Di María válaszára és Kostić érkezésére még várni kell
Di María válaszára és Kostić érkezésére még várni kell

Több pletykalap mára jövendölte a választ Ángel Di María részéről, ám mindeddig erről a válaszról csak Luca Momblano számolt be, aki szerint az argentin csatár igent mondott a Juventusnak. Nicolò Schira szerint Massimiliano Allegri is telefont ragadott, hogy meggyőzze az argentin szélsőt. A klub…

Átalakulóban a középpálya Rabiot és Arthur távozásával
Átalakulóban a középpálya Rabiot és Arthur távozásával

Angol lapértesülések szerint a Juventus középpályása, Adrien Rabiot felkeltette a szigetország klubjainak az érdeklődését. A The Sun, és talán még fontosabb, mivel megbízhatóbb, a The Athletic a United érdeklődéséről ír Adrien Rabiot kapcsán, a pletykalap szerint a manchesteri együttes képviselői…

HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Demiralt a Juventustól
HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Demiralt a Juventustól

Az elmúlt napok pletykái arról szóltak, hogy az Atalanta nem él opciós vételi jogával a Juventustól kölcsönvett Merih Demiral, azonban a bergamói klub ma hivatalosan bejelentette, hogy mégis aktiválta a török válogatott védő kivásárlására vonatkozó záradékot. Az Atalanta a két klub közötti…

Zaniolo: „Megtisztelő a nagy klubok figyelme, dolgozok és várok”
Zaniolo: „Megtisztelő a nagy klubok figyelme, dolgozok és várok”

Nicolò Zaniolo a jelenről és a jövőről beszélt a SportWeek hétvégi kiadása számára, s nem zárkózott el a jelentős klubok érdeklődéséről hallva. A farkasok kvalifikálták magukat az EL-be, megnyerték a Konferencia Ligát, és az olasz játékosnak súlyos sérülésből sikerült eredményesen visszatérnie, így…

Buffon: „Iniesta mindenképpen Aranylabdát érdemelt volna”
Buffon: „Iniesta mindenképpen Aranylabdát érdemelt volna”

Gianluigi Buffon az elmúlt időszakban nyilatkozott a France Football munkatársának, s elmondta, miért is merül fel a Juventus neve olyan sokszor különböző botrányok kapcsán. „A válasz egyszerű, a Juventus fölött mindig ott lebeg Damoklész kardja, Olaszországban folyamatosan a figyelem…

Idézetek Pogba dokumentumfilmjéből
Idézetek Pogba dokumentumfilmjéből

Hamarosan képernyőre kerül a Paul Pogba életéről szóló The Pogmentary dokumentumfilm, s ebből több idézet is napvilágot látott a francia középpályás várhatóan hamarosan hivatalossá váló Juventushoz igazolása előtt. Paul Pogba így nyilatkozott a Juventusnál töltött időszakáról, illetve a Manchester…

de Ligt hosszabbítása esetén nem igazol hátvédet a Juve?
de Ligt hosszabbítása esetén nem igazol hátvédet a Juve?

A La Gazetta dello Sport szerint a Juventus meggyőződése, hogy nincs szükség új hátvéd igazolására, Matthijs de Ligt és Leonardo Bonucci lehet az alappáros, őket pedig Daniele Rugani és Federico Gatti segítheti. Romeo Agresti megerősíti, hogy a Juventus kész meghosszabbítani Matthijs de Ligt…

HIVATALOS: De Sciglio 2025-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: De Sciglio 2025-ig hosszabbított a Juventusszal

Ahogyan az várható volt, a Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Mattia De Sciglio szerződését, s a játékos 2025 júniusáig a torinói klub kötelékében marad. "A történet folytatódik. Mattia De Sciglio és a Juventus további három évig, 2025 június 30-ig együtt maradnak.…

Vlahović: "Azonosulok a Juventus génjeivel"
Vlahović: "Azonosulok a Juventus génjeivel"

A Juventus és a szerb válogatott támadója, Dušan Vlahović a The Telegraph munkatársnak adott interjú során érintett több kérdést, köztük szó esett a januári klubváltásról, valamint a gólszerzés nyújtotta élményről is. "Nem beszéltem senkivel sem, talán az ügynököm tud valamit. Csak egyetlen klubra…

Kostić Di Maríától függetlenül érkezhet
Kostić Di Maríától függetlenül érkezhet

A Tuttosport szerint Ángel Di María a hétvégét Párizsban tölti, személyes ügyek intézése céljából. Ezt követően végleg elhagyja Párizst, és következő állomáshelyére költözik, ami a Juve vezetői reményei szerint Torino lesz. Ugyanakkor továbbra is él a barcelonai szál, a Benfica nem jelent…

Pogba már alá is írt a Juventusnál?
Pogba már alá is írt a Juventusnál?

Az olasz és a francia sajtó egymással egybecsengő állításai szerint Paul Pogba már alá is írta szerződését a Juventusszal, s ingyen visszatér Torinóba a Manchester United csapatától. A francia középpályás annak idején, 2012-ben is ingyen csatlakozott a Juventushoz, éppen a Manchester Unitedtól,…

A Chelsea tűnik a legkomolyabb opciónak
A Chelsea tűnik a legkomolyabb opciónak

Az Il Corriere dello Sport szerint a Chelsea vezeti a versenyt Matthijs de Ligt aláírásáért, de korántsem az új amerikai tulajjal büszkélkedő klub az egyetlen érdeklődő. A holland válogatott szerződése 2024 júniusában lejár, és a klub megkezdte a hosszabbítási tárgyalásokat. Viszont a pletykák…

Di María egyre távolodik, viszont érkezhet Kostić
Di María egyre távolodik, viszont érkezhet Kostić

Nicolò Schira több friss információval szolgált Ángel Di María kapcsán, azonban a hírek nem éppen pozitívak azok számára, akik minél előbb a Juventus mezében látnák az argentin futballistát. Az újságíró szerint a szélső csütörtöktől péntekig Párizsban lesz, és dönteni fog új klubjáról. A Juventus…

Keddi pletykák
Keddi pletykák

Gianluca Di Marzio értesülései szerint az Atalanta úgy döntött, hogy nem él a kivásárlás lehetőségével Merih Demiral ügyében, így a játékos visszatér a Juventushoz, s feltehetően az Öreg Hölgy fogja értékesíteni a török védőt. Ugyancsak a megbízható olasz újságíró jelenti, hogy nem történt…

David Neres neve is felmerült a Juventusnál
David Neres neve is felmerült a Juventusnál

A Juventus egyik fontos nyári igazolása Ángel Di María lehet, aki szerződése lejártával ingyen távozik a Paris Saint-Germaintől. Az argentin szélső ugyan nagyon közel került a zebramezesekhez, még mindig nem született megállapodás, ezért a klub lehetséges alternatívákat keres az átigazolási…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása