A Sampdoria elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus EL-ben aratott csütörtöki győzelme után a Sampdoria gárdájával ütközik meg vasárnap a bajnokság 26. fordulójában.

A legutóbbi vasárnap esti bajnoki nem sok szép emléket ébreszt az Öreg Hölgy szurkolóiban, ám ezúttal nem a tabella első harmadából érkezik az ellenfél, hiszen a Sampdoria a tabella utolsó helyét foglalja e.

Massimiliano Allegri keretéből többen hiányoznak, az egyik legfontosabb hiányzó talán Alex Sandro, legalábbis ami a védelmet illeti, hiszen a brazil játékos szinte kirobbanthatatlan tagja a kezdőcsapatnak. A korosodó brazil játékoson kívül a keretben nem található meg Federico Chiesa és Ángel Di María, akik a Freiburg elleni mérkőzésen szenvedtek sérülést, ám esetükben szerencsére a vizsgálatok nem találtak semmilyen károsodást. A visszatéréshez közel áll, de még nem bevethető Arkadiusz Milik sem, és a kiállítás miatt eltiltott Moise Kean is hiányzik természetesen a keretből. Több forrás Paul Pogba kezdetéséről írt, ám a francia középpályás végül a keretbe sem került, Romeo Agresti értesülései szerint a vasárnap reggeli edzésen izomprobléma jelentkezett a játékosnál.

A két csapat augusztusban ütközött meg először az idei bajnokságban, akkor a genovai csapat otthon tudott tartani egy pontot, de ezúttal a Juventusnak bizonyosan több pontra fáj a foga, eggyel nem elégedhet meg a BL-helyre előlépni kívánó csapat.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Gatti, Bonucci, Rugani

Középpályások: Locatelli, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli, Barrenechea, Compagnon

Támadók: Vlahović, Soulé, Iling-Junior

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4818069798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodri13 2023.03.12. 18:35:48

Pogba megint elkésett?

Del Pybala 2023.03.12. 19:00:25

@Rodri13: Serult...tudom hihetetlen.

Zsltrk977 2023.03.12. 19:27:06

@Del Pybala: nekem nem. Nem lep meg. Ugyanez volt vele az MU ban. Úgy elkergetném klubtól azt aki(k) idehozta/hozták.

Apuleius 2023.03.12. 19:53:29

Juventus: Perin; Bremer, Bonucci, Danilo; De Sciglio, Barrenechea, Rabiot, Kostic; Fagioli, Miretti; Vlahovic

insieme 2023.03.12. 20:11:18

@Apuleius: néztem a
Roma vs Sass.
A hangulat top volt,,végig
Ez hiányzik a Juve Stadium ban.
Szépen hozzák a pontokat a közvetlen ellenfelek.
Megdolgoznak a 2. helyünkért.

Leram7 2023.03.12. 20:12:18

@Apuleius: Király, nem kezd Paredes!
Jó a kezdő, bár Mieretti helyén én inkább mást játszatnék.

MeGmOnDtaM 2023.03.12. 20:17:01

Nem tudom mennyire követitek a többi olasz csapatot, de van egy nagy potenciállal rendelkező játékos: Armand Laurienté a Sassuolonál. Nem kéne lecsúsznunk róla, egész szezonban hátán viszi a csapatot és 24 évesen nem kis meccseket hoz le. Pld a mai Lóma elleni se volt kutya. :)
www.whoscored.com/Matches/1651650/Live/Italy-Serie-A-2022-2023-Roma-Sassuolo

2023.03.12. 20:46:47

@Leram7: Itt az esély egy ilyen hulladék csapat ellen, hogy Ő és/vagy Vlahovic gólt lőjjenek. Mindkettőnek jót tenne, szóval szerintem nem rossz döntés játszatni most. Hiába volt gyenge legutóbb is.

Juvebest 2023.03.12. 20:50:35

@Pjanista: én is úgy látom , mindkettönek nagyon kell a gól , bízom benne jön is nekik

FeriGjuve 2023.03.12. 20:51:46

Na igen....Faragó éppen Pogba említette.
Most mosolygok igazán,amikor visszagondolok,hogy anno néhányan itt a blogon mennyire várták őt és benne látták a megoldást. :D

Zsltrk977 2023.03.12. 20:54:53

Megköszönhetjük Gabbiadininek hogy kihagyta. Úgy otthagyta a a védelmet. Csak rajta múlt hogy nem 0-1.

Rikoo 2023.03.12. 20:56:43

Ennyit a védelmünkről. Ha megpróbáljuk magasan tartani őket, konkrétan ez történik mindenki ellen...

Kives 2023.03.12. 20:56:57

@Del Pybala: +1 :)

@Zsltrk977: Teljesen egyet értek! Én is legszívesebben elzavarnám aki idehozta, Pogbával együtt.

@FeriGjuve: Emlékszem én is ezekre a "véleménycserékre". Persze mi voltunk a buták, hogy ezt nem lehet előre látni, nem lehet előre tudni mennyire lesz sérült ... dehogynem!!! Ráadásként a sajátos mentalitásával.

Attilio79 2023.03.12. 20:58:07

Szegény Bremer, 2 perccel ezelőtt a pokolba mehetett volna, így meg egyelőre a mennybe érezheti magát.

Zsltrk977 2023.03.12. 20:58:21

Na Bremer! Ez az. Jöhet a következő. Hátul meg figyelni kell mert azért ha így védekezünk gólt kapunk.

insieme 2023.03.12. 21:03:48

@Zsltrk977: úgy látszik Bremer re lehet építeni szöglet, beadás...
Bal oldalon Kostič
Hiányzik a jobbszélső,, esetleg
Chiesa?

Attilio79 2023.03.12. 21:07:35

Miretti támadásnál lehet látni, hogy az Allegri taktika mennyire impoten egy gyors támadás vezetésre.
A hátul jobbról-balra bealtatva mindenkit, egy csatárral nem túl impozáns eddig.

Zsltrk977 2023.03.12. 21:08:23

@insieme: jobbról nagyon hiányzik Chiesa. Így nagyon egyoldalas a támadójátékunk. Egyértelműen veszélyesebbek lennénk ha lenne jobb oldal mert Fagioli nem szélső.

Rodri13 2023.03.12. 21:08:41

Ez a vlahovic úgy felkurja az agyamat olyan szinten szar a pali hogy olyan nem létezik

Del Pybala 2023.03.12. 21:11:42

Vlahonak nagyon nehezkes a labdakezeles...borzalom.

Juvebest 2023.03.12. 21:13:17

Szép beadás szép fejes

Zsltrk977 2023.03.12. 21:13:31

Rabiot tud ha akar. Amúgy fejjel egész jó. 2-0

Kives 2023.03.12. 21:13:35

@Attilio79: Nem is lenne olyan rossz fiatal utánpótlásunk. Lehetne belőlük egy hosszútávú stabil csapat.
De, hogy ezt nem Allegri fogja megvalósítani ... arra nagyban mernék fogadni.

Attilio79 2023.03.12. 21:16:42

@Kives: Barrenechea, Miretti és Fagioli jól játszik, kérdés, hogy mennyit bírnak, de a Next Genben kevés van alapjában.

Rodri13 2023.03.12. 21:18:25

Hahahahaha ezektől is kikapunk

danimester1 2023.03.12. 21:18:28

Mi a f@sz folyik Torinóban!!HIHETETLEN MIT CSINÁLNAK!

Zsltrk977 2023.03.12. 21:19:20

Fos ez a védelem. Atyaég 2-2. Egy perc alatt. Kettő olyan akcioból amit mi nem tudunk megcsinálni. Komoly reset kellene a csapatnál főleg a védelmet nézve.

nortu30 2023.03.12. 21:21:14

Aki biztos Juve győzelemre számított, az jó ha leszáll a földre, mert ez egy háromesélyes meccs.

Rodri13 2023.03.12. 21:21:30

Vlahovicot most azonnal csereljek le

Del Pybala 2023.03.12. 21:23:12

legkevesebb golt lott csapat europaban basz nekunk 2-t :D

Kives 2023.03.12. 21:25:52

@Attilio79: Iling Jr. és a fiatal török srác, Yldiz azt hiszem, akikben még látok fantáziát. Kiegészítve Chiesa és Vlaho párossal elöl. Lehetne hosszú évekre alapozni.

@Zsltrk977: Viszont a védelem nagyon gyenge sajnos. Egyet értek. Nagyon hiányzik onnan egy biztos olasz betonfal ... kapussal együtt.

venember83 2023.03.12. 21:26:16

Ejj, ezek a gonosz játékosok már megint meg akarják buktatni a mestert. Egy nyugodt vasárnap estéje nem lehet Maxinak. Nem irigylem. Amíg eszembe nem jut, mennyi pénzt tesz zsebre ezért az európai szinten minősíthetetlen edzői tevékenységért.

James Zabiela 2023.03.12. 21:27:09

@Rodri13: És kit szeretnél helyette?

ZED! 2023.03.12. 21:28:42

Most melyik csapat a JUVE??

Del Pybala 2023.03.12. 21:30:35

Samp vezetett 2 gyonyoru tamadast mi meg fejeltunk 2 golt

Azzaro10 2023.03.12. 21:31:05

Ez a védelem annyira katasztrófa hogy az hihetetlen. Párharcot képtelenek nyerni, és iszonyat lassúak. Bremer még elmegy, Bonucci egy csuklósbusz, na és Danilo.... Ilyen emberrel hosszabbítani de tényleg.... Elhiszem hogy jó a mentalitása de egyszerűen nincs posztja. Szélső védőnek lassú, belső védőnek meg egyszerűen szar, ma is mellőle adták be mindkét labdát mert szerencsétlent még ez a sampos gyerek is lefutja.

Attilio79 2023.03.12. 21:31:20

@Kives: T. Mancini és Yildiz az u19-ben játszanak, Illing és Soulé meg felkerült a nagy csapathoz, úgy tudom, ők még visszajátszanak a Serie C-be.
Vannak ígéretes játékosok, de alapból inkább a kölcsönben szereplőkkel lehetne számolni (Rovella, Csmbiaso, Ranocchia).

Attilio79 2023.03.12. 21:33:49

Miretti és Vlaho van elöl, a többiek ultiznak.
Fagioli jó.
Bonucci és DS szerepeltetése hibás döntés, az egész taktikával együtt.

FeriGjuve 2023.03.12. 21:34:21

@venember83: Nem is nézem tovább,elég is volt.

bianconeri83 2023.03.12. 21:34:55

Sok minden mellett két dolog nagyon hiányzik ebből a Juventusból: tekintély és tartás.

Gaben Smith 2023.03.12. 21:35:42

A fejlodes megkerdojelezhetetlen! Reszkess foci jon az allegriball!

Rikoo 2023.03.12. 21:36:03

Ha Bonucci és Danilo nem jön ki a második félidőre, akkor valószínűleg lélegeztetőgépen vannak.

BigChris 2023.03.12. 21:36:26

A csapatrészek össze- vissza szaladgálnak, ezért nincs kinek passzolni sokszor. Ráadásul csapaágyasra járat mindenkit a kopasz. Cserepad rövid. Vlahovic nem tud labdát kezelni. Gyakorlatilag nincs egy épkézláb csatárunk sem. Ha marad Allegri, akkor szép meccset nem láthatunk többet. De szvsz Conte sem jobb. Lásd Tottenham.

venember83 2023.03.12. 21:38:10

@FeriGjuve: ne viccelj, vegyél erőt magadon, érdemes! Megpróbálom ma este leközölni az edzői nyilatkozatot, az lehet az este fénypontja a második félidő függvényében.

Rikoo 2023.03.12. 21:38:20

@Azzaro10: Na most gondolj bele milyen lenne ezekkel a kib@szott lassú védőkkel nyílt játékot játszani.
Lövünk 2-3 gólt legjobb esetben, de ahogy elveszítjük a labdát és nyílik egy kis terület, térden állva kell imádkoznunk, hogy ússzuk meg valahogy a kontrákat kapott gól nélkül.
És ez csak a Sampdoria. Mi lenne világklasszis támadók ellen?

Zsltrk977 2023.03.12. 21:40:56

@Del Pybala: itt a nagy különbség. Egy Sampdoria!!! csinálja azt amit szeretnék látni a Juvetól de Alllegri 2. éraja alatt vagy legalább is ebben az idényben én nem láttam ilyen akcióból szerzett gólt. Di Maria Nantes elleni gólja esetleg. Szégyen. Persze van aki még mindig azt gondolja Allegri nélkül megállna az élet a klubnál. Szerintem meg bárki jobb lenne nála.

rockitbaby 2023.03.12. 21:42:39

@Rikoo: Az a baj, hogy a bunkerfocival is kaptunk egy laza ötöst a Napolitól. Ennek a gárdának semmi sem megy.

west30 2023.03.12. 21:43:07

@Rikoo: Elkepeszto,es ez a Danilo aki hosszabbitast erdemel es kapitanysagot.Az embert nem is az idegesiti hogy rossz a csapat,hanem ezek az idootasagok a menedzsmentben.

Andreas 38 2023.03.12. 21:44:50

Bonucci mehet vissza a padra DS mintha pályán se lenne.tamado felfogás nulla vlahovicot meg még kellene tanítani labdát levenni mert 20meterre pattan tőle.ez eddig szégyen nem tudom mi ennek a hatása de ez már nem lehet szó nélkül hagyni.

FeriGjuve 2023.03.12. 21:45:14

@venember83: Ne ez miatt lehet,hogy tényleg érdemes volna fent maradni.

2023.03.12. 21:46:42

Tiszta Fifa 23 XDDD Jó ott általában nyerek mindig world classen de ott is ugyanez van XD 2-3 nullánál elkezdek lötyögni és szopom be a gólokat XDDD

Azért ezt csak illene behúzni Maxi papa. Rugdosd meg a srácokat a szünetben hogy nincs vége a meccsnek ha vezet a csapat. F*szomba má..

Mark Szabo 2023.03.12. 21:47:44

@Azzaro10: Nem hiába a Vb-n a brazil csapat bohóca volt.

Juventino86 2023.03.12. 21:48:01

Vlaho valami gyalázat... Egy labdát nem tud átvenni. Nagyon sok támadás elhal rajta. Le kellene cserélni, de mondjuk nincs kit behozni. DS nagyon passzív, helyette jöhetne Cuadrado. Mirettinek volt egy jó beadása, de nem elég támadó szellemű. Helyette Soulé vagy Iling kellene. Allegri helyett pedig lassan bárki. A védelemről pedig nem tudok úgy írni, hogy az elbírja a nyomdafestéket.

Rikoo 2023.03.12. 21:48:20

@rockitbaby: Sarrinak adhatunk egy kreditet.

Gaben Smith 2023.03.12. 21:53:52

Azert az is verciki hogy egy magat topkategoriaba vizionalo klubb nem tud honapok ota megtiltetni szurkolokkal egy kicsinek szamito 40 ezres stadiont! Pont mutatja milyen munka folyik a klubbnal.

Azzaro10 2023.03.12. 21:54:31

@Rikoo: Nem kellenek ide világklasszis támadók, aki presszingel ellenünk az általában betalál. (Mondjuk a sampra ez pont nem igaz.) Viszont ha már ilyen játékosok vannak akkor az edző mért nem úgy alakítja legalább a kezdőt hogy ne legyen ennyire sebezhető a védelem, pl középen bremer és Danilo, szélen meg de sciglio és cuadrado. Igaz így is gyenge de legalább sokkal kevésbé futják meg őket, jobban segítik a támadásokat plusz kiveszem a leggyengébb Bonuccit. Nah látom közben belátta a mester is

Gaben Smith 2023.03.12. 21:55:28

@west30: es akkor amikor felvetettem hogy canceloert kaptuk akkor sokan el voltak ajulva h danilo huseges legalabb! Kossz sokat er!

Kives 2023.03.12. 21:56:17

@bianconeri83: sajnos valóban sok minden hiányzik most a jelenlegi keretből. Nekem mindig ez a kettő dolog ugrik be: a szív (hogy legyen lehetőleg több játékos aki tudja mit jelent a Juventus család, azaz legyen szív a mez felé, DE a csapattársak iránt is) és a játék, maga a futball (hiányzik a csapatjáték, szép és fineszes megoldások, egyedi pontrúgás figurák, szép cselek, szép passzok).

NagyonJuve 2023.03.12. 21:59:53

@Rikoo: kb pont azt láthattuk pirlónál is.

Attilio79 2023.03.12. 22:02:03

Az elmúlt 10 percben érvényesül Allegri elképzelése: a semmi. 5 középpályás, aki egy centit nem haladnak előre. Nem Vlahovic itt a legnagyobb probléma, hanem Allegri.

Rodri13 2023.03.12. 22:02:29

Miretti halál gyenge

nortu30 2023.03.12. 22:03:55

@Attilio79: Szerintem ez egyértelmű.

Gaben Smith 2023.03.12. 22:05:29

Volt egy egervari fele magyar valogatott ugy hivtak oket a “szerethetoek” most pedig pont azt erzem hogy minden szerethetetlen ennel a klubbnal

MdewC 2023.03.12. 22:05:48

Na akkor most mi lesz?

Pedig vezettünk 2-0-ra.

Kives 2023.03.12. 22:07:23

@Gaben Smith: sajnos én is épp így látom. :(

BigChris 2023.03.12. 22:08:00

Most látszik igazából mekkora flop lett a szerbből.. volt egy jó szezonja és mindenki úgy üdvözölte, mint az új Ibrahimovic

venember83 2023.03.12. 22:09:09

Szerződéshosszabbítás!!!

Mark Szabo 2023.03.12. 22:09:43

Testhez volt szorítva a kéz. Gól volt.

BigChris 2023.03.12. 22:09:57

Ha én Sampdoria drukker lennék, akkor most megőrülnék.

Attilio79 2023.03.12. 22:10:23

@venember83: Ezért 20 milla/év is járhatna, remélem mesterhármas lesz!

Wizzurah 2023.03.12. 22:11:53

Nah, belenéztem pár percre ebbe a fostengerbe, pont gól lett, persze az lövi a gólokat, aki ingyen el fog menni, vagy védő, aki lő egyet, majd kap kettőt. Szánalom az egész, nem csak az oltári flop vlahovic, a legtöbb játékos nem bírja levenni és egyeneset rúgni a labdába. Ha semmilyen nemzetközi kupaszereplés nem lenne jövőre, akkor el lenne zavarva a főbohóc meg a sok selejt? Nem hiszem, szóval még annak se lehet szurkolni, minek lehet szurkolni egyáltalán? Kínozni lehet ezzel.

Gaben Smith 2023.03.12. 22:12:26

Nem tudom mi az oka de ez a vlaho nagyon nagyon melyen van jo lenne tudni miert

Rodri13 2023.03.12. 22:12:54

Tudtam hogy kihagya

Mark Szabo 2023.03.12. 22:13:03

Vlahovicról most Amauri jut az eszembe...

Del Pybala 2023.03.12. 22:13:18

Ez miert is tizi? vicces

bianconeri83 2023.03.12. 22:13:31

Akármennyire fáj, a mai csapatból egyedül Rabiot képvisel értéket, minőséget.

Vlaho meg menjen el 1 hónap szabira gondolkodni, és/vagy pszichológushoz...

venember83 2023.03.12. 22:13:54

@Attilio79: simán harminc is, hiszen végtelenszer hasznosabb, mint az észak-olaszországi nyaralójába hazatérő francia világbajnok.

Del Pybala 2023.03.12. 22:14:29

Vlaho soha nem ert annyit amennyit kidobtunk ra...

MeGmOnDtaM 2023.03.12. 22:14:58

Szegény Vlaho... többet tud mint amit ez a szar keret nyújt, ebben biztos vagyok. Nagyon pocsék beadásokkal próbáljuk tömni és ez a gond, meg hogy csak szélről számíthat bármire is. Azért a Fiorban rengeteg gólt szerzett sima támadásból....

Wizzurah 2023.03.12. 22:15:14

Ez a Fiorentina jól átbaszta a juvét, ekkora egy nulláért ennyi pénzt :D
Mondjuk a juvét nem nehéz, kicsiben is jól megy ihattarennel, meg nem tudom emlékeztek e még, mi még egy észak koreai csodagyereket is vettünk 4 millióért. Annak a srácnak csapata sincs azóta több mint egy éve. Jó ez, ha gyors pénz kell, vissza nem térítendő, csak adj el valami szart a juvénak :D

Del Pybala 2023.03.12. 22:16:11

@MeGmOnDtaM: ne rohogtess mar :D nem tud labdat kezelni mert a csapat szar vagy mi? egy kalap szar a gyerek

BigChris 2023.03.12. 22:16:33

@MeGmOnDtaM: de azért labdát kezelhetne annyira jól, amennyi a pénze.

Del Pybala 2023.03.12. 22:17:15

Miretti is egy selejt ahogy Soule is...nem ertem minek erolteti ezt a kettot

Attilio79 2023.03.12. 22:20:23

@venember83: Pogba a legjobb játékosunk! Ő a megmentő, kérlek ne mondj ilyet!

Wizzurah 2023.03.12. 22:20:46

Legalább most megfelelő bírót küldtek a meccsre. Van annyira szar mint a két csapat. Úgy minden és mindenki egy szinten van most.

JuveMI 2023.03.12. 22:22:15

@Del Pybala: Tudsz mondani jó Juve játékost a jelenlegi keretből?? Egy olyat, aki szerinted jó.

Wizzurah 2023.03.12. 22:23:49

"Vlahovic jó meccset játszott, technikailag kiegyensúlyozott. Aki csak a góljai számáról ítél meg egy csatárt, az nem ért a focihoz." Na ezt ki fogja mondani a meccs után?

MdewC 2023.03.12. 22:24:10

F@szért nem lehet kapásból rálőni amit Dzsoni bead, nem, inkább eladjuk és kapjuk a kontrát. Sose értettem ezeket.

Attilio79 2023.03.12. 22:25:45

@JuveMI: Pinsoglio! Remélem védhet az utolsó meccsen!

Vlahovic túl görcsösen akar már.

BigChris 2023.03.12. 22:27:02

Szilárdítjuk a védelmet...Rugani in

Juvebest 2023.03.12. 22:27:21

Hullunk mint a legyek Freiburgban nagyon meleg lesz a szitu

BigChris 2023.03.12. 22:28:30

@Juvebest: szerintem meg sima... értsd ahogy akarod

Wizzurah 2023.03.12. 22:29:06

Iling Juniorról lehet tudni valamit miért nem játszik, még sérült? Ő az egyik kedvencemmé nőte ki magát, miért nem kap lehetőséget, mint ezek a langyos soulék meg mirettik? Rajta és Fagiolin kívül kár erőltetni bárkit is jelenleg.

Del Pybala 2023.03.12. 22:30:52

@Wizzurah: egyszeru valasz...allegri

Andreas 38 2023.03.12. 22:37:44

Ssssssoooooouuuuuullllllleeeee

Attilio79 2023.03.12. 22:38:39

Vlahovicnak tényleg semmi nem jön össze, hogy odalökte Soulét. :)

Roli921 2023.03.12. 22:43:27

Nem értelek titeket. Jó meccsen nyertünk 4:2re, de itt mindenki azon sír, hogy ki mennyire szar. Tele vagyunk tehetséges fiatalokkal, szerintem ez egy szerethető csapat. 2023ban a játékunk is fejlődik.

Mark Szabo 2023.03.12. 22:43:37

Vlahovicnak kell egy gól minnèl hamarabb hogy kijöjjön a gödörből mert ez így egyre rosszabb lessz

Rodri13 2023.03.12. 22:46:11

Na 4 2 szép mixen úgy tettem hogy vlahovic szerez gólt szarok bele mert a marseille vitte is. Soule goljanak örülök , de ez a vlaho amit lemuvelt tizit kihagyja, passzolni nem tud stb... Kosticnak nagyon jok a beadásai így tovább.

2023.03.12. 22:47:47

Hát ez rém gyenge volt ma..

Leram7 2023.03.12. 22:52:19

Én szerintem jó meccs volt és nem volt unalmas sem szurkolói szemmel...

A védelem hagyott kivetni valót, főleg Danilo mai teljesítménye. Szerintem 2-0 után elhittük, hogy ez megvan és fejben a következő meccsen voltunk már, ami nagy hiba volt, de szerencsére volt még erőnk.

De nézzük a pozitívumokat:
24 kapuralövés, Rabio és Cuadrado remek játéka. Fagioli és Kostic is jól tólta és hát Soulé gólt szerzett és sok remek fiatalunk van, ami bíztató jövőképet sejtet. Di Maria, Pogba, Chiesa, Milik pedig a pályán sem voltak...

Vlahovic inkább egy 50M, mintsem egy 100M csatár, de ha lenne önbizalma ő még sokat fejlődhetne és fog is, nekem sem tetszik a játéka, de kellenek neki a gólok.

Ha csak az akciógolokat nézzük, akkor Rabiot 9-el vezeti a listát.
Remélem hosszabbít Cuadraoval együtt.

Mark Szabo 2023.03.12. 22:55:20

@Leram7: Végre a sok troll között valami pozitívum!

JuveMI 2023.03.12. 22:55:47

Ez a keret mind taktikailag, mind pedig mentálisan teljesen szét van csúszva... tulajdonképpen a padlón van. Elképesztő amúgy, hogy micsoda harcot vívnak saját gyengeségeikkel egész szezonban... amelyet tovább nehezített a hadjárat és a pontlevonás.
Igen a saját gyengeségeikkel... mert ez szánalmas játékrendszer, amelyben kénytelenek játszani borzasztóan előhozza a gyengéiket... nem csoda, hogy mentálisan totál padlóra kerültek. Ebből alakult ki az elmúlt egy évben látott önzőzés, flegmázás, majd én megmutatom felfogás... Ehhez jön még a rengeteg öreg zsoldos, akiket idehoztak (Pogba, Paredes, Di Maria, Bonucci)... el tudom képzelni, hogy széjjelb@szták az öltözőt... komoly feszültségek lehetnek odabent.
Egy jó edző megfelelő taktikával eltakarja a játékosok gyengeségeit a pályán...
Nézzük Vlahovicot... egy nem túl labdabiztos, de remek befejezőcsatár a saját kapujától 50 méterre veszi fel a labdát, majd megpróbál a kapu elé érni a csapongó káoszban... használhatatlan labdák, előre meg nem tervezett helyezkedés, önző társak... nem csodálom, hogy padlón van. És végig lehetne menni az egész csapaton.

delpi0823 2023.03.12. 22:56:35

@Wizzurah: Miert az az Illing junior olyan jo?Volt egy fellangolasa a gyereknek a Benfica meg meg nem tudom ki ellen,azota amikor be is allt vagy jatszott semmi extrat nem nyujtott sztem.

Andras74 2023.03.12. 23:01:57

24 kapura lövés, 4 lőtt gól, 3 pont. Én örülök, mert nyert a csapatom.

Bízom benne, hogy játékban és a (nem) kapott gólok számában javulunk.

Forza Juve!

2023.03.12. 23:08:04

És egy jó edző berúgja Vlahovic helyett a 11est egy 19éves megszeppent kis csávónak. Plusz egy jó edző nincs megzavarodva hátul 2-0-ás előnynél a sereghajtó ellen otthon csak mert azok ki mernek támadni.

Hagyjuk már ezt a sz*rt...Ez a keret rottyon van. Látszik a játékukon. Max pedig kihozza ebből is a maximumot. Gyűjti a pontokat, hozza a kötelezőt. Mert egy kivételes zseni a pali. Ha nem ő lenne a Juve padján, akkor ebbe na szezonban már kb a 3adik edzőjét fogyasztaná a Juve.

Max nem erőnléti edző és nem is pszihológus(Vlahora mostanában ráférne egy)

Ez a csapat második lenne ha nincs a pontlevonás. Bátran nyúl a fiatalokhoz is Maxi. Mit akartok még? Jó játékot? Tessék Fifázni. Ez nem az. Ezek a srácok nem kontrollerrel működnek.

JuveMI 2023.03.12. 23:18:13

@Pilsnerurquell: Ez egy nem rossz keret... főleg nem Serie A szinten... Igen, ez a keret rottyon van... mert borzasztó és szánalmas felfogásban játszatja az edzője... amit én amatőr látok: nulla pressing (év elején még próbálkoztunk), 3-5-1-1 a Samp ellen - majd 4-5-1 - majd vezetés birtokában ismét 3-5-1-1 (inkább 5-3-2), nincs megtanítva a labdakihozatal, nincs támadó séma a kontrán és az egyéni villanáson kívül, nincs man-management (pl. ha a traktoros ma elérhető, Vlaho biztosan lejön a vége előtt, és még csak meg sem próbálhatja helyrehozni a hibáját), nulla koncepció a rotálásban... a szar munka eredménye ez a taktikai és mentális hullaház, amivé vált a csapat... NEM LEHET KIZÁRÓLAG AZ EREDMÉNYEKRE MENNI!!!! ... olyat minden edző tud, játékot összerakni már sokkal kevesebb!

2023.03.12. 23:29:48

Hát jó *kar széttárós szmájli*

DelPiero2 2023.03.12. 23:39:53

A bírónak egyetlen Juve ellenes ítélete sem volt, inkább a Juve ellen ítélt.
Sajnos Vlaho nagyon gáz. Abszlút rossz az ár -érték arány mutatója. Szerintem a fő baj az volt, hogy túl sok pénzért érkezett, és ezzel magát is nagy sztárnak tekintette, ebből alakult ki az iszonyú görcsösség, önzőségnek is mondanám. Nem kéne belenevelniük azt hogy a csatárt kizárólag a góljai alapján ítélik meg. Noha azt mondják nem ez számít, de úgy látom a Juvánál mégiscsak ez. Noha Cuad csinál őrült nagy hibákat időnként, ennek ellenére azt mondom, a klub részéről nem volt fair hogy hosszú ideig nem akartak Vele hosszabbítani. A fiatalok nagyon is jók. Talán az a baj hogy lendületet, igyekezetet mutatnak. A támadásokban ott látom a bajt, hogy hiába vesz jó lendületet valaki, nagyon sokszor nem meri elvállalni a lövést, a továbbhaladást a kapu felé az ígéretes pozicíó ellenére is hátrapassz kell a Calma értelmében.

Rikoo 2023.03.12. 23:41:55

@JuveMI: Nevek és fizetések alapján nem rossz, koncepciót tekintve inkább borzalmas.

JuveMI 2023.03.12. 23:45:18

@Pilsnerurquell: "Hát jó *kar széttárós szmájli*" .... Miretti is ezt mutathatta... amikor labdaszerzés után előretört, de 10 másodpercen keresztül egyetlen ember sem ment fel a támadást segíteni... így a labdára csavarodva elb@szta az akciót, mert 5 védő ellen Vlahoviccal ketten nem tudták megoldani...
Természetesen ez (is) Miretti (és Vlahovic) gyengesége... a hiba még véletlenül sem az edzői felfogásban keresendő!
u.i.: "gyűjtjük szépen a pontokat" ... félek, hogy Freiburgban úgy b@sz majd pofán a valóság, mint anno Júdeában vagy Liszabonban... persze a mi keretünk szar... a Freiburg kerete meg kurv@ jó!

DelPiero2 2023.03.12. 23:48:50

Kostic szorgalmas, igyekszik, de látszik, hogy vakon végzi a beadásokat. Időnként fel kellene néznie. Néha valóban szerencsésen ad be, de a használhatóság az esetleges.

2023.03.12. 23:59:23

*JuveMI

Nem lesz ott gond. Maxi összehozza az EL-t figyeld csak meg.

DelPiero2 2023.03.13. 00:01:10

Maxinak szerintem nem kéne hangsúlyoznia ezt a második helyet, mert csak elkényelmesednek a fiúk ettől. Ezért nem tudnak fegyelmezettek maradni.

insieme 2023.03.13. 00:01:17

@JuveMI: az utolsó 2 mondatban
Sztem igenis,,sajnos,,most csak az eredmény számít, mert a gödörből csak így lehet kijutni.
Közben azért a Next Gen ist szépen beszáll a keretbe, van fejlődés, elvégre élesben élik át a stresszt.

JuveMI 2023.03.13. 00:02:40

@Rikoo: Ez a keret Allegri szájíze/taktikai felfogása szerint lett kialakítva... kivéve a védelmet, mert de Ligt jobbnak látta lelépni... ez a keret Pogba, Di Maria, Cuadrado egyéni villanásaira lett felépítve, amelyhez Rabiot futómennyisége és Paredes játékölése lett kulcsként társítva... hab lett volna a tortán Vlaho és Chiesa fiatalos lendülete. Az egyik kulcsfigura (Pogba) azonban megsérült... majd (ahogy év elején írtam, United tapasztalatok alapján) látva a játéktalanságot bemondta az unalmast... innentől kezdve a Mister össze-vissza improvizál...
Egy pozitívumot azonban nem vonhatok meg Allegritől... a pontszerzés mindenek felett áll... mindegy milyen áron!

Rikoo 2023.03.13. 00:04:40

@JuveMI: Hagyjuk már ezt a hülye mentalitást, hogy mindenért az edző a felelős.
Igen, vannak Allegri hülye döntései és jogosan lehet kritizálni sok dologért, nem feltétlenül működik minden már úgy, ahogy ő elképzeli, de egyáltalán nem csak ő a hibás mindenért.
Olyan klubról beszélünk, ahol még sportigazgatónk sincs és ad-hoc módon igazolunk évek óta.
Próbáltunk 2 támadóbb felfogású edzőt is, ebből egy rohadt nagy káosz lett és 2 szezon alatt kaptunk 110 gólt, mert a keretünk alkalmatlan volt ilyen játékra.

Először legyen egy Juventus szintű sportigazgató, utána építsük fel a keretet valamilyen koncepció szerint és ezután lehetnek olyan elvárásaink az aktuális edzőntktől, hogy milyen játékstílussal rendelkezzünk.
Hozzátenném, hogy az edzői és orvosi stábot is jobban át kellene nézni.
Pl. a torinói születésű Pintus miért van még mindig a Real Madrid alkalmazásában?
A 90-es évek sikercsapatának egyik legendás alakja volt a Juventusnál.

JuveMI 2023.03.13. 00:07:11

@insieme: Jobb lenne, ha nemcsak a stresszt élnék át ez a tehetséges srácok, hanem magát a futball nevű játékot is játszatnák velük! Mert, az lenne az igazán előremutató (nagyon jó és tehetséges a nextgen), ha futballban is tudnának fejlődni... edzői koncepció alapján... nem csak így autodidakta módon!

JuveMI 2023.03.13. 00:11:16

@Rikoo: Tiszteletben tartom a kirohanásodat! Egyetlen dolog szúr szemet a replikádban... ha lenne egy jó sportigazgató, akkor először megfelelő edzőt választana... majd utána jönne a keret rendbetétele (az edző felfogása szerint). Kis különbség, de nagyon nem mindegy!

Rikoo 2023.03.13. 00:17:12

@JuveMI: "Ez a keret Allegri szájíze/taktikai felfogása szerint lett kialakítva..."

Azért ne felejtsd el, hogy nem tudunk költeni, mert teljesen tönkre lett b@szva a gazdasági helyzete a csapatnak. Itt nem lehet 3-400 milliós mínuszt felhalmozni egy átigazolási időszakban, mint amit az angol klubok megtehetnek. Konkrétan abból tudunk igazolni, hogy értékesítenünk kell azokat a játékosokat, akiknek van piaci értékük.

Érdekesség, hogy a Transfermarkt alapján a Juventusnak a 4. legértékesebb a kerete, mégis 2. helyen lennénk 5 pont előnnyel az Inter előtt, ha nem vontak volna le 15 pontot és nem vettek volna el jogtalanul 2 pontot a Salernitana ellen.

Ez a klub jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy akkora elvárásokat támaszthassunk, mint az angol klubokkal szemben lehet.
Túl kell élni ezt az időszakot, aztán majd szépen lassan lehet építkezni, remélhetőleg a Szuperliga is megvalósul és akkor rengeteg változás lesz a labdarúgáson belül.

Rikoo 2023.03.13. 00:18:48

@JuveMI: Nem feltétlenül. Ugyanis a Juventusnak alapból lenne egy stílusa, ezt hívják "Spirito"-nak.
De egyébként igen, ez is benne van a pakliban.

Leram7 2023.03.13. 00:33:46

@Rikoo: Egyetértek és azt sem szabad elfelejteni, hogy Kulusevski, McKennie, Kean, Ramsey, Arthur ezek nem a mister kérései voltak.

Kapott Allegri egy jó adag selejtet is a kérései mellé.

CR - Kean csere az utolsó pillanatban pedig egy igazi csapás volt tavaly.

Amióta pedig nincsen McKennie, azóta a kp is jobb. Fagioli egy világklasszis McKenniehez képest.

Vannak tehetséges fiatalok, kb. 10 név, akikből ésszerű igazolásokkal egy nagyon jó keretünk lehet 2 év múlva. Hamarabb sajnos nem lesz. Paratici egy balfácán volt úriemberként megfogalmazva.

venember83 2023.03.13. 00:58:47

@Rikoo: igen, ez a jó a Juventusnál. Lehet mutogatni Bonuccira, Danilóra, Alex Sandróra, a három évig semmit nem mutató Rabiotra, Vlahóra stb., de ezen kívül a sportigazgatóra, a túl magasztos célokat kitűző elnökre, aki csúnyát bukott európai szinten a projektjével, ezen kívül meg az edzőre és még az orvosi személyzetre is. Mindenki szíve szerint.

venember83 2023.03.13. 01:00:35

@Leram7: "Amióta pedig nincsen McKennie, azóta a kp is jobb."

S kényszerítette valaki a mistert, hogy játszassa Big Macet? Szerintem legalább annyira unalmas a mester folyamatos mosdatása, mint a folyamatos köpködése.

Leram7 2023.03.13. 01:19:47

@venember83: Jogos felvetés, senki sem kényszerítette. Pláne rossz döntés volt Cuadrado helyére is betennie.

Csak sok esetben van egy játékosod, aki tapasztaltabb, rutinosabb, kellenek az eredmények és biztosabbra próbálsz menni. Ez Allegri hibája kétségkívül.

Viszont ugyanez a döntés Paredes esetében Barrenechea felé már 2x nagyon meglepően a fiatal felé ment. Holott ugye Allegri akarta Paredest, vagyis változtatott.

Én nem akarom mosdatni, mert vannak mai napig értelmezhetetlen döntései, de az, hogy idén a fiatalokhoz nyúlt engem nagyon pozitívan meglepett. Ebből még nagyon sokat fogunk profitálni.

Egyébként Bonuccit és Keant is nyugodtan kihagyhatná egy fiatal javára.

Thuglife! 2023.03.13. 10:08:48

@Leram7: olvasd vissza az edző maradásának kielemzéséről szóló cikkeket,még a vb előtt.feltétele volt a maradásának hogy játszasson fiatalokat!
gyorsan felejtünk.
Azért nem lett belőle a fiatalok szakértője.Kean-t ő tette be anno...milyen stabil személyiség lett belőle.töretlen a fejlődése.utat mutatott minden akkori tanács.
A sampban egy 19 éves gyerek védett.

Thuglife! 2023.03.13. 10:10:44

@Thuglife!: +Amione paoletti malagrida zanoli mind fiatalok.

Andras74 2023.03.13. 17:14:04

@DelPiero2: tegnap 24 kapura lövésünk volt, a Freiburg ellen 20.....

Andras74 2023.03.13. 17:15:41

@Pilsnerurquell: ebben én is nagyon bízok! Jó lenne a Puskásban ünnepelni!

DelPiero2 2023.03.13. 17:24:42

@Andras74: Ezek a statisztikák elég félrevezetők. Nem mindegy hogy szorongatott helyzetből rágurítom csak, hátha bevédi, vagy ami tényleg történt, hogy épphogy ujjheggyel kapufára tolja azt a kapus.
Tény hogy volt helyzetünk, de Vlaho nagyon gáz volt a képernyő elől nézve, lehet hogy a pálya mellől Allegri mást látott. Lehet a taktika miatt, nem tudom pl. az ellenfél támadásánál néhány csattárunknak tényleg az a dolga, hogy sétálgassanak kiugratásra várva, ugyanakkor kontrára képtelenek.
Rosszul írtam korábban a bíró kivételesen inkább nekünk fújt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása