Pioli: „Öt csapat is harcol a scudettóért”
Pioli: „Öt csapat is harcol a scudettóért”

Stefano Pioli a hétvégi derbin aratott 2-1-es győzelem után a RAI Radio Uno csatorna Radio Anch’Io Sport műsorában beszélt a bajnokság állásáról. „Soha nem hagytunk fel a hittel. Kiegyensúlyozottabb meccs volt, mint amennyire az emberek beállítják, és a statisztikák ezt megerősítik. Jól…

Čeferin: „Nyitott vagyok a párbeszédre”
Čeferin: „Nyitott vagyok a párbeszédre”

Aleksander Čeferin a napokban a Journal du dimanche számára adott interjút a futball aktuális kérdéseiről, így például az egyesek által támogatott kétévente ismétlődő világeseményekről. „Biztos vagyok benne, hogy nem lesz kétévente világbajnokság, mivel ez az ötlet teljesen értelmetlen. Számomra…

Morata: „Mindenkinek éreznie kell, hogy ragaszkodnak hozzá”
Morata: „Mindenkinek éreznie kell, hogy ragaszkodnak hozzá”

Álvaro Morata a Juventusnál folytatja a bajnoki menetelést, bár télen számos pletyka felmerült a távozásával kapcsolatban, végül mégis maradt, a Hellas Verona elleni meccsen pedig gólpasszt is adott Denis Zakariának, és sokat dolgozott a csapatért. „Örülök, hogy ismét felfedeztük azt, ami eddig…

Allegri: „Mi jelenleg nem a scudettóért harcolunk”
Allegri: „Mi jelenleg nem a scudettóért harcolunk”

A Juventus magabiztos győzelemmel kezdte a téli mercato utáni időszakot, az Atalanta 2-1-es vereségének is köszönhetően pedig a bajnokság alatt először a legjobb négy között található az Öreg Hölgy. „Kemény meccsen vagyunk túl, a Verona sokat fut, mi azonban megfelelő hozzáállást mutattunk, és a…

Juventus - Hellas Verona 2:0
Juventus - Hellas Verona 2:0

A Juventus mindkét új igazolását azonnal bevetette, így Dušan Vlahović és Denis Zakaria is kezdőként léphetett pályára a Torinóba látogató Hellas Verona elleni bajnoki mérkőzésen. A szerb támadó nem is várt sokáig azzal, hogy megmutassa a zebramezesek miért igazolták le a Fiorentinától, már a 13.…

Vlahović: "Egy csatár számára a legfontosabb, hogy gólokat szerezzen"
Vlahović: "Egy csatár számára a legfontosabb, hogy gólokat szerezzen"

A januárban igazolt Dušan Vlahović és Denis Zakaria fantasztikusan mutatkoztak be új csapatukban, a szerb támadó előbb megszerezte a vezetést a Juventusnak, majd a svájci középpályás állította be a 2:0-ás végeredményt. A két játékos így rögtön első mérkőzésükön gólt tudtak szerezni, s ezzel olyan…

A Hellas Verona elleni mérkőzés
A Hellas Verona elleni mérkőzés

A januári átigazolási időszakban Dušan Vlahović és Denis Zakaria megszerzésével jelentős erősítéseket végrehajtó Juventus a Torinóba látogató Hellas Verona elleni bajnoki mérkőzéssel folytatja szereplését az olasz bajnoki küzdelmekben. A Juventus keretéből hiányzik majd Manuel Locatelli, aki…

Davids: "Most kiderül, hogy Vlahović mennyit is ér"
Davids: "Most kiderül, hogy Vlahović mennyit is ér"

A Juventus szurkolói érthető izgatottsággal várják, hogy a ma esti bajnoki mérkőzésen bemutatkozik-e a klub téli igazolása, Dušan Vlahović, aki a Hellas Verona ellen hazai pályán mutatkozhat be a zebracsíkos mezben. A szerb támadó kapcsán megszólalt a Juventus korábbi játékosa, Edgard Davids…

Moratát olcsóbban elengedné az Atlético?
Moratát olcsóbban elengedné az Atlético?

Álvaro Morata télen a pletykák szerint közel állt a távozáshoz, de aztán végső soron mégis Torinóban maradt, mivel az Atlético sem szívesen engedte volna át a Barcelonához, illetve Massimiliano Allegri is számít rá a következő pár hónapban. A Juventus nyárig kikölcsönözte a csatárt, és eddig 20…

Zoff: „Nem számítottam Vlahović téli távozására”
Zoff: „Nem számítottam Vlahović téli távozására”

A TuttoMercatoWeb munkatársának nemrégiben nyilatkozott Dino Zoff, és természetesen leginkább a téli mercato eseményei jelentették a beszélgetés témáját, így Dušan Vlahović klubváltása sem maradhatott ki az interjúból. „Úgy tűnt, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz választani, de én arra számítottam,…

Amikor Del Piero két góljával fordított a Juve a Verona ellen
Amikor Del Piero két góljával fordított a Juve a Verona ellen

1996. december 15-én a Juventust meglepte a Delle Alpiba látogató Hellas Verona. A mérkőzés nem kezdődött jól, mivel a 24. percre a házigazdák már egygólos hátrányba kerültek, s erre válaszolva már a 35. percben Lippi mester Attilio Lombardo helyére beküldte Christian Vierit, ám a 44. percre így is…

Allegri: „Nagyszerűen teljesítő Hellas ellen lépünk pályára”
Allegri: „Nagyszerűen teljesítő Hellas ellen lépünk pályára”

Massimiliano Allegri a Hellas Verona elleni meccs előtt beszélt az újságíróknak a Juventus helyzetéről, és természetesen először az átigazolásokról esett szó. „A klub nagyszerű munkát végzett, és két fontos játékos érkezett. Dušan Vlahović sok gólt szerzett, és olyan jellemzőkkel rendelkezik,…

A Verona elleni meccs margójára
A Verona elleni meccs margójára

Vasárnap este a Hellas Verona érkezik az Allianz Stadiumba Igor Tudor vezetésével, aki számára a tavalyi év nyomán jól ismert a helyszín. „Nagyon fiatalon érkeztem a Juventushoz, és ők neveltek fel. Itt fedeztem fel a munkakultúrát, és ez nem olyasmi, amit félvállról kellene venni. Ez lesz az első…

A Cagliari szerint Nández elutasította a Juventus feltételeit
A Cagliari szerint Nández elutasította a Juventus feltételeit

A januári átigazolási időszak utolsó napjaiban a Cagliari középpályása, Nahitan Nández is a Juventus egyik fontos célpontjává vált, azonban a megállapodás nem jött létre, s a szardíniai együttes igazgatója szerint ennek az volt az oka, hogy az uruguayi válogatott játékos elutasította a torinóiak…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3636) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1017) elemzés (40) előzetes (912) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1714) játékosokról (10418) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2528) meccsek (4465) mercato (4324) nyilatkozat (7818) Olasz Kupa (338) összefoglaló (456) pletyka (4350) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (320) video (246) Címkefelhő
süti beállítások módosítása