Vlahović: "Egy csatár számára a legfontosabb, hogy gólokat szerezzen"

vlahovic_dusoan_elso_golorom.jpgA januárban igazolt Dušan Vlahović és Denis Zakaria fantasztikusan mutatkoztak be új csapatukban, a szerb támadó előbb megszerezte a vezetést a Juventusnak, majd a svájci középpályás állította be a 2:0-ás végeredményt.

A két játékos így rögtön első mérkőzésükön gólt tudtak szerezni, s ezzel olyan kiválóságok nyomdokaiba léptek, mint Roberto Baggio, Omar Sívori, John Charles és Roberto Bettega.

"Nagyon fontos volt megnyerni ezt a meccset, mert a válogatott szünet után a legnehezebb, különösen mentális tekintetben. A hozzáállásunk az elejétől megfelelő volt, így teljesítettük a legfontosabb dolgot, ami a győzelem volt" - mondta a góllal debütáló Vlahović a DAZN munkatársának nyilatkozva.

"Köszönetet kell mondanom a csapattársaknak és az edzőnek, amiért olyan sokat segítettek nekem az elmúlt napok során. Próbálom a lehető leggyorsabban megérteni, hogyan mennek itt a dolgok. Mindent beleadok.

Egy csatár számára a legfontosabb, hogy gólokat szerezzen, de összességében fejlődni akarok a játékomat és a védők lerázását illetően, segíteni a csapatot, amennyire csak lehetséges. Az edző azt mondta, őrizzem meg a higgadtságomat, s minden jól fog menni. 

A célok? Ahogyan a sajtótájékoztató alkalmával mondtam, a Juve mindig a legnagyobb célokra tör. Amikor a Juve elindul egy sorozatban, az a célja, hogy megnyerje. Azért vagyok itt, hogy hozzájáruljak, lépésről lépésre fogunk haladni,s meglátjuk miként alakul a szezon."

A gólját követően a támadó csatlakozott Dybalához az elhíresült maszk gólüörömmel. vajon ez előre eltervezett akció volt?

"Nem, ez spontán történt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr917251300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mark Szabo 2022.02.06. 23:42:42

Jó hogy itt vagy Vlaho! Már az első meccsen bizonyítottál mindenkinek!

Pilsnerurquell 2022.02.07. 00:14:16

Jó kis spíler. Nagyon nagy szükség volt rá.
Szerkezetileg meg eddig úgy néz ki h Morata is jól járt.

alexGicamo 2022.02.07. 15:16:15

Szép volt ! Csak így tovább ! :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása