.03.12. 22:43:27
Mark Szabo 2023.03.12. 22:43:37
Rodri13 2023.03.12. 22:46:11
2023.03.12. 22:47:47
Leram7 2023.03.12. 22:52:19
A védelem hagyott kivetni valót, főleg Danilo mai teljesítménye. Szerintem 2-0 után elhittük, hogy ez megvan és fejben a következő meccsen voltunk már, ami nagy hiba volt, de szerencsére volt még erőnk.
De nézzük a pozitívumokat:
24 kapuralövés, Rabio és Cuadrado remek játéka. Fagioli és Kostic is jól tólta és hát Soulé gólt szerzett és sok remek fiatalunk van, ami bíztató jövőképet sejtet. Di Maria, Pogba, Chiesa, Milik pedig a pályán sem voltak...
Vlahovic inkább egy 50M, mintsem egy 100M csatár, de ha lenne önbizalma ő még sokat fejlődhetne és fog is, nekem sem tetszik a játéka, de kellenek neki a gólok.
Ha csak az akciógolokat nézzük, akkor Rabiot 9-el vezeti a listát.
Remélem hosszabbít Cuadraoval együtt.
Mark Szabo 2023.03.12. 22:55:20
JuveMI 2023.03.12. 22:55:47
Igen a saját gyengeségeikkel... mert ez szánalmas játékrendszer, amelyben kénytelenek játszani borzasztóan előhozza a gyengéiket... nem csoda, hogy mentálisan totál padlóra kerültek. Ebből alakult ki az elmúlt egy évben látott önzőzés, flegmázás, majd én megmutatom felfogás... Ehhez jön még a rengeteg öreg zsoldos, akiket idehoztak (Pogba, Paredes, Di Maria, Bonucci)... el tudom képzelni, hogy széjjelb@szták az öltözőt... komoly feszültségek lehetnek odabent.
Egy jó edző megfelelő taktikával eltakarja a játékosok gyengeségeit a pályán...
Nézzük Vlahovicot... egy nem túl labdabiztos, de remek befejezőcsatár a saját kapujától 50 méterre veszi fel a labdát, majd megpróbál a kapu elé érni a csapongó káoszban... használhatatlan labdák, előre meg nem tervezett helyezkedés, önző társak... nem csodálom, hogy padlón van. És végig lehetne menni az egész csapaton.
delpi0823 2023.03.12. 22:56:35
Andras74 2023.03.12. 23:01:57
Bízom benne, hogy játékban és a (nem) kapott gólok számában javulunk.
Forza Juve!
2023.03.12. 23:08:04
Hagyjuk már ezt a sz*rt...Ez a keret rottyon van. Látszik a játékukon. Max pedig kihozza ebből is a maximumot. Gyűjti a pontokat, hozza a kötelezőt. Mert egy kivételes zseni a pali. Ha nem ő lenne a Juve padján, akkor ebbe na szezonban már kb a 3adik edzőjét fogyasztaná a Juve.
Max nem erőnléti edző és nem is pszihológus(Vlahora mostanában ráférne egy)
Ez a csapat második lenne ha nincs a pontlevonás. Bátran nyúl a fiatalokhoz is Maxi. Mit akartok még? Jó játékot? Tessék Fifázni. Ez nem az. Ezek a srácok nem kontrollerrel működnek.
Mark Szabo 2023.03.12. 23:12:38
JuveMI 2023.03.12. 23:18:13
2023.03.12. 23:29:48
DelPiero2 2023.03.12. 23:39:53
Sajnos Vlaho nagyon gáz. Abszlút rossz az ár -érték arány mutatója. Szerintem a fő baj az volt, hogy túl sok pénzért érkezett, és ezzel magát is nagy sztárnak tekintette, ebből alakult ki az iszonyú görcsösség, önzőségnek is mondanám. Nem kéne belenevelniük azt hogy a csatárt kizárólag a góljai alapján ítélik meg. Noha azt mondják nem ez számít, de úgy látom a Juvánál mégiscsak ez. Noha Cuad csinál őrült nagy hibákat időnként, ennek ellenére azt mondom, a klub részéről nem volt fair hogy hosszú ideig nem akartak Vele hosszabbítani. A fiatalok nagyon is jók. Talán az a baj hogy lendületet, igyekezetet mutatnak. A támadásokban ott látom a bajt, hogy hiába vesz jó lendületet valaki, nagyon sokszor nem meri elvállalni a lövést, a továbbhaladást a kapu felé az ígéretes pozicíó ellenére is hátrapassz kell a Calma értelmében.
Rikoo 2023.03.12. 23:41:55
JuveMI 2023.03.12. 23:45:18
Természetesen ez (is) Miretti (és Vlahovic) gyengesége... a hiba még véletlenül sem az edzői felfogásban keresendő!
u.i.: "gyűjtjük szépen a pontokat" ... félek, hogy Freiburgban úgy b@sz majd pofán a valóság, mint anno Júdeában vagy Liszabonban... persze a mi keretünk szar... a Freiburg kerete meg kurv@ jó!
DelPiero2 2023.03.12. 23:48:50
2023.03.12. 23:59:23
Nem lesz ott gond. Maxi összehozza az EL-t figyeld csak meg.
DelPiero2 2023.03.13. 00:01:10
insieme 2023.03.13. 00:01:17
Sztem igenis,,sajnos,,most csak az eredmény számít, mert a gödörből csak így lehet kijutni.
Közben azért a Next Gen ist szépen beszáll a keretbe, van fejlődés, elvégre élesben élik át a stresszt.
JuveMI 2023.03.13. 00:02:40
Egy pozitívumot azonban nem vonhatok meg Allegritől... a pontszerzés mindenek felett áll... mindegy milyen áron!
Rikoo 2023.03.13. 00:04:40
Igen, vannak Allegri hülye döntései és jogosan lehet kritizálni sok dologért, nem feltétlenül működik minden már úgy, ahogy ő elképzeli, de egyáltalán nem csak ő a hibás mindenért.
Olyan klubról beszélünk, ahol még sportigazgatónk sincs és ad-hoc módon igazolunk évek óta.
Próbáltunk 2 támadóbb felfogású edzőt is, ebből egy rohadt nagy káosz lett és 2 szezon alatt kaptunk 110 gólt, mert a keretünk alkalmatlan volt ilyen játékra.
Először legyen egy Juventus szintű sportigazgató, utána építsük fel a keretet valamilyen koncepció szerint és ezután lehetnek olyan elvárásaink az aktuális edzőntktől, hogy milyen játékstílussal rendelkezzünk.
Hozzátenném, hogy az edzői és orvosi stábot is jobban át kellene nézni.
Pl. a torinói születésű Pintus miért van még mindig a Real Madrid alkalmazásában?
A 90-es évek sikercsapatának egyik legendás alakja volt a Juventusnál.
JuveMI 2023.03.13. 00:07:11
JuveMI 2023.03.13. 00:11:16
Rikoo 2023.03.13. 00:17:12
Azért ne felejtsd el, hogy nem tudunk költeni, mert teljesen tönkre lett b@szva a gazdasági helyzete a csapatnak. Itt nem lehet 3-400 milliós mínuszt felhalmozni egy átigazolási időszakban, mint amit az angol klubok megtehetnek. Konkrétan abból tudunk igazolni, hogy értékesítenünk kell azokat a játékosokat, akiknek van piaci értékük.
Érdekesség, hogy a Transfermarkt alapján a Juventusnak a 4. legértékesebb a kerete, mégis 2. helyen lennénk 5 pont előnnyel az Inter előtt, ha nem vontak volna le 15 pontot és nem vettek volna el jogtalanul 2 pontot a Salernitana ellen.
Ez a klub jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy akkora elvárásokat támaszthassunk, mint az angol klubokkal szemben lehet.
Túl kell élni ezt az időszakot, aztán majd szépen lassan lehet építkezni, remélhetőleg a Szuperliga is megvalósul és akkor rengeteg változás lesz a labdarúgáson belül.
Rikoo 2023.03.13. 00:18:48
De egyébként igen, ez is benne van a pakliban.
Leram7 2023.03.13. 00:33:46
Kapott Allegri egy jó adag selejtet is a kérései mellé.
CR - Kean csere az utolsó pillanatban pedig egy igazi csapás volt tavaly.
Amióta pedig nincsen McKennie, azóta a kp is jobb. Fagioli egy világklasszis McKenniehez képest.
Vannak tehetséges fiatalok, kb. 10 név, akikből ésszerű igazolásokkal egy nagyon jó keretünk lehet 2 év múlva. Hamarabb sajnos nem lesz. Paratici egy balfácán volt úriemberként megfogalmazva.
venember83 2023.03.13. 00:58:47
venember83 2023.03.13. 01:00:35
S kényszerítette valaki a mistert, hogy játszassa Big Macet? Szerintem legalább annyira unalmas a mester folyamatos mosdatása, mint a folyamatos köpködése.
Leram7 2023.03.13. 01:19:47
Csak sok esetben van egy játékosod, aki tapasztaltabb, rutinosabb, kellenek az eredmények és biztosabbra próbálsz menni. Ez Allegri hibája kétségkívül.
Viszont ugyanez a döntés Paredes esetében Barrenechea felé már 2x nagyon meglepően a fiatal felé ment. Holott ugye Allegri akarta Paredest, vagyis változtatott.
Én nem akarom mosdatni, mert vannak mai napig értelmezhetetlen döntései, de az, hogy idén a fiatalokhoz nyúlt engem nagyon pozitívan meglepett. Ebből még nagyon sokat fogunk profitálni.
Egyébként Bonuccit és Keant is nyugodtan kihagyhatná egy fiatal javára.
Thuglife! 2023.03.13. 10:08:48
gyorsan felejtünk.
Azért nem lett belőle a fiatalok szakértője.Kean-t ő tette be anno...milyen stabil személyiség lett belőle.töretlen a fejlődése.utat mutatott minden akkori tanács.
A sampban egy 19 éves gyerek védett.
Thuglife! 2023.03.13. 10:10:44
Andras74 2023.03.13. 17:15:41
DelPiero2 2023.03.13. 17:24:42
Tény hogy volt helyzetünk, de Vlaho nagyon gáz volt a képernyő elől nézve, lehet hogy a pálya mellől Allegri mást látott. Lehet a taktika miatt, nem tudom pl. az ellenfél támadásánál néhány csattárunknak tényleg az a dolga, hogy sétálgassanak kiugratásra várva, ugyanakkor kontrára képtelenek.
Rosszul írtam korábban a bíró kivételesen inkább nekünk fújt.